Az Elishaz egyike annak a 40 produkciónak, amelyek bejutottak az idei A Dal című műsorba. Szép teljesítmény ez induló zenekarként, de a vájtfülű arcokat biztos nem ezzel nyűgözik majd le – arra itt van első videóklipes daluk, a Súlytalan!
Az együttes tagjai simán beazonosíthatóak, ha valaki közepesen képben van a hazai undergrounddal, mivel a srácok hosszú ideje tevékenykednek a zeneipar különböző területein - a színpadon innen és a függönyön túl.
Dobos Gergő (basszusgitár), Makk Vata (dob) és Sass Andris (gitár) már régebb óta ismerték egymást, amikor tavaly tavasszal Barabás Dávid (ének, gitár) bekerült a baráti társaságukba. A haverkodás hamar beindult, de ekkor még kimerült mindenféle bárpultok támasztásában. A fordulópontot Dávid szülinapja hozta el, amikor az augusztusi hajnalon a buli keménymagja egy hirtelen ötlettől vezérelve egyikük próbatermében kötött ki. Itt történt az első közös zenélés, ami tulajdonképpen felért egy zenekar-alapításba oltott aha-élménnyel.
Hamar kiderült, hogy négyen nemcsak emberileg, de zeneileg is egy hullámhosszon vannak. Elindult a közös munka, amit hétről-hétre egyre komolyabban vettek. Az eseményeket A Dalba való jelentkezés, majd az élő show-ba való bejutás még inkább katalizálta. Mindeközben az Elishaz teljes mértékben belefeledkezett a dalszerzésbe és a próbálásba. Annyira, hogy amikor kihirdették az idei műsor mezőnyét, akkor ocsúdtak fel, hogyha a történések miatt esetleg rájuk keresne valaki, az konkrétan semmit sem találna róluk a neten. Se egy dal, se egy rendes fotó, se egy zenekari profil valamelyik közösségi oldalon…
Ezeket a hiányosságokat mondhatni azonnal pótolták. Kis túlzással egy hét alatt felvették az odáig összerakott dalaikat, kettőhöz klipet is forgattak. Ebben az időszakban őrült tempót diktáltak, egy kívülálló számára képtelenség lett volna lépést tartani velük. Még szerencse, hogy nem kellett külsőst bevonniuk semmilyen munkafolyamatba, a szerzemények felvételétől a videók megvágásáig mindent megoldottak zenekaron belül.
Az Elishaz számára még a felfokozott februárnál is mozgalmasabbnak ígérkezik a márciusi hónap. A lendület megtartásához létfontosságú valamiféle energiabomba, ami a Súlytalan dal- és klippremierjével úgy néz ki, megérkezett.
A szám durván dinamikus riffelések mellett olyan szólamokat is hoz, amik pár hallgatás után garantáltan dallamtapadást okoznak. A szöveggel pedig felkerül az i-re az a bizonyos pont. Egyrészt bazi erős képekkel operál, másrészt olyan örökérvényű témákat boncolgat, mint az ego legyőzése és az önmagunkon való felülkerekedés. Teszi mindezt úgy, hogy közben nincs orrfacsaró izzadságszaga.
Egy ilyen ütős megjelenés után bizonyára sok kíváncsi tekintet követi majd a srácok következő húzását, ami jövő szombaton már érkezik is. Aznap a Világok haragja videója fog debütálni, amivel sikeresen kvalifikálták magukat A Dal legjobb 40 előadója közé.
Tankok jelentek meg Budapesten, a Hősök terén. A térre filmforgatás miatt kerültek a orosz gyártmányú tankok – írja a Blikk.
Május közepétől egy hónapon át forgatják a fővárosban Ryan Reynolds legújabb filmjét, a Mayday-t. A történet a hidegháborúról szól, Reynolds egy Troy "Apache" Brennan nevű karaktert alakít benne, aki egy szovjet légtér feletti megfigyelési küldetésben vesz részt.
Most hétvégén a Hősök terén vesznek fel több jelenetet, melyhez tankokat és más katonai járműveket is felhasználnak. A forgatás idejére a rendőrség lezárta a környéket.
Korábban egy hatalmas rakétát is látni lehetett Budapest belvárosában, amelynek szállításáról egy videó is felkerült TikTokra, ahol többen azt hitték, valódi hadi helyzet állt fel az országban.
Kozsó keményen visszavágott Lovasinak: elfogadnám a kritikát olyantól, aki többet tett le az asztalra!
Lovasi András múlt héten szúrt oda Kozsónak, mondván, a '90-es évek slágergyárosának dalai mára szégyellnivalók. Kozsó nem hagyta szó nélkül a kritikát, szerinte a slágerei kiállták az idő próbáját.
Lovasi András a múlt héten a szeretlekmagyarország.hu-nak adott interjúban kifejtette, hogy szerinte:
„A 2020-as években is születtek már olyan dalok, amik valószínűleg tíz év múlva is hallgathatók és énekelhetők lesznek, és nem kell szégyellni őket, mint mondjuk egy Kozsó-számot.”
Természetesen Kozsó sem maradt adós, és Instagram-oldalán reagált Lovasi szavaira:
„Elfogadnám a kritikát olyan embertől, aki nálam többet tett le az asztalra! Az általa »szégyellt« dalaim számtalan platina- és aranylemezről származnak, 31 dalom lett number one a slágerlistán, 27 sztáregyüttest alkottam eddig. Lássuk majd azokat a 2020-as slágereket 30 év múlva!”
„Amíg az én dalaimat több mint 30 éve több millióan, minden korosztályból ismerik és éneklik, én próbálok emlékezni a 2020-as Év Slágerére, pedig csak 4 éve volt! Neki pedig sok sikert kívánok, remélem, újra összeállnak, és alkotnak annyi arany- és platinalemezt és produkciót, mint én, csinálja utánam a rengeteg fellépésem mellett! 34 év után a pályán, neki is küldöm a legújabb dalomat, a Chinese Love-ot!”
Kozsó végül megjegyezte, hogy csak most volt ideje reagálni, mivel a hétvégi fellépései miatt korábban nem tudott válaszolni.
Osváth Zsolt az Azahriah-koncertről: Meghatározó marad számomra, mondhatni, átjárta a siker
Háromszor megtölteni a Puskást nem kis dolog. De gerinccel, minőséggel, színvonallal és tartalommal már jóval nehezebb - mondta az étterem-tulajdonos influenszer.
Baukó Attila, azaz Azahriah a hétvégén három egymást követő napon adott teltházas koncertet a Puskás Arénában. Vasárnap Osváth Zsolt étteremtulajdonos és influenszer is ellátogatott; élményeiről az Instagram-oldalán számolt be.
„Nehéz ezt szavakba foglalni, mert sokféle érzés fog el, amikor a srácokról beszélek. Háromszor megtölteni a Puskást nem kis dolog. De gerinccel, minőséggel, színvonallal és tartalommal már jóval nehezebb. Na jó, de sikerült? – hangozhat a kérdés. Azt gondolom igen!”
– írta Zsolti, köszönetet mondva azért, hogy a show részese lehetett.
„Mindenkinek mást jelent a siker. Van, akinek már beérni a munkahelyére is az, van, aki csak kergeti. És közben elfelejti, hogy már a sikert vágyni is egyfajta siker. Annak a sikere, hogy nem elégszel meg azzal, ami van, és többet, remélhetőleg jobbat akarsz. A tegnapi nap meghatározó marad számomra. Bizony! Mondhatni, átjárta a siker. De nem csak a siker. Szavak, érzelmek, hangok, fények, illatok, pillanatok. Történelmi pillanatok? Sokunknak mindenképp! Felejthető? Aligha. Kell még? Hmm. Kétséget kizáróan! Köszönöm.”
„Semmi nem indokolta ezt a koncertet, szóval miért ne tartanánk meg?” – Amorf Ördögök-interjú
Hét év után állt össze újra a zenekar, amiből annak idején a Péterfy Bori & Love Band kinőtt. Június 1-én a Müpában Kulka János is elénekel velük egy dalt, erről is meséltek.
Az Amorf Ördögök gimnáziumi zenekarként alakult 1993-ban, igazi népszerűségre viszont azután tettek szert, hogy Péterfy Bori is csatlakozott hozzájuk. 2000 és 2005 között 3 nagylemezt adtak ki, olyan slágerekkel, mint a Fapados űrutazás, a Dióhéj hajós, vagy a Virágoskert az élet. Nem sokkal később viszont úgy döntöttek, Borit középpontba helyezve új néven és koncepcióval folytatják – így jött létre a Péterfy Bori & Love Band, amely ma az ország egyik legnépszerűbb együttesének számít.
2015-ben tértek vissza, a következő két évben többször koncerteztek, 2017 óta viszont most először hallatnak magukról: nyáron három helyszínen is meg lehet nézni őket.
Ennek apropóján beszélgettünk a két alapítótaggal, Tariska Szabolccsal és Tövisházi Ambrussal – aki 17 év után idén februárban vonult vissza Bori zenekarának élő felállásából.
Ambrus, nagyjából 4 hónapja volt az utolsó koncerted a Love Banddel. Megkönnyebbültél, vagy azért hiányzik is?
Tövisházi Ambrus: Egyáltalán nem hiányzik. Ez az első nyaram sok idő óta, amikor nem kell sakkoznom a koncertnaptár miatt, hogy mi fér bele még és mi nem. Sokkal egyszerűbb így beosztanom az időmet. Az is jó érzés, hogy kapcsolatban maradtam a zenekarral: már csináljuk az új lemezt, amiben zeneszerzői-produceri minőségemben változatlanul részt veszek. Örülök, hogy ez gördülékenyen tovább tudott menni, bár tartottam az ellenkezőjétől, de talán jobban, mint kellett volna. Már megnéztem egy koncertjüket is nélkülem, az is kifejezetten pozitív élmény volt.
Az, hogy hét év után pont most hoztátok össze újra az Amorf Ördögöket, összefüggésben van a Bori-zenekarból való kiszállásoddal?
T. A.: Nem, ez úgy alakult, hogy a Love Banddel kaptunk egy időpontot a Müpától tavaly, amikor még aktívan benne voltam a zenekarban. Azonban kiderült, hogy ez a dátum nem jó, mert túl közel van más nagyobb koncertekhez, ami prioritás. Ezután merült fel bennem az ötlet, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy Amorf Ördögök koncertet, hiszen úgyis régen volt már. Abba nem is gondoltam bele, hogy 7 év telt el a legutóbbi alkalom óta. Úgyhogy most újra meg kellett tanulnunk a számokat, ami húzós volt, de az talán még inkább, hogy mindenki ráérjen a próbákra. Most viszont már a célegyenesben vagyunk.
Szabi, te egyből igent mondtál?
Tariska Szabolcs: Persze, épp társasjátékoztam a haverjaimmal, de szerintem egy perc gondolkodási időt se kértem.
Semmi nem indokolta, hogy megtartsuk ezt a koncertet – végül is idén pont 31 évesek vagyunk, ami szép kerek szám, és 18 éve szűntünk meg, ami szintén –, szóval úgy voltam vele, hogy miért ne tartanánk? Nekünk soha nem kellettek nagy indokok.
Neked milyen a viszonyod a színpadhoz? Azért kérdezem, mert amikor fellépsz, az mindig teljesen önazonosnak tűnik, ugyanakkor mintha nem annyira keresnéd ezeket a lehetőségeket – az Amorf Ördögökön kívül csak a Magashegyi Undergrounddal volt egy hosszabb közös időszakod.
T. Sz.: Valóban nem volt más, és nem is hiányzott soha. Amikor színpadon vagyok, természetes közegnek élem meg, a hétköznapjaimban viszont teljesen jól megvagyok nélküle. A körítés, vagyis a hosszú utazások és hajnali hazaérkezések nélkül egész biztosan, a konkrét színpadon töltött idő pedig, hát… Leginkább elmúlt érzés, hasonló ahhoz, hogy például uszodában is régen voltam.
Akkor egyáltalán nem merült fel, hogy más zenekarokban is részt vegyél?
T. Sz.: Á, nem. A Magashegyiben is csak azért, mert a szövegek 80 százalékát én írtam, szóval kézenfekvő volt, hogy szerepeljek is velük. De egy idő után inkább hagytuk ezt is, mert nem annyira az én hangnememben voltak a számok.
Elugráltam a színpadon, mint egy kedves gorilla, de azért nem volt ez túlzottan maradandó megjelenés.
Mivel foglalkoztál az elmúlt években?
T. Sz.: A zenekar megszűnése utáni első időkben még filmeztem is, mint rendezőasszisztens, de 2009 óta már csak a dalszövegírás megy. Mindenféle előadónak dolgozom, most éppen Zséda, Szőcs Reni, Rácz Gergő van soron.
Gimnáziumi zenekarként alakultatok 1993-ban, mennyire önazonos ma az akkori dalaitokat játszani? Egyáltalán, van olyan szám a kezdetekből, amit máig műsoron tartotok?
T. Sz.: A kezdeti gimnáziumi időkből semmit, ott nem voltak hangszerek, csak egyfajta kísérleti zajzene, és az összes fiú benne volt az osztályból.
T. A.: Ez nem teljesen igaz, mert a Banya nyanya című számot, ami a legelsők közül való, még 2006-ban is játszottuk, van róla koncertfelvétel. Az aktualitása ma sem múlt el:
“Banya nyanya betonon lassú mint a méreg, de hogyha buszra száll, leelőz majd téged. Hogyha buszra száll, mindenkit lekaszál, hogyha helyet lát, sebességet vált.”
T. Sz.: Ez azért nem éppen Müpa-kompatibilis dal, a ‘96-os Fűben guggolni a nappal című számot viszont félig el fogjuk játszani.
Koncertfelvétel 2005-ből az A38 Hajóról:
Szerintetek mennyi idő alatt kristályosodott ki az a stílus, amit igazán a magatokénak éreztek?
T. Sz: Ezt sosem figyeltük kívülről. Már az is nehéz folyamat volt, egyáltalán milyen formában adjuk elő, amit otthon összefabrikáltunk.
T. A.: Én nem érzem, hogy egységes stílusa lenne a dolgainknak. Persze, lehet rá mondani, hogy egy ‘90-es évekbeli alter-folkos, sanzonos valami, de valójában a káosz és az alkotás szabadsága vezérelte. Kölcsönösen megihlettük egymást, és ebből csináltunk számokat. De közel sem volt meg bennünk az a tudatosság, ahogy manapság állnak hozzá a dologhoz a fiatal zenekarok. Például a Csaknekedkislány eléggé hasonló hagyományból származik, mint annak idején mi, viszont sokkal jobban értik, mire van igénye a közönségüknek.
Az internet előtti időkben egyfajta vadnyugati táj volt a zenekarok működtetése, a nagy kedvenceinket – például a Kispál és a Borzot – kérdezgettük róla, de nem állt rendelkezésünkre általános érvényű tudás.
Ti ketten hogyan ismerkedtetek meg?
T. A.: Én az ablak felőli padsorban ültem, Szabi pedig az ajtó felőliben. Ez az angyalföldi Németh László Gimnáziumban volt, ami az egyetemi továbbtanulási mutatók szempontjából a legrosszabb iskolának számított akkoriban. Egyébként Hoffmann Rózsa volt az igazgató, aki később államtitkár lett egy időre.
Volt egy érdekes momentum, ami kicsit hozzájárult a zenekar megalakulásához és a kettőnk későbbi kapcsolatához is: valahogy megkaparintottuk az iskolarádiót, ahol totális káoszba hajló, anarchista adásokat készítettünk páran. Abba a stúdióba beszabadulva születtek az első zenéink is, érettségi után pedig továbbvittük a nevet Szabival.
És Bori hogy került a képbe?
T. Sz.: Érettségi után iskolatitkárként dolgoztam egy filmes iskolában, és az ottani igazgató játszott Szőke András filmjeiben, amelyekben Bori is feltűnt. Emellett színdarabokat is csináltak, az egyik ilyenre elküldtek engem kamerázni, majd valahogy úgy alakult, hogy szerepet is kaptam a darabban, én játszottam Bori fiát.
Az egyik szünetben betettem az aznap összerakott Virágoskert az élet című dalunkat kazettáról, Bori pedig azonnal követelőzni kezdett, hogy énekelni akar ebben a zenekarban.
Onnantól hárman csinálgattuk a számainkat, és valószínűleg Borinak köszönhető az is, hogy ez az egész kikeveredett a 20 négyzetméteres lakótelepi lakásunkból, mivel ő színésznőként szerepelni akart. Mi mindössze dalokat akartunk írni, ez volt az életformánk.
T. A.: Volt egy olyan időszak, amikor könnyen ment, később viszont már kevésbé. Amikor 2006-ban kimondtam, hogy nem akarom tovább csinálni, épp a szerintem legjobban sikerült lemezünk, a 2005-ös Cellux szimfónia után voltunk, és azt éreztem, hogy itt kell abbahagyni.
T. Sz.: Szerintem inkább az állandó koncertezésben fáradtunk el.
T. A.: Akkor ezt nem beszéltük át eléggé. Nekem koncertezni volt kedvem, de túl sok másik dologgal kapcsolatban éreztem úgy, hogy már nem jó. Persze volt egy örömteli adok-kapok része is, de egy idő után már egymás ötleteire sem reagáltunk úgy, mint addig. Az is probléma volt, hogy Bori az utolsó években nagyon ritkán ért rá, mert rengeteget turnézott külföldön a Krétakörrel. Aztán 2007-ben az akkori formájában szétesett a társulat, szóval meg tudtuk valósítani azt a régi ötletemet, hogy csináljunk neki egy szólólemezt. Ebből lett a Love Band, amiben Szabi szövegíróként vett részt, a többi tag pedig maradt.
Koncertfelvétel a 2015-ös Fishing on Orfűről:
Nyolc évvel később, 2015-ben álltatok össze először, majd a rákövetkező két évben is voltak koncertek. Miért pont ekkor döntöttetek így?
T. A.: A Cellux szimfónia lemez akkor volt 10 éves, és szerettem volna megünnepelni az évfordulót. Ez annyira jól sikerült, hogy még folytattuk egy darabig, utána a Betyár a Holdon is kapott néhány végigjátszó koncertet.
A mostani alkalom is olyan, hogy nekem nagyon sok bosszúságot okozott a naptáraink összehangolása, a dalok nagy része viszont kiállta az idő próbáját. Egyszerűen jó játszani őket, bár a szövegek sokszor kifognak rajtam.
Új dalokat is írtok? 2017-ben azzal köszöntetek el, hogy legközelebb akkor álltok majd össze, ha lesz új lemez.
T. Sz.: Ebből egy Kulka-lemez lett, lényegében emiatt is álltunk össze most, hogy megtartsuk a bemutatóját. Igaz, hogy csak egy számos lesz a lemezbemutató, de ezt is nagyon várjuk.
T. A.: Nagyon örülünk, hogy elvállalta, még ha csak egy dalt is, hiszen nincs olyan állapotban, hogy egy egész koncertet végigénekeljen. De baromi jó érzés, hogy ott lesz velünk.
T. Sz.: A Campus Fesztiválon játszunk július 24-én, elég jó társaságban, a Sziámi és az Európa Kiadó után. Más egyelőre nincs tervben.
T. A.: Én inkább azt érzem, hogy ezek egyszeri alkalmak lesznek. Nincs olyan gondolat bennünk, hogy feltétlenül minél több koncertünk legyen, mert mondjuk kevés a pénzünk. Azért csináljuk, mert legutóbb is tök jó élmény volt. Bár Szabi kivételével ugyanezek az emberek más formációkban is láthatók, ennek mégis van egy olyan különleges hangulata, amit egy másik zenekar sem tud.
