SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Borbás Marcsi összes szakácskönyvét elégette egy idős nő, miután Kocsis Máté leárulózta

A Kocsis Máté által árulónak nevezett műsorvezető egy megdöbbentő történetet osztott meg a Partizán interjújában. Egyik nézője, aki elhitte a vádakat, tiltakozásul elégette a tőle vásárolt nyolc szakácskönyvet.


Borbás Marcsi a Partizánnak adott interjút azt követően, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy Facebook-posztban árulónak nevezte őt a párt választási vereségének okait keresve. A műsorvezető elmondta, azért a Partizánnak nyilatkozott, mert Gulyás Márton hívta meg először, és bár más médiumok is keresték, addigra már ezt a felkérést elvállalta. Hozzátette, a Fidesz frakcióvezetőjének eredeti kijelentése után „még rátettek egy lapáttal”, ezért érezte szükségét, hogy elmondja a saját álláspontját.

Borbás Marcsi felidézte, hogy már a karrierje legelején, a Királyi Televíziónál is jelezte, hogy nem szeretne politikai műsorokban dolgozni, mert nem érzi jól magát abban a közegben, és érzelmileg érintetté válik. Állítása szerint alkalmatlannak tartja magát politikai riporternek, mert „mindenki, akit támadnak, elkezdem sajnálni”.

A műsorvezető egy korábbi, M. Kiss Csabának adott interjúban beszélt arról, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben kétszer annyit kell dolgoznia, mint hat évvel ezelőtt, hogy a cége ugyanazon a szinten maradjon. Kocsis Máté ezt a nyilatkozatot ragadta ki, és azzal vádolta meg, hogy bár közel 3 milliárd forintot kapott a főzős műsoraira, „pont a választások előtt kezdte el azt érezni, hogy neki kétszer annyit kell dolgozni, ugyanezért a pénzért”.

Borbás Marcsi szerint ő a gazdasági helyzettel kötötte össze a kijelentését, nem a választásokkal, és sajnálja, hogy Kocsis Máté ezt így értelmezte.

A 3 milliárd forintos vádról azt mondta, ezt az összeget a cége 16 év alatt, körülbelül 800 adás legyártására kapta a közmédiától, de ez egy műsorgyártási költség volt, nem az ő személyes jövedelme. „Ez az én fő problémám, hogy ezt úgy mondják, mintha én kaptam volna 3 milliárdot. Egy, nem kaptam, ez egy műsorgyártási költség, amiből a közmédia részére elkészült körülbelül 800 műsor 16 év alatt, ami most is a közmédia tulajdona” – hangsúlyozta. Hozzátette, a műsorok a közmédia tulajdonát képezik, azokat többször ismételték, sőt, külföldre is eladták. Állítása szerint bármilyen átvilágítás elé áll, mert a műsorai piaci áron vagy az alatt készültek.

A műsorvezető szerint Kocsis Máté vádja egy bűncselekmény vádja, ami a közpénz saját célra való felhasználását sugallja politikai szolgálatokért cserébe. „Tehát ebből ez látszik, ez jön ki, és ez bűncselekmény. Tehát nekem a problémám ezzel ez” – mondta, és megerősítette, hogy pert indít az ügyben.

„Hogyha nem mennék perre, elismerném. Nem, nem, ezt nem hagyhatom.”

Az MTVA-s munkájával kapcsolatban elmondta, soha nem kapott direkt politikai kéréseket vagy utasításokat, de azt megerősítette, hogy volt egyfajta cenzúra a vendégek kiválasztásánál. Volt olyan, hogy egy szakács nem szerepelhetett a műsorában, de erre sosem kapott indoklást. Arra a kérdésre, hogy érezte-e, hogy a Fidesz „sajátjának” tekinti, egyetlen esetet idézett fel, amikor évekkel ezelőtt egy kijelentésben az ő neve is szerepelt, mint „kiépített celebritás”. „Engem senki nem épített ki sehová. Tehát azt kikértem magamnak” – jelentette ki.

Borbás Marcsit felháborítja, ahogy Kocsis Máté a posztjában azonosította a pártot és az államot. Szerinte a kialakult politikai megosztottság a mindennapi emberi kapcsolatokat is megmérgezi. „Én szerintem egy igazi demokráciában van vesztes párt, de nincs vesztes ember” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a győztes pártnak az egész nemzetet kell képviselnie.

A közmédia elmúlt 16 évéről szólva elmondta, abszolút közszolgálati műsorkészítőnek tartja magát, és azért dolgozott az MTVA-nak, mert félt, hogy egy kereskedelmi csatornánál a minőség és a hitelesség rovására menő kompromisszumokat kellene kötnie. Úgy érezte, küldetése a magyar kulturális értékek megmentése, és ha ő nem csinálja meg ezeket a műsorokat, akkor „még ez sem lesz”. Ugyanakkor sajnálja, hogy sok tehetséges televízióst eltüntettek a képernyőről. Véleménye szerint egy közszolgálati televíziónak etalonnak kellene lennie, amihez minden mást viszonyítani lehet, és ennek a kötelezettségének szerinte a köztévé már a 2010 előtti időszakban sem tett eleget.

Az interjú egyik legmegrázóbb pontja az volt, amikor elmesélte, hogy az ügy kirobbanása után kapott egy üzenetet egy idős nénitől, aki azt írta, megvan az összes könyve, de most elégette őket.

„Nyolc szakácskönyvemet betűzelte, igen. Hát, hogy ne ismérjenek” – mondta a műsorvezető. Szerinte a néni elhitte, hogy ő az oka a kormány bukásának. Arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha találkozna vele, azt válaszolta: „Nagyon szeretném megölelni.”

A társadalmi megbékélésről szólva azt mondta, a bűnösöket számon kell kérni, de elítéli a lincshangulatot és a gyűlöletkeltést.

„A nemzet egy. Nincs olyan, hogy nemzeti oldal. A nemzet egy. Mindenki, aki magyarul gondolkodik, magyarul álmodik, magyarnak vallja magát, (...) az a magyar nemzet része. Kikérem magamnak, hogy a nemzet egy részét ebből ki akarják rekeszteni” – szögezte le.

Beszélt arról is, hogy 2017-től tanácsadóként segítette a Magyar Turisztikai Ügynökség munkáját, ahol a gasztronómiai és kulturális örökséggel kapcsolatos tudását adta át. Ezt a szerződést elmondása szerint nemrég, még a választások előtt, indoklás nélkül felmondták. A munkát havi 300, majd később 200 ezer forintért végezte, amit szimbolikus összegnek tart a befektetett tudáshoz képest.

Kijelentette, a jövőben is ingyen és boldogan a rendelkezésére áll bárkinek, aki az ország javára kéri a szakértelmét.

A műsorvezető a tapasztalatairól szólva megjegyezte, a gazdasági helyzet a Covid-járvány után kezdett romlani, az elmúlt egy év pedig „jelentősen rosszabb” volt. Ezt nemcsak a saját cégén, hanem az éttermek, szállásadók helyzetén is látja. Szerinte az emberek nehezebben élnek és nem mernek költeni. Az interjú végén a környezetvédelem fontosságáról és az emberiség felelősségéről beszélt, kiemelve, hogy generációja alatt a Földet visszafordíthatatlan károk érték. „Mi magunkat nyírjuk ki. De hogy hogy lehetünk ennyire tiszteletlenek egy teremtett világgal szemben. És arrogánsak” – zárta gondolatait.

A teljes interjút itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs is reagált Győrfi Pál leváltására: Remélem, az RTL-en nem kap műsort
A műsorvezető a Rádió 1 reggeli műsorában kommentálta Győrfi Pál leváltását. A szóvivő televíziós múltjára utalva tett egy megjegyzést.


„Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort”

– így reagált Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában arra, hogy Győrfi Pált 22 év után leváltották az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.

A Balázsék című műsorban arról kezdtek beszélni, milyen jövő várhat a kommunikációs szakemberre, akinek neve és arca összeforrt a szervezettel. Ekkor hangzott el Sebestyén Balázs megjegyzése, amivel Győrfi rutinos televíziós múltjára utalt – számolt be róla a Story.hu.

Győrfi Pál ugyanis korábban többször is szerepelt tévéműsorokban. Látható volt gasztoreality műsorokban, talkshow-kban, házaspároknak szóló játékban, vetélkedőkben, és műsorvezetőként is.

A szóvivőváltást kedden jelentették be, Győrfi pedig a közösségi oldalán köszönt el a pozíciótól, ahol utódját is bemutatta.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – írta a távozó szóvivő. Azt is egyértelműsítette, hogy bár a kommunikációs feladatokat átadja, a mentőszolgálat állományában marad.

Az új szóvivő Szűcs Brigitta mentőtiszt lett, aki a kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban is dolgozott. A hivatalos indoklás szerint a váltás a szervezet megújulási folyamatának része.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik: Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
DKA – Fotó: - szmo.hu
2026. június 11.



„Nem értem, miért kellett most kiteregetni a szennyest” – így reagált Havas Henrik a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant vitára.

A botrány a hét elején kezdődött, miután Bakács Tibor kritikus egy interjúban azt állította: ő írta meg Csiszár Jenő milánói főkonzul szakdolgozatát.

Azt mondta, a bérírás díja „oldalanként 1500 forint” volt, és korábban a tévéműsorai alatt egy fülmonitoron keresztül is segítette Csiszárt.

Havas Henrik a Blikk érdeklődésére kommentálta az ügyet. Szerinte a felelősséget nem is a botrányt kirobbantó Bakács Tibornál kell keresni.

Azt mondta: „Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Jenőt...”.

Hozzátette, hogy alapvetően kedveli egykori kollégáját, és több okból is sajnálja a kialakult helyzetet.

A lapnak arról is beszélt, hogy őt személyesen is megviselték az egyetemi évek lezárásával járó kihívások, és felidézte, hogy az első pánikrohamai is az államvizsga-időszakhoz köthetők.

Az ügyben Havas azért is érintett, mert annak idején ő volt a dolgozatot bíráló tanár a Szegedi Tudományegyetemen. Egy korábbi műsorban elmesélte: Bakács egyszer számonkérte rajta, miért csak hármast adott Csiszár Jenő szakdolgozatára. A válasza az volt: „mert azt se tudta, miről van szó, fogalma nem volt semmiről, tök hülye az egészhez. Erre Bakács közölte vele: „Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dér Heni az arcfelvarrásáról: Ha ügyvéd vagy kasszás lennék, nem is gondolkodtam volna rajta
Az énekesnő elárulta, a képernyős munka miatt döntött rá az arcfelvarrás mellett. Állítja, a beavatkozással nem a korát akarta letagadni, csupán a fáradtság nyomait szerette volna eltüntetni.


Dér Heni a Hazai Sláger legújabb adásában beszélt arról, hogy a képernyős jelenlét miatt döntött az idei arcfelvarrása mellett, és civil szakmában soha nem gondolkodott volna a beavatkozáson. Az énekesnő elmondta, az elmúlt évek pörgése, az éjszakázás és a stressz meglátszott az arcán, ami a munkája miatt zavarta.

A döntését azzal indokolta, hogy a munkája mindennapi része a képernyős szereplés és a média, valamint a nemzetközi trendek is a tökéletességet sugallják a nézők felé. Hozzátette, egy kicsit úgy is figyel magára, mint egy munkaeszközre, aki közvetít.

„Azt is mindig elmondom, hogy ezermilliárd százalék, hogy nem is gondolkodok a műtéten, hogyha én ügyvéd, titkárnő vagy kasszás vagyok, vagy bármi, ami nem kamera, képernyő”

– idézi az énekesnőt a 24.hu. Úgy fogalmazott, nem fiatalabbnak akart látszani, a célja a meglévő állapot megőrzése volt.

„Konzerválni szerettem volna magam. Nem húszévesnek szerettem volna kinézni, csak annyinak, amennyi vagyok. És nekem most ez így rendben van. Láthatod, hogy igazából a karakterem nem változott”

– mondta. Azt is hozzátette, hogy más plasztikai műtétet nem tervez.

Beszélt arról is, hogy bár a beavatkozás ellentmondásosnak tűnhet, továbbra is a kisugárzást tartja a legfontosabbnak. Felidézte, hogy korábban az ország egyik legdögösebb énekesnőjének tartották.

„Ezen mindig csodálkoztam, de aztán kezdtem megszokni. Merthogy látom én is a hibáimat, mindenben tudunk találni hibát, de nem ettől lesz valaki tökéletes, hanem a kisugárzástól” – fogalmazott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi smink nélküli fotókkal és egyetlen szóval tért vissza Instagramra
Az énekesnő csütörtökön egy új képgalériával jelentkezett Instagramon, amelyhez csupán egyetlen szót fűzött. Még április végén, a választásokat követően jelentette be, hogy egy időre visszavonul a közösségi médiából.
K.O. - szmo.hu
2026. június 11.



„Könnyebbülés” – mindössze ennyit, és egy fehér szív emojit írt posztjához csütörtökön az Tóth Gabi, aki hosszabb hallgatás után egy új képgalériával jelentkezett Instagramon.

A fotókon az énekesnő szelíd arckifejezéssel látható, a bejegyzés pedig azt sugallja, hogy a mögötte álló viharos időszak után kezd újra harmóniára lelni.

Az énekesnőt az elmúlt hónapokban komoly támadások érték politikai szerepvállalása miatt, amire reagálva április végén bejelentette, hogy egy időre visszavonul a nyilvánosságtól.

Akkor hangsúlyozta, hogy az elvei nem változtak: „Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”

Közben kiderült az is, hogy nem lesz tagja a Megasztár új zsűrijének sem.

A helyzetet a testvérével, Tóth Verával való konfliktusa is súlyosbította, aki a választások előtt a Tisza Pártot támogatta.

Vera egy interjúban a családi viszályról azt mondta: „Gyakorlatilag én a családomat áldoztam be ebbe a sztoriba.”

A feszültséget tovább növelte, hogy májusban Vera férje, Pauli Zoltán is nyilvánosan bírálta sógornőjét.

via nlc.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk