SZTÁRVILÁG

Dwayne Johnson visszatért a boltba, ahonnan tiniként lopott, és jóvátette bűneit

A sztár egy éven keresztül majdnem mindennap lopott egy szelet csokit.

Link másolása

Mielőtt Dwayne Johnson világsztár lett, egy szelet csokit sem engedhetett meg magának. Az akcióhős visszatért Hawaii-ra abba a boltba, ahonnan 14 éves korában rendszeresen Snickerst lopott, hogy jóvátegye kihágásait - árulta el a színész Instagram-oldalán.

„Pokolian le voltam égve, ezért 14 éves koromban a konditerembe menet, majdnem egy éven át minden nap elloptam a 7-11 szupermarketből egy nagy Snickerst”

- írta Dwayne bejegyzésében.

Mindig ugyanaz az eladó volt az üzletben, de mivel tudta, hogy mennyire szegények, ezért sosem buktatta le Johnsont.

A Sziklát állítása szerint évek óta gyötri a bűntudat, ezért tudta, hogy amint lesz rá lehetősége, jóvá kell tennie bűnét. Ezért most, hogy Hawaii-ra látogatott, bement abba a bizonyos szupermarketbe és megvette az ott található összes Snickerst. Azonban, hogy emelje a tétet, kifizette az összes ott tartózkodó bevásárlását is.

„Ez a legkevesebb, amit tehetek. Nem változtathatjuk meg a múltat és néhány hülyeséget, amit esetleg elkövettünk, de néha-néha hozzátehetünk egy kicsit a helyzethez és talán egy nagy mosolyt csalhatunk néhány idegen arcára”

- tette hozzá Dwayne.

Az emberek látszólag nagyon hálásak voltak a színésznek, sőt követői is dicsérték a nagylelkű gesztust. A híresség otthagyta a boltban a megvásárolt csokikat, hogy az eladók odaadhassák olyan srácoknak, akik csokit lopnának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotókon a diktátor lánya – ő lehet Kim Dzsongun örököse
Központi helyen szerepel a képeken. Magas rangú tisztviselők hajlonganak Kim Dzsue előtt, és az áradozó szövegek Kim „legkedvesebb” gyermekeként írják le a lányt.

Link másolása

Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora ismét megmutatta feltételezések szerinti kislányát a nyilvánosság előtt. Az elmúlt hónapokban ez már a második alkalom, nem is olyan régen, tavaly novemberben, egy rakéta-kilövőhelyen egy rakéta árnyékában lehetett látni Kim Dzsuét, aki apja kezét fogta, majd később szorosan mellette állt a katonák előtt.

Ezúttal egy katonai laktanyában rendezett bankettre vitte a lányt és feleségét, amit a Koreai Néphadsereg (KPA) 75. évfordulójára rendeztek. Az észak-koreai média olyan képeket mutatott, amelyeken magas rangú tisztviselők hajlonganak Kim Dzsue előtt, és az áradozó szövegek Kim "legkedvesebb" gyermekeként írják le a lányt.

A kislány egy hosszú, fekete kabátban jelent meg, szőrmebélésű gallérral, amiben némiképp édesanyja, Ri Szoldzsu divatérzékét mutatja, aki az országban egyfajta stílusikonnak számít.

A kislány vélhetően 2013-ban született, és a második Kim három gyermeke közül, akinek egy fia és két lánya van.

A találgatások szerint oka van annak, hogy Kim Dzsongun pár hónap leforgása alatt többször is megmutatta lányát, egyesek szerint ezzel demonstrálja, hogy vérvonala még generációkon át viszi majd tovább az elszigetelt állam irányítását. Mások szerint a kislány jelenléte egyértelműen azt mutatja, hogy Kim Dzsongun kiválasztotta utódját, és ő lesz a nagyhatalmú diktátor örököse.

Ez a feltételezés elemzők szerint azonban egyáltalán nem biztos, hiszen egy ilyen tekintélyelvű diktatúrában egészen biztosan nagy ellenállást váltana ki, ha egy nő venné át a hatalmat, pláne úgy, hogy a katonai és politikai vezetés túlnyomórészt férfiakból áll.

Azonban, ahogy Kim Dzsue és testvéreiről, úgy az öröklés pontos mikéntjéről sem lehet túl sokat tudni, így egyelőre maradnak a feltételezések.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiborult Madonna, mert mindenki arra figyelt, hogy nézett ki a Grammy-díjátadón
Ahelyett, hogy a beszédére koncentráltak volna. Az ageizmus és a nőgyűlölet áll szerinte minden mögött.

Link másolása

Vasárnap volt a 65. Grammy-díjátadót Los Angelesben, amelyen Madonna is részt vett.

A 64 éves énekesnő a legjobb popduónak járó díjat is elnyerő Sam Smitht és Kim Petrast konferálta fel.

Ám ezt követően a bulvárlapok egy dologgal foglalkoztak: azzal, hogy Madonna arca „ijesztő” és „felismerhetetlen”.

Az énekesnő Instagram-bejegyzésben reagált:

Szerinte a telejeobjektívvel készült közeli képek bárki arcát eltorzították volna, a kritikák mögött pedig az ageizmus és a nőgyűlölet áll.

„Ismét elért az ageizmus és a nőgyűlölet, amely áthatja a világot, amelyben élünk. Ez a világ nem hajlandó ünnepelni a 45 év feletti nőket, és úgy érzi, hogy meg kell büntetni őket, ha továbbra is erős akaratúak, szorgalmasak és kalandvágyóak maradnak."

- jelentette ki.

"Alig várom, hogy még sok-sok évig felforgató magatartást tanúsítsak – a határokat feszegetve – a patriarchátussal szembeszállva – és legfőképpen élvezve az életemet” - tette még hozzá.

Emellett kijelentette, hogy büszke rá, hogy ő konferálhatta fel az első transznemű énekesnőt, aki felléphetett a Grammyn. Kim Petras mondta is, hogy hogy Madonna nélkül most biztos, hogy nem állhatna a színpadon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Élő adásban nyalt bele Miller Dávid fülébe Hajós András

Link másolása

Valami furcsa dolog lehetett a levegőben az RTL Reggeli című műsorában, ahol egy ideig ment minden menetrend szerint, majd a búcsúzás közepette, Miller Dávid megemlítette, hogy Hajós Andrással van egy fura szokásuk. „Nem nyaltuk meg egymás fülét” - mondta, mire Hajós felpattant, és a többi már történelem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
VV Szandika: „Az orvosok azt mondták, hogy ez a második születésnapom”
Nem crossmotorozás közben sérült meg, hanem otthon leesett a lépcsőről.

Link másolása

Eltört a nyakcsigolyája a ValóVilág egykori „plasztikcicájának”, Lőrincz Alexandrának. Szandika balesetében talán az az egyik meglepőbb, hogy nem crossmotorozás közben sérült meg, hanem otthon leesett a lépcsőről. Azt meséli az RTL Fókusz című műsorában, mindent elölről kell kezdenie.

„Homályosak az emlékeim, mert elájultam földet érés közben, de arra halványan emlékszem, hogy mentem fölfelé a lépcsőn, sötét volt és megcsúszott a lábam. Először gondolom, a fejem és a nyakam ütöttem be, ezáltal eltört a kettes nyaki csigolyám; nem repedt, hanem rendesen tört. Illetve a csuklóm teljesen keresztbe” – mesélte Szandika a történtekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET: