Kiderült, ki volt Dudás Miki lakásában, amikor megtalálták a holttestét
Gyermekei édesanyja napokig nem érte el a sportolót, zárszakértővel kellett rátörni az ajtót. Dudás Mikire holtan találtak rá, mellette hűséges kutyája, Baba virrasztott.
Január 5-én találták holtan budapesti otthonában Dudás Miklós korábbi világbajnok kajakozót. Bár az elsődleges rendőrségi tájékoztatás nem utalt bűncselekményre, a hatóságok azóta halált okozó testi sértés gyanúja miatt nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen.
A Blikk szerint a sportolóra azután találtak rá, hogy gyermekei édesanyja, Szigligeti Ivett értesítette a hatóságokat, mert napok óta nem tudta elérni őt. A lakásba egy zárszakértő segítségével jutottak be, de a kajakoson már nem lehetett segíteni.
A helyszínen jelen volt Dudás édesanyja, Klára is, aki a férje halálát sem tudta még feldolgozni. A kajakozó édesapja tavaly februárban hunyt el, miután egy bántalmazás következtében hónapokig kómában feküdt.
A családi tragédia és édesanyja gyásza komoly lelki terhet rótt a sportolóra.
Dudás magánélete tele volt fordulatokkal. Bár a tavaly őszi Sztárbox idején úgy tűnt, kapcsolatuk rendeződött Szigligeti Ivettel, aki a meccsein támogatta őt,
a külön lakás és a zárszakértővel való bejutás arra utal, hogy a pár kapcsolata az utóbbi időben nem volt teljesen harmonikus.
Szigligeti korábban egy szakításra utaló idézetet is közzétett: „Teljes szívem beletettem, neked mégsem volt egész”.
a tragédia különösen szívszorító részlete, hogy Dudás imádott kutyája, a Baba nevű fekete tacskó végig mellette volt.
Az eb – a sportoló „az Ivett-tel első közös kisgyereküknek” nevezte – valószínűleg több napon át őrizte gazdája élettelen testét. Dudás annyira ragaszkodott az állathoz, hogy korábban a törvénnyel is szembement érte, amikor egy szomszéd bántalmazta.
Január 5-én találták holtan budapesti otthonában Dudás Miklós korábbi világbajnok kajakozót. Bár az elsődleges rendőrségi tájékoztatás nem utalt bűncselekményre, a hatóságok azóta halált okozó testi sértés gyanúja miatt nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen.
A Blikk szerint a sportolóra azután találtak rá, hogy gyermekei édesanyja, Szigligeti Ivett értesítette a hatóságokat, mert napok óta nem tudta elérni őt. A lakásba egy zárszakértő segítségével jutottak be, de a kajakoson már nem lehetett segíteni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Szia Miki, ez jó buli volt, csak túl hamar lett vége!” – így búcsúznak a hírességek Fenyő Miklóstól
78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária együttes alapítója, akit januárban tüdőgyulladással kezeltek. A művészvilág és a politika szereplői is személyes hangú posztokban búcsúznak a legendától.
78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós. A halálhírre zenészek, színészek és műsorvezetők sora búcsúzott tőle személyes emlékekkel. A Hungária együttes egykori tagjai közül Dolly egy hosszabb posztban arról írt, hogy végigkísérte Fenyő pályáját, Szikora Róbert pedig egy közös daluk videójával és egyetlen mondattal üzent: „Az utolsó dal…”.
A Fenyő életéről szóló Made in Hungaria című film főszereplője, Szabó Kimmel Tamás a Facebookon szólalt meg:
„Ha Te nem vagy, én sem indulhattam volna el”
– írta a színész, aki egy személyes emléket is felidézett a közös felkészülésről. „Sosem felejtem el, ahogy a lakásodban, a zongoránál ültél, sajtburgert ettél és félkézzel úgy zongoráztál, hogy leesett az állam. Aztán rohantam haza és összevissza csapkodtam a zongorát és próbáltam felidézni a gesztusaidat, nevetésed, hogy egy rossz szavad ne lehessen rám.”
Bereczki Zoltán egyetlen mondattal búcsúzott:
„Szia Csókkirály! Mindent tőled tudunk, amit erről tudni lehet!”.
Tóth Gabi egy közös fellépésük fotóit posztolta, és azt írta:
„Vannak emberek, akik nemcsak dalokat, hanem korszakokat hagynak maguk után.”
Az énekesnő felidézte, hogy várandósan csak Fenyő felkérésére tett kivételt, lánya pedig a mai napig őrzi azt a plüssfigurát, amit a zenésztől kapott a színpadon.
Nem csak pályatársak emlékeztek meg a Hungária alapítójáról. Rónai Egon, aki nemrégiben még színpadon beszélgetett Fenyővel, így emlékezett:
„Tele volt tervekkel, az életrajzát írta, feldobott volt és fürdött a szeretetben. Megrendülten búcsúzom a hazai popzene egyik legnagyobbjától. Szia Miki, ez jó buli volt, csak túl hamar lett vége!”.
Till Attila gyerekkori emlékeit osztotta meg: „Gyerekkoromban üvöltve hallgattuk bakelitről meg kazettáról a bulikban Fenyő Miki dalait, minden Hungária szám szövegét kívülről tudom.”
A gyászhír a politikai élet szereplőit is megszólalásra késztette. Orbán Viktor miniszterelnök úgy reagált: „Életünk egy darabját is magával vitte. Isten nyugosztalja Fenyő Miklóst!”, míg Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ezt írta: „Elment a Csókkirály. Isten nyugosztalja Fenyő Miklóst.”
78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós. A halálhírre zenészek, színészek és műsorvezetők sora búcsúzott tőle személyes emlékekkel. A Hungária együttes egykori tagjai közül Dolly egy hosszabb posztban arról írt, hogy végigkísérte Fenyő pályáját, Szikora Róbert pedig egy közös daluk videójával és egyetlen mondattal üzent: „Az utolsó dal…”.
A menedzser a nagy Fenyő Miklós–Szikora Róbert kibékülésen dolgozott, Hungária-koncertről álmodott
Környei Attila menedzser azon dolgozott, hogy Fenyő Miklós és Szikora Róbert újra együtt lépjen színpadra. A 78 éves zenész halálával a legendás Hungária-koncert álma örökre szertefoszlott.
Hetvennyolc éves korában, január 31-én hajnalban elhunyt Fenyő Miklós, a magyar rock and roll királya. Fenyő már életében legendává vált, halálával pedig egy korszak zárult le a hazai könnyűzenében.
A zenész január közepén került tüdőgyulladással kórházba, szervezete szombat hajnalban adta fel a harcot – írta a Blikk. Bár a menedzsment korábban lassú javulásról számolt be, a színfalak mögött már sejteni lehetett, hogy nagy a baj. Környei Attila menedzser elmondása szerint január elején még a februárban induló koncertturnéról egyeztettek.
„Csakhogy Miki közben kórházba került. S amikor már egy hete benn volt, az orvosok jelezték, hogy mondjuk le a fellépéseit a közeljövőben, mert a felépüléséhez hosszú hónapok kellenek. Ekkor már lehetett sejteni, hogy nagy a baj”
– mondta a menedzser.
A kórházi kezelést megelőzően Fenyő még elementáris formában állt színpadra. „December végén olyan koncertet adott az Erkel Színházban, amely úgy zárult, hogy a nézők tíz percig felállva tapsolták” – emlékezett vissza Környei Attila.
Környei, az R-GO egykori zenésze nagyjából tíz éve csatlakozott Fenyőhöz menedzserként, munkakapcsolatuk pedig idővel barátsággá mélyült. „Hihetetlen energia lakozott benne, szinte vágyta a közönség szeretetét és közelségét” – mondta Környei, akinek volt egy dédelgetett terve, ami már sosem valósulhat meg. „Döbbenetes, hogy egy ilyen karizmájú zenész nincs többé, hogy Hungária-koncert sem lesz már, pedig mennyit dolgoztam azon, hogy Miki és Szikora Robi újra együtt lépjen színpadra! Egyelőre felfogni sem tudom Miki halálát és azt, hogy véget ért a közös utunk!”
Zsoldos Dedy, a Hungária egykori tagja nevelőapjaként tekintett Fenyő Miklósra. „Mindössze 20 éves voltam, még tanultam, amikor édesapám, Zsoldos Imre és Fenyő Miki valahol találkozott és rólam beszélgettek. Miki látott zenélni és azt szerette volna, ha csatlakozom a Hungáriához. Ez 1982-ben történt, és az én drága édesapám rábólintott és engedélyezte, hogy a fiából is jampi legyen.” Zsoldos Dedy szerint Fenyő pótolhatatlan. „Sokszor mondják valakire, hogy pótolhatatlan, de ez Mikivel kapcsolatban tökéletesen igaz: soha többé nem lesz ilyen karizmatikus, meghatározó, stílusteremtő ember a hazai könnyűzenében.” Hozzátette, küldetésüknek tekintik az életmű továbbvitelét. „S nekem, nekünk, egykori zenésztársaknak innentől kezdve az a küldetésünk, hogy tovább vigyük a legendás és halhatatlan Fenyő Miklós életművét.”
Várkonyi Attilát, azaz DJ Dominique-ot barátság fűzte Fenyő Miklóshoz. Kapcsolatuk a 90-es évek közepén kezdődött, amikor ő volt a Hungária népstadionbeli koncertjének házigazdája. A lemezlovas szerint Fenyőnek nem sokkal a halála előtt még rengeteg terve volt. „Novemberben együtt turnéztunk Angliában és léptünk fel hatalmas sikerrel az ottani magyarok előtt. Órákig beszélgettünk, s itt van előttem, ahogy lelkesen mondja: Attikám, annyi dalom van még a fiókban, annyi tervem van még az életben…” – idézte fel Várkonyi, aki egy ausztráliai fellépés ötletét is felvetette a zenésznek. „Amikor ezt elmeséltem neki, ő nevetve válaszolta: Atti, ha elintézed, hogy a repülő kétóránként leszáll valahol és én cigizhetek meg pihenhetek egy jót, akkor mehetünk…”
Hetvennyolc éves korában, január 31-én hajnalban elhunyt Fenyő Miklós, a magyar rock and roll királya. Fenyő már életében legendává vált, halálával pedig egy korszak zárult le a hazai könnyűzenében.
A zenész január közepén került tüdőgyulladással kórházba, szervezete szombat hajnalban adta fel a harcot – írta a Blikk. Bár a menedzsment korábban lassú javulásról számolt be, a színfalak mögött már sejteni lehetett, hogy nagy a baj. Környei Attila menedzser elmondása szerint január elején még a februárban induló koncertturnéról egyeztettek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szandi szívszorító sorokkal búcsúzik Fenyő Miklóstól: „Különleges voltál és különb mindenkinél. A legzseniálisabb…”
Az énekesnő felidézte a hajnalig tartó beszélgetéseiket és a közös színpadi pillanatokat. A posztból kiderül, a mentor-tanítvány kapcsolatnál sokkal több volt köztük.
Szandi a közösségi oldalán búcsúzott Fenyő Miklóstól, akitől elmondása szerint mérhetetlen fájdalommal köszönt el. Bejegyzése szerint potyognak a könnyei és nem akarja elhinni a halálhírét.
„Drága Miklós bátyám! Soha nem fogom elfelejteni, mennyi mindent köszönhetek Neked! Különleges voltál és különb mindenkinél. A legzseniálisabb…”
– írta az énekesnő, aki hálásnak mondja magát, amiért a sors összesodorta őket. Úgy fogalmaz, Fenyő megváltoztatta az életét.
„Köszönöm, hogy második Apámként tekinthettem Rád!
Hiányozni fog minden pillanat amit együtt éltünk meg, a hajnalig tartó beszélgetéseink és az az érzés amit csak mi tudunk, amikor a színpadon egymás kezét fogva énekeltünk” – idézte fel Szandi, aki posztját azzal zárja, hogy fájó szívvel és örök szeretettel gondol rá, és úgy írja alá: „A Te Madárkád”.
Szandi a közösségi oldalán búcsúzott Fenyő Miklóstól, akitől elmondása szerint mérhetetlen fájdalommal köszönt el. Bejegyzése szerint potyognak a könnyei és nem akarja elhinni a halálhírét.
„Drága Miklós bátyám! Soha nem fogom elfelejteni, mennyi mindent köszönhetek Neked! Különleges voltál és különb mindenkinél. A legzseniálisabb…”
– írta az énekesnő, aki hálásnak mondja magát, amiért a sors összesodorta őket. Úgy fogalmaz, Fenyő megváltoztatta az életét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szigligeti Ivett szívszorító búcsúja után egy dolgot kért mindenkitől
Pénteken végső búcsút vettek a 34 évesen elhunyt Dudás Miklóstól a pestszentlőrinci temetőben. Özvegye a temetés után a megalapozatlan találgatások beszüntetését kérte a nyilvánosságtól.
„Édesem, tőled elbúcsúzni nem lehet, már a gondolat is szívet tépő!” – ezekkel a szavakkal búcsúzott Szigligeti Ivett a pénteken eltemetett Dudás Miklóstól. A 34 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt világbajnok kajakost családtagjai, barátai és sporttársai kísérték utolsó útjára a pestszentlőrinci temetőben. Az özvegy a temetés másnapján, szombaton a közösségi oldalán mondott köszönetet a részvétnyilvánításokért – írta a Blikk.
A temetésen Szigligeti Ivett megrendítő szavakkal búcsúzott két gyermeke édesapjától. „Remélem, nem felejtetted el, hogy megbeszéltük, hogy a Balaton partján, az unokáink körében szerettünk volna idős emberekként együtt lenni – én ott foglak várni!” – idézte fel közös álmukat.
A temetést követő bejegyzésében ismét köszönetet mondott. „Szívből köszönöm mindenkinek, aki tegnap velünk volt lélekben vagy személyesen, és elkísérte Mikit az utolsó útjára. Köszönöm a megszámlálhatatlan részvétnyilvánítást!” – írta.
Posztja végén
a család nevében arra kért mindenkit, hogy tartózkodjanak a megalapozatlan találgatásoktól. „Szeretnék megkérni mindenkit Miki és Családja nevében, hogy a jövőben maradjunk tisztelettel emléke felé és tartózkodjunk a megalapozatlan és valótlan találgatásoktól! Őrizzük meg emlékünkben méltósággal a Mosolygós Óriás emlékét!”
Dudás Miklósra január 5-én találtak rá budapesti otthonában. A rendőrség először kizárta az idegenkezűséget, később azonban – a sportoló testén talált sérülések miatt – halált okozó testi sértés gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Dudás Miklós a 2012-es londoni olimpián hatodik helyen végzett, 2014-ben pedig világbajnoki címet szerzett a 4x200 méteres kajakváltó tagjaként. Pályafutását beárnyékolta egy doppingvétség miatti eltiltás, ami után visszatért, majd 2021-ben végleg visszavonult az aktív sporttól. Ezt követően több televíziós műsorban is szerepelt. A családot az elmúlt években egy másik tragédia is megrázta: 2024-ben a sportoló édesapját súlyosan bántalmazták, aki fél évvel később belehalt a sérüléseibe.