HÍREK
A Rovatból

Drogcsempész tengeralattjárót semmisített meg az amerikai hadsereg

A hajó fentanilt szállított az Egyesült Államok irányába, amikor a katonai akció során megsemmisítették. Donald Trump szerint a művelet hírszerzési adatokra épült, a túlélőket Ecuadorba és Kolumbiába viszik.


Az amerikai hadsereg feltételezett kábítószer-csempész tengeralattjárót semmisített meg - írja az MTI Donald Trump szombati bejelentése alapján.

Az amerikai elnök közösségi médiaoldalán közzétett bejegyzése szerint a jármű az Egyesült Államok felé haladt, fentanilt és egyéb kábítószereket szállított egy jól ismert csempészútvonalon.

„Megtiszteltetésemre szolgált megsemmisíteni egy nagyon nagyméretű, kábítószert szállító tengeralattjárót”

- fogalmazott Donald Trump, aki közölte, hogy a szállítmányról szóló információt amerikai hírszerzési értesülések erősítették meg.

Az elnök azt is bejelentette, hogy a tengeralattjáró személyzete közül két túlélőt származási országába, Ecuadorba és Kolumbiába juttatnak el büntetőeljárás érdekében.

Az amerikai hadsereg szeptember eleje óta több katonai támadást hajtott végre Venezuelából kifutott, a bejelentés szerint kábítószer-csempész hajók ellen a Karib-tengeren nemzetközi vizeken.

Donald Trump a héten bejelentette: felhatalmazta a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA), hogy Venezuela területére lépjen és műveletet kezdjen a kábítószer-kereskedelem elleni fellépés keretében.

Az elnök pénteken újságírói kérdésre megerősítette, hogy Nicolás Maduro venezuelai államfő hozzáférést ajánlott amerikai vállalatok számára a venezuelai olaj- és ásványkincsek kitermeléséhez, ami Donald Trump szerint annak a jele, hogy a venezuelai vezető nem akar ujjat húzni az Egyesült Államokkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kitálalt egy volt szállítmányozó Magyar Péternek: Kamionokkal menekítették a veszélyes anyagokat a gödi Samsung-gyárból az ellenőrzések előtt – állítja
Több tucat kamionnyi rákkeltő port szállíthattak el titokban Pest megyei raktárakba – hangzik el a Tisza Párt oldalán megjelent videóban. A gyár állítólag hetekkel előre tudott az ellenőrzésről, így volt idejük felkészülni. Magyar Péter azt ígéri, kormányváltás után mindent kivizsgálnak.


Magyar Péter csatornáján jelent meg egy interjú egy férfival, aki állítása szerint 2019 és 2022 között egy dél-koreai alvállalkozó szállítmányozójaként dolgozott a Samsung SDI gödi gyárának. A férfi arról beszélt, hogy feladatai közé tartozott a gyárban tárolt, limit feletti mennyiségű veszélyes anyagok ideiglenes elszállítása külső raktárakba a katasztrófavédelmi ellenőrzések idejére.

Elmondása szerint a gyár háromhavonta vagy félévente számíthatott katasztrófavédelmi ellenőrzésekre, és ezekről már egy-két héttel előre tudomást szerzett. „Nekünk szóltak egy-két nappal előtte, hogy el kell vinni 30-40-50 autónyi veszélyes anyagot” – állította a férfi, hozzátéve, hogy ezek túlnyomórészt „nikkel, kobalt, mangán és egyéb vegyületek” voltak, amelyeket az akkumulátorgyártáshoz használnak.

Szerinte azért volt szükség az anyagok elszállítására, mert a gyár a megengedett limit felett tárolt belőlük. „ami limiten fölül volt, azt ki kellett vinni a gyárból, hogy az ellenőrzés során erre ne derüljön fény, nem 4000 tonnát tárolnak, hanem 5500-at.”

A férfi szerint ezek az anyagok por állagúak, „olyan az állaguk nagyjából, mint a liszté”, és big bag zsákokban, esetenként kartondobozokban tárolták őket. Az ideiglenes raktárak a nyilatkozó szerint jellemzően Pest megyében voltak, többek között Vácott, Kistarcsán, Gödöllőn, Vecsésen, Dunaharasztiban és Biatorbágyon.

Bár ezek állítása szerint hivatalos raktárépületek voltak, de úgy vélte, nem rendelkeztek a veszélyes anyagok tárolásához szükséges engedéllyel. A szállítások során elmondása szerint nem érték őket hatósági ellenőrzések. „Nem, hát ugye ez a Covid időszak alatt volt, meg hasonlók, nem nagyon foglalkozott ezzel senki” – mondta.

A férfi arról is beszélt, hogy a Samsung SDI és az alvállalkozók között szerinte sajátos volt a munkakapcsolat. Úgy fogalmazott, hogy a Samsung kihasználta az alvállalkozókat, a szerződések rájuk eső részét állítólag nem teljesítette és nem írta alá, cserébe viszont elvárta, hogy minden kérését teljesítsék.

„Az volt a kérés az alvállalkozók felé, hogy minden egyes anyagot hordjanak el, amire a Samsung őket megkéri, mindegy, hogy van engedély, vagy nincs engedély. El kell vinni, aztán majd vissza kell hozni” - állítja.

A férfi később elvégzett egy katasztrófavédelmi ügyintézői képzést, ahol állítása szerint a hatóság munkatársaival is beszélt a gödi gyárról. Azt mondta, a katasztrófavédőktől azt hallotta, hogy bár nekik sem tetszett a helyzet, de meg volt szabva a feladatuk. „bemennek, megírják a jegyzőkönyvet, ha hiányosságot találnak, azt nyilván lejegyezhetik, elküldik a felettesüknek, és utána az a dolguk, hogy befogják a szájukat, és szépen hazamenjenek.”

Az interjúalany más, gyáron belüli szabálytalanságokról is beszámolt. Elmondása szerint látta, hogyan semmisítik meg a selejtes akkumulátorcellákat.

Állítása szerint a selejtes cellákat „sóoldatos vízbe beledobták”, és ezt a munkát külföldi, akkoriban főleg ukrán munkavállalók végezték. „Ezt mindenféle fajta védőfelszerelés nélkül végezték” – mondta.

Beszélt a gyárban használt elektrolitról is, ami szerinte rendkívül tűzveszélyes és maró folyadék. Azt állította, hogy a folyadékot szállító csővezetékek gumitömítéseit sokszor csak akkor cserélték ki, amikor már szivárogtak. „Hát ez a Samsungban mindig akkor történt meg, amikor már csöpögött.”

Arra a kérdésre, hogy hányan tudhattak ezekről a folyamatokról, a férfi azt válaszolta, hogy a sofőrök tisztában voltak a szállítmányuk veszélyességével. „Nagyjából minden sofőr, aki ott dolgozott, tudta, hogy mit szállít, mert hát látták, hogy mi van a zsákokra írva.” Szerinte a zsákokon lévő piktogramok egyértelműen jelezték, hogy a bennük lévő anyagok környezetre és belélegezve is veszélyesek.

Az interjú végén Magyar Péter kijelentette, hogy véleménye szerint a leírt szabálytalanságok nem történhettek volna meg a hatóságok és a politikai elit tudta és közreműködése nélkül.

Megemlítette, hogy a gyár több mint 500 milliárd forint állami támogatást kapott, és szerinte a kormányzati hazugságokkal szemben nemcsak az üzem területén, hanem azon kívül is magas volt a rákkeltő porok aránya.

„Több ezer munkavállaló egészségét veszélyeztetni, illetve több tízezer környéken élő magyar ember biztonságát, egészségét veszélyeztetni, az nem csak egy politikai felelősség, hanem egy büntetőjogi felelősség is” – mondta Magyar, majd hozzátette, hogy egy esetleges kormányváltás után nyilvánosan ki fogják vizsgálni ezeket az ügyeket.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Gulyás: Vigyázni kell, nehogy 100 százalék fölé fusson az ellenzék népszerűsége a Medián-mérésekben
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón bírálta a kutatóintézetet. Bár saját méréseikről nem beszélt, kijelentette, hogy a kormány mögött magabiztos többség áll.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 26.



„Mi a választásokon indulunk, a Medián pedig a rádiókabarén kíván indulni” – reagált Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón arra a Medián-mérésre, amely szerint a Tisza Párt már 20 százalékponttal vezet a Fidesz előtt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a közvélemény-kutató intézetet bírálva ironikusan hozzátette:

„Arra kell nagyon vigyázni, hogy az ellenzéki pártok népszerűsége nehogy a 100 százalék fölé fusson a Medián-mérésekben”.

Saját méréseikről Gulyás nem árult el részleteket, de úgy véli, magabiztos többség áll a kormány mögött.

A Medián vezetője, Hann Endre is megszólalt a meglepő mérésükről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Republikon: Magyar Pétert már többen szeretnék miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort
A TISZA Párt elnöke 45 százalékkal vezet a jelenlegi kormányfő (37%) előtt a miniszterelnöki versenyben a Republikon Intézet felmérése szerint. A bizonytalanok is inkább Magyart választaná, egyharmaduk mégsem számít kormányváltásra.


Többen látnák Magyar Pétert a miniszterelnöki székben, mint Orbán Viktort – derül ki a Republikon Intézet februári kutatásából.

A felmérés szerint a válaszadók 45 százaléka Magyart, míg 37 százaléka Orbánt preferálja, 18 százalék pedig nem tudott dönteni kettejük között. Mindkét politikusnak van a saját pártján túlmutató vonzereje: Magyar 10, Orbán pedig 7 százalékpontos többletet tudhat magáénak a pártpreferenciákhoz képest.

A végeredmény szempontjából kulcsfontosságú bizonytalanok körében még egyértelműbb Magyar Péter előnye: 35 százalékuk őt, 20 százalékuk Orbánt választaná. Ebben a közegben ugyanakkor ellentmondásos a kép,

a bizonytalanok egyharmada ugyanis nem számít kormányváltásra, míg csupán 28 százalékuk tartja azt valószínűnek.

Vagyis ebben a csoportban némileg többségben vannak, akik a Fidesz győzelmére számítanak, annak ellenére, hogy a szimpátiájuk inkább Magyar felé húz.

Ez a kettősség a teljes népesség várakozásaiban is visszaköszön.

Bár a válaszadók többsége, 46 százaléka kormányváltást jósol 2026-ra, 40 százalék továbbra is újabb Fidesz–KDNP-győzelmet tart esélyesebbnek.

A két politikai táboron belül jelentős a különbség a győzelembe vetett hitben. Míg a Tisza Párt szavazóinak 90 százaléka gondolja, hogy pártjuk alakít kormányt, addig a Fidesz–KDNP tábor 87 százaléka bízik a saját győzelmében. A kormánypárti szavazók azonban jóval magabiztosabbak: 68 százalékuk kizártnak tartja a kormányváltást, míg a Tisza táborában csak 39 százalék teljesen biztos a győzelemben.

Az országgyűlési választást április 12-én tartják. A kampány hivatalosan február 21-én indult, és a legtöbb elemzés szerint a verseny Orbán Viktor 16 éves kormányzásának eddigi legkomolyabb kihívása. A különböző közvélemény-kutatók nem festenek egységes képet: a Medián februári mérése szerint többen tartják Magyart alkalmasnak miniszterelnöknek, mint Orbánt, míg a kormányközeli Nézőpont Intézet ugyanebben a hónapban 11 százalékpontos előnyt mért Orbán javára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij: Nem lehet olyan gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
Az ukrán elnök szerint a munkálatok azért is haladnak lassan, mert az orosz támadások egy olyan összekötő szakaszt is megrongáltak, amely az odesszai kikötőt kapcsolja a Barátság-vezetékhez. Ráadásul a javítást végző csapatok is célponttá váltak.


„Először is: nem megy olyan gyorsan” – ezzel a mondattal reagált szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azokra a magyar és uniós kérésekre, hogy gyorsítsák meg a Barátság kőolajvezeték helyreállítását. A csővezeték január 27-én állt le, miután az ukrán fél szerint orosz csapások értek egy szivattyúállomást a nyugat-ukrajnai Brodi térségében, ellehetetlenítve a kőolajszállítást Magyarország és Szlovákia felé.

Az ukrán államfő szerint a munkálatok azért is haladnak lassan, mert az orosz támadások egy olyan összekötő szakaszt is megrongáltak, amely az odesszai kikötőt kapcsolja a Barátság-vezetékhez.

Kijevben tartott sajtótájékoztatóján Zelenszkij érzelmesen beszélt a helyreállítás emberi kockázatairól. Mint mondta, a javítást végző csapatok is célponttá váltak, az emberi veszteség pedig nagyon nagy árat jelentene.

Az ukrán álláspont szerint a helyreállítást a folyamatos háborús kockázatok miatt csak alapos műszaki felmérés után, biztonságos körülmények között lehet megkezdeni. Ezt támasztja alá az ukrán Naftogaz energetikai vállalat közlése is, miszerint az elmúlt napokban mintegy hatvan orosz drón támadta az észak-keleti létesítményeiket.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kedden Kijevben arra kérte Ukrajnát, hogy gyorsítsák fel a javítást. A bizottság szóvivője ugyanakkor korábban hangsúlyozta:

„Nem erőltetünk, nem gyakorlunk nyomást, és nem szabunk határidőket Ukrajnának.”

Az unió rövid távon nem lát ellátásbiztonsági veszélyt, mert a tagállamok 90 napra elegendő stratégiai készlettel rendelkeznek, és Horvátország segítségével aktiválták az Adria vezetéket mint alternatív ellátási útvonalat.

A magyar kormány ezzel szemben „olajblokádnak” minősítette a leállást. Orbán Viktor bejelentette, hogy katonai és rendőri erőket vezényelnek a kulcsfontosságú energetikai létesítmények védelmére, és drónrepülési tilalmat rendeltek el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Szlovákia hétfőn ennél is tovább ment: leállította az Ukrajnának nyújtott rendkívüli áramsegítséget. „Mától, ha Ukrajna a villamosenergia-hálózata stabilizálásához segítséget kér Szlovákiától, nem kap ilyet” – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök az Euronews cikke szerint.

Magyarország azt is jelezte, hogy blokkolhatja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós (körülbelül 34 ezer milliárd forintos) uniós hitelcsomagot.

Zelenszkij szerint Ukrajna elutasítja az ultimátumokat, és azt tanácsolja a magyar kormánynak, hogy a tiltakozásával Moszkvához forduljon.

Orbán Viktor csütörtökön közzétett nyílt levelében arra szólította fel az ukrán elnököt, hogy azonnal nyissák meg a Barátság kőolajvezetéket Magyarország felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET: