hirdetés

SZTÁRVILÁG

Dobó Kata elárulta, miért szakított annak idején Andy Vajnával

A színésznő azt mondta, azért költözött haza Amerikából, mert nem akart pincérkedni és bízni egy bizonytalan karrierben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 02.

hirdetés
„Nagyon-nagyon szerettem Andyt, de úgy éreztem, kifutott ez a dolog a mi nyolc évünk alatt, így nem tudok tovább benne maradni ebben a kapcsolatban.

Azt reméltem, hogy tartogat még az élet számomra mást, többet, jobbat" - mondta el Kata az Erősebb Igen című YouTube-sorozatban.

A színésznő azt is elmesélte, hogy nem bánta meg az Amerikába költözést, de úgy érezte, jobb döntés, hazajönni.

„Tudtam, hogy dolgozni szeretnék a szakmámban és annyira nem akartam kilépni a komfortzónámból, hogy ezt a pincérkedés mellett tegyem meg Amerikában, hátha sikerül...

Hanem inkább hazajövök és ott folytatom, ahol abbahagytam. Kívülről úgy lehetett látni, bátor döntés volt eljönni, sokszor megkaptam, hogy egy ilyen kapcsolatot nem hagy ott az ember. De jól döntöttem. Tudtam, hogy át kell mennem azon az ajtón, bár nem tudtam, mi vár ott. Egyébként nem volt ez fenékig tejfel, mert nagyon nehezen fogadott vissza a szakma, de nem hagytam magam" – fogalmazott a műsorban Dobó Kata.

A sztár azt is elárulta, hogy később is többször kikérte egykori kedvese véleményét a fontos döntések előtt, és haláláig jó, baráti viszonyban voltak.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Eddig nem látott családi fotót tett közzé a királyi család Fülöp hercegről és hét dédunokájáról

A képet még 2018-ban készítette Katalin hercegné.
Címkép: Northfoto - PA Wire/PA Images/Fiona Hanson - szmo.hu
2021. április 15.

hirdetés

Mint ismert, múlt pénteken 99 éves korában elhunyt Fülöp herceg, II. Erzsébet brit királynő férje. A királyi család Fülöp halála óta minden nap megemlékezik róla a közösségi médiában.

Az Instagram-oldalukon szerda délután egy olyan fotót tettek közzé, ahol Fülöp herceg és Erzsébet királyné látható hét dédunokájukkal. A fotót még 2018-ban készítette Katalin hercegné.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by The Royal Family (@theroyalfamily)

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

Meghalt Delhusa Gjon három hónapos unokájának édesanyja

A zenész tavaly kis híján belehalt a koronavírusba, most újabb tragédia érte a családját.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 15.

hirdetés

Azt követően, hogy Delhusa Gjon tavaly súlyos állapotban került koronavírus-fertőzéssel kórházba, újabb nehéz időszak vár a családra: elhunyt a zenész menye, hátrahagyva 3 hónapos kislányát - írja a Blikk.

A hírt a zenész fia, Delhusa Gjon Maximilien jelentette be Facebook oldalán:

„Rettentő fájdalommal szeretném tudatni veletek, hogy drága, gyönyörű feleségem, Delhusza-Baranya Nóra a mai napon este 9-kor eltávozott közülünk. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki az élete során örömöt és vidámságot hozott az életébe. Számomra az életem értelme volt, ő volt a mindenem. Férje, családja és 3 hónapos kislánya gyászolja”

– írta a bejegyzésben.

Delhusa Gjon második unokája három hónapja született, derűt hozva a zenész életébe, aki szintén nehéz éven van túl. Tavaly elkapta a koronavírust, a fertőzés olyan súlyos lefolyású volt, hogy 23 napot töltött kórházban.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Berki Krisztián ismét apa lesz

Felesége attól retteg, hogy Berki pont most kerül börtönbe a büntetőfékezéses rendőrségi ügye miatt.
Fotó: Berki Mazsi Instagram - szmo.hu
2021. április 15.

hirdetés

Gyermeket vár Berki Krisztián felesége, Mazsi - derül ki a Hot Magazin legújabb számából, amelyet a Velvet idézett.

A lap azt írja, hogy a páros hosszú, küzdelmes időszakon van túl, és most végre babát várnak. A boldogságot azonan nem élhetik meg felhőtlenül, mivel Berki könnyen börtönbe kerülhet a nemrég nyilvánosságra hozott büntetőfékezéses ügye miatt.

"Nekünk végünk, ha a férjem épp most kerül börtönbe. Amikor a legboldogabb perceket kellene élnünk, mert a szerelmünk gyümölcse növekszik a pocakomban, akkor villámcsapásként ért minket ez a hercehurca"

- nyilatkozta a várandós Mazsi.

Az interjúból az is kiderült, hogy lombikprogrammal próbálkoztak, a második alkalommal jártak sikerrel. Ugyan pihennie kéne, de a rendőrségi ügy miatt képtelen napi 4 óránál többet aludni. Többek közt ezért is utaztak el férjével a Maldív-szigetekre húsvétkor, azóta is ott vannak.

Berki ellen még márciusban emeltek vádat, amikor nyilvánosságra került, hogy három évvel ezelőtt Bentley-ével büntetőfékezett egy busz előtt, balesetet okozva ezzel. Felesége ezt követően készített egy videót, amelyben sírva bizonygatja, hogy férje sosem tenne ilyet, ráadásul ezt ő is bizonyíthatja, mivel ott ült mellette az autóban. Ennek némiképp ellentmond, hogy az esetet rögzítette a busz fedélzeti kamerája, amely elég egyértelműen megmutatja, kinek van igaza. Amennyiben Berki bűnössége bebizonyosodik, két és fél évre börtönbe zárhatják.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Stohl András az első börtönéjszakáról: „Lekapcsolták a villanyt központilag, na akkor kezdődött az igazi dzsungel”

A színész 5 hónapot töltött börtönben. Most Hajdú Péter műsorában részletesen mesélt erről az időszakról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 17.

hirdetés

Stohl András volt a vendége Hajdú Péter Összezárva című műsorának.

A színész beszélt arról az időszakról is, amikor 2011-ben börtönbe kellett vonulnia ittas vezetés miatt okozott balesetért. Stohl nem tudja, hogy kibírta volna-e az első fokon rá kiszabott büntetést, a 2 év, négy hónapnyi börtönt. Ezt később tíz hónapra enyhítették, amiből "feles kedvezménnyel" végül 5 hónapot kellett leülnie.

A Jászai Mari-díjas színész azt mondja, sosem fogja elfelejteni az első alkalmat, amikor a börtönben tusolni mehetett, mint mondta, akkor nyugodott meg először.

Mint mesélte, mikor az intézménybe szállították, először senkivel nem találkozott. Az első éjszakájáról is megosztott egy történetet. Elmondása szerint, minden rabnak lehetősége volt egy 40 cm átmérőjű tévét kérni a családjától, de ő nem élt ezzel a lehetőséggel. 9-fél 10 körül azonban

lekapcsolták a villanyt központilag, na akkor kezdődött az igazi dzsungel. [...] Bent fekszel és csak a börtön zajait hallod. Tényleg olyan, mint a természetfilmekben a hiénák

- számolt be a színész, aki arról is beszélt, hogy eleinte nem kért tévét, de végül meggondolta magát.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: