Czutor Zoltán: Aki ismert emberként azt mondja, hogy nem politizál, ezzel mutat nagyon veszélyes irányt
A járvány miatt nem kevesebb, mint hét alkalommal kellett elhalasztani a Belmondo lemezbemutatóval összekötött 15. születésnapi koncertjét, november 13-án viszont végre sor kerülhet rá az Instantban.
Ennek apropóján beszélgettünk Czutor Zoltánnal, de szóba került az is, nem ássa-e alá a hitelességét, hogy több bulvárműsorban is szerepelt, valamint az, nyílt politikai állásfoglalás-e, hogy színpadra lépett az ellenzék október 23-i nagygyűlésén.
– Milyen íve volt a Belmondo eddigi 15, vagyis most már inkább 16 évének?
– Talán a szaltatórikus a legjobb kifejezés rá, ami azt jelenti, hogy nem folyamatosan ugyanazon a szinten van, hanem időnként jön egy-egy kiugrás.
Egy másik kiugró szakasz 2007-ben kezdődött, amikor elindult a megújult Petőfi rádió. Innentől nagyjából négy-öt évig jó időszakot éltünk, sok dalunkat játszották és sok helyre hívtak bennünket fellépni. Nálunk mindig szoros összefüggés volt a rádiós nyilvánosság és a koncertjeink nézőszáma között: amikor épp jól futott egy dalunk, mindig többen jártak ránk. Ilyen sláger volt például a Szabadon, a Rocksztár, a Tömegdiszkó, vagy a Mikor.
Az alkotói aktivitásunk viszont nem feltétlenül volt összhangban a fentiekkel. Hiába játszottak bennünket épp rendszeresen, ez nem jelentette azt, hogy az új számok is hasonló intenzitással születnek. Ilyen téren az utóbbi másfél év különösen tragikusan alakult: most szembesültünk vele először, mekkora szerepet játszik az inspirációban, hogy rendszeresen színpadra állhatsz és előadhatod, amit kitaláltál. Enélkül az alkotókedv is a töredékére csökken, ezért nem értek egyet azokkal, akik szerint örülnünk kellett volna a karanténnak, hiszen legalább volt bőven időnk dalokat írni. Nálunk ehhez fájóan hiányzott a motiváció.
– Kifejezetten nagy volt a fluktuáció a tagságban. Ennek mi lehet az oka?
– A keménymag azért elég régóta változatlan: Szabó Laci és én alapító tagok vagyunk, Paczári Viktor pedig már nyolc éve a basszusgitárosunk. A két elődje közül Temesi Bercitől azért váltunk meg annak idején, mert bár kiváló zenész, a nyilvánosságról és a kereskedelmi médiához való hozzáállásról nagyon mást gondolunk. Utána két évig Domján Gáborral játszottunk, nála semmilyen szakmai ok nem szólt közbe, egyszerűen külföldre költözött.
Dobosfronton valóban sokan megfordultak, de a legfrissebb fejlemény, hogy ismét Reggel Ferenccel dolgozunk, aki korábban talán a leginkább bevált ezen a poszton. Ő is magánéleti okok miatt távozott annak idején, de azóta úgy alakult a helyzete, hogy már össze tudja egyeztetni a kettőt. Sokáig billentyűsünk is volt, de mivel a jelenlegi hangos repertoár legfeljebb harmadában lenne szerepe, nem tartottuk szükségesnek. Az akusztikus koncertekre viszont változatlanul hívjuk.
– Elégedett vagy azzal a szinttel, ahol most tart a zenekar?
– Egyik zenekaromnál sem voltam ezzel elégedett soha, bárhol is tartottunk. Ha Magyarország legnépszerűbb zenekara lennénk, akkor azt gondolnám, hogy a világ legnépszerűbb zenekarának kellene lennünk. Az utóbbi három hónap szerencsére elég jól alakult, sokat koncerteztünk, különösen az előtte lévő másfél évhez képest.
A jövőt viszont megint egyre bizonytalanabbá teszi a járványhelyzet: a szervezők újra egyre óvatosabbak, már a január-februári dátumokat se nagyon merik lefixálni. A lemezbemutatót most már azért remélhetőleg megtarthatjuk, rá is fér, mivel összesen hét alkalommal kellett elhalasztani az első kiírt időpont óta. Sajnos a médiából olyan szinten ömlenek a pánikkeltő hírek, hogy egyre több zenész ismerőstől hallom, hogy az elővételben teltházas bulijaikra is jó, ha fél ház összejön végül. Óriási bizalmatlanság van a fejekben, és ez akkor se múlna el egyik napról a másikra, ha hirtelen azzal lenne tele a média, hogy már nincs semmi veszély.
– Tudnátok még innen feljebb lépni, mondjuk egy újabb rádiós slágernek köszönhetően?
– Ha most is léteznének olyan médiumok, mint amilyen a Petőfi volt 2007-2011 között, azt mondanám, minden esély megvan rá.
Igaz, hogy az emberek túlnyomó része ma már a neten hallgat zenét, de szerintem az autóvezetés közbeni rádióhallgatásnak így is megmaradt a döntő szerepe.
– A Czutorok nevű formációban együtt zenélsz a feleségeddel és a 9 éves fiaddal. Milyen dinamikája van ennek?
– Az egész spontán módon alakult, jórészt a karantén alatt. A feleségemnek nagyon jó hangja van, Simon fiam pedig zavarbaejtően tehetséges. Csináltunk egy-két videót, ezután hívtak el bennünket fellépni néhány helyre. Egyébként a november 13-i Belmondo koncerten is ők ketten lesznek a vendégek, mivel velük is játszunk dalokat a zenekar repertoárjából, így kézenfekvő volt, hogy csatlakozzanak hozzánk néhány szám erejéig. Simon miatt ez valószínűleg az este első felében lesz, még alvásidő előtt, mert a Campus Fesztiválon éjfélkor kezdtünk, ami láthatóan eléggé megviselte szegényt. Bár lelkesen kezdett, de fél 1 körül már erősen ásítozott. Emiatt volt is némi lelkiismeret-furdalásom, de azzal nyugtatom magam, hogy ez nem egy hivatalos projekt, menedzsment sem áll mögötte, egyébként pedig abszolút azt látom a gyereken, hogy szívesen csinálja.
– Több bulvárműsorban szerepeltél már, például a Konyhafőnökben és a Nyerő Párosban. Celebnek tartod magad?
– A szó hagyományos értelmében (celebritás, vagyis ismert ember) talán igen, de az utóbbi időben inkább már olyanokra használják, akik nem csinálnak semmi értelmeset, csak a tévében hülyéskednek. Úgy gondolom, ez azért nem igaz rám. Ráadásul szemmel látható pénzt soha nem kerestem ezekkel a szereplésekkel, az egzisztenciámat mindig is az alkotó tevékenységemre építettem.
– Valószínűleg pont emiatt van, hogy a szakmában elég sokan mereven elzárkóznak a bulvártól. Neked mit adnak ezek a műsorok, miért mondasz igent rájuk?
– Nem vállalok el minden felkérést, csak azokat, ahol azt csinálhatom és mondhatom, amit szeretnék. Annak idején a Nyerssel is nagy megütközést keltettünk, amikor underground zenekarként reggeli műsorokban játszottunk. Pedig nem bohóckodni mentünk, hanem a saját számainkat előadni. Ezzel szerintem semmi probléma nincsen, és ma már egy Tankcsapda-szintű zenekart sem kérnek számon emiatt.
– Felléptél az ellenzék közös október 23-i nagygyűlésén is. Ezt tekinthetjük nyílt politikai állásfoglalásnak?
– Tulajdonképpen igen, azt viszont mindig kiemelem, hogy konkrét párt kampányát soha nem segíteném, ahogy nem is csatlakoznék egyikükhöz sem. Az ellenzéki összefogás viszont hat pártból áll, így ezt a kiállásomat inkább nevezném társadalmi szerepvállalásnak. De egyébként sosem féltem politizálni, szerintem egy ismert embertől nagyon álságos minden olyan kijelentés, hogy ő egyáltalán nem foglalkozik politikával. Maga a szó ugyanis eredetileg a közösség ügyeiben való részvételt jelenti. Az adott közösség tagjaként felelős választópolgárként szerintem kötelességünk legalább képben lenni azzal, mi történik körülöttünk.
– Fontos, hogy egy zenész közéleti témákban is irányt mutasson a rajongóinak?
– Bármit tesz, mindenképp irányt mutat. Aki folyamatosan azt hangoztatja, hogy ő bizony nem politizál, az ezt a példát mutatja: olyan, mintha mindenkit arra biztatna, hogy ők se vegyenek részt a közügyek alakításában. Ez pedig szerintem nagyon veszélyes, és egyáltalán nem követendő út.
