Cuki videón, ahogy Tóth Gabi kislánya az Omega legendás slágerét énekli
Tóth Gabi nemrég egy életút-beszélgetésen azt mondta, „karaktergyilkosságot” végeznek ellene, amióta 2020-ban Fankadelivel elkészítette az Egy az Isten című dalt. Hozzátette, azután is sok támadást kapott, hogy elfogadta az „önkéntes hírnöknek” való felkérést a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
Azt mondta, mostanra teljesen kizárta a médiát az életéből, legalábbis azokat a lapokat, ahol neki nem tetsző dolgokat írnak le róla.
„NER-énekesnő, meg az Orbán Viktor nem tudom mijéből kilógó valami olyan alacsony szint, amivel nem éri meg foglalkozni” – fogalmazott. Hozzátette, ennek ellenére bárkivel szívesen leül beszélgetni, nem fél a rossz kérdésektől.