SZTÁRVILÁG

„Csöcsös Mauglinak” nevezte Lábas Viki Tolvai Renit egy félreküldött üzenetben, amit Tolvai Reni kapott meg

A Margaret Island elég kínos szituációba került. Kolléganője viszont lazán kezelte a dolgot.

Link másolása

Elég kínos üzenetváltás történt Lábas Viki és Tolvai Reni között, miután a Margaret Island énekesnője egy félreküldött üzenetben "csöcsös Mauglinak" nevezte kolléganőjét - szúrta ki a Bors.

Az egész azzal kezdődött, hogy megjelent Tolvai Reni új dala, amihez egy klip is készült. Ezt látta Lábas Viki is, akinek meg is volt a véleménye kolléganőjéről a klipben látottak alapján. Ezt valószínűleg meg akarta osztani valakivel, csak aztán

véletlenül Reni Insta sztorijára reagálva az énekesnőnek írta meg azt, hogy "Csöcsös Maugli barátnőd" egy szemét eltakaró majmos és egy sírva nevetős emoji kíséretében.

Reni nem értette ezt, ezért egy kérdőjellel válaszolt neki. Viki ekkor jöhetett rá, hogy nem oda ment az üzenet, ahová szánta, de azért próbálta menteni a helyzetet.

"Imádlak, egyszerűen annyira szexi vagy, beszarás" - írta, amit pályatársa továbbra sem tudott hova tenni, ezt emojikkal jelezte is neki.

"Bocsánat, én ezt pozitívumnak szántam! Alig várom, hogy láthassam. Elnézést, ha ez most szarul jött ki" - mentegetőzött a Margaret Island énekesnője.

Reni ekkor megírta neki, hogy szerinte az első üzenetet másnak szánta, mire Viki ennek ellenkezőjét próbálta bizonygatni. Szerinte azért "csapódott le így", mert nem ismerik egymást, de lehet, hogy egyszer majd összesodorja őket az élet, és akkor majd megbeszélik.

Az üzenetváltást Tolvai Reni osztotta meg az Instagramján, és úgy tűnik, elég jól kezelte a dolgot.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
G.w.M: A nők nem ülnek a férfiakkal egy asztalhoz, ahogy a férfiak sem hordanak magassarkút
A rapper többek közt a roma szokásokról is beszél Hajdú Péter műsorában.

Link másolása

A pénteki Frizbi vendége Varga Márk, azaz G.w.M lesz, aki mesél majd karrierje indulásáról, arról, milyen a kapcsolata Kulcsár Edinával, és hogy mi a céljuk azzal, hogy világgá kürtölik a luxus dolgaikat.

A műsor előzeteséből kiderül, hogy a rapper még akkor sem élt nagy lábon, amikor már koncertezett.

"Az is én voltam, amikor lyukas cipőben szaladgáltam, vagy elmentem turnézni, tök nagy sztár voltam, felléptem tízezer ember előtt, utána meg vártam a HÉV-et, és úgy mentem haza"

– mesélte G.w.M.

A roma tradíciók is szóba kerültek:

"Szerintem magától értetődő, hogy ha ott ül nyolc férfi az asztalnál, akkor nem fog az egyiknek a felesége beülni, ha például üzletről beszélnek. Ugyanúgy, ahogy egy férfi sem vesz fel magassarkút."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Kucsera Gábor férjes modellel csalhatta meg Tápai Szabinát
Ráadásul ez egy hosszabb ideig tartó viszony volt több forrás szerint is, nem egyszeri félrelépés.

Link másolása

Csütörtökön robbant a hír, hogy véget ért Tápai Szabina és Kucsera Gábor házassága. Az egykori kézilabdázó a Story magazinnak árulta el, hogy már nyolc hónapja külön élnek, de a válópert még nem adták be. Azt sem titkolta, hogy a hűtlenség is hozzájárult ahhoz, hogy kapcsolatuk kudarcba fulladt.

A Blikknek egy informátor azt mondta, Tápai Szabina számára pedig mindig a család volt az első, és a gyermekei érdekében mindent megtett azért, hogy egyben tartsa a házasságát.

„Sok minden felett szemet hunyt, de egy idő után nála is betelt a pohár. Gábor nagyon jó édesapa, de az utóbbi időben nem volt mintaférj. Nemegyszer volt hűtlen a feleségéhez.”

A lap szerint több forrás is megerősítette, hogy

az egykori kajakozó kalandjai között volt egy hosszabb viszony is egy férjes modellel, akit sokan a tévéből ismerhetnek.

A Borsnak is arról beszélt a család egyik barátja, hogy több félrelépés is történt, mivel Kucsera „sosem volt a hűség mintaképe”. Elmondása szerint a korábbi sportoló „szeret és tud is élni, amibe a bulizás is beletartozott, Szabina pedig állandóan hívogatta”. A férj ugyan sokat változott, amikor kisfiuk nagyobb lett, ekkor többet volt otthon, de a második gyerek érkezése után egyre kevesebb idejük maradt egymásra a feleségével, így „ki-kicsapongott”.

„Nem mentség, de igyekezett mindig nagyon diszkrét lenni, mert ez nem Szabina ellen volt, nem akarta megbántani”

- állítja a barát.

Azt is mondta, hogy Kucsera olyan házasságot szeretett volna, mint a szüleié, akiknek a kapcsolata a mai napig csodálatos, példaértékű. Kudarcként élte meg, hogy az ő kapcsolatuk nem úgy alakul, de a gyerekei miatt menteni akarta a házasságot. A barát szerint tulajdonképpen már három éve nem volt az igazi az egykori pár kapcsolata.

„Több sebből vérzett a házasságuk, nem csak a félrelépések, hanem a nagyon különböző jellemük miatt is, Szabina túl harsány, túl hiperaktív volt, ami csak eleinte egészítette ki Gábor nyugalmát. Mindkettőjük családja szurkolt nekik, de eljön az a pont, amikor bármit tesz az ember, nincs tovább!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Vége a nagy barátságnak? Harry és Meghan nem voltak ott Oprah születésnapi buliján
Van, aki szerint gyanús, hogy a hercegi pár nem volt a partin, de lehet, csak stratégiai megfontolásból nem mutatkoznak most a nyilvánosság előtt.

Link másolása

A hétvégén hatalmas bulit tartottak Los Angelesben az Anastasia Beverly Hills nevű kozmetikai cég 25 éves fennállását, valamint Oprah Winfrey 69. születésnapját ünnepelték. Bár nem volt hivatalos születésnapi buli, a rengeteg résztvevő sztár felköszöntötte Opraht a parti alatt, például Kim Kardashian, Jennifer Lopez és Sharon Stone - írja a Mirror.

Ennek fényében meglepő, hogy Harry herceg és Meghan Markle nem voltak jelen.

Kara Kennedy, a királyi család szakértője szerint ugyan lehet, hogy egyszerűen csak nem értek rá, vagy III. Károly király megkoronázása előtt vissza akarják fogni a nyilvános szerepléseiket, mégis feltűnő volt a hiányuk, és valamilyen nagyobb problémát jelezhet.

Mint emlékezetes, 2021 márciusában a hercegi pár Oprah-nak adta az első nagyobb interjúját azután, hogy szakítottak a brit királyi családdal. Akkor is sok magánéleti titkot megosztottak, de ezt azóta tovább folytatták a netflixes sorozatukban, illetve Harry herceg önéletrajzi könyvében.

Kennedy szerint lehet, hogy a "nagy szájuk" most utolérte őket.

"Viccet félretéve, lehet, hogy fordult a kocka a hercegi pár számára. Kockáztattak, amikor hátra hagyták az egész életre szóló kötelességet, amit a királyi család elvár, helyette a pénzt és a hírnevet választották. Most úgy tűnik, hogy ez nem jött be. Harry legutóbbi vallomásait ismerve érthető lenne, ha Oprah nem akart volna velük ünnepelni. Az a bizonyos interjú nem az igazmondásról szólt, és egy békülési kísérletnek sem nevezhető. Harry és Meghan csak felhasználták Oprah-t arra, hogy lerombolják a királyi családot"

- nyilatkozta Kennedy.

Christopher Anderson író szerint viszont nem erről van szó.

"Ha valami elmondható Oprah-ról, akkor az az, hogy hűséges. Szerintem többet látnak ebbe az emberek, mint kellene. Én úgy gondolom, hogy Oprah és a hercegi pár is tisztában van azzal, hogy nagyon érzékeny ez a koronázást megelőző időszak. Valószínűleg nem egy ilyen nagyszabású, hollywoodi sztárokkal teli partira van most szüksége Harrynek és Meghannek"

- mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Vajtó Lajos: „A férfi maradjon férfi, a nő maradjon nő, és akkor nem probléma, ki mennyit visz haza”
Úgy véli, hogy az az optimális, hogy minél többet vigyenek haza, tök mindegy, hogy a nő vagy a férfi, és azt a közös boldogságra fordítsák.

Link másolása

Yvonne Dederick és Vajtó Lajos a csütörtöki Reggeliben arról beszéltek, hogy ki hogyan kezeli a vagyonbeli különbségeket a párkapcsolatában. Egyetértettek abban, hogy nem az számít, melyik fél keres többet, hanem az, hogy szeretetben és egyetértésben haladjanak a közös cél felé.

"Szerintem nem azzal van a baj, ki visz haza többet. Szerintem az az optimális, hogy minél többet vigyenek haza, tök mindegy, hogy a nő vagy a férfi, és azt a közös boldogságra fordítsák. A közös boldogság pedig úgyis a gyerekben csapódik le. Ez a fontos"

– magyarázta Vajtó Lajos.

"Már unalomig ismert az, hogy az apa férfi, az anya nő. Én meg azt mondom, hogy a férfi maradjon férfi, a nő maradjon nő, és akkor nem probléma, hogy ki mennyit visz haza. Ha van intellektus".

A beszélgetés végén Dederick arról is beszélt, hogy jelentős vagyonkülönbség esetén érdemes lehet házassági szerződést kötni. Erre Vajtó úgy reagált, hogy ekkor felvetődhet, hogyaz egyik fél talán bizalmatlan.


Link másolása
KÖVESS MINKET: