

Augusztus elején Palácsik-Ráthonyi Tímea a közösségi oldalán osztotta meg, hogy kislánya, Hailey kólikás, írja a Bors. Ez azt jelenti, hogy a baba a szokottnál többet sír, még akkor is, ha nincs rá látható ok.
Hailey július végén született, érkezése pedig egy régi álmot váltott valóra: a modell édesanya lett, méghozzá rövid időn belül kétszer is. Februárban született meg kisfia, Ben, aki béranya segítségével jött világra, fél évvel később pedig megérkezett a kislánya is.
Andy Vajna egykori feleségének terhességéről februárban lehetett először hallani, amikor egy hattyús fotót osztott meg. Akkor árulta el, hogy dupla áldás érkezett az életébe. Most bízik benne, hogy Hailey hamar kinövi a kólikát.

81 éves korában elhunyt Keresztes Tibor, ismertebb nevén Cintula, derül ki a Poptarisznya vasárnapi posztjából. Cintula a magyar diszkókultúra egyik úttörője, a fiatalok körében legendás hangulatfelelős, valamint a hazai ifjúsági kultúra meghatározó alakja volt, olvasható a bejegyzésben.
A ’60-as évektől a Magyar Rádió Ifjúsági Osztályának külsős riportereként dolgozott, ám igazán kultikus figurává a Fővárosi Művelődési Házban (FMH) működő Magnósklub szervezőjeként lett. Ezeken a rendezvényeken a nyugati zene, a közösségi élmény és a fiatalos lendület találkozott – mindez egy olyan korszakban, amikor ez még bátor és újító kezdeményezésnek számított.
A Poptarisznya.hu webrádió különösen büszke arra, hogy megőrizhetett valamit ebből az örökségből: Cintula hangja ma is hallható a rádió szignáljaiban, így minden egyes lejátszott dal között tovább él emléke és jellegzetes orgánuma.
„Nyugodj békében, Cintula! Köszönjük a hangulatot, a mosolyt, a zenét – és azt, hogy mindig önmagad voltál” – búcsúzik a rádió.

Nagy Ervin a Klubrádió Megbeszéljük… című műsorában reagált arra, hogy a Magyar Nemzet szerint eltűnt Magyar Péter mellől. A színész szerint ez nem igaz, ő továbbra is támogatja a Tisza Párt elnökét.
Mint mondta, a problémát az okozhatja, hogy nem mindenki követi azokat a platformokat, ahol ő megjelenik. Példaként említette, hogy nemrég körbetekerte a Velencei-tavat Magyar Péterrel, amit a kontroll.hu élőben közvetített. Hangsúlyozta:
A magánéletéről is beszélt. Két kislányát reggelente ő indítja el, este pedig ő fekteti le őket. A gyerekek édesanyja, Borbély Alexandra színésznő jelenleg napi 14 órát dolgozik A renitens című sorozat forgatásán. Emellett Nagy az RTL másik sorozatában is szerepel, ezért nem tud minden nap részt venni a párt eseményein.
– fogalmazott.
Azt is elmondta, hogy amikor nagyobb közös program van, ami közelebb esik a fővároshoz, akkor csatlakozik Magyar Péterhez. Úgy fogalmazott, ők egy szövetséget alkotnak, és ugyanazokban az értékekben hisznek, ehhez pedig nem szükséges, hogy ő folyamatosan jelen legyen.
– mondta.
Hozzátette, hogy bár nem tud mindig ott lenni fizikailag, a háttérből követi az eseményeket, és „rajta tartom az ütőerén, úgymond, a kezemet”.
A beszélgetés végén egyértelművé tette, hogy továbbra is elkötelezett a közös cél mellett. „Ha kell, akkor én bármilyen áldozatra képes vagyok azért, hogy ez a meggyőződésem, hitem, amit Magyar Péterbe vetettem, az rendszert váltson vele együtt” – jelentette ki.
(via 24.hu)

A szokásoknak megfelelően idén is rengeteg világsztár bukkant fel a Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
Vasárnap megjelent a paddockban Anthony D. Mackie amerikai színész, akit sokan Amerika Kapitányként ismernek a Marvel-filmekből, valamint a Guns N’ Roses énekese, Axl Rose is.
A rockzenész nemcsak megmutatta magát a szurkolók között, hanem láthatóan jól is érezte magát. Fagylaltot nyalt, beszélgetett a vendéglátóival, és nem zárkózott el a rajongóktól sem, írja a Blikk. Bár két kísérő folyamatosan figyelte a mozgását, a közös fotót és autogramot kérőket így is közel engedték hozzá.
Sokan éltek is a lehetőséggel: fiatalok, idősebbek és még Forma–1-es csapatok tagjai is szelfiztek vele. Axl Rose közvetlen volt és nyitott, ami még inkább emelte a paddock hangulatát.
„Nagyon szép itt minden, remek a hangulat” – mondta, majd azt is elárulta, kinek szurkol a versenyeken.
– mondta a rockbanda énekese, miközben egy feltűnő nadrágban, ingben és napszemüvegben sétált a bokszutcában.
Később egyébként össze is futott a Red Bull négyszeres világbajnok holland pilótájával, és közös fotót is készítettek.
Elmosta az eső a Paloznaki Jazzpikniket, Ördög Nóráék tovább buliztak a sátor alatt – videó