Csézy csodája: 45 évesen vált édesanyává hosszú évek küzdelme után! – „Élvezem az anyaságot”
Csézy élete gyökeresen megváltozott, hiszen hosszú évek kitartó küzdelme után végre a karjában tarthatja kislányát. Az énekesnő boldogan osztotta meg az örömhírt, miközben megköszönte a rengeteg szeretetet, amit kapott.
A 45 éves énekesnő álma végre valóra vált: sok sikertelen próbálkozás és vetélés után megszülte kislányát, Elizabetet. Az örömhírt két héttel ezelőtt osztotta meg a nyilvánossággal egy meghitt fotó kíséretében, amelyen már a karjában tartotta a picit. Az új anyuka minden pillanatot kiélvez, hiszen most teljesedett ki igazán az élete.
Azt is elmondta, mennyire meghatja, hogy a környezete is örül vele együtt, hiszen sokan tudták, milyen kemény út vezetett idáig.
„Ennyi jókívánsággal ritkán találkozik az ember. Nagyon szépen köszönjük!” – írta az énekesnő, majd hozzátette: „Gondoltam, bejelentkezünk, mert sokan érdeklődtetek. Élvezem az anyaságot, és ahogy nézem Őt, még mindig alig hiszem el, hogy van egy ilyen gyönyörű kislányom! Puszilunk Benneteket!”
A friss fotón a letisztult gyerekszobában látható, amint szorosan magához öleli Elizabetet, akivel mostantól egy teljesen új fejezet kezdődik az életében.