SZEMPONT
A Rovatból

Csernus doktorral és önismereti tréningekkel mentenék meg a kisgyerekes anyákat

A projekt három évig tart, ebből egy letelt, ezért az Abcúg kiválasztott közülük hármat, és megnézte őket közelebbről.


14 milliárd forint EU-s pályázati pénzből nyitottak országszerte Család- és karrierpontokat, hogy segítsék a kisgyerekes nők munkavállalását. A projekt három évig tart, ebből egy letelt, ezért kiválasztottunk közülük hármat, és megnéztük őket közelebbről. Kiderült, hogy az irodák csak pár hónapja nyitottak meg, eddig főleg Csernus doktorral, Pál Feri atyával, önismereti tréningekkel és tanácsadással próbálkoztak. Aki komolyan veszi, nehéz fába vágja a fejszéjét, aki nem, papíron az is jól teljesíthet.

Az elmúlt hónapokban 71 Család- és karrierpont lepte el az országot Szombathelytől Baján át Mátészalkáig. Ezeket egy 14 milliárd forintos, “Nők a családban és a munkahelyen” című EU-s pályázat keretében nyitották, hogy segítsék a kisgyerekes anyák munkavállalását, és ezen keresztül ösztönözzék a gyerekvállalást.

A kiírásban látványosan a fejletlenebb régiókat célozták meg. Közép-Magyarországról egyáltalán nem lehetett pályázni, nyertek viszont egészen apró településeken is, például a Baranya megyei Kisharsányban és a szabolcsi Kállósemjénben is. Ezek az irodák elvileg arra jók, hogy három éven át népszerűsítsék az atipikus foglalkoztatást, vagyis mindent, ami túl van a hagyományos, reggel nyolctól délután négyig tartó munkavégzésen. Ilyen például a részmunkaidő, a rugalmas munkaidő vagy a távmunka is.

Ezek a megoldások nem túl elterjedtek Magyarországon, az összes foglalkoztatott alig négy százaléka dolgozik részmunkaidőben, ellentétben a nyugat-európai országok 30-40 százalékos arányával. Pedig tényleg megkönnyítené a kisgyerekes anyák (ne adj Isten, apák!) dolgát, ha elszaladhatnának délután az óvodába, vagy időnként otthonról dolgozhatnának. (Ez persze nem azt jelenti, hogy az atipikus foglalkoztatásnak kizárólag előnyei vannak. Sokszor csak rövid távra lehet tervezni velük, kevesebbet lehet keresni, és adott esetben a főnöknek is kiszolgáltatottabb az ember. Ugyanígy az sem magától értetődő, hogy azonnal meghozzák a kedvet a gyerekvállaláshoz. Erről a részmunkaidő kapcsán itt írtunk bővebben).

A kormány családpolitikájában egyre fontosabb szerepet kap a nők munkavállalása, amire szükség is van, hiszen a gyerekvállalás óriási hátrányba sodorja őket a munkaerőpiacon. Szülés után szinte esélyük sincs utolérni a férfiak fizetését, már ha a főnök nem dönt eleve úgy, hogy inkább megszabadul tőlük. Ebben a cikkben három nőt mutattunk be, akik a terhességük elején széles mosolyokat és gratulációkat kaptak, aztán hirtelen mégsem volt hová visszamenniük dolgozni. Nem beszélve arról, hogy ha egy gyerekes nő próbál munkát találni, az interjúkon előszeretettel faggatják a családi életéről.

Ha minden jól megy, 2020 végéig ezek a – fejenként nagyjából 200 millió forintba kerülő – Család- és karrierpontok meggyőznek néhány munkáltatót arról, hogy alkalmazzanak gyerekes anyákat. Közben utóbbiaknak szintén segítenek a munkalehetőségek felkutatásában, a család és a karrier összehangolásában. Ezen kívül közösségi programokat szerveznek és gyerekmegőrzést is vállalnak, ha valakinek éppen arra van szüksége.

Ez így remekül hangzik, de vajon a gyakorlatban is van értelme? Ellátogattunk három településre, a harmincezer lakosú Salgótarjánba és Gyöngyösre, valamint a tízezres Pásztóra, amelyek mind hátrányos helyzetű térségekben vannak. Kíváncsiak voltunk, mihez kezdenek a pénzzel, milyen eredményeik vannak eddig, és egyáltalán mit gondolnak a magyar nők helyzetéről.

Pál Feri atya segít!

"Könnyű azt mondani, hogy szüljél három gyereket. Ez nem egyszerű vállalás sem a férfi, sem a nő számára. Fontos, hogy ez egy harmonikus dolog legyen, a nő ne csak azt érezze, hogy be van zárva a négy fal közé. Nehéz összeegyeztetni a családot, a munkát és az önmegvalósítást."

Huczekné Rétvári Mónika régóta aktív a pásztói közéletben. Tizenegy éve vezeti a Nők Civilben Egyesületet, amely eddig főleg közösségi eseményeket szervezett, az első nagyobb rendezvényük a 2007-es rockfesztivál volt. Ezen kívül az elmúlt években tartottak retro bulisorozatot, városi gyereknapokat, kirándulásokat, filmvetítéseket, családi napokat és jótékonysági ruhaosztásokat is, társszervezői minden nagyobb városi ünnepségnek.

Amikor tavaly februárban kiderült, hogy 200 millió forintot nyertek a pásztói Család- és karrierközpontra, a sajtóban azért is kritizálták őket, mert korábban sosem foglalkoztak a nők munkaerőpiaci problémáival.

Huczekné Rétvári Mónika szerint viszont ez egyáltalán nem baj, nagy hasznát veszik, annak hogy az évek alatt mélyen beágyazódtak a helyi közösségbe, és nagy kapcsolati tőkével rendelkeznek. Jórészt a meglevő tapasztalataikra építenek a projektben is, vagyis sok közösségi programot és előadást szerveznek, olykor híres emberekkel, legközelebb például Csernus doktort várják. “Ezek szemléletformáló események” – mondta.

Huczekné Rétvári Mónika / Fotó: Végh László / Forrás: abcúg

“Olyan előadókat próbálunk hívni, akik sok embert vonzanak. A ‘Nők a vidékfejlesztésben’ című programunkon helyi vállalkozók mutatták be, hogyan lehet egy jó ötlettel sikert elérni akár a mezőgazdaságban, akár a turizmusban. Voltak köztük férfiak, de nők is, hiszen sokszor a feleség is része a vállalkozásnak. Ezzel jó példát mutatunk, önbizalmat, perspektívát adunk annak, aki toporog, és nem tudja, mihez kezdjen az életével. Ennek a programnak az volt a csúcspontja, amikor meghívtuk Stahl Juditot. Ő ugye a gasztronómián keresztül kapcsolódik a vidékfejlesztéshez, és egy talkshow keretében elmondta, az ő élete sem indult rögtön csillogással”.

Az “Anya akadémia, apa akadémia” című programra Pál Feri atyát hívták. “Ennek is az a lényege, hogy pozitív energiát, erőt sugározzunk a hallgatóságnak. Pál Feri atyánál kevés pozitívabb ember van, rengeteg könyvet írt, csodálatos személyiség. Másfél nap alatt teltházat biztosítottunk, szerintem ez országos rekord”.

A “Köztünk élő sikeres nők” programon pedig Pásztón élő vagy onnan elköltözött nőket mutattak be, köztük egy modellt, egy festőművészt és egy ruhatervezőt. “A magyar társadalomra nagyon jellemző a depresszió, ilyenkor viszont mindenki szembesülhet vele, hogy a szomszéd utcából is ki lehet törni. Ezek az előadások nagyon sikeresek, ahogy egyre több az olyan könyv is, amely a pozitív gondolatokat erősíti. Nem véletlenül”.

Huczekné Rétvári Mónika szerint ezek az események azért is hatékonyak, mert minden alkalommal megismertetik a Pásztói Család- és Karrierpont céljait és feladtait is. “A pályázatban előírt indikátorokat a nyertes megvalósítók a szakmai tervükben meghatározott tevékenységek által érik el. Mi szemléletformáló rendezvényeken, workshopokon, képzéseken, segítő szolgáltatások keretében érjük el a célcsoportokat. A projektnek köszönhetően hatékonyabban el tudjuk érni az embereket egy nagyobb rendezvénnyel. Ha a projekt költségvetése megengedi, miért ne hívjunk színvonalas előadókat? Jobb eredményeket érünk el, ha egy hiteles ember, mint Pál Feri atya elmondja, mennyire más emberek lehetnénk, ha rendbetennénk a fejünkben levő gátlásokat”.

Elsőre nehezen érthető, hogy egy híres előadó, akire nyilván sokan kíváncsiak, mitől fogja megoldani a nógrádi nők munkaerőpiaci gondjait. Huczekné Rétvári Mónika szerint “itt kapcsolódnak be a hamarosan induló képzések. Szándékosan nem OKJ-s tanfolyamokat kínálunk, hanem csupa olyat, amelyek önismeretről, stresszkezelésről, kommunikációról, együttműködésről, személyiségfejlesztésről szólnak. Ahhoz, hogy valaki el tudjon helyezkedni, muszáj, hogy megfelelő önismerettel bírjon. Szüksége van egy biztató közegre, látnia kell a pozitív példákat”.

A központban ingyenes mentálhigiéniás tanácsadást is kínálnak heti két órában. “Ezt szeptemberben kezdtük, de eleinte hiába hirdettük, nem jöttek az emberek. Mostanra már olyan teltház van, hogy márciusig nincs szabad időpont” – mondta Huczekné Rétvári Mónika, aki szerint ez a nagy rendezvényeknek köszönhető. “A HR-es munkatársunk is egyéni szinten foglalkozik az emberekkel. Segít önéletrajzot írni, felkészülni az állásinterjúra”.

Cserepes virág, terítő, pelenkázó megvan?

A Család- és karrierpontokat eredetileg Nőközpontoknak nevezték volna. Így szerepelt a pályázati felhívásban és abban a kézikönyvben is, amelyben a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. pontról pontra leírta, hogyan kell kinéznie egy ilyen irodának. A névváltásról hónapokkal a projekt hivatalos indítása után, 2018-ban értesítették a nyertes pályázókat.

Bár az eredményhirdetés 2017 őszén volt, a nyertesek csak 2018 tavaszán kapták meg az említett kézikönyvet, amely végigvette, milyen feltételeknek kell megfelelniük a központoknak ahhoz, hogy engedélyt kapjanak. Kikötötték, hogy a központok nem lehetnek hivatalszerűek, viszont muszáj volt kitenni cserepes növényt, terítőt és képeket a falra. Kötelező volt gyereksarkot és pelenkázót is létrehozni, elsősorban persze a gyerekeknek, de ugyanígy “fontos, hogy a betérő ügyfelek megtapasztalják a családbarát szemléletet akkor is, ha nem gyermekkel jönnek” – írták.

A salgótarjáni Család- és karrierpont / Fotó: Végh László / Forrás: abcúg

Ezek érthető szempontok, ha egyszer a kisgyerekes anyák bizalmát próbálják megnyerni, maga az eljárás mégis sokat elárul az EU-s pályázatok nehézkességéről és a töménytelen papírgyártásról. “Amikor megérkezett a kézikönyv, összehasonlítottuk a tartalmát a saját szakmai tervünkkel. Nem volt hatalmas eltérés, de mivel már volt egy elfogadott költségvetésünk, minden új dologról változásbejelentő lapot kellett beadnunk. Pedig az elején még azt kommunikálták, hogy azt kell megvalósítanunk, amit leírtunk, és elfogadtak a szakmai tervünkben” – mondta Kiss Katalin, a salgótarjáni Család- és karrierpont projektmenedzsere. “Emellett megértem az ő törekvéseiket is, hiszen azt akarták, hogy ne úgy nézzen ki, mint egy hivatal”. A salgótarjáni irodát végül augusztusban auditálták, a gyöngyösit pedig októberben.

Vagyis bár papíron három éven át, 2018 és 2020 közt zajlik a projekt, ebből akár 8-10 hónapot is levonhatunk.

Sőt, a kétezer fős, szintén nógrádi Nagyorosziban csak novemberben kaptak engedélyt, és a bútorokra idén év elejéig kellett várni. Gál Zsuzsanna Éva, a főpályázó Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat munkatársa telefonon azt mondta, a szakemberhiány miatt késlekedtek ennyit.

“Sokáig nem tudtuk felállítani a stábot, mert volt, aki előzetesen megígérte, aztán mégsem tudott jönni. Vannak olyan települések, ahol külön embereket tudtak felvenni, nálunk munka mellett kell csinálni”. Gál szerint idén márciusban már biztosan lesznek nőket segítő programjaik, de baba-mama klubot például addig is tartanak a gyesen levő anyáknak. Tervben van az is, hogy a környék aprófalvaiban házhoz viszik a szolgáltatásokat.

A nagyoroszi konzorciumba bevonták az Együtt Európáért Alapítványt és a Magyar Női Uniót (MNU) is, utóbbi a kalocsai konzorciumnak is tagja. A nagyoroszi projekt leírásában az MNU azt állítja magáról, “hisz a nők és férfiak egységében, elutasítja a feminista mozgalmak szélsőségeit”, és “A HAGYOMÁNYOS CSALÁDI ÉRTÉKEK, TRADÍCIÓK MEGŐRZÉSE, a jövő generációinak való átadásában meghatározó szerep jut a nőknek, úgyis mint családanyáknak, ezzel összhangban számunkra kiemelten fontos összehangolni a munka és magánélet világát”. (Kiemelés az eredetiben).

Bármi lehet a számok mögött

Az EU-s pályázatok sikerességét különöző indikátorokkal mérik. Ebben a projektben ilyen például, hogy

• 2018. december 31-ig vonjanak be 150 hátrányos helyzetű embert, vagy

• összesen vonjanak be legalább húsz munkáltatót.

A nagyobb, régóta működő szervezetek könnyen teljesítik ezeket a számokat, hiszen más, hasonló projekteken keresztül már megismerték a célcsoportjukat. Kérdés, hogy ezek a számok pontosan milyen minőségű munkát takarnak, hiszen egy ember bevonásának számít az is, ha már egyszer bement az irodába, és aláírt egy papírt arról, hogy tájékoztathatják a programokról. Ez még nem jelenti azt, hogy a következő két évben bármiben részt vesz majd. Előírás az is, hogy a harmadik év végére legalább 20 embert juttassanak munkához vagy más munkaerőpiaci programba. Ezt úgy is lehet teljesíteni, hogy valakit tényleg rugalmas beosztású munkásba juttatnak, és úgy is, hogy mondjuk elirányítják a munkaügyi központ pék képzésére.

A kettő között óriási különbség van, és az ilyen jellegű projektek ellenőrzésekor általában nem derül ki, mi van a számok mögött. “Húsz éve vagyok a szakmában, és a tapasztalataim szerint a pályázón múlik, hogyan valósít meg egy projektet. Az ellenőrzéskor 99 százalékban azt nézik, hogy minden dokumentum a helyén van-e. Nagyon fontos, hogy pénzügyileg az utolsó fillérig minden alátámasztott legyen, a szakmai rész viszont sokszor a pályázó saját lelkiismeretére van bízva” – mondta Kiss Katalin, a salgótarjáni projekt menedzsere.

Kiss Katalin / Fotó: Végh László / Forrás: abcúg

Szerinte ennek a projektnek “semmiképp sem szabad abban kimerülnie, hogy szabadidős központot csinálunk, ahová bejöhetnek az anyukák, rajzolhatnak a gyerekek, jól érezzük magunkat, és mézeskalácsot sütünk. Mi is tartunk családi napot, ez jó arra, hogy bevonzzuk az anyukákat, de a fókuszban mégis a munka és a magánélet összehangolásának kell lennie”.

Bele lehet állni a cipőmbe!

A gyöngyösi győztes konzorciumot a Gyöngyösi Kolping Család nevű szervezet vezeti. A Wikipedia szerint a Kolping mozgalom tagjai a “katolikus egyház tanítását vallva fő feladatuknak tekintik a szociális problémák megoldását a keresztény szellemiségű nevelés által”. Gyöngyösön eddig jórészt vallásos programokat szerveztek (“Mit jelent kereszténynek lenni?” előadások), szakközépiskolát és szállót üzemeltettek.

A Család- és karrierpont körüli szakmai munka nagy részét azonban nem ők, hanem a Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány, vagyis a GYOKA végzi (a harmadik tag a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft). Az alapítványt vezető Fülöp Henrik szerint a Kolping elsősorban az iskolája miatt került szóba ennél a pályázatnál, hiszen sok hátrányos helyzetű gyerek jár hozzájuk, akiken keresztül a családot is könnyebb megérinteni. “Ugyanakkor mi találkozunk az ügyfelekkel, mi foglalkozunk velük egyénileg, és mi szervezzük a képzéseket is” – mondta Fülöp. Fülöp. A Kolping a gazdasági, gazdálkodási feladatokért, a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft pedig a munkáltatókkal való kapcsolattartásért felel.

Fülöp Henrik / Fotó: Hajdú D. András / Forrás: abcúg

Fülöp korábban Fidesz-közeli, felnőttképzéssel foglalkozó vállalkozóként került be a sajtóba. A róla megjelent cikkekből kiderül, hogy

IOSZIA Kft nevű cége évekkel ezelőtt tarolt egy EU-s nyelvoktatási pályázaton, korábban pedig dolgozott a miskolci önkormányzatnak,

szívesen fotózkodik fideszes politikusokkal,

a cége jól járt a “Vállalkozz itthon, fiatal!” programmal is.

Ezzel kapcsolatban az Abcúgnak azt mondta, kapcsolatainak semmi köze a pályázati sikereihez. Szerinte ez bárkire könnyen rásüthető, pedig ő sem csak állami szerveknek dolgozik. “Tizenöt éve ezt a szakmát csinálom, nem mást. Nem arról van szó, hogy tegnap asztalos voltam, holnap meg matematikus leszek. Órákig beszélhetnék róla, min mentem keresztül, hogy ilyen tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom legyen. De szívesen leteszem ide a cipőmet, bele lehet állni, és el lehet látni a feladatomat!”

Az itteni projektben két Család- és karrierpontot is nyitottak. Az egyiket annak az egykori lovardának a földszintjén, ahol az IOSZIA Kft. is működik, a másikat pedig néhány sarokkal odébb, a Kolping család székhelyén. Itt nemcsak gyereksarkot, de egész gyerekszobát is kialakítottak. “Azért vágtunk bele, mert az utóbbi években több új cég is megjelent Gyöngyösön, akik a munkaerőhiány miatt kénytelenek lesznek nyitni azokra, akik még nem jelentek meg az elsődleges munkaerőpiacon, így a gyerekes anyákra is” – mondta Fülöp.

A dajka nem attól dajka, hogy a gyereket dédelgeti

Sersztnyev Aida, a gyöngyösi projekt HR-tanácsadója saját bőrén is megtapasztalta, milyen nehéz visszatérni a gyerekek után a munkába. “Négy gyerekem van, nyolc-kilenc évig otthon voltam velük, utána kikerültem a munkaerőpiacra az orosz-testnevelés szakos végzettségemmel. Senki sem akart már oroszt tanulni, úgyhogy maradt a tesi. Újra kellett gondolnom, mit kellene tanulnom ahhoz, hogy elhelyezkedjek. Ez egy nagyon nehéz feladat, sokan belesüppednek a helyzetükbe, ragaszkodnak a meglevő végzettségükhöz, és nem tudnak előrelépni”.

Kása Fatime, Sersztnyev Aida, Fülöp Bertalanné és Fülöp Henrik / Fotó: Hajdú D. András / Forrás: abcúg

Ő egyéni szinten foglalkozik a Család- és karrierpontba betérőkkel, eddig nagyjából 100-150 emberrel. Hasonló munkát végez a projektben Fülöp Bertalanné, Fülöp Henrik édesanyja is, aki nyugdíjba vonulása előtt idősek nappali ellátásával foglalkozott.

“A napokban bejött egy diplomás hölgy, akinek megszűnt a munkahelye. A neten annyiféle információt talált, hogy már teljesen meg volt kavarodva, emberi hangra volt szüksége. A végére annyira jól érezte magát, hogy haza se akart menni. Valaki más egy szórólapon látta a nevünket. Kiderült, hogy nemrég került a városba, nincsenek itt rokonai, és a fodrászhoz se tud elmenni, mert nem tudja hová tenni a gyereket. Elmondtam, hogy mi tudunk vigyázni a gyerekre, és még az állásinterjúhoz is kapott néhány tanácsot” – mondta Fülöpné.

Sersztnyev szerint “az első találkozás egy feltárás arról, hogy mit szeretne csinálni, mit tanult eddig. Szép dolog, ha valaki dajka akar lenni, de vajon tudja-e, mi lesz ott a feladata? Mert az nemcsak abból áll, hogy dédelgeted a gyereket az oviban, hanem takarítani, mosni is kell. Sok ilyen tévhitet el kell oszlatni, mielőtt eldöntjük, milyen tanfolyam lenne megfelelő”.

Kihelyezett munkaügyi központ?

Salgótarjánban a 25 éves Seagull Alapítvány vezeti a projektet. Korábban szaképző iskolát is működtettek, a megyei szakképzési centrumok létrejöttekor pedig felnőttképzési központot hoztak létre.

Kiss Katalin projektmenedzser eredetileg mérnökként és szociálpedagógusként végzett, 15 éve foglalkozik felnőttképzéssel, jórészt erre koncentrálnak most is. “Vállalkozóvá válás segítése, kommunikációs készségfejlesztés, digitális kompetenciák, angol, német… Amire igény lesz.” – sorolta, milyen tanfolyamokat terveznek. “Vannak, akik munkahelykeresésben, önéletrajzírásban kérnek segítséget, és kis létszámban volt már mentálhigiénés tanácsadás is”.

A projektek lebonyolítóival beszélgetve annyiszor kerültek szóba a tanfolyamok, hogy egy idő után úgy tűnt: ezek az irodák valójában olyasmire vállalkoztak, amit egy jól működő munkaügyi központnak kellene ellátnia. Kiss szerint mégis van különbség, hiszen “itt személyes tanácsadásra is van lehetőség. A hivatali keretek közt működő foglalkoztatási főosztályon nem biztos, hogy könnyen megnyílnak az emberek. Mi próbálunk személyes kapcsolatokat kialakítani, komplexebben segíteni”.

Kása Fatime, a gyöngyösi projekt munkatársa szerint az ő munkájuk annyiban több, hogy “rendet tehetnek az emberek lelkében is. Amikor valakit 22 év után kirúgnak az állásából, felmerül benne, hogy miért nem elég jó. Aztán amikor munkát keres, azzal szembesül, hogy sehová sem kell, mert nincs megfelelő végzettsége, túlkoros, vagy éppen gyereke van. Először vissza kell adni az önbizalmát, hogy van értelme csinálni. Az embereknek figyelemre és törődésre van szükségük”.

Sersztnyev Aida is úgy látja, hogy a munkaügyi központ nem erről szól, ott inkább “szalagon fut az ügyintézés, nem azért, mert annyira rosszul csinálják, hanem mert annyira leterheltek”. Ráadásul Fülöp szerint lehetetlen lenne ezt a projektet annyi emberre kiterjeszteni, ahánnyal a munkaügyi központokban foglalkoznak, hiszen Gyöngyös vonzáskörzetében kapásból “van nagyjából 15 mentálhigiénés szakember, nem több”.

Hol vannak ebben a nők?

Egy ilyen központban tehát több idő és lehetőség juthat személyes tanácsadásra, akár pszichés segítségre is. Ez viszont minden nehéz helyzetben levő embernek jót tenne, nemcsak a nőknek. Így felmerül a kérdés, mitől szól ez az egész speciálisan a nőknek.

Gyöngyösön úgy látják, a projekt kezdetben tényleg inkább a nőkre fókuszált, de ez időközben megváltozott, és kiterjedt az egész családra. Ezért is változhatott a nevük Család- és karrierpontra. “Ha bejön egy apuka, aki egyedül neveli a gyerekét, nem fogjuk elküldeni” – mondták.

Néhány éve a Család-és karrierpontokhoz hasonló kezdeményezéssel állt elő az anyaság és a munka összehangolásával foglalkozó Jól-Lét Alapítvány is. 2013 és 2015 között egy norvég alapos pályázat keretében működtették a Nóra-pontokat, ahol a nőknek tanácsadást és elhelyezkedési segítséget nyújtottak, a munkáltatóknak pedig érzékenyítést kínáltak.

“Az ideális szakmai tartalom a pályaújrakezdő személyes adottságaira, énképének, önérvényesítő képességének állapotára épül. Például pályaorientációs tanácsadás segítségével érdemes feltárni, hogy mi lenne az egyén számára a benne rejlő potenciálnak leginkább megfelelő munka és munkakörnyezet, mi szükséges a beilleszkedés megkönnyítéséhez. A hosszú ideig inaktív nők esetében szükséges lehet egy ismeretfelújító vagy éppen új szakmát adó képzés. Nagyon fontos a munkáltatók befogadó, rugalmas szemléletének kialakítása, megerősítése, a döntéshozók érzékenyítése, a családi élettel összeegyeztethető munkakörök kialakítása iránti igény felkeltése, és az erre vonatkozó gyakorlati tudás átadása. Mindez ugyancsak egy hosszabb folyamat” – foglalta össze Keveházi Kata, az alapítvány vezetője a Nóra-pontok szakmai szemléletének lényegét.

A gyöngyösi Család- és karrierpont / Fotó: Hajdú D. András / Forrás: abcúg

Mindez szinte szóról szóra visszaköszön a Család és Karrierpontok pályázat céljainak leírásánál is, az alapstruktúrát leszámítva ugyanakkor Keveházi sok különbséget lát a két koncepció között. Ez már első látásra feltűnik, hiszen a Nóra-hálót “gendertudatos munkaerő-piaci és anti-diszkiminációs tanácsadó hálózatnak” nevezték.

“Úgy látom, az EU-s projektben nem kap hangsúlyt családon belüli egyenlő munkamegosztás előmozdítása, és még kevésbé a nőket érő diszkrimináció felszámolása” – mondta.

Keveházi szerint a nők munkaerőpiaci hátrányai abból is táplálkoznak, hogy a közbeszéd a hagyományos szerepet támogatja, ismeri el, ami mintegy elvárásként jelentős nyomást helyez a kisgyermekesekre. Mivel az otthoni teendők ellátása a nőkre hárul, a munkahelyek sem tekintik teljes értékű munkavállalónak őket. A magánélet esélyegyenlősége alapvető a munkaerőpiaci hátrányok felszámolásához. Ezekben a projektekben is foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, hiszen a szemlélet változása nélkül az új családok ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek majd. Salgótarjáni, pásztói és gyöngyösi látogatásaink során úgy tűnt, ez a téma legfeljebb az egyéni mentálhigiéniás tanácsadásokon szokott előjönni, ha felhozza valaki.

A Jól-Lét Alapítvány nem pályázott, Keveházi azt mondta, “genderszervezetként úgysem nyertünk volna”.

“A Nóra-háló fenntarthatóságát a Norvég Civil Alap által támogatott szervezetek elleni politikai támadások ellehetetlenítették, a Nóra-pontokat működtető szervezetek helyi szinten nehéz helyzetbe kerültek. A témával összefüggő EU-s pályázatoknak már 2011 óta követelménye volt, hogy az önkormányzatok képviselőtestületeinek hozzájárulása kellett a pályázat benyújtásához is” – mondta.

Sok múlik a munkáltatókon

A projekt egyik fő célja elvileg, hogy rábírja a munkáltatókat, érdemes alkalmazni valakit annak ellenére, hogy gyereket nevel, vagy otthon ápol valakit. Salgótarjánban január végén tartják az első tréninget munkáltatóknak és HR-vezetőknek, ahol az atipikus foglalkoztatás előnyeit fogják bemutatni.

Huczekné Rétvári Mónika szerint Pásztó környékén sok munkáltató nem is tudja, milyen lehetőségeik lennének ezen a területen. “A helyi varroda például megtehetné, hogy odaadja a dolgozóknak a varrógépeket, hadd dolgozzanak otthon. Így megspórolná a rezsiköltséget, a dolgozó pedig úgy oszthatná be az idejét, ahogy akarja”. Ebben a varrodában eddig még csak a dolgozókkal léptek kapcsolatba, de szeretnék a munkáltatónak is bemutatni az ötletet.

“Igyekszünk nagyobb munkáltatókkal felvenni a kapcsolatot. Tudjuk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, a mi dolgunk, hogy figyelemmel kövessük, mennyire nyitottak, és esetleg vesznek-e fel olyan HR-eseket, akik más szemléletet hoznak a cégbe”.

Keveházi Kata szerint is ez az egyik legnehezebb feladat. “Számomra logikátlan, hogy ha ekkora munkaerőhiány van, miért nem változtatnak a cégek a munkszervezési gyakorlataikon, miért nem rugalmasabbak, miért nem csinálnak beilleszkedési programokat. Egy Család- és karrierpont ezt nagyon jól elő tudná mozdítani”.

Szerinte egy ilyen projekt sikerét leginkább az alapján érdemes mérni, hogy képes-e szemléletbeli változást elérni a környezetében. “Természetesen komoly siker, ha sikerül konkrét emberek elhelyezkedési nehézségein enyhíteni, de mindez nem elég a tartós megoldáshoz. A pályázati rendszer jelentős hibája, hogy finanszírozás lejártát követően két év után úgy szűnnek meg a projektek, hogy épp hogy csak elkezdődtek”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Otthon Start: Legalább nettó 500 ezer forintos jövedelem kell majd az 50 milliós lakáshitelhez
A szülői segítség jól jön majd az önerőhöz, de egy 8-10 éves gyerek nevére nem vehet majd lakást a 3%-os kedvezményes hitellel a szülő, mert a tanulói jogviszony nem minősül járulékfizetésnek - mondja a szakértő. Így kiesnek az egyetemisták is.


A kormány új lakástámogatási programot indít szeptembertől Otthon Start néven. 50 millió forintig lehet felvenni államilag támogatott, végig fix 3 százalékos kamatozású lakáshitelt, mindössze 10 százalékos önrésszel. Se házasság, se gyerekvállalás nem feltétel, elég, legalább két év magyarországi TB-jogviszony, és az, hogy az első saját ingatlan vásárlására kerüljön sor, illetve ha van  is tulajdonrésze a jelentkezőnek, az nem érheti el az 50 százalékot. A támogatás 100 millió forint alatti lakásokra használható fel, ahol a négyzetméterár nem haladja meg az 1,5 millió forintot.

Fülöp Norbertet, a BiztosDöntés.hu vezető elemzőjét kérdeztük, kinek és hogyan érdemes élni az új lehetőséggel.

– Amikor Gulyás Gergely ismertette az Otthon Start programot, azt mondta, hogy az egyetlen feltétele a 3%-os hitel felvételének a két év TB-jogviszony. Tényleg csak ennyi?

– Valójában a bank minden esetben hitelképességi vizsgálatot végez, és az ő felelőssége eldönteni, hogy hitelez-e valakinek. Tehát

attól, hogy valaki megfelel a meghirdetett személyi feltételeknek, még egyáltalán nem biztos, hogy meg is kapja a kölcsönt. Ez mindig a bank döntése.

Mondok egy példát: lehet, hogy valaki az első ingatlanját vásárolná, van két év TB-jogviszonya, az önerő is rendelkezésre áll, de a bankszámláján látszik, hogy rendszeresen szerencsejátékozik. Ilyen esetben a bank akár el is utasíthatja a kérelmét.

– Azaz csak a kormány részéről egyetlen feltétel a két év TB jogviszony, ez nem jelenti azt, hogy a bank ne támaszthatna további elvárásokat.

– Pontosan. A bank dönti el, hogy kinek hitelez, csak a bank adhat végül zöld utat. Senki más nem kötelezheti arra, hogy hitelt helyezzen ki. Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy ha valakinek megvan a jövedelme, a TB-jogviszonya, és nem követ el olyan hibákat, amelyek hitelképtelenné teszik, például ha nincs KHR-listán, akkor jó eséllyel megkapja a hitelt. A bank számára biztosítékot jelent, hogy 10% önerőt be kell fizetni. Ha minden kötél szakad, és felmondják a hitelszerződést, akkor az ingatlant értékesítik, a bank kártalanítja magát, és a fennmaradó összeget az adós megkapja. Ebben nincs különbség a többi lakáshitelhez képest.

– Milyen jövedelem mellett reális egy ilyen kölcsön felvétele? Egy 50 milliós hitelhez mennyi a minimális jövedelem, amit igazolni kell?

– Ha 3%-os kamattal számolunk, 50 millió forintos hitel és 25 éves futamidő esetén a havi törlesztőrészlet körülbelül 237 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy

legalább nettó 500 ezer forintos jövedelemmel kell rendelkeznie az igénylőnek, de inkább egy kicsit többel, ha a maximális hitelt szeretné felvenni.

Ez egyébként országos szinten még viszonylag reális. Más kérdés, hogy egy fiatal, aki az első ingatlanját szeretné megvásárolni, rendelkezik-e ekkora jövedelemmel. De azt gondolom, nem kötelező az 50 millió forintot felvenni. Lakáshitelből akár 100 milliót is fel lehet venni piaci alapon, mégsem élnek ezzel tömegesen. Itt is így van: az 50 millió forint egy felső korlát.

– Ha valakinek van 5 millió Ft önrésze, és felveszi a maximális hitelt, 55 millióért kereshet lakást. A fővárosban még ez sem könnyű feladat, tehát most is azok járhatnak jobban, akik számíthatnak még családi támogatásra is.

– Ha például egy szülő tudja támogatni a gyermekét valamennyi összeggel, ami sok esetben nem is irreális, akkor a fiatal kedvezőbb feltételekkel juthat hitelhez. Mivel a támogatott hitel kamata jóval alacsonyabb a piacinál, kevesebb jövedelem is elegendő lehet. Ebben az esetben tehát valóban komoly segítség ez a program.

De ha nincs önerő, akkor hiába az olcsó a hitel, az illető nem fogja tudni felvenni.

Tehát ez a konstrukció azoknak jelent segítséget, akik amúgy is tervezték az ingatlanvásárlást, van is némi önerőjük, és most szeretnék elindítani ezt a folyamatot. Nekik ezáltal alacsonyabb lesz a havi törlesztőrészletük, és kisebb jövedelemmel is elérhető a hitel.

– Megtehetem-e azt, hogy az 8-10 éves gyerekem nevére veszek lakást, és ehhez elintézem neki az 50 milliós hitelt? Hiszen a gyereknek elvileg megvan a TB-jogviszonya, igaz, keresete nincs.

- Nem, ha a gyerek tanuló, akkor hiába van egészégbiztosítása, az nem minősül járulékfizetésnek.

– Akkor kiesnek az egyetemisták is. Mi a helyzet azzal a házaspárral, ahol eddig csak az egyikük volt a tulajdonos?

- Amennyiben van egy házaspár, és az egyik fél nevén van egy ingatlan, ő a tulajdonos, és a másiknak semmi köze az az ingatlanhoz, akkor ő maga vásárolhat, és igénybe veheti a kedvezményes kölcsönt.

- És ha a másik részben tulajdonos?

– 50%-ot elérő lakástulajdonnal már nem lehet igénybe venni a támogatást.

– Az 50% tehát már nem fér bele, de a 49,9 százalék igen? Eszerint ha egy házaspárbák az egyik félnek 51%-a, a másiknak 49%-a van a közös ingatlanban, akkor utóbbi élhet a lehetőséggel, és vehet új lakást?

– Érdekes szituáció, de elméletileg igen. A bank viszont sokszor automatikusan adóstársnak vonja be a házastársat is. Ez már problémát okozhat, mert akkor a másik félnek is meg kellene felelnie a feltételeknek.

Ezt el lehet kerülni, ha vagyonjogi szerződésben rögzítik, hogy a másik félnek nincs köze az új ingatlanhoz, ezt a bank el szokta fogadni.

De nem biztos, hogy minden házaspár számára kívánatos ilyen megállapodás, amiben jogilag rögzítik, hogy az új ingatlan nem számít közös vagyonnak.

– Ha egy fiatal megveszi az első, kisebb lakását, akkor feltételezhető, hogy nem marad ott 25 évig. Később családot alapíthat, amihez nagyobb lakás kell. Ilyenkor mi történik a 3 százalékos hitellel, átviheti az új ingatlanra?

– Ezt jelenleg még nem tudjuk. Később fog kiderülni, hogy lesz-e például lakhatási kötelezettség, mint a CSOK esetében, ahol tíz éven belül csak akkor lehet eladni az ingatlant, ha a támogatást másik megfelelő lakásra viszik át. Ezek a szabályok várhatóan szeptember környékén lesznek ismertek.

– Amit viszont tudni lehet, hogy itt nem kötik meg a vásárló kezét: nem kell új építésű lakást venni.

– Igen, ez óriási engedmény, ahogy az is, hogy nincs gyermekvállalási kötelezettség, és nem szükséges házasnak sem lenni. Ez egy kedvező árú lakáshitel azok számára, akik az első ingatlanjukat vásárolják. Így kell felfogni.

– Hosszú futamidőről van szó. Ma már nem azt a világot éljük, hogy valaki egy munkahelyen dolgozik nyugdíjig. Léteznek ugyan biztosítások a rövid távú munkanélküliségre, ám ezek sokszor nem nyújtanak elegendő védelmet. Ezt is mérlegelnie kell annak, aki hitelt vesz fel, nem?

– Minden hitelfelvétel előtt ezeket a szempontokat mérlegelni kell. Úgy kell bevállalni a havi törlesztőrészleteket, hogy az ember képes legyen kezelni váratlan helyzeteket is.

Az lenne az ideális, ha a törlesztők mellett fél évnyi tartalék is rendelkezésre állna. Azaz, ha valaki elveszíti az állását vagy keresőképtelenné válik, akkor fél évig képes legyen fenntartani magát.

Nem érdemes az összes pénzt önerőként felhasználni. Érdemes inkább egy kicsivel több hitelt felvenni, és a megmaradt tartalékot megőrizni, például állampapírban vagy más gyorsan likvidálható eszközben. Így biztosítható az esetleges keresetkiesés finanszírozása. A hitelfedezeti biztosítások is hasznosak lehetnek, főleg baleset vagy betegség esetén, de munkanélküliségre általában csak rövid ideig nyújtanak fedezetet. Persze a pár hónap törlesztőrészlet kifizetése is komoly segítséget jelenthet.

– Az Otthon Start összevonható a CSOK-kal és más kedvezményekkel. Ha valaki komplexebb megoldásban gondolkodik, érdemes-e szakemberhez fordulni, aki a jövedelmi viszonyok ismeretében segít kiválasztani az optimális kombinációt?

– Igen, mindenképpen érdemes egy független tanácsadóhoz vagy a banki ügyintézőhöz fordulni. Ma már teljesen megszokott, hogy a támogatott hiteleket és más konstrukciókat kombinálják. Például egy pár babaváró hitelt vesz fel, és ezt használja önerőként. Vagy a támogatott hitel nem elegendő, ezért piaci hitelt is felvesznek mellé. Sok bank kedvezményt ad a lakáshitel kamatából, ha a babaváró hitelt is náluk vették fel. Az árazás tehát egyre bonyolultabb, ezért

egy szakember nagyon sokat tud segíteni, és sok esetben ez nem is kerül pénzbe.

– A jelenlegi gazdasági környezet mennyiben befolyásolja a hitelfelvételi hajlandóságot? Ez az új konstrukció beindíthatja a hitelpiacot?

– A gazdasági környezet természetesen hatással van az ingatlanpiacra. Az év elején volt egy nagy fellendülés, amikor sokan kivonták a pénzüket az állampapírokból, és inkább ingatlanba fektettek, főleg a befektetők. Emiatt az ingatlanárak jelentősen emelkedtek, különösen azokban a régiókban, ahol a befektetők megjelentek. Most, hogy ez lecsengett, ez az új konstrukció, várhatóan növeli majd az első lakásvásárlók arányát. Az azonban kérdés, hogy ez ellensúlyozni tudja-e a befektetők visszafogottabb aktivitását. Összességében tehát várható némi élénkülés, de nem számítok piacrobbanásra a közeljövőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Kuncze Gábor a Pride-ról: A rendőrség meg sem próbál büntetni, akik ezt kitalálták, vereséget szenvedtek
A volt belügyminiszter szerint súlyos tévedés volt Orbán Viktor részéről, hogy egy egyébként problémamentes demonstrációt betiltatott, a rendőrség pedig a jogszabályoknak és feladatkörének megfelelően járt el.


A rendőrség már napok óta hallgat arról, számíthatnak-e büntetésre azok, akik részt vettek a Pride-on, pedig korábban a kormány még a gyülekezési törvényt is megváltoztatta, hogy lehetővé tegye arcfelismerő kamerák bevetését a betiltott rendezvényeken, Tuzson Bence igazságügyi miniszter kijelentette, szabálysértésnek minősül, ha valaki részt vesz a felvonuláson.

Kuncze Gábor 1994 és 1998 között volt Magyarország belügyminisztere. Őt kérdeztük arról, szerinte kell-e bárkinek is büntetéstől tartania, és hogyan értékeli a rendőrség szombati fellépését.

– Miközben a rendőrség folyamatosan azt kommunikálta, hogy a szombati rendezvényt betiltotta, meg sem próbálta feloszlatni a tömeget, ehelyett biztosította az útvonalat. Mi történhetett?

– Ennek a hátterét természetesen nem ismerjük pontosan, de a rendőrség a törvényben foglalt feladatainak megfelelően járt el. Ha elolvassuk a vitában megszólaló jogászokat (nem politikusokat), nekik egyöntetűen az a véleményük, hogy a főváros, vagy bármely önkormányzat a saját területén nem köteles engedélyt kérni rendezvény megtartására. Természetesen, ha közterületet vesznek igénybe, akkor a rendőrségnek jelen kell lennie a rend fenntartása érdekében. Ezen túlmenően a rendőrségnek jelen esetben nem voltak további feladatai.

A rend fenntartását viszont kiválóan ellátták: elterelték a tömeget, és így megelőztek egy spontán összetűzést a szélsőjobboldali tüntetők és a demonstrálók között.

Ez a döntés a rendőrség részéről dicséretes és szakszerű volt.

– Számomra úgy tűnik, mintha a rendőrségnek lenne egy politikai „énje”, amelyik azt kommunikálta, hogy ez egy betiltott rendezvény, miközben engedélyt adott a szélsőjobboldalnak szinte ugyanarra a területre, és van egy szakmai énje, amelyik közben rendben végzi a dolgát.

– Inkább az ön szavaival élve, a rendőrségnek van egy „énje”, és van egy „felettes énje”. Az „énje” az, amelyik ismeri a jogszabályokat és azok szerint cselekszik. Felettesei pedig törvényes felügyeletet gyakorolnak felette, és a dolgok így mennek a maguk útján. Természetesen előfordulnak túlkapások is, láttunk ilyeneket az elmúlt 30 évben bőven, de jelen esetben a rendőrség a jogszabályoknak és feladatkörének megfelelően járt el.

Hogy a korábbi napokban és hetekben milyen politikai handabandák kísérték ezt az egészet, az egy más kérdés.

Valószínűleg a rendőrség az utasításoknak megfelelően kommunikált, de a rendezvény során a törvények szerint végezte a dolgát.

– Akkor nézzük ezt a „felettes ént”, amely most akár ismét előtérbe kerülhet, és azt mondhatja: nosza, kezdjünk el büntetni. Az arcfelismerő rendszer használata kapcsán ez egyáltalán lehetséges? Van rá jogszabály, ezt tudjuk, de technikailag kivitelezhető-e, hogy több tízezer emberrel szemben indítsanak eljárást? Van erre elegendő emberi erőforrás, papír, infrastruktúra?

– A rendőrség jelenleg nem akar büntetni. Természetesen lehet büntetni felvételek alapján, például ha valaki közterületen súlyosan megszegi a közlekedési szabályokat, a rendőrség büntethet, és az meg is áll jogilag. De jelen esetben nincs olyan felvétel. Felhívnám a figyelmet arra is, hogy ha valakinek az volt az ötlete, hogy Budapestet Peking mintájára kamerákkal figyelje meg, az is problémás lenne. Ráadásul maga a rendőrség terelte más útvonalra az embereket. Ha például az Erzsébet hídra terelés ott helyben született döntés volt, akkor utólag nehezen lehetett volna oda kamerákat felszerelni. De ezt nem tudom biztosan.

Viszont, ha a rendőrség mégis ezzel próbálkozna, akkor újra életbe lép a jogállam.

Az ügyek eljutnak a bíróságra, és ott azt vizsgálják majd, hogy a demonstráció törvényes volt-e. Véleményem szerint a bíróság azt fogja megállapítani, hogy az volt, így nincs alapja bírság kiszabásának. Egyébként is, engedély nélküli demonstráción való részvétel miatt büntetni a fővárosi rendezvény résztvevőit, ez teljesen kizárt. Ha a rendőrség önállóan jár el, ebbe bele sem kezd.

– A feljelentéseiről elhíresült Tényi István ezúttal azt javasolta, hogy gyakoroljanak közkegyelmet a Pride-on résztvevőkkel szemben.

– Ez a javaslat körülbelül olyan, mint amikor azt mondták, hogy „Orbán Viktor mesterterve valósult meg”, miszerint ő szándékosan idézte elő ezt a helyzetet, hogy az ellenzéket egy ernyő alá sodorja, ami egyszerűen nevetséges. A közkegyelemre való hivatkozás is hasonló. Ha közkegyelem alapján mindenkit mentesítenének, azzal úgy tüntetnék fel magukat, mint nagyvonalú, megértő szereplők, miközben

valójában elkerülnék azt a vitát, hogy egyáltalán joguk volt-e szankcionálni.

Egyébként közkegyelmet már gyakoroltak korábban. A taxisblokád idején is, majd a 2006-os zavargások résztvevőit részesítette a Fidesz 2010 után, közkegyelemben. De mekkora különbség van a két korábbi eset és a mostani között! A szombati rendezvényen semmilyen atrocitás nem történt, rendben lezajlott, míg 2006-ban súlyos összecsapások voltak. A közkegyelem mostani emlegetése egyszerű kimenekülési kísérlet. A Fidesz így próbálja menteni a menthetőt.

– Van-e annak jogi lehetősége, hogy valaki azt mondja: „én nem kérek közkegyelmet”, és jogi útra tereli az ügyet?

– Ahhoz, hogy jogi útra lehessen terelni az ügyet, előbb valakit konkrétan fel kell jelenteni a részvételéért, névvel, címmel. A trükk éppen az, hogy a közkegyelemre hivatkozva nem indítanak eljárást senki ellen.

– Orbán Viktor eleinte kijelentette, hogy nem lesz Pride, kár is készülni rá. Aztán, ahogy haladtak az események, előálltak azzal, hogy nem fognak beavatkozni, mert „nem szokás Magyarországon bántani egymást”. Majd szombaton minden eddiginél nagyobb Pride-ot rendeztek. Hogyan lehet definiálni egy olyan államhatalmat, amely képtelen érvényt szerezni a saját akaratának?

– Én ezt kissé másként látom. Az állam képes cselekedni, és képes nagyokat hibázni is. Ha hibázik, a legszerencsésebb, ha ezt belátja, és visszavonul. Most ez történt. Súlyos tévedés volt a miniszterelnök részéről, hogy egy egyébként problémamentes demonstrációt betiltatott.

Ez egyértelműen politikai haszonszerzési kísérlet volt, semmilyen más célja nem volt.

Amikor kiderült, hogy ez nem fog működni, nem visszavonultak, hanem fenyegetőzéssel és törvénykezéssel próbálták érvényt szerezni az akaratuknak. Mikor ez sem vált be, kommunikációs trükkökkel próbálják visszavonulásukat győzelemként beállítani. De a valóság az, hogy egy nagyon rossz elképzelés megbukott. Akik ezt kitalálták, vereséget szenvedtek. Ami ennél is fontosabb: a civil társadalom és a jogállam viszont győzött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
,,Egy hónapig voltam a börtönben, mire hazatoloncoltak Amerikából, és én még szerencsés voltam!”
Alexandra és a párja egy magyar munkaközvetítőn keresztül jutottak ki az Egyesült Államokba, állításuk szerint azt hitték, legálisan dolgoznak. Aztán lecsaptak rájuk a bevándorlásiak, és elkezdődött a rémálom.


Sokakat fenyeget kitoloncolás Amerikában. Riportalanyunk, aki kérte, hogy még a keresztnevét is változtassuk meg, részletesen elmeséli, mi várhat azokra, akik illegálisan dolgoznak kint, és fennakadnak a razziákon.

Alexandráék néhány évvel ezelőtt kerültek bajba. Azt mondja, másfél év után kapták el őket a hatóságok, és amit azután kellett átélniük, az embert próbáló volt, erről nem sokan mesélnek. Reménytelen anyagi helyzetük miatt mentek ki, és még reménytelenebb helyzetben kerültek onnan vissza.

- Miért akartatok külföldre költözni?

- Új életet akartunk kezdeni, mert itthon teljesen megrogytunk anyagilag, igaz nekem nagyon jó állásom volt, de a párom már 9 hónapja semmit nem talált. Vidéken éltünk egy keresetből, egyszerűen nem tudtuk magunkat fenntartani, beletekeredtünk az adósságspirálba. Elkezdtem böngészni a hirdetéseket, így jött szembe velem egy ausztriai munka, ami nagyon jó lehetőségnek tűnt.

Gondoltuk, na ebbe belevágunk, és elkezdtük elintézni a dolgokat, eladtuk a házunkat, kifizettük a hiteleket, felszámoltunk mindent, és felutaztunk Pestre.

Ott derült ki, hogy kamu az egész, nincs semmilyen munka, csak pénzlehúzás volt. Azt sem tudtuk, hogyan tovább, a kocsinkkal és két börönddel Pesten ragadtunk, nem ismertünk senkit, és nem volt hova mennünk, így egy motelban szálltunk meg: három hónapon keresztül éltünk ott, én már elkezdtem nekik takarítani, csak hogy dolgozzak valamit. Közben rengeteg helyre küldtem az önéletrajzomat, de semmi, és a pénzünk egyre csak fogyott, reménytelen volt a helyzetünk.

- Hogyan jött a mentőötlet?

- Sürgősen megoldást kellett találnunk, ezért újra elkezdtem böngészni a hirdetéseket, és egyszer csak megint találtam valamit, ezúttal egy amerikai munkát. Azonnal jelentkeztem és felvettem velük a kapcsolatot, sőt személyesen is találkoztunk. Ennek a munkának és a kiutazásnak is természetesen megvolt az ára, hiszen mindent ők intéztek el nekünk, a repülőjegyet, a vízumot, a szállásunkat és a transzferdíjat is. Ezt ki is fizettem nekik két főre.

Semmi gond nem is volt, minden úgy történt, ahogyan megbeszéltük,

kiutaztunk Amerikába, megkaptuk a beígért munkát, és mindent, amiben megállapodtunk.

- Ismerted az amerikai munkavállalás feltételeit?

- Egyáltalán nem, azelőtt még életemben nem jártam külföldön sem. Igaz, nem is néztem utána, mit jelentenek a vízumfogalmak, mert valójában mindent megcsináltak helyettem, teljesen nyugodt voltam, hogy ez hivatalos. Amit kellett, azt kifizettem érte, és nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy ez sikerült. Hozzá kell tennem, hogy akkor még sem én, sem a párom egyáltalán semmit nem beszéltünk angolul, így vágtunk ebbe bele. Felcsillant bennünk az új élet reménye, bár nem Amerika volt a cél, de ott már nagyon örültem ennek a lehetőségnek.

- Hamar belezökkentetek az amerikai életbe?

- Nagyon hamar, és azt kell mondjam, hogy nagyon hamar gyarapodtunk is, mert négy hónap után már saját autót tudtunk venni. Rengeteget spóroltunk, fizettünk mellette mindent, de nagyon sokat dolgoztunk. Egy szállodába voltam beosztva, ahol egyedül intéztem az összes mosást, szárítást, vasalást, napi 12-16 órákat dolgoztam, egy szabadnappal a héten. A párom takarított, mellette besegített, mint sofőr, és fuvarozott is, szóval mind a ketten hajtottuk magunkat. Szépen elkezdtük az ottani életünket, mindenünk megvolt, és nyugodtan tervezgettük a jövőnket. Addig, míg nem volt kocsink, azért is kellett fizetnünk, hogy kocsival elvigyenek minket a munkahelyünkre vagy a közértbe bevásárolni.

A saját autó megkönnyítette a helyzetünket, és a megvásárlása sem ütközött semmilyen problémába.

Megismertük a közösséget, akik szintén magyarok voltak, együtt dolgoztunk, és egy nagy lakóparki közösségben éltünk egymás közelében. A kinti menedzserünk tényleg mindenben segített, ő intézett mindent, amire szükségünk volt. Még bankszámlát is nyithattunk útlevéllel, arra utalták a fizetésünket, csak annyit kérdeztek, hogy hol lakunk. Mondhatom, minden flottul ment, nem tűnt fel semmi, hogy valami nem stimmel, mert semmilyen akadály nem volt még a hivatalosabb ügyintézéseknél sem, mint a telefon, vagy az internet. Több, mint egy évig mintha egy szép álomban lettünk volna. Nem voltak anyagi gondjaink, tervezgettünk, gyarapodtunk.

Egy év sem telt el, és kivettünk egy saját apartmant ugyanott a lakóparkban,

mert addig egy szobát béreltünk csak. Lett két kutyánk is, mert a későbbiekben tenyésztéssel is akartunk foglalkozni. Szóval tényleg boldogok voltunk, jól éreztük magunkat.

- Mivel kezdődtek a gyanús jelek?

- Gyanakodhattam volna sok mindenre, mert írott munkaszerződésem se volt, vagy amikor kiderült, hogy csak fizetés nélküli szabadságot kaphattam volna, mikor egy év után rákérdeztem. Már ez is nonszensz, de nem gondoltam bele. Volt egy fiatal lány a csapatban, aki nagyon okos volt, mert ő minden három hónap után hazament, majd két hét múlva újra visszajött. Kérdeztem is tőle, hogy ezt miért csinálja. Akkor elmagyarázta nekem, hogy ezt így kell, a vízuma miatt, de nem értettem meg azt, amit mondott. Nem szégyen, buta voltam, nem tudtam, miről beszél, tényleg azt hittem, velünk minden rendben. Ekkortájt egy másik magyar nő is emlegetni kezdte, hogy valószínűleg már lejártak a kinttartózkodásunkhoz szükséges papírjaink. Kérdeztem tőle, hol lehetne meghosszabíttatni, meg hogy fizetünk mi egyáltalán adót? A válaszaiból minden megvalósíthatónak tűnt, egészen addig, amíg egyszer el nem kezdett mesélni arról, hogy voltak, akiket elkaptak, mert lejárt a papírjuk.

Azt kérdezte tőlem, hogy én gondoltam-e már valakire, ha esetleg velem is ez történne,

és ha elkapnának, ki az, aki majd intézi a cuccaimat, meg ilyesmi. Én csak néztem ki a fejemből, hogy mi van, ez miről beszél? Még akkor sem esett le... Többször voltam a hónap dolgozója, a képem kint volt a falon, nem voltam elrejtve a szem elől. Egy év után mondtam is a főnöknőmnek, aki amerikai volt, és engem nagyon szeretett, hogy kevés a pénzem, emelhetne igazán. Akkor derült ki, hogy ő mennyit utalt, és én abból mennyit kaptam meg. Akkor megdöbbentem, és ez már a vég kezdete volt.

- Senki nem adott tanácsokat, hogy milyen óvintézkedéseket tegyetek?

- Nem, egyáltalán nem volt semmi óvintézkedés, akár egy igazoltatásnál, vagy bármilyen más esetben. Nem mondott senki semmit, hogy mire vigyázzak, vagy mit mondjak, a párom is a magyar jogosítványát használta végig. A kocsinkkal egyszer egy közeli nagyvárosba mentünk pár napra, és nem gondoltunk bele, hogy ez veszélyes is lehet, ez meg sem fordult bennünk. Mai fejemmel már nem merném ezt megtenni.

- Mire figyeltetek fel mégis?

- A házban ahol laktunk már vagy hat hónapja, kialakultak a szokásaink, észrevettük, hogy a felső szomszédunknál mindig volt jövés-menés, sokféle kocsi parkolt le a ház elé, de

feltűnt egy fekete dzsip, ami már napok óta nem mozdult.

Bárki behajthatott ebbe az utcába, de ez nem tartozott a többi szomszédhoz sem, senki nem tudta, kié. Nem lehetett belelátni, sötétített fekete ablaküvegei voltak, elég baljósnak tűnt. Semmi mozgás nem volt körülötte, de elhesegettük ezt a gondolatot, hogy ugyan miért jelentene ez valami rosszat?

- Aztán lecsaptak rátok...

- Aznap reggel is dolgozni mentünk, fél nyolc felé kicsit kapkodva készülődtünk, a párom még kérte is, hogy siessünk, mert neki aznap sok dolga van. Beültünk a saját kocsinkba és amikor elhajtottunk a főbérlő háza előtt, aki kint állt a menedzserünkkel az utcán, elég furcsa volt, mert felénk integetettek. Azelőtt soha nem állt kint, és főleg nem integetett egyszer sem. Kikanyarodtunk a sarkon lévő benzinkútra, és egy pillanat sem telt el, már a hátunk mögött volt egy rendőrautó, ami jelezte, hogy álljunk félre. Még mondta is a párom, hogy pont most, mikor sietni kéne.

Minden úgy történt, mint a filmekben, érkezett még két rendőrautó, így három autó közé kerültünk.

Mondták a páromnak, hogy állítsa le a kocsit, vegye ki a kulcsot, és szálljon ki. Azonnal hátrafogták a kezeit, és rácsapták a bilincset. Mindenkitől kérték az útleveleket a kocsiban, én próbáltam húzni az időt, de a fiam, aki szintén velünk volt, azt mondta ,anya ne csináld már, itt a vége”. Nem sejtettük, hogy aznap reggel már többeket elkaptak, és hogy mi is ebbe a csapdába kerültünk.

Akkor ott sokkot kaptam, egy világ omlott össze bennem.

Sejtettem, hogy bajban vagyunk, mert amikor kiszálltam és hátranéztem az utcánkra, akkor láttam, hogy a többi munkába indulót is sorra lekapcsolták, már bilincsben voltak. Ez egy komplett rajtaütés volt, ekkor tudtam, hogy tényleg nincs tovább...

- Gondoltad, mi lesz veletek?

- Engem csak rázott a sírás, a hatóságiak elmondták, hogy ide félreállítják a kocsinkat, és harminc nap alatt kell elintézünk, hogy mi legyen vele.

Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy úristen, a két kiskutyám bent van a lakásba, mi lesz velük, akkor megint nagyon rám jött a sírás,

de mondta a tiszt, hogy majd elintézik, ne izguljak. A csomagtartóból még gyorsan kivehettem a férjem övtáskáját, iratokkal kártyákkal együtt, de a telefonja bent maradt a kocsiba, így ő telefon nélkül maradt. Olyan volt minden körülöttem, mintha egy filmben lettem volna, beültettek minket megbilincselve nagy fekete autókba, amibe már a többiek is voltak. Néma csend volt, nem tudtuk felfogni, csak aggódva néztünk egymásra. Huszonnégyünket kapták el aznap.

- Észrevehetted volna a baj közeledtét?

- Mielőtt ez megtörtént, az volt a furcsa, hogy pár magyar hirtelen hazaköltözött, akik lehet megsejtették, hogy baj közeleg. Mint utólag kiderült, valaki feljelenthetett minket, emiatt kellett kivizsgálnia az amerikai bevándorlási hivatalnak, az ICE-nak az ügyet. Nem tudjuk, miért tette ezt az illető, de mindenkinek keresztbe tett, és ami ezután következett, azt senkinek nem kívánom. Az egyik nyomozó azt mondta nekem, amikor lekapcsolt, hogy ilyet még ő sem látott, hogy egyszerre ennyien kerüljenek bajba. Mindent tudtak rólunk, a munkahelyünket, az időbeosztásunkat, a lakóhelyeket, mindent.

Megvárták, amíg mindenki kijött reggel az utcára, amikor indultunk a munkába.

Volt, aki emiatt úszta meg azt a napot, mert valaki figyelmeztette, hogy ki se lépjen a házból.

- Hova vittek titeket?

- A rendőrségi fogdára. Ott csak mi voltunk, a falnál ültünk sorban hátrabilincselt kézzel, papírokat töltöttek ki velünk reggel 8-tól este 6-ig, étlen-szomjan, mert semmit nem adtak. Emlékszem erre, mert vécére kellett mennem, és kértem az őrt, hogy vegye már le a bilincset, mert ezt mégis hogyan oldjam meg így?

Mindenki úgy, ahogy volt, ahogyan reggel kilépett az utcára, ült ott ledermedve.

Rajtam is csak egy póló, meg leggings volt, és az övtáskám, amiben benne volt az útlevelem és a pénztárcám, mert nekem az összes magyar iratom bent maradt a lakásban. Mindenkit külön-külön is kihallgattak, és megengedték, hogy egyvalakit felhívhassunk, amire kaptunk három percet. Azt javasolták, jegyezzünk meg egy telefonszámot, mert onnantól majd csak azzal a személlyel tudunk bármit elintéztetni a külvilágban. Ezért én megjegyeztem egy ottani magyar ismerősöm számát, akiről azt gondoltam, ő majd segíteni fog nekem. Azt nem tudtam, a párom mit csinál majd, mert az ő telefonja bent maradt a kocsiban, tehát nekem kellett egyedül gyorsan erről döntenem. Erre az ismerősömre voltam kénytelen vakon rábízni magam, akit igazából alig ismertem, szóval igazi lutri volt.

- Ezt hogy élted meg?

- Szörnyű volt, végigbőgtem az egészet, a fiam és a párom néha odajöttek, mert itt még együtt voltunk, de nem ülhettünk egymás mellé sem. Mindenünket elvették, ami nálunk volt, átnézték a holminkat alaposan, és amit úgy gondoltak, azt kidobták, a többit elzárták megőrzésre.

- Mi történt ezután?

- Este hat körül újra kocsikba tettek minket, külön a férfiakat és a nőket, elvittek bennünket egy másik fogdaszerű helyre.

Ott anyaszült meztelenre kellett vetkőzni, és testüregvizsgálatot is tartottak, ez nagyon megalázó volt,

ezt mindannyiunknak át kellett élni. Adtak valami vacak ruhát, ami hatszor nagyobb volt, mint én, és bezártak minket egy másik fogdába. Ott kaptam először enni, de nem tudom, mi volt az, olyan éhes voltam, hogy megettem, pedig nagyon rossz volt az íze. Ez egy ablaktalan helyiség volt, ahol annyira kevés volt a hely, hogy volt, aki a földön ült. Közben egy drogos fekve hányt, egy másik ember épp a vécén végezte a dolgát, azt is mindenki látta, mert semmi nem választotta el. Mi pedig mindeközben ettünk. Így várakoztunk ott, és éjfél körül vittek át minket egy másik, iszonyatosan nagy terembe, ahol vaságyak voltak, amik úgy néztek ki, mint a koporsók, annak is hívtuk egyébként.

10 napig voltunk ebben a gyűjtőben, mindenféle bűnözőkkel voltunk összezárva, életemben nem láttam még ilyet, ez lesokkolt mindannyiunkat.

Innen kerültünk át abba a zárkába, ahol aztán végig voltunk, amíg a kitoloncolási időt vártuk.

- Mennyi időt töltöttél a börtönben?

- Még szerencsésnek mondhatom magam, mert csak harminc napot töltöttem el ebben a környezetben. A kitoloncolás pedig úgy zajlik, hogy ha visszamondanak helyeket a repülőn, arra teszik be azt, akinek mennie kell, de az eltart egy darabig, mert lehet, hogy nincs üres szék a járaton. A párommal egy időben, egy gépen akartam hazautazni mindenképpen, ezt négyszer kellett kérvényeznem. Nagyon féltem, hogy mi lesz, az egész életünk odalett, és bent nem tudtunk egymásról semmit. Egyszer az egyik magyar mondta, hogy látta a páromat egy tolókocsiban, nagyon megijedtem, utána mondta az egyik börtönőr, hogy ne sírjak, csak annyi történt, hogy teljes depresszióba esett. Ilyen folyosói pletykák alapján tájékozódhattunk egymásról eleinte.

- Hogy bírtad ki ezt a helyzetet?

- Nem tudtam semmit a fiamról, sem a páromról, akik szintén bent voltak. Abban a helyiségben, ahová betettek, az emeletes ágy felső részére kerültem, pedig már akkor is 53 éves voltam, alig bírtam felmászni. A fejem felett volt a légkondicionáló, ami folyamatosan fújta rám a hideget. Nem volt meleg ruha, csak egy vékony takaróm, majdnem megfagytam a vaságyon. Minden kőből volt, a székek, az asztalok. Hatvanan voltunk ebbe a hosszú teremben, három zuhanyzó és hat vécé volt, meg hat csap összesen.

Mindenki láthatta, hogy ki mit csinál, nem volt semmi magánszféra, nekem ettől teljesen leállt a gyomorműködésem,

felpuffadtam, akkora lett a hasam mint egy 7 hónapos terhesnek. Az egyik cellatársam jelentette az őrnek, hogy velem valami gond van, mert sokat vagyok a vécén, meg akartak büntetni először. Amikor kiderült, hogy rosszul vagyok, akkor megnézték a hasam és azonnal orvoshoz vittek, nehogy bélcsavarodásom legyen. A stressz miatt nem tudtam aludni, csak három órákat egy nap, kikészültem és csak ültem az ágyban naphosszat. Egyszer a hideg miatt rettenetesen megfáztam, annyira köhögtem, hogy éjjel nem tudtak tőlem aludni a többiek. Napokig hagytak szenvedni, nem zavarta az őröket, akkor vittek megint az orvoshoz, amikor az egyik cellatársam már nem bírta tovább, és szólt nekik, hogy csináljanak már valamit. A röntgen kimutatta, hogy kétoldali mellhártya- és tüdőgyulladásom volt, akkor adtak gyógyszereket tíz napon keresztül. Egyébként amikor bekerültünk, és átvizsgáltak a legelején, vért is vettek tőlünk, és akkor beadtak valami vénás injekciót is mindenkinek.

Nem mondhattuk, hogy nem engedjük, mert ez kötelező volt, hagynunk kellett, hogy befecskendezzék.

Annyit tudtam meg, hogy valami fertőzés ellen adhattak be állítólag valamit, de a mai napig nem tudom mi volt az.

- Mit tudtatok egész nap csinálni?

- Óránként jöttek az őrök ellenőrizni minket, és beolvasták a karunkon lévő azonosító karkötőn a kódot, ilyenkor az ágyak elé kellett állni. Akár beteg voltam akár nem, emiatt le-fel kellett másznom az emeleteságyról, nem tudom, mit hittek, onnan hova tűnhet el valaki. Egyetlen dolgot tudtam csak csinálni, angolul tanulgattam, mert az egyik magyar lánynak volt bent egy szótára. Kértem az őröktől papírt és ceruzát, hogy irkálhassak. Gyakoroltam a szavakat, főleg az utazáshoz. Sorba ment közöttünk ez a szótár, minden magyar ezt használta, nem volt sok könyvünk. Ebből a 60 személyes teremből nyílt egy másik terem, ahol csak egy kosárlabdaháló volt meg két kosárlabda, és két hullahop karika, oda kiengedtek. Mindennap négy órát volt nyitva, itt mozoghattunk, kicsit tornázhattunk együtt a lányokkal. Azon a termen volt egy fémrácsos hálóval lezárt ablak, amin friss levegő jött be, ott álldogálhattunk előtte,

mert minket nőket nem vittek ki az udvarra sétálni, csak a férfiakat.

Sokára tudtuk meg, hogy ki lehet kéredzkedni a kápolnába, vagy a könyvtárba, csak hogy már ne legyünk bent ebbe a hálóba, ki is jártunk ezután. Eleinte nem voltunk képben, nem értettünk semmit, mit lehet vagy mit nem. Nem tudhatta senki mennyi ideig kell ezt kibírni, teljes bizonytalanságban voltunk, hogy mikor juthatunk haza, mikor lesz hely egy gépen.

- Hogyan bírtad ki, azt hogy mindig figyeltek?

- Nehezen. Soha nem lehettünk magunkban. Ott tanultam meg, hogy ne legyek szégyenlős se, mert azelőtt, még a nők előtt sem öltöztem át. A börtönben meg kellett szoknom, hogy mások előtt kell intéznem a dolgaimat.

A zuhanyzóra is rálátott a kamera, szerintem azon is ellenőrizhettek minket, amikor éppen fürdés volt.

A fiataloknak ez sokkoló volt. Volt aki egyáltalán nem tudta ezt megszokni, mindig pólóba meg bugyiba zuhanyozott. Sőt, volt egy olyan nő is, aki nem ment el fürdeni, már szó szerint büdös volt, amikor az őrök ráparancsoltak hogy zuhanyozzon le.

- Milyen esetek miatt ültek a többiek?

- A legtöbben illegális túltartózkodás miatt voltak ott, a többiek meg kisebb ügyek miatt ültek. Az egyik fiatal lányt egy elcsattant pofon miatt hozták be. Volt olyan szintén illegális, aki már egy éve bent volt, és várt, őt még babakorában hozták Amerikába a szülei, és már neki is volt gyereke, aki ott született. Mégis ezek ellenére, így, hogy a saját hazáját sem ismerte, visszadeportálták oda, ahol született. Több ilyen eset is volt, amikor csak az anyukát küldték vissza, de a gyerekek maradhattak, mert Amerikában születtek.

- Hogyan jellemeznéd a börtönkörülményedet?

- Embertelen és megalázó volt az egész. Összezárva mindenkivel, elzárva, lekorlátozva, rettenetes körülmények között.

A párommal csak később tudtam kommunikálni, erre csak hetente egyszer volt lehetőség,

hogy cetliken üzenhessünk egymásnak. Volt ott mindenféle gond, nagyon megdöbbentő volt az egész, amit csak túlélő üzemmódban lehetett átvészelni. Előfordult olyan is, hogy néhányan időnként egymásnak estek, ilyenkor elvitték őket bezárni az úgynevezett lyukba, ezzel fenyegettek minket a rossz magaviseletért.

- Hogyan tudtátok a kinti dolgaitokat lerendezni?

- Akit kint megkértem és megbíztam ezzel, csak vele tudtam telefonon tartani a kapcsolatot, egyszer meg is látogatott emiatt bent. Nem voltunk szoros ismerősök, de neki kellett megadnom az összes banki adatomat, ő kezelte a számláimat. Így tudott küldeni nekem a börtönbe pénzt, amin tudtam ezt-azt vásárolni, mert erre volt lehetőség. Neki kellett az autónkat eladnia, és ő mehetett be a lakásunkba összepakolni a cuccainkat. A kutyáinkat is eladta, a bútorokat, mindent, ami mozdítható volt. Rá kellett bíznom egy vadidegenre az eladásokat, és hálásnak kellett lennem, hogy egyáltalán segített, de sajnos tudtam, hogy itt is be lettem csapva.

Mindenem áron alul odalett, állítólag nem értek semmit a cuccaink, ki voltam szolgáltatva.

A többiek is ebben a helyzetben voltak, volt akinek szintén mindene oda lett, szó szerint mindenük eltűnt a szobájukból. Volt olyan, akinek így veszett el az útlevele, újat kellett csináltatnia ahhoz, hogy hazautazhasson, és mivel ez hosszadalmas, neki több mint fél évig a börtönben kellett várakoznia emiatt. Sokat sírtunk, mert személyes értékeink vesztek el. Én is reménykedtem egy darabig, de aztán fel kellett ébredtem ebből az illúzióból is. Megkértem a segítőmet, hogy legyen kedves behozni a magyar irataimat és egy váltás ruhát egy sporttáskában. Minden fontosat elmagyaráztam neki, be is hozta, le is adta a nevemre a börtön raktárába. Amikor szabadultam, bemehettem ebbe a helységbe a cuccomért, nyitogattam ezt is azt is, de az én iratom nem voltak ott. Még az őrök emlékeztek is rá, de valahogyan még onnan is eltűnt a cuccom. Készpénzem is volt, de aznap azt sem tudták odaadni,

amikor mehettem a reptérre, mert zárva volt a pénztár, mondták, hogy várjak még 10 napot

és addigra minden meg lesz. Ránéztem az őrre, és mondtam neki, hogy ennyi szenvedésen átmentem, már felvettem a munkásruhámat, amiben behoztak, ezt nem gondolhatja komolyan, hogy egyetlen nappal is tovább maradok itt. Átöltözve vártam már a szabadulást, az övtáskámban volt a bankkártyám, az útlevelem, és ennyi, inkább mindent hátrahagytam. Szóval még a börtönpénztárban is ott maradt összesen 400 dollárunk, még ezt is megszívtuk.

- Hogy zajlott a deportálás?

- Előző nap este tudtuk meg, hogy másnap reggel indulunk. Mindent szétosztogattam a többiek között, reggel elkészültem, és két őr jött értem. Átvehettem a ruhámat, amibe jöttem, mert a többi raktárban tárolt cuccom addigra már eltűnt, ahogy mondtam. A párommal együtt vittek ki minket egy kommandós autóval a reptérre, ott már levették rólunk a bilincset. Amikor megláttam őt, sírtam, mindketten össze voltunk zuhanva. Meg voltunk öregedve, lestrapálva, de nem voltunk lefogyva, mert naponta 2000 kalóriás ételeket adtak, én 10 kilót híztam pillanatok alatt. Amikor kiértünk a reptérre, hat ember jött be velünk az induláshoz, négy rendőr meg két ICE officer, az utasok között kellett nekünk is velük együtt várnunk. A járat persze késett, ők addig ott voltak velünk, mindenki látta ezt, nem volt titok. A gép Lengyelország felé tartott, mi szálltunk fel utoljára, a legutolsó sorba.

Végig kellett mennünk az összes utas között, miközben a rendőrök a helyünkre kísértek, ez borzasztóan megalázó volt szintén.

A légi utaskísérőkre bíztak minket, ők feleltek értünk, nekik adták oda az útleveleinket. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz a párommal, annyira ki voltunk már fáradva, végigaludtuk az utat. Lengyelországban is utoljára szállhattunk ki a gépből, de ott katonák vártak ránk. Ők kisértek minket a budapesti csatlakozáshoz. Amikor odaadták az útleveleinket, azt mondták, hogy innen már odamehetünk, amerre akarunk, elég normálisak és kedvesek voltak. Magyarországon landoltunk, és itt is vártak minket természetesen a rendőrök, akik leszedtek bennünket az utasok közül a buszból fotó alapján, ők vittek be rendőrautóval minket az épületbe, egy vizsgálóba.

Gúnyosan megkérdezte az egyik, hogy remélem ebből jót tanultak, nincs már kedvük Amerikába menni.

Olyan megalázó volt, de én ránéztem, és azt mondtam neki: tudja mit, ha megtehetném, most azonnal visszafordulnék. Nagyon rosszul esett, mert durva beszólás volt, itthon erre már tényleg nem volt semmi szükség. A reptérről aztán tényleg mehettünk, amerre láttunk, annyit mondtak búcsúzóul, hogy ez nem fog megjelenni sehol, hogy deportálás miatt börtönben ültünk. Elmentünk a legközelebbi bevásárlóközpontba, és a párom testvére jött oda értünk. Útközben kellett egy pár tiszta ruhát, fehérneműt vennünk, mert semmi nem volt nálunk. Másnap visszamentünk abban kicsi motelbe, ahonnan indultunk.

Két hét múlva kaptuk az újabb munkaajánlatot, így kerültünk ki újra külföldre és azóta is külföldön vagyunk, beilleszkedtünk.

Ezt csak azért mondom el, mert biztos mindenkit érdekel, vajon mi lett az ügy vége, hát ez. Maradtunk volna Magyarországon, de így pénz nélkül nem tudtuk újrakezdeni. A külföldi életünket egy hónap alatt beindítottuk, azonnal munkába álltunk, volt fedél a fejünk felett. Lassan kihevertük ezt az egészet.

- Mit gondolsz utólag?

- Azzal, hogy hazaértünk, még nem lett vége ennek az ügynek. Azt is hallottam, hogy valaki, aki utánam jött vissza 10 nappal később, még látta a cuccaimat abban a raktárban. Emiatt millió telefont megeresztettem,

hogy valaki segítsem, küldjék már utánam, mert benne vannak a magyar irataim, de senki füle botját se mozdította,

csak hitegettek, majd végül közölték, már eltűnt, nincs mit tenni. Most ennyi év után visszagondolva, lehet, hogy kaphattunk volna esetleg valami jogi segítséget még ott Amerikában, de senki nem érdeklődött utánunk, mi sem tudtunk kapcsolatba lépni senkivel, hogy segítsen. Okosabbnak kellett volna lennem, egy életre megtanultuk, hogy az ESTA nem munkavízum. Ez hiba volt, amiért ki vagyunk tiltva Amerikából, és a deportálási folyamat rettenetes lecke volt, szívesen kihagynám az életemből, és elfelejteném. Itthon elbuktunk mindent, Amerikában is elbuktunk mindent, remélem ezzel vége, és most nem lesz három a magyar igazság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor a jövő évi választásról: Reménytelen lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre
A politikai elemző egy több szempontot figyelembe vevő értékelés után árulja el, hogy mit gondol, ki és milyen arányban nyerhet a 2026-os választáson.


Török Gábor a közösségi oldalán közzétett egy többféle szempontot elemző előrejelzést arról, hogy mi várható szerinte a 2026-os választáson. A politikai elemző szerint azonban a jelenlegi információkat vette alapul, és ezekből vont le következtetéseket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindezek folyamatosan változnak majd, ezért a prognózisát rendszeresen frissíteni kell majd.

Azt írta:

"Miután az előző posztban arról írtam, hogy a politikai elemzés és az előrejelzés milyen viszonyban állnak egymással, és hogy utóbbit - számos ok miatt - nem érdemes igazán komolyan venni, most mégis előállok egy prognózissal.

Ez az előrejelzés azonban - bár bizonyára sokaknak ez lesz csak fontos vagy érdekes - nem arról szól, hogy ki nyeri meg a következő választást, hanem arról, hogy mit tudunk ma a helyzetről, és ez alapján mi látszik valószínűnek.

Nem a végkövetkeztetéssel érdemes tehát vitatkozni, mert az tényleg szubjektív és bizonytalan, hanem azzal, hogy mi számíthat és ami számíthat, ott ma mit látunk.

Ez tehát egy pillanatkép, amit mondjuk havonta érdemes lesz majd frissíteni, annak fényében, ami már addigra mögöttünk lesz. Jó hír: ahogy haladunk majd előre az időben, egyre okosabbak leszünk, hiszen ami ma beláthatatlan jövő, akkor már politikai tudás lesz.

Majd hozzátette:

"Mindezt persze nehéz - vagyis reménytelen - lesz majd elmagyaráznom azoknak, akik csak annyit olvasnak, hogy szerintem a Fidesz nyer jövőre, de ez pont egy olyan szépsége/élvezete az elemző szakmának, amit kár lenne kihagyni."

Török szerint bár a TISZA Párt jelenleg vezet, és ha most lenne a választás, akkor több szavazatot kaphatnának, de a jövő évi választásig még sok minden befolyásolja a végeredményt. Többek között a jelöltek személye, a kommunikáció, a propagandára költhető keret, a gazdasági helyzet, és a még hátralévő időszakban kiosztható pénzek is. Mindezeket figyelembe véve úgy látja, hogy a Fidesznek van esélye a nyerésre. Azt is megírta, mi kellene ahhoz, hogy a TISZA Párt legyen a nyerő.

Részletek itt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: