Öt év alatt kilenc műtéten esett át Cserhalmi György, derül ki a Telex videósorozatának legújabb részéből. A Kossuth-díjas színész a Rákeltérítőben nyíltan beszélt a betegsége kezeléséről, hozzáállásáról és arról, hogyan sikerült megküzdenie a nehézségekkel, miután egy ritka daganattal, a Vater papilla tumorral diagnosztizálták.
A színész humorral próbálta feldolgozni a helyzetet. Nem jutott eszébe, hogy beteg, inkább barátkozott a ténnyel, hogy rákos lett.
Cserhalmi szerint fontos, hogy ne sajnálkozással, hanem támogató hozzáállással álljanak a betegek mellé. A sajnálkozással ő sem tudott mit kezdeni, ám barátai vicces megjegyzései sokat segítettek neki. Egyik legjobb barátja így kérdezte: „Naaa, meddig vagy még táppénzcsaló?”, amit a színész különösen felszabadítónak talált.
Kezelőorvosa, dr. Lohinszky Júlia hangsúlyozta, hogy a modern orvostudomány sokkal több lehetőséget nyújt a rákbetegeknek, mint korábban. Szerinte fontos, hogy változzon a betegséggel kapcsolatos hozzáállás mind a betegek, mind a hozzátartozók részéről, és a sajnálat helyett inkább aktív támogatást kell nyújtani.
Cserhalmi arról is beszélt, hogy a betegség során nem küzdött, mert szerinte a küzdelem az orvosok dolga, ő csak ragaszkodott az élethez. Hozzátette, hogy a nők szerinte jobb betegek, mint a férfiak, utalva arra, hogy 2016-ban elhunyt felesége, aki szintén rákbeteg volt, mindig nyugodtan kezelte a helyzetet, míg ő maga sokkal nehezebben birkózott meg az érzelmeivel.
A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:
Öt év alatt kilenc műtéten esett át Cserhalmi György, derül ki a Telex videósorozatának legújabb részéből. A Kossuth-díjas színész a Rákeltérítőben nyíltan beszélt a betegsége kezeléséről, hozzáállásáról és arról, hogyan sikerült megküzdenie a nehézségekkel, miután egy ritka daganattal, a Vater papilla tumorral diagnosztizálták.
A színész humorral próbálta feldolgozni a helyzetet. Nem jutott eszébe, hogy beteg, inkább barátkozott a ténnyel, hogy rákos lett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sebestyén Balázs is élesen bírálta Szoboszlai Dominikot a Rádió1 reggeli műsorában, miután a magyar válogatott vasárnap este 3-0-s vereséget szenvedett Törökországtól a Puskás Arénában. A mérkőzés eredményeként Magyarország kiesett a Nemzeti Ligája A-divíziójából.
Ahogy arról már írtunk, a meccs után Szoboszlai Dominik nem titkolta csalódottságát, és kritikát fogalmazott meg a szurkolókkal szemben. Azt mondta: „Azok, akik akkor nem tudnak nekünk szurkolni, amikor vesztésre állunk, akkor se szurkoljanak nekünk, amikor nyerésre állunk.” Hozzátette, hogy bízik a világbajnoki kijutásban, és abban, hogy visszatérnek az A-ligába.
A mérkőzésen Szoboszlainak történt egy összetűzése is a török focistával, Arda Gülerrel, amely szintén heves reakciókat váltott ki. Dietz Gusztáv színész nyíltan kritizálta Szoboszlai viselkedését, és „takony hülye gyereknek” nevezte őt.
Sebestyén Balázs a rádióműsorban arra reagált, hogy Szoboszlai korábban a szurkolóktól jó hangulatot várt el a vereségek ellenére is. A műsorvezető szerint ezzel a focista provokálta az embereket. „Szoboszlai mondja, hogy itthon legyen jó hangulat… Mintha egy kicsit le is b*szna, tudod. Nyilván lesz hangulat, de ti meg focizzatok már” – mondta Balázs.
A műsorvezető pozitív példaként emelte ki Marco Rossit, a magyar válogatott szövetségi kapitányát, aki szerinte becsülendő módon vállalta a felelősséget a vereségért. „Egy jó dolgot tudok mondani a meccsről. A szövetségi kapitányunk, Marco Rossi, aki felemelte a kezét és mondta, hogy ez az én hibám. Ezzel nem vagyunk beljebb, de én szeretem az olyan embereket, akik elvállalják, ha elcsesztek valamit.”
Balázs úgy véli, Szoboszlai Dominik nem teheti meg, hogy a szurkolókat hibáztatja az eredmények miatt.
„Majd a Szoboszlai lecseszett minket, szurkolókat. Érted, sz*rul játszotok, kikaptok, majd lecsesztek minket, hogy mi még mit gondolunk?! Hát hadd gondoljak, amit akarok.”
Szerinte a focistának inkább be kellene ismernie, ha gyengén játszottak, és nem a szurkolók véleményét kritizálni.
„Azt kell mondani ilyenkor, hogy gyerekek falábúak, botlábúak vagyunk, válogatott szinten sz*rok vagyunk,
korábban voltunk jobbak, nem kaptunk ki 20 meccsig, örültünk is neki, de nem tehetitek meg azt, hogy lecsesztek minket azért, amit gondolok a világbajnokságról. Mindenki szerint megérdemlitek, csak jussatok már ki, mi drukkolunk nektek!” – szemlézte a Bors a rádiós szavait.
Sebestyén Balázs is élesen bírálta Szoboszlai Dominikot a Rádió1 reggeli műsorában, miután a magyar válogatott vasárnap este 3-0-s vereséget szenvedett Törökországtól a Puskás Arénában. A mérkőzés eredményeként Magyarország kiesett a Nemzeti Ligája A-divíziójából.
Ahogy arról már írtunk, a meccs után Szoboszlai Dominik nem titkolta csalódottságát, és kritikát fogalmazott meg a szurkolókkal szemben. Azt mondta: „Azok, akik akkor nem tudnak nekünk szurkolni, amikor vesztésre állunk, akkor se szurkoljanak nekünk, amikor nyerésre állunk.” Hozzátette, hogy bízik a világbajnoki kijutásban, és abban, hogy visszatérnek az A-ligába.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vasárnap este szinte tapintható volt a feszültség a TV2 stúdiójában. A Nagy Duett második adásában Szabó Zsófira szinte rászálltak a zsűritársai, és folyamatosan beleszóltak a mondandójába.
Az ellentét már az első produkciónál kiéleződött. Amikor Zsófi Sydney van den Bosch és Pető Brúnó fellépése után beszélni kezdett, így indított: „ha én tudom, hogy egy fiatalabb partner ilyen jót tesz...” Kasza Tibi rögtön közbeszólt: „a fiatalabb partner sok mindenre képes. Egyszer próbáld ki!”
A feszültség később sem csökkent. Stohl András és Geszler Dorottya produkciója után Liptai Claudia tévedésből Hajós Andrást szólította fel értékelésre Szabó Zsófi helyett. Hajós ki is használta az alkalmat:
„Én el tudom mondani, amit a Zsófi mondott volna: iszonyú cukik voltatok.”
Zsófi így próbálta menteni a helyzetet: „Nem ezt szerettem volna mondani, hanem azt, hogy én forgattam veled, Andris, és tudom, milyen beteg voltál, tudom, hogy milyen nagy felelősség neked itt profiként terelgetni Dorottyát, és mennyire a szíveden viseled, hogy ő élvezze ezt, mert ő nagyon szereti ezt az egészet. Ez most nagyon látszott, és rajtam kívül ezt ma nem látta senki, mert tényleg nagyon profin lehoztad.”
Kasza Tibi rögtön beszúrt egy újabb megjegyzést: mentségünkre szóljon, hogy ezt most nem is nagyon érti senki. Hajós András erre így reagált:
„Nagyon sokat bántod ezt a szegény lányt, de azért azt hadd tegyem hozzá, hogy 99 százalékban igazad van. Szóval nehogy már most vegyük észre, hogy Stohl András egy színész és énekelni is tud.”
A feszültség a műsor további részében is megmaradt. Zsófi akkor is csak nehezen tudta végigmondani a gondolatait, amikor Brasch Bence és Lékai-Kiss Ramóna produkcióját értékelte. Szerinte nagy vállalás volt az is, hogy magyarul énekelték a dalt, mire Kasza azonnal közbevágott: „az egy nehéz nyelv”.
Zsófin az idő előrehaladtával egyre jobban látszott, hogy megviselik a megjegyzések. A zsűritársai mellett a versenyzőktől is kapott beszólást. Molnár Anikó például azt mondta neki, hogy bizonyára azért nem ismeri az általuk énekelt dalt, mert még nem élt akkor, amikor az megjelent.
Vasárnap este szinte tapintható volt a feszültség a TV2 stúdiójában. A Nagy Duett második adásában Szabó Zsófira szinte rászálltak a zsűritársai, és folyamatosan beleszóltak a mondandójába.
Az ellentét már az első produkciónál kiéleződött. Amikor Zsófi Sydney van den Bosch és Pető Brúnó fellépése után beszélni kezdett, így indított: „ha én tudom, hogy egy fiatalabb partner ilyen jót tesz...” Kasza Tibi rögtön közbeszólt: „a fiatalabb partner sok mindenre képes. Egyszer próbáld ki!”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meghan Markle és Harry herceg ritkán mutatja meg a gyerekeit. Kislányukról, aki már azután születet, hogy Amerikába költöztek, és kiléptek a királyi család kötelékéből, például csak néhány fotót láthattunk eddig.
Nemrég viszont Meghan kivételt tett, a saját életmódmárkája oldalán ugyanis megosztott egy fotót, amin kislányával Lilibet hercegnővel és kisfiával, Archie herceggel látható.
A gyerekek arcát most sem mutatta meg, hiszen hátulról láthatjuk őket. Meghan az egyik kezében Lilibetet tartja, míg Archie a másik oldalán öleli az édesanyját.
Meghan és Harry 2018 májusában házasodtak össze, egy évvel később született meg első gyermekük, Archie. Lányuk, Lilibet 2021 júniusában született. Miután nagyapjuk, Károly király lett, mindkét gyermek hercegi címet kapott.
Meghan Markle és Harry herceg ritkán mutatja meg a gyerekeit. Kislányukról, aki már azután születet, hogy Amerikába költöztek, és kiléptek a királyi család kötelékéből, például csak néhány fotót láthattunk eddig.
Nemrég viszont Meghan kivételt tett, a saját életmódmárkája oldalán ugyanis megosztott egy fotót, amin kislányával Lilibet hercegnővel és kisfiával, Archie herceggel látható.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fekete Pákó és Aurelio között komoly konfliktus alakult ki a Farm VIP-ben. A Sárga csapat tagjai egyre inkább úgy gondolják, hogy Pákónak fel kellene adnia a játékot, mivel sérült lába miatt hátráltatja a csapatot, és nyugodtabban gyógyulhatna otthon. Pákót viszont felháborította, hogy a többiek ellene szervezkednek, különösen Aurelio viselkedésével volt elégedetlen.
Pákó egyértelműen jelezte a csapattársai felé: igazságtalannak tartja, hogy mindig őt küldik párbajozni. „Nem szeretném azt, hogy ebben a csapatban csak engem küldjetek párbajozni! Ez igazságtalan! Tegyetek egymásra is! Én már kétszer voltam párbajozni... Aurelio, mostantól te ne beszélj így a csapattal. Főleg nekem se beszélj így!” – mondta ingerülten. Aurelio először párbajt javasolt, majd megpróbálta elmagyarázni, hogy csak Pákó egészségét félti.
Ez a magyarázat azonban nem csillapította Pákót, aki így reagált:
„Te nem vagy orvos, te egy köcsög vagy!”
– szólta le Aureliót Pákó.
A sértés hallatán Aurelio teljesen kiborult, felállt, és közelről Pákó szemébe nézve válaszolt. A helyzet annyira elfajult, hogy MC Ducky is közbeavatkozott, hogy megakadályozza a veszekedés fizikai összetűzésbe torkollását.
„Te, most leköcsögöztél engem? Megyünk párbajozni, ebben biztos lehetsz! Te engem nem köcsögözöl! Na figyelj ide, még egyszer, szépen megkérlek, hogy engem ne köcsögözzél! Mit képzelsz te magadról?
Tudjad már kivel beszélsz, te hajléktalan!” – reagált indulatosan Aurelio, akit egy hajszál választott el attól, hogy nekirontson Pákónak.
Aurelio később elmondta, hogy a börtönben töltött két év sokat segített neki abban, hogy jobban kezelje az ilyen helyzeteket. „Nagyon jót tett nekem ez a két év börtön… Ment bennem fel a pumpa, de éppen azért járok a mai napig agresszió- és dühkezelési terápiára, hogy ezeket a helyzeteket tudjam kezelni. Azért, hogy ne az legyen a vége, hogy Fekete Pákót nem a lába miatt viszik kórházba, hanem mert kiütöttem az agyát” – idézte a Bors az egykori Való Világ-szereplőt.