KULT
A Rovatból

Családi bunyó, avagy a középszer bájos diadala - filmkritika

Nincsenek benne alpári poénok, és a verekedések sem agyatlanok. De semmi különlegest nem nyújt. Vigyázat, az utolsó mondatunk spoiler.


Családi bunyó - mégis mire gondoljon az ember egy ilyen cím hallatán? Nos, én semmi jóra nem számítottam: valami idióta vígjátékot vártam primitív poénokkal és egy rakás ostoba verekedéssel. Végül is minden bejött, annyi különbséggel, hogy a film nem egyszerű vígjáték, nincsenek benne alpári poénok, és a verekedések sem agyatlanok. De menjünk sorjában.

A sztori elég sablonos: adott egy "ízig-vérig" proli család egy brit kisvárosban. Apuci aktív bankrabló volt például, és ebből a kivezető utat a pankrációban találta meg. Később az egészből családi szenvedély lett: üzemeltetni kezdenek egy ringet, ahol a család minden tagja verekszik, és persze mások is (kivéve azt a gyereküket, aki épp börtönben ül). És akkor jön a váratlan fordulat: a legnagyobb és legprofibb bajnokságon (a WWE-n) szerepelhet Ricky és Julia lánya, Paige és a fiuk, Zack. Persze, csak ha megfelelnek az előválogatáson rájuk váró, igen komoly felvételin. (Tegyük hozzá, hogy a WWE egy profi pankrátorpromoter cég, amit bajnokságnak hívni a dolgok végletes - és kissé káeurópai - leegyszerűsítése. Ha valakit bővebben érdekel, eszik-e vagy isszák, ide kattintson.)

Nem spoilerezzük el az egész sztorit, hiszen pont attól izgalmas a film, hogy nem tudjuk, mi lesz a vége - sikerül-e a bajnoki címet megszerezni valamelyiküknek. Ugyanis - előzetes várakozásaimmal szemben - tényleg lehet izgulni a főszereplőkért. Pontosabban: lehetetlen nem izgulni értük és nem szorítani nekik. A film további erőssége, hogy az az ember érzése: a Családi bunyó tökéletesen hozza a brit proli atmoszférát, hitelesen adja vissza, milyen az alsó-alsó középosztály, már-már underclass élete. De nem csak az élete: a bútorai, az öltözködése, hellyel-közzel még a beszéde is (bár ez nyilván eredeti nyelven nézve jönne ki igazán). Egyszerűen odacsöppenünk abba az angol városkába (aminek elfelejtettem a nevét, de valljuk be, nem is lényeges), mintha mi is egy lennénk közülük.

Az egész film ilyen: átélhetjük, milyen az, amikor egy ízig-vérig átlagemberre rámosolyog a szerencse, szembejön vele a Nagy Lehetőség. Könnyű tehát a szituval azonosulni, mert rögtön úgy érezzük, hogy ez akár velünk is megtörténhetne, vagy még inkább: de kár, hogy nem velünk történik. (Annál is inkább, mivel film igaz történeten alapul.) Ugyanakkor az egész tulajdonképpen totál sablonos, helyenként nyálas, és full közhelyes, olyan igazi “halivúdi giccs”.

Mégis, őszintén szólva marha jó volt Paige-ért izgulni, ahogy a kezdőcsapatban küszködik, totál kívülállóként, akit mindenki kiközösített, mindezt fizikailag elképesztően megterhelő feladatokkal, és egy, helyenként némi szadizmusra is hajlamos edzővel megspékelve. És nagyon jó volt párás szemmel, megkövülten bámulni, amikor valami nem jött össze neki. Ahogyan nagyon jó volt teljes szívből örülni, amikor meg igen.

A Paige-et alakító Florence Plugh (Eszmélet, Lady Macbeth) játéka mellett kiemelném a sittes apukát alakító Nick Frostot (egy halom filmben játszott, például a Haláli hullák hajnalában, a Vaskabátokban vagy a Rockhajóban). Felnyírt punkfrizurájával, nagy, vörös szakállával, és golyóbistermetével a suttyó, troll fater ideáltípusa. Ráadásul akkora poénokat tol, hogy néha szinte ellopja a show-t a főszereplők elől, amire még rátesz egy lapáttal Kerekes József zseniális szinkronja.

Aki csak a Szikla (Dwayne Johnson) miatt nézi meg a Családi bunyót, tutira csalódni fog, mert a filmet eladni hivatott nagy név csak néhány rövid jelenetben cameózik. (Ezzel együtt szerintem a helyén van a filmben, és nekem - bár nem vagyok egy óriási Szikla-fan - pont elég volt ennyi, és nagyon jót tett az élménynek. Tényleg.) De aki egy tisztességesen összerakott családi filmet vár hollywoodi stílusban, a küzdelemről, a kitartásról, a szolidaritásról, a győzni akarásról, valamint a családról, és ki ne hagyjam: a szeretet és, khm, az összefogás erejéről - de tényleg - , az nagyon elégedett lesz. Még akkor is, ha, mint én, eredendően be van oltva a giccs és a nyál ellen.

A Családi bunyó tehát egy tisztességes iparosmunka, egy kedves középszerű film - de ez itt most nem egy negatív jelző. Éppen ellenkezőleg: ezzel együtt, illetve ebben a kategóriában abszolút nyerő a film. És ami a lényeg: rólunk szól. Rólunk, kisemberekről, a totális középszerről, arról, hogy - bocs és vigyázat, most spoiler következik - mi is győzhetünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk