KULT
A Rovatból

Csak a vérköpés hiányzott a Sztárban Sztár első adásából

Pápai Joci Zalatnay Cininek öltözött, Détár Enikő Kiss-esre sminkelte magát, Ekanem Bálint pedig a Bánk bánnal lett a legjobb. A zsűritagok csak úgy kapkodták a fejüket.
Szabó Eszter írása - szmo.hu
2017. szeptember 11.



Vasárnap este elindult a Sztárban Sztár ötödik évada, melynek ítészcsapatában idén személyi cserék történtek. Kell, hogy létezzen valamilyen televíziós humánerőforrás-rulett, amivel a showműsorok és tehetségkutatók zsűritagjait válogatják, más magyarázat nem biztos, hogy van arra, hogy éppen Papp Szabit és Stohl Andrást jelölték ki Bereczki Zoltán és Hajós András helyére. Ettől függetlenül simán lehetnek majd nagyon jól működő zsűritagok, ahogy például Gáspár Laci az X-Faktorban, vagy annak idején a nem feltétlenül kompetens, ám vicces és a csapatba illő Bakács Tibor a Megasztárban.

Az új megmondóemberek mellett továbbra is Liptai Claudia és Majka foglal helyet, a porondmester pedig továbbra is Tilla, úgyhogy a műsorvezetés idén is a lehető legprofibb lesz, annyi biztos.

A műsor egy jó hangulatú Despacito playback-kel indult, melyet Détár Enikő tett egyértelművé, hiszen ő az előadás során nem igazán ragaszkodott a dalszöveg által felajánlott szigorú keretekhez. Egyébként az előre felvett blokkok jellemzőek az élő adások során, mindez főként a versenyzők munkáját könnyíti meg. Az ilyen bejátszásokat sokszor aznap délután rögzítik annak érdekében, hogy este már ne kelljen vele foglalkozni és maradjon idő sminkelni, gyakorolni és parázni.

Stohl Andrásnak ez alkalommal más elfoglaltsága volt, úgyhogy az első adásra nem érkezett meg. Tilla közölte, hogy az első műsorban még nem lesz kiesés, de szavazás annál is inkább. A szerkesztők célja elméletileg a versenyzők szembesítése azzal, hogy mennyire szimpatikusak a közönségnek, vagy legalábbis az, hogy az aznapi produkciójuk mennyire volt ász.

A műsort Détár Enikő indította, aki a KISS együttes frontembereként, Paul Stanley ként lépett színpadra. Az első adás első fellépőjének lenni nem egyszerű, de Détár Enikőnek évtizedes rutinja van, melyet nem is félt használni. Ez a karakter azért volt jó döntés, mert a hasonlóság a sminkkel egyszerűen megoldódik és ha szereznek mellé egy jó kis zenekart is a színpadra, akkor azért elég ütős lehet a produkció. Az is lett.

A zsűrinek is tetszett, Papp Szabi a vérköpést hiányolta, de Enikő megnyugtatta, hogy ha még kétszer elő kell adnia, akkor a látványos showelem kérés nélkül is menni fog.

Másodikként Singh Viki állt színpadra, aki ezek szerint tényleg nem Hódi Pamela, a hangja is igazolta. Egy marha nehéz számot választott, Szandi Jódli dilijét és habár a kisfilmben parázott, hogy rossz lesz, ehhez képest tök jól hozta a nehéz hangokat is. Habár Viki nagyon kedves lánynak tűnik, tuti, hogy az iskolában ő volt az az eminens, aki minden dolgozat előtt azt mondta, hogy nem tanult semmit, majd végül ötöst kapott. A zsűritagok értékelték az előadásba fektetett munkát, Claudia a csíkos gúnya miatt Márianosztrán érezte magát, majd Majka közölte: nem hajlandó tudomást venni a dal létezéséről.

A folytatásban a Voice műsorából ismert Berkes Olivér következett, aki Amy Winehouse bőrébe bújt. Közben a héten a bokaszalagja elszakadt, ezért ülve adta elő a nótát, de ez még jól is állt neki, mivel így még jobban kihangsúlyozhatta Vino flegma stílusát. A hangszínt is szépen levette, Papp Szabi nem értette, hogyan lehetséges mindez. Claudia szerint félbe kellett volna vágni az énekes fejét annak érdekében, hogy Amy Winehouse-ra egy kicsit jobban hasonlítson.

Ezek után Janicsák Veca öltözött be LL Juniornak, és ahogy a kisfilmből kiderült: a próbákra magát az előadót is meghívták segítségképp. Az énekesnő az ítészek szerint jól pörgette a szavakat és lazán hozta a roma rappert.

Tillának köszönhetően egyébként egészen szürreális poénokkal van megtűzdelve a műsor, például ilyenekkel:

"

Claudia: Édesapád biztos, hogy most zokog otthon.

Veca: Ez egészen biztos, mert önmagát látja.

Tilla: Miért, mindig LL Junior akart lenni?

Ötödikként Kollányi Zsuzsi következett, akiről megtudhattuk, hogy Majka produkciójában énekel. Zsuzsi Pink-ként emelkedett a magasba és a levegőben lógva énekelt fejjel lefelé. Claudia nagyon köszönte, hogy részt vehet a műsorban, főleg az ilyen előadások miatt, Majkának viszont nem tetszett a légtornász mutatvány, mert szerinte ha az énekes leesik, akkor néhány koncertet le kell majd mondani. Leírva elég morbidnak hangzik, de élőben vicces volt.

Horváth Tamás Bob Marley-t személyesítette meg, nem is akárhogy, csak erről a helyszínen valahogy mindenki elfelejtett megemlékezni. Kicsit sznob hangulata van - és volt mindig is - a showműsorok zsűrizésének, amelyben a komolyzene például mindig arat, de egy internetsztár valamiért komolytalan és maximum poénkodásra lehet alkalmas ezek szerint.

Ebben a műsorban a külső és az energia egy dolog, de ha valaki a mozdulatokat és főképp a hangszínt is le tudja venni, talán az mutatja meg az igazán nagy tehetséget. Horváth Tamásnál mind megvolt, de a zsűri leginkább arra fókuszált, hogy nem olyan sovány, mint az eredeti előadó, aki maximum 43 kiló lehetett, így jó eséllyel bárki nagyobb darab nála.

Hogy Király Viktor honnan ismeri Rátonyi Róbertet az talán örök talány marad, ahogy az is, hogy miért öltöztették be helyette egy horrorfilm-forgatásról megszökött skorbutos kalóznak, aki az állandó vigyorgás miatt még ráadásul teljesen elmebetegnek is tűnt. Viktor egyébként mindent megtett az előadásért, amit csak lehetett. Alázatosan vette le a tőle teljesen idegen mozgást és a hozzá illő, ma már a modorosnak tűnő stílust is.

"Rátonyi Róbert - a fiataloknak mondom - nem így nézett ki!" - kommentálta Tilla, akinek szintén feltűnt az apró megjelenésbeli különbség. "Nem szeretnék úgy felébredni, hogy az ágyam végében állsz" – utalt az énekes megnyerő külsejére Papp Szabi.

A műsor harmadik részében Bruno Mars és Oláh Gergő állt színpadra, természetesen egy személyben. Az előadón látszott, hogy rengeteg munkát fektetett az előadásba és profi lett az eredmény végül.

Bereczki egy kicsit hiányzik, mert egy-egy vicces, ám hozzáértő beszólás azért nagyon kéne azon kívül is, hogy „szép a hangod”. Fontos lenne, hogy szakmai alapdolgokat észrevegyen valaki, az őrült, kényszeres sztendap helyett. A poénokkal nincs baj, csak jelenleg senki sem beszél az előadás minőségéről és mivel Stohl sem énekes, nyilván tőle sem várhatjuk majd el a szakmai nehézségek, előnyök és hátrányok kivesézését.

Csézyt Cher-nek maszkírozták az első döntőn. Van egy klasszikus Cher énektechnika, amit ezek szerint Csézy is ismer, ettől nagyon hiteles lett a produkció, viszont szegény rettenetesen ronda jelmezt kapott. "Ha mindenkinek ilyen hangja van, akkor nem fogunk tudni senkit választani. A következő adásban legyen valaki szar" – ötletelt Liptai Claudia.

A következő felkonfból kiderült, hogy a Puskás Petivel együtt éneklő Ekanem Bálint Simándy Józsefet személyesíti majd meg. A műsor készítői még mindig azt várják, hogy elhiggyük, hogy a szereplők meglepetésként kapják a dalokat, pedig semmi baj nem lenne azzal, ha kiderülne, hogy nem. Az előadás klassz volt és nyilván akármilyen jó is egy szerkesztőgárda, nem tudhatja, hogy egy énekesnek mihez van mondjuk ekkora tehetsége, mint Bálintnak az operához. Nem is feladatuk tudni egyébként, azért nem értem, hogy miért kell még mindig erőltetni ezt a verziót, de oké, elhiszem akkor, hogy Terike a médiaszakról dönti el, hogy Détár Enikő mit énekel a jövő héten. A zsűri egyébként állva tapsolt a produkció után.

Cserpes Laura Michael Jackson, pontosabban annak gyermekegyüttese, a Jackson 5 egyik dalát adta elő. Majka szerint aranyos volt a produkció és többet nagyon nem látott benne.

Pápai Joci Zalatnay Cinit választotta, és biztosan sejtette, hogy ezért még kapni fog a zsűritől, de pont attól volt remek választás a bőrébe bújni, hogy ekkor a labdát dobott fel vele. "Joci, te vagy a világ legbátrabb embere és ilyen egy kiköpött szépség!" - áradozott Papp Szabi, Majka pedig egyenesen nem volt hajlandó az asztal alól kimászni, amíg Joci a színpadon volt. Majka nagyon kell ebbe a műsorba, teljesen hülye.

A produkciók bemutatása után két körben szavazott a közönség, már akit lázba hozott a tét nélküli voksolás. Ez alkalommal a tizenkettedik helyen Cserpes Laura végzett,

az első pedig Ekanem Bálint lett.

Nyugi mi sem ismertük, de el kell ismerni, hogy szépen indított, ha az a célja, hogy ez megváltozzon. A bemelegítő adás után a jövő héten már valódi izgalmakkal és kieséssel folytatódik a Sztárban Sztár, ahol minden sikeres énekes adhat egypár pofont az imidzsének.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Ez az improvizációs előadás bemutatja, mi történik, ha több generáció összezárva él
Mi történik, ha egy lakásban él együtt a nagyi, a szülők és a Z generációs kamasz? Félreértések, feszültségek – és rengeteg humor. A Kortársas című improvizációs előadás nemcsak szórakoztat, de finoman tükröt is tart: megmutatja, hogy egy kis figyelemmel és nevetéssel a generációs szakadékok is áthidalhatók.


Az Improvizuál Produkció két évvel a nagysikerű Válótársas után újra a Városmajorban lép fel: a legjellemzőbb ellentéteket szülő helyzetekkel teli Kortársassal, amelyet július 29-én láthat a közönség. A nagyi szó szerint nem érti, mit beszélnek a mai fiatalok, a már felnőtt gyerekek falra másznak a szüleik okvetetlenkedő kérdéseitől, az ötvenes főnök képtelen elfogadni a huszonéves beosztottja nézeteit a munkáról. Hogy mi a közös bennük? A Kortársas című fél-improvizációs előadás szerint az, hogy mindegyik szituáció feloldható egy kis odafigyeléssel és humorral.

A tavasszal bemutatott előadás célja hasonló, mint a korábbi produkciónak: egyszerre nevettet meg és ad tanácsot, miközben a remek színészek improvizációs képességét is próbára teszi.

És bár a keretezés hasonló, a házaspárbaj után a népszerű csapat fókuszt váltott: most az egymással együtt élni képtelen, azaz kénytelen generációk kommunikációs ügyetlenkedéseit veszik szemügyre szórakoztató módon.

A mai közbeszédben a generációkutatás alighanem az egyik legtöbbet tárgyalt terület. Van, aki szerint mindenre magyarázatot ad, ha megértjük, hogy az egyes korosztályok hogyan viselkednek egymás között és másokkal, de akad olyan is, aki szerint túlzás mindent pusztán egy születési dátumból levezetni. Az igazság valahol középen lehet:

sokunk mindennapos tapasztalata, hogy bár egy nyelvet beszélünk egy tőlünk idősebb vagy fiatalabb munkatárssal vagy hozzátartozóval, de valahogy mégsem értjük egymást...

Tény az is, hogy – köszönhetően a jóléti társadalom működő intézményeinek – még soha nem élt egy időben ennyi, nagyon eltérő tapasztalattal bíró generáció. Gondoljunk csak bele, mennyire más az életstílus, a nyelvhasználat, a technológiához való viszony, mondjuk, egy a második világháború után született, az építők generációjához tartozó idős ember és egy 2010 után született alfagenerációs fiatal között...

Ez az éles élmény jelenti a kiindulópontot a Kortársashoz: az alkotók helyesen ismerték fel, hogy ami az egyiküknek természetes, az a több generációval alattuk vagy fölöttük lévőnek már megfejthetetlen rejtvény. Bizony, akár a családon belül is egészen más valóságokat érzékelünk, és ha mindennek hangot is adunk, a robbanás garantált.

De nem a Kortársas nézőinek: Bereczki Enikő generációs szakértő, A rejtélyes Z generáció című bestseller írója volt az alkotócsapat segítségére abban, hogy olyan jellegzetes, mégis eredeti szituációk mentén közösen gondolkodjunk a korosztályi szakadékokról, amelyekkel nap mint nap mindannyian találkozunk. Gönczi Dorka és Varga Zsolt mediációs szakemberek tapasztalt problémaazonosítóként és -megoldóként az est folyamán moderátorokként terelik a színészeket és nézőket az optimális megoldások felé.

A legnagyobb feladat persze a négy színész vállát nyomja: Grisnik Petra, Parti Nóra, Kovács Olivér és az előadást rendezőként is jegyző Ötvös András korosztályuk legjobbjai. Több és más itt az ő feladatuk egy rögzített szövegkönyv prezentálásánál, hiszen a szituációk csak vázat jelentenek, amit tartalommal a kiváló humorérzékű játszók töltenek meg. Ez is garantálja, hogy a néző egyszeri és megismételhetetlen élmény részese lesz, aminek tanulságait aztán saját életében is kamatoztathatja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A félénksége miatt vállal meztelen szerepeket, mindig titkolja a párkapcsolatait, és „eltolta” magától Harvey Weinsteint – Eva Green 45 éves
Bár Párizs a kedvenc városa, már 20 éve boldogabb Angliában, és bár egyiptológus akart lenni, 14 évesen Isabelle Adjani megváltoztatta az életét. Íme Eva európai és hollywoodi sikertörténete.


Eva Gaëlle Green Párizsban született 1980. július 6-án, édesanyja, Marlene Jobert (születési neve Maurer), algériai-zsidó származású francia színésznő, édesapja, Walter Green pedig svéd és francia származású fogorvos. Eva gyakran jellemezte magát „nem gyakorló zsidóként”, aki gyerekként soha nem járt zsinagógába. „Úgy érzem, hogy a világ polgára vagyok. A filmnek és az életnek nincsenek határai.” Van egy kétpetéjű ikertestvére is, Joy, akivel elsősorban Párizs 17. kerületében nőttek fel. A családját burzsoának írta le, és megjegyezte azt is, hogy az ikernővére nagyon különbözik tőle. A vezetéknévük egyébként a svéd „gren” szóból származik, amely „faágat” jelent.

Eva Franciaországban tanult az angol nyelvű American University of Paris egyetemen, a tanulmányai egy részét pedig Angliában és Írországban töltötte. Csendes, visszafogott tanuló volt, aki élénk érdeklődést mutatott az egyiptológia iránt már hétéves korában, amikor először meglátogatta a párizsi Louvre-t.

14 éves volt azonban, amikor megnézte az 1975-ös Adéle H. története című François Truffaut-filmben Isabelle Adjanit, akinek az alakítását látva elhatározta, hogy belőle is színésznő lesz.

Édesanyja eleinte fenntartásokkal kezelte Eva színészi ambícióit, attól tartva, hogy az túl nagy terhet jelenthet az amúgy érzékeny lányának, végül azonban támogatta a törekvéseit. 17 évesen Eva beiratkozott a párizsi St. Paul Drama School hároméves színészkurzusára. Később elmondta, hogy az iskolai előadásokban mindig a „vérbeli gonosz” szerepeket választotta, hogy így tudjon megbirkózni a mindennapi érzelmeivel.

Erről álmodozott

A színészi tanulmányai befejezése párizsi színházakban kezdett játszani, 2001-ben, 20-21 évesen még Molière-díjra is jelölték a Jalousie en Trois Fax című darabban nyújtott alakításáért. Az első filmszerepét Michael Haneke 2001-es A zongoratanárnő című filmjében játszotta, de az még inkább statisztamunka volt, ráadásul a végefőcímben sem tüntették fel a nevét.

Két évvel később azonban, mindjárt az első mozifilmes feltűnése, ami rögtön főszerep is volt, meghozta a színészi áttörését: ez volt Bernardo Bertolucci Álmodozók (2003) című filmje.

A legendás rendező így jellemezte akkor Evát: „Olyan gyönyörű, hogy az már igazságtalan.” A szülei kezdeti ellenkezése ellenére bólintott rá Bertolucci ajánlatára, a filmben ugyanis számos meztelen jelenetben szerepelt, és később bevallotta, a forgatáson abszolút jól érezte magát, viszont eléggé zavarba jött, amikor a szülei is megnézték a filmet. Az alakítását pozitívan fogadták a kritikusok, egyesek az amerikai Liv Tylerhez hasonlították.

Vesper a neve

Az Álmodozókban nyújtott alakítása felkeltette Ridley Scott rendező figyelmét, aki a 2005-ben bemutatott hollywoodi eposzban, a Mennyei királyságban Szibilla, Jeruzsálem királynőjének szerepét osztotta rá. Ez a film nemzetközi elismertséget hozott számára, igaz, a mozis változatában jelentősen lecsökkentették a szerepét, szóval Green kifejezetten örült, amikor később, a rendezői változatban újra kiemeltk a karaktere összetettségét.

Nem is kellett sok a következő, még nagyobb filmes eseményhez: nagyjából az utolsó pillanatban kapta meg Vesper Lynd szerepét a 2006-os Casino Royale című Bond-filmben. A forgatás ugyanis már folyamatban volt, és a rendező, Martin Campbell szerint „a szereposztás elég nehéz volt, mivel még nem volt meg a végleges forgatókönyv, a a Bond-lányok kapcsán pedig addig csupán annyi volt a lényeg, hogy milyenek a mellei meg a feneke.” Campbell azonban látta Green alakítását a Mennyei királyság rendezői változatában, és felkereste őt. A színésznő elolvasta a forgatókönyvet, és úgy találta, hogy Vesper karaktere sokkal mélyebb, mint a legtöbb Bond-lányé. A filmért később pozitív kritikákat kapott, és azóta is az egyik legjobb Bond girlnek tartják, az Entertainment Weekly egyenesen a valaha volt négy legjobb közé választotta. A Casino Royale-ban nyújtott alakításáért pedig Eva 2007-ben BAFTA-díjat kapott az év legjobb feltörekvő színészeként.

Tim Burton múzsája

A Casino Royale óriási sikert aratott a mozipénztáraknál szerte a világon, ezért utána természetesen rendesen beindult Eva hollywoodi karrierje is.

2007-ben feltűnt Az arany iránytűben, majd volt néhány függetlenfilmes szerepe, többek között Fliegauf Benedek Méh című filmjében, 2010-ben.

2012-ben találtak egymásra Tim Burton rendezővel (állítólag csak szakmai értelemben) az Éjsötét árnyék kapcsán. Azóta két további filmet forgattak együtt: a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit (2016) és a Dumbót (2019). 2014-ben két kultfilm folytatásában is feltűnt nagy szerepekben, a 300: A birodalom hajnalában és a Sin City: Ölni tudnál értében. Ugyanebben az évben bevállalt egy hosszabb munkát is, három éven és három évadon át szerepelt a Londoni rémtörténetek című gótikus horror-fantasysorozatban.

Fontos még megemlíteni a 2019-es Ígérem, hogy visszatérek című űrhajós drámáját, amelyet sokan a legjobb alakításának tartanak, bizonyos bennfentesek szerint nem sokkal maradt le az Oscar-jelölésről sem. Utoljára pedig A három testőr új, kétrészes feldolgozásában láthattuk Miladyként a magyar mozikban 2023 őszén (A három testőr: D’Artagnan) és 2024 tavaszán (A három testőr: Milady).

Parasztok, B-kategóriás szemét és hányás

2018 áprilisában bejelentették, hogy Green főszerepet fog játszani az A Patriot című sci-fi-thriller műfajú filmben. 2020 augusztusában viszont már arról számoltak be, hogy a színésznő, aki egyben a projekt executive producere is volt, beperelte a produkciós céget, a White Lantern Filmet, mert miután végül leállították a filmet, nem fizették ki neki a 800 000 fontos tiszteletdíjat, pedig erről korábban fizetési kötelezettséget vállaló szerződést kötöttek. A White Lantern a saját keresetében azt állítja, hogy Green tönkretette a filmet, például azzal, hogy további drága stábtagok felvételét követelte. A cég azt is állította, hogy Green több mint 1 millió fonttal tartozik nekik, miután kilépett a projektből.

Végül Eva 2023 áprilisában megnyerte a pert, amely során nyilvánosságra kerültek a barátainak küldött WhatsApp-üzenetek, amelyekben a színésznő a stábtagokat „parasztoknak”, a produkciót „szar B-kategóriás filmnek”, a producer Jake Sealt pedig „tiszta hányásnak” nevezte.

A bíró azonban megállapította: „Lehet, hogy Green rendkívül kellemetlen dolgokat mondott Seal úrról és a stábról, de ez abból fakadt, hogy őszintén aggódott, amiért a Seal úr irányítása alatt készülő film nagyon rossz minőségű lesz, és nem fogja igazságosan visszaadni azt a forgatókönyvet, amely iránt ő és a korábbi rendezők annyira lelkesek voltak.”

Titokzatos és paradox

Eva 2005 óta, tehát már 20 éve Londonban él. Azóta többször kijelentette, hogy Angliában boldogabb, mint Franciaországban. Amikor pedig arról kérdezték, hogy miért szeret grafikus, szexuálisan túlfűtött szerepeket játszani, Green ezt „paradoxnak” nevezte, hiszen saját bevallása szerint félénk természetű. „Nem igazán értem, miért csinálom ezt. Terápiára kell járnom!” Azt mondta, a sötét, torz lelkű karaktereket is kedveli, mivel azok lehetővé teszik számára, hogy felszabadultnak érezze magát. Ettől függetlenül igyekszik változatos szerepeket vállalni, hogy ne skatulyázzák őt be.

A magánélete viszont teljes rejtély. Annyit tudni nagyjából, hogy sosem volt férjnél, és nincsenek gyermekei, 2002 és 2003 között együtt volt az Álmodozók-beli partnerével, Michael Pitt-tel, 2005 és 2007 között pedig a nála 14 évvel idősebb Marton Csokassal, akivel a Mennyei királyságban játszott együtt. Pletykálták, hogy 2015-ben viszonyba kezdett Tim Burtonnel is (köztük már 22 év különbség van), de ezt sosem erősítették meg. Eva gyakran osztotta meg gondolatait a szerelemről és a párkapcsolatokról, elárulva, hogy nagyra értékeli a függetlenséget és a magányt, s megnyugvást talál abban, hogy távol él a reflektorfénytől. Beszélt arról is, hogy milyen nehéz egyensúlyt tartani a párkapcsolatok és a színészi karrier között, amely gyakran hosszú utazásokat és intenzív koncentrációt igényel.

2017-ben pedig bevallotta, hogy az azóta börtönben raboskodó producer, Harvey Weinstein egy üzleti megbeszélés során nem megfelelő módon közeledett hozzá, de ő „eltolta” magától.

Evát legközelebb a Nincs idő meghalni és a True Detective rendezője, Cary Joji Fukunaga új, Vér a havon (Blood on Snow) című krimi-thrillerében láthatjuk, amely Jo Nesbø azonos című regényének adaptációja, s amelyben olyan színészpartnerei lesznek, mint Benedict Cumberbatch, Aaron Taylor-Johnson és Ben Mendelsohn. Több mint ígéretes…


Link másolása
KÖVESS MINKET: