Nem hagyta, hogy a szegénység, a diszlexia, a szexizmus, az életére törő tüdőgyulladás, vagy a rajta uralkodni akaró férfiak korlátozzák – Cher 80 éves
Cheryl Sarkisian néven született 1946. május 20-án a kaliforniai El Centróban. Édesapja, John Sarkisian egy drog- és szerencsejáték-problémákkal küzdő örmény-amerikai teherautósofőr volt, az édesanyja, Georgia Holt pedig ír, angol, német és cseroki származású modell és színésznő. Az apai nagyszülei túlélték az örmény népirtást. A kis Cheryl (aki sokáig úgy hitte, Cherilyn a rendes neve) még csak 10 hónapos volt, amikor a szülei elváltak, az apja pedig, mielőtt elment, néhány hónapra beadta őt egy árvaházba. Georgiának hetente egyszer engedélyezték a látogatást, de csak az ablakon keresztül láthatta a kislányát. Ez mindkettejük számára traumatikus élmény volt.
Az anyja aztán 1951-ben hozzáment a színész John Southallhoz, tőle született Cher féltestvére, Georganne. Az ő házasságuk sem tartott sokáig, Cher kilencéves korában véget is ért. Az énekesnő később az „igazi apjaként” jellemezte Johnt, illetve egy „jó természetű emberként, aki harcias lett, ha túl sokat ivott”. Georgia egyébként többször is újraházasodott és elvált, ezért gyakran költöztette a családot egyik államból a másikba, többek között New Yorkba, Texasba és Kaliforniába is.
Los Angelesben Georgia pincérnőként dolgozott, miközben színészi karriert próbált építeni, alkalmanként pedig kisebb tévés szerepeket szerzett a lányainak. Ötödik osztályos korában Cher megszervezte az Oklahoma! című musical iskolai előadását, a fiúk részvételétől való elzárkózása miatt pedig ő maga vállalta a férfi szerepeket is. Sokaknak feltűnt, hogy kilencévesen a hangja már szokatlanul mély volt egy kislányhoz képest. Rajongott a filmsztárokért, Audrey Hepburnt például bálványozta, különösen az Álom luxuskivitelben (1961) című filmben, és előszeretettel utánozta Hepburn karakterének szokatlan ruháit és viselkedését. Ugyanakkor csodálta Marlene Dietrichet, Bette Davist és Katharine Hepburnt is. Gyerekként folyton a hírnévről álmodozott, de nem volt magával elégedett, nem tartotta magát vonzónak és tehetségesnek.
Az iskola nem neki való
A legnagyobb kihívása az iskolában sokak számára láthatatlan volt, nem tudott úgy olvasni, mint az osztálytársai. „Rettenetes jegyeim voltak, és a 11. osztály második hetében egyszerűen feladtam. Szinte mindent, amit megtanultam, hallgatás útján kellett elsajátítanom. Az értékeléseimben mindig az állt, hogy nem élem ki a bennem rejlő lehetőségeket” – mondta erről az időszakról.
A tanárok azt hitték, hogy nem is próbálkozik.
Már tiniként is volt azonban valamije, amit egyetlen osztályzat sem tudott mérni: kisugárzása. Merész, kreatív és félelem nélküli volt. Az iskolában hasat kivillantó felsőket viselt, ebédszünetben dalokat énekelt az osztálytársainak, és büszkén vállalta vegyes származását, valamint nem konvencionális szépségét. A suli azonban soha nem kötötte le igazán a figyelmét.
Sonny jobbik fele
1963-ban, 16 évesen aztán merész döntést hozott. A 11. osztály második hetében otthagyta a Fresno gimit, majd kiköltözött az édesanyjától, és Los Angelesbe utazott. Nem volt sem érettségije, sem pénze, és nehezen tudott olvasni, de tudta, hogy nagy dolgokra hivatott. Ugyanebben az évben aztán megismerkedett a nála 11 évvel idősebb, 27 éves dalszerzővel és lemezpromóterrel, Salvatore „Sonny” Bonóval. Elválaszthatatlan barátok lettek, majd egymásba szerettek. Sonny révén Cher háttérénekesként kezdte a pályafutását, olyan ikonikus dalokban, mint a The Righteous Brotherstől a You’ve Lost That Lovin’ Feelin, vagy a The Ronettestől a Be My Baby.
Az első szólófelvételei kudarcot vallottak, de Sonny továbbra is hitt benne. Alapvetően nem azt tervezte, hogy vele együtt ad ki lemezt, szólókarriert szánt neki, de Cher állandó lámpaláza miatt mindig becsatlakozott hozzá, amiből a lány erőt tudott meríteni, s végül zenei duóvá alakultak. Emellett pedig nem hivatalosan össze is házasodtak, 1964-ben egy tijuanai hotelszobában, pár hónappal azután, hogy Cher betöltötte a 18-at.
Egy évvel később adták ki az I Got You Babe című dalt, amely több mint 3 millió példányban kelt el (az Idétlen időkig rajongói pedig minden bizonnyal rongyosra hallgaták már).
Még azután is, hogy Sonny és Cher zenei népszerűsége megcsappant, Cher sikeresen újraalkotta magát. A szólókarrierje olyan slágerekkel szárnyalt, mint a Gypsies, Tramps & Thieves vagy a Half-Breed.
Átverték, kisemmizték
Eközben Sonny másokkal is randizott, a 60-as évek végére így a kapcsolatuk kezdett megromlani. Hivatalosan egyébként akkor kötöttek házasságot, miután Cher megtudta, hogy terhes, majd 1969. március 4-én megszületett Chaz Bono. Cher és Sonny végül 1972 végén szakítottak, de a karrierjük védelme érdekében még két évig házasságban maradtak. Bár ugyanabban a házban éltek, már mindketten másokkal randiztak.
A válási procedúra során tudta meg Cher, hogy jogilag a Cher Enterprises alkalmazottja, amely cég 95%-a Sonny, 5%-a pedig az ügyvédje tulajdonában állt. Ráadásul arra is kötelezték, hogy kizárólag Sonny cégének dolgozzon, így sem a karrierje, sem a pénzügyei felett nem rendelkezett. Végül a lemezkiadó vezetője, David Geffen, akivel Cher 1973-ban kezdett kapcsolatot, segített neki megszabadulni ettől a szerződéstől. Egy nagy nyilvánosságot kapott jogi csatározás után végül elnyerte Chaz felügyeleti jogát, a Sonnyval való válásuk pedig 1975. június 26-án vált véglegessé. Geffen egyébként feleségül akarta venni Chert, de ő nem sokkal később véget vetett a kapcsolatuknak, mivel szerinte Geffen is túlságosan birtokolni akarta őt.
Később olyan sztárokkal kavart többek között, mint a Kiss zenekar frontembere, Gene Simmons, a Starsky és Hutch előbbije, Paul Michael Glaser, illetve Val Kilmer, Eric Stoltz, Tom Cruise, Richie Sambora vagy Eric Clapton. 2022 óta pedig a nála kerek 40 (!) évvel fiatalabb Alexander „AE” Edwardsszal van együtt…
Filmekben is legenda
Még a Sonnyval való együttléte alatt vágott bele a filmezésbe is, mivel mindig ki akarta elégíteni a színészkedés iránti vágyát, ami gyerekkora óta megvolt. William Friedkin (Francia kapcsolat, Az ördögűző) 1967-es rendezése, a Good Times volt az első filmje, de nem sikerült jól, és meg is bukott. Ahogy a Sonny Bono által írt 1969-es Chastity is. A csalódást keltő debütálás után több mint 10 évig nem is foglalkozott a filmekkel, csak a nyolcvanas években vágott bele újra, akkor azonban már sokkal nagyobb sikerrel. Jött 1982-ben a Jöjj vissza, Jimmy Dean, 1983-ban a Silkwood (amiért Oscar-díjra is jelölték a legjobb női mellékszereplők közt), 1985-ben a Maszk, 1987-ben Az eastwicki boszorkányok, és még ugyanebben az évben A gyanúsított, valamint a Holdkórosok, amiért pedig meg is kapta a legjobb női főszereplő Oscarját.
Ezt követően már ritkán szerepelt filmekben, ám azok jó ideig eseménynek számítottak. Olyan mozgóképekben bukkant fel azóta, mint a Sellők (1990), A játékos (1992), a Divatdiktárorok (1994), A hűtlenség ára (1996), a rendezői debütálásaként is ismert Ha a falak beszélni tudnának (1996), a Tea Mussolinivel (1999), a Túl közeli rokon (2003), a Díva (2010) vagy utoljára a 2018-as Mamma Mia! Sose hagyjuk abba.
Új idők új dalai
1991-re egyébként teljesen kimerült. Az 1990-es turnéja során többször is tüdőgyulladást kapott, ami majdnem az életébe került, így nem volt más választása, mint hogy visszavegyen a munkatempóból. Ezért ekkoriban egy kis kitérőre vállalkozott: edzővideókat és tévés reklámokat készített, majd 1994-ben piacra dobja a Sanctuary nevű, gótikus stílusú lakberendezési kollekciót. Aztán visszatért, de még hogy!
Cher egyik nagy ereje mindig a megújulásban rejlett, tudta, mire vágyott a kor közönsége.
A Believe vezette be széles körben a zeneiparba az AutoTune-t, egy olyan hangfeldolgozó eszközt, amelyet eredetileg a vokális felvételek hanghibáinak elrejtésére vagy kijavítására szántak, itt azonban szándékos kreatív effektként használták. Nem azért volt ott, hogy kijavítsa Cher ikonikus hangjának hibáit (mivel nem voltak ilyenek), hanem esztétikai eszközként. A technika „Cher-effektus” néven válik ismertté, és hamarosan mindenki lemásolta Madonnától a Daft Punkig. A Believe rendkívüli sikerével Cher 53 évesen újra a slágerlisták élére kerülve szembeszállt a popkultúra korhatár-diszkriminációjával, miszerint csak a fiatalok tudnak igazán érvényesülni.
Nem lehet mindent…
A koronájára az újabb ékkövet 2024-ben tették fel, amikor bekerül a Rock & Roll Hírességek Csarnokába, több mint 60 évvel a zenei karrierjének kezdete után. Ironikus módon ez alig két hónappal azután történt, hogy hevesen bírálta az intézményt azért, mert mellőzték: „Tudjátok, mit? Akkor sem lennék benne, ha egymillió dollárt adnának nekem... Soha nem fogom meggondolni magam. Csak menjenek a fenébe!” – nyilatkozta.
Alig két évvel később, azaz idén pedig a Recording Academy kopogtatott az ajtaján, hogy átadja neki az életműdíjat a 2026-os Grammy Special Merit Awards gálán. A díjat köszönettel átvette, a díjátadás azonban nem ment jól neki. Amikor kinyitotta a borítékot, a néhai Luther Vandross nevét mondta ki, ahelyett, hogy Kendrick Lamar és SZA Luther című dalát jelölte volna meg. „Húsz kiba**ott éve vagyok ebben a szakmában” – mondta a közönségnek. „De ezt a részt nem nagyon tudom jól csinálni.”