Kiakadt Caramel felesége: A vidéki kocsmák támogatására szánt pár milliárdot miért nem lehet inkább a gyermekekre költeni?
Egy korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében kérte a követőik segítségét Caramel felesége - szúrta ki a 24.hu. Szilágyi Szilvi
Elmondása szerint az intézménybe hátrányos helyzetű kisgyerekek járnak, akik csakis ott kapnak meleg ételt, ott mossák a ruháikat. Az óvodának pedig pénzre van szüksége, hogy fel tudjanak újítani helyiségeket.
Videójában úgy fogalmazott: nagyon-nagyon fontos, hogy egy ilyen kis településen megmaradjon ez a kis intézmény, ezzel lehetőséget adva a gyerekeknek, hogy emberi körülmények között töltsék el a hétköznapjaikat.
Később pedig egy szöveges posztban is leírta a gondolatait.
A kormány februárban jelentette be, hogy kocsmaprogramot indítanak. Ennek keretében összesen egymilliárd forintot osztanának szét a falusi kiskocsmák és bárok között. Fejenként maximum 3 milliót kaphatnak a pályázók, az összeget pedig bármire fordíthatják. A pályázatokat március 3-tól lehetett benyújtani, és a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. közlése szerint már az első napon több tucat falusi kiskocsma üzemeltetője adta be igénylését.