HÍREK
A Rovatból

Budapest Pride: Félrevezetéssel próbálja összemosni a gyermekbántalmazást Orbán a meleg és leszbikus emberekkel

„Minden kiközösítő, ellenünk uszító kijelentés újabb eszköz a gyerekbántalmazók kezében, akik miatt a magyarországi LMBTQ gyerekek mindennapjaiban a félelem állandóan jelen van” - írják közleményükben.

Link másolása

Mint arról mi is beszámoltunk, Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban a sokak szerint melegellenes gyermekvédelmi törvényről is beszélt. Többek között azt mondta:

„a homoszexualitás is jelen van a világban, aztán hogy ez elvezet-e a pedofíliához, vagy nem, arról van egy nagyon nagy vita”.

A közlésére a Budapest Pride egy közleményben reagált. Szerintük:

"Szándékos félrevezetéssel próbálja összemosni a gyermekbántalmazást Orbán Viktor a meleg és leszbikus emberekkel. Valójában a kormány a gyermekbántalmazó, ami az elmúlt években számtalan gyerek testi, lelki és érzelmi egészségét sem szégyellte feláldozni a hatalom megtartása érdekében.

Az a kormány a gyerekbántalmazó, amelyik miatt több száz nehéz sorsú, bántalmazott gyereket nem fogadhatnak örökbe, akiknek így vagy az állami gondozásban, vagy külföldi örökbefogadóknál kell felnőnie".

Később megjegyzik: "Azoknak a gyermekeknek, akiket ma Magyarországon nem fogadhatnak örökbe szerető egyedülállók és azonos nemű párok, nekik csak a külföldi örökbefogadás vagy az állami gondozás marad."

Úgy vélik:

"Az azonos nemű párok sokszor a legfelkészültebb szülők közé tartoznak, hiszen náluk nincs olyan, hogy “becsúszik a baba”, az örökbefogadási folyamatot pedig hosszú, gyakran évekig tartó felkészülés előzi meg. Az örökbefogadási folyamat és a magas szakmai színvonalú (sajnos már nem kötelező) örökbefogadási tanfolyam során a többi örökbefogadó szülővel együtt rengeteg olyan felkészítésben, tanácsadásban és támogatásban részesülnek már a gyermekvállalás előtt, amit a nem örökbefogadó szülők nem kapnak meg."

A gyermekvédelmi népszavazásról is szót ejtenek:

"A gyerekeknek joguk van a testi, lelki és érzelmi biztonsághoz, ahhoz, hogy az emberi méltóságukat a hatalom védje.

Minden kiközösítő, ellenünk uszító kijelentés újabb eszköz a gyerekbántalmazók kezében, akik miatt a magyarországi LMBTQ gyerekek mindennapjaiban a félelem állandóan jelen van. Aki ilyet tesz, annak nem a gyerekek fontosak, hanem a saját hatalma”

– tették hozzá".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Alakul a FIDESZ-DK-Mi Hazánk nagykoalíció
A Talpra Magyarok alapítója szerint erre utal, hogy közösen támadja őt és pártját a három nagy párt. Szerinte ők azonban napról napra erősebbek lesznek.

Link másolása

Pártja népszerűségéről írt a Facebookon kedd reggel Magyar Péter. A Tisza Párt alelnöke szerint: „Ahogy napról napra egyre többen vagyunk, ahogy nő a TISZA Párt támogatottsága minden korcsoportban és az ország minden településén, úgy a hatalmi elit is egyre inkább pánik üzemmódba kapcsol.”

Hozzáteszi: „Közösen gyalázkodik, rágalmaz és hazudik a kormánypropaganda, és az ellenzéki szatelit pártok vezetői.”

„Alakul a FIDESZ-DK-Mi Hazánk nagykoalíció. Izlelgessük. Végül csak összenő, ami összetartozik”

– vonja le a végkövetkeztetést a nemrégiben politikussá avanzsáló Magyar.

Szerinte ugyanakkor 2024. június 9. sorsdöntő nap lesz. „Üzenjük meg, hogy eddig és ne tovább! Vegyük vissza a hazánkat!” – írja posztjában a NER-t otthagyó politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Döntött a Fidesz: őt indítják Pikó András ellen a VIII. kerületben a polgármesteri címért
Kipróbált emberre bízzák a józsefvárosi választást, aki volt már polgármester és budapesti főispán is.

Link másolása

Budapest főispánja, Sára Botond lesz a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje a VIII. kerületben a június 9-i önkormányzati választáson – tudatta Facebook-oldalán a Fidesz.

Sára Botond 2018-ban lett Józsefváros polgármestere, amikor elődje, Kocsis Máté lemondott a posztról országgyűlési mandátuma miatt. 2019-ben azonban csekély szavazatkülönbséggel alulmaradt a sajtó és média világából érkező Pikó Andrással szemben. Az eredmény nagyon szoros volt, mindösszesen 269 szavazat döntött, Pikó 49,6, Sára pedig 48,42 százalékot kapott. Sára képviselőjelöltként is indult ezen a választáson, de a 12. számú egyéni választókerületben kikapott Szarvas Koppány Bendegúztól.

A 2022-es országgyűlési választáson is elindult, ő volt a Fidesz-KDNP jelöltje Budapest 6. számú, a VIII. és a IX. kerületet lefedő választókerületében. Itt Jámbor Andrással szemben maradt alul, az ellenzék által támogatott Jámbor a szavazatok 48,31 százalékával nyert, míg Sára a szavazatok 41,78 százalékát kapta.

Közben azonban Orbán Viktor 2020 januárjában kinevezte a fővárosi kormányhivatal vezetőjének. 2022-ben tisztségét főispánra keresztelték át.

A bejelentés híre alatt a választókerület országgyűlési képviselője, Jámbor András úgy kommentálta a hírt: „55 nappal a valasztások előtt 0 kampánnyal, 2 vereség után jön a harmadikért. Hát welcome”. De Pikó András is megjegyezte, hogy a választók már kétszer döntöttek úgy, hogy nem kérnek helyben a Fideszből, sem Sára Botondból.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
15 fokot zuhant a hőmérséklet egy nap alatt, pénteken már fagyhat is
Alaposan berúgta az ajtót a beígért hidegfront. Még hétvégére sem fog visszatérni a tavasz, helyenként újra előkerülhetnek a télikabátok.
Malinovszki András / Fotó: Walt Musekamp / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

Ahogy arról beszámoltunk, hétfő délután az ország nyugati felére, majd később keletebbre is megérkezett a beígért hidegfront, néhol viharos széllel, rengeteg esővel és jégesővel.

Az Időkép előrejelzése szerint kedden szakon és a Dunántúlon sokfelé számíthatunk tartós esőre, délen és keleten a napos-gomolyfelhős időben inkább záporok, délkeleten néhol zivatarok valószínűek. Élénk, főként az ország déli felén erős, viharos lesz az északira, északnyugatira forduló szél.

Jelentős lehűlés érkezik. A legmagasabb hőmérséklet 8 és 23 fok között alakul, délen, délkeleten mérhetünk még 20 fok feletti, északnyugaton pedig 10 fok alatti maximumokat. Délután már délkeleten is csökkenni fog a hőmérséklet.

A hideg pedig, úgy tűnik, tartósan velünk maradhat. Szerdán a Dunántúlon fehőátvonulásokra kell számítani, a Dunától keletre még vastagabb lesz fölöttünk a felhőzet. Kezdetben délen, délkeleten fordulhat elő kisebb eső, a délutáni órákban elszórtan, nagyobb számban a Dunántúlon lehetnek záporok, nyugaton néhol zivatarok. A Dunántúlon és északkeleten élénk, nyugaton, északnyugaton erős lökések kísérhetik az északi-északnyugati szelet. Hajnalban 1-8, délután 12-17 fokra számíthatunk.

Csütörtökön a keleti határ mentén az eső eshet, máshol elszórt záporok, néhol zivatarok lehetnek a napos időszakok mellett. Élénk, a Dunántúlon és északkeleten erős lesz az északi-északnyugati szél. Hűvös idő lesz, a maximumok 11 és 16 fok között alakulnak.

Pénteken sok napsütés várható, rövid záporok csak helyenként fordulhatnak elő. Élénk lesz a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban helyenként gyengén fagyhat, napközben 12-17 fok valószínű. Sajnos még a hét végére sem várható felmelegedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Nemzet: Magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon
A Védelmi Tanács ülése után emelték meg a készültségi szintet a lap szerint. Több fegyveres járőrrel lehet majd találkozni az utcákon.

Link másolása

Magasabb szintre emelték a terrorkészültséget Magyarországon a Védelmi Tanács vasárnapi ülését követően – írja saját értesülésére hivatkozva a Magyar Nemzet. Felidézik, Orbán Viktor vasárnap hívta össze a Védelmi Tanácsot, miután Irán izraeli célpontok ellen indított támadást. A megbeszélés után Orbán azt mondta:

„Utasítást adtam a belügyminiszternek és a terrorelhárítás vezetőinek, hogy a magyar emberek biztonságát minden rendelkezésre álló eszközzel garantálják.”

A lap szerint ennek megfelelően el is rendelték a terrorkészültség magasabb fokozatát. Ez alapvetően intenzívebb titkosszolgálati információcserét, szigorúbb védelmet jelent a kiemelt létesítményeknek és állami vezetőknek, illetve megerősített rendőri jelenlétet a közterületeken, a tömegrendezvényeken, valamint a zsidó felekezethez tartozó intézményeknél.

A részletekről Horváth Józsefet kérdezte a lap, aki a polgári és a katonai elhárítás egykor műveleti főigazgatóhelyetteseként az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója. A terrorkészültség megemelését Horváth szerint az állampolgárok is érzékelhetik majd,

több fegyveres járőrt láthatnak majd a nagyvárosokban a közterületeken, és a védekezésbe bekapcsolódhat majd a Magyar Honvédség is.

Ezt a megemelt védelmi szintet addig fent kell tartani, amíg nem ítélik meg úgy, hogy javult a helyzet, illetve magasabb fokozatra is lehet emelni, ha tovább nő a fenyegetettség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk