Brad Pitt hülyét csinál magából, és élvezi – A gyilkos járat a mozikba is befut
Brad Pittet ritkán lehet vegytiszta akciófilm főszerepében látni, pláne manapság, amikor amúgy is válogatósabb a szerepeit illetően. A John Wick, az Atomszőke, a Deadpool 2., valamint a Halálos iramban: Hobbs és Shaw rendezőjének, David Leitch-nek mégis sikerült megnyernie korunk egyik legnagyobb filmsztárját, ráadásul nem is akármire.
De kezdjük az elején, mi is pontosan ez A gyilkos járat, avagy eredeti címén Bullet Train, avagy még eredetibb (japán) címén Mariabitoru. Ez utóbbi ugyanis egy 2010-ben megjelent japán regény Iszaka Kotaro tollából: egy fekete humorú thriller öt bérgyilkosról, akik egy Tokióból Moriokába tartó vonaton utaznak, és felfedezik, hogy a küldetéseik összefüggenek, így kérdéses, melyikük éli túl a halálos robogást.
A gyilkos járatban a helyszín és miliő megmaradt, csak a szerelvény Tokióból most Kiotóba tart, és természetesen több japán karaktert (köztük a főszereplő Katicát) amerikanizáltak, hogy így szerepelhessen a filmben többek között Brad Pitt, Sandra Bullock, Aaron Taylor-Johnson (Kick-Ass), Brian Tyree Henry (Örökkévalók), Joey King (A csókfülke-trilógia), Michael Shannon (Tőrbe ejtve), Logan Lerman (Percy Jackson-filmek) és Zazie Beetz (Deadpool 2.) is.
Ez a díszes kompánia, kiegészítve Hiroyuki Sanadával (Az utolsó szamuráj) és Andrew Kojival (Kígyószem: G.I. Joe - A kezdetek) találja magát egy villámgyors vonaton, ki-ki más-más feladattal, egymás ellenfeleiként.
Katica (Pitt) csak egy aktatáska lenyúlása végett szállt fel a sikló veszedelemre, az ikrek, Mandarin (Taylor-Johnson) és Citrom (Henry) pedig egy maffiafőnök fiát és egy rakás lóvét próbálnak visszaszállítani az apához/tulajhoz. Az ártatlan küllemű, de nagyon is veszedelmes Herceg (King) bosszúszomjas tervet forral, ahogyan Farkas (Bad Bunny) is. Ellentéten azonban a sakk-kal, itt semmi sem csak fekete és fehér, hiszen, bár egyikük sem egy angyal, azért a személyiségjegyeik merőben mások.
David Leitch és forgatókönyvírója, Zak Olkewicz (A félelem utcája: 1978) érezhetően megpróbálták elkészíteni a 2020-as évek első nagy kultfilmjét az akció zsánerén belül. Lásd: film közbeni karakterkiírások, extravagáns kamerakezelés, a mellékalakok minisztorijai, vicceskedő, laza dialógusok, a retrós zene- és betétdalhasználat, az adott helyzethez nem illő tárgyak, párbeszédek, események, az x percenként adagolt fordulatok és persze a CGI-vérrel bőségesen dúsított brutalitás. S noha ezek némelyike működik is, azért Zak Olkewicz nem Quentin Tarantino, ahogy Leitch sem, így a próbálkozások jó része hangtalanul csapódik be mellettünk, nevetés, hökkenés vagy szemgúvadás nélkül.
Azért elkeseredni sem kell, Leitch ugyanis van annyira profi, hogy az akciókat változatosan, látványosan és ötletesen tárja elénk, ráadásul felettébb pörgősen: A gyilkos járat 126 perces játékideje során legalábbis nem sok időnk van a szusszanásra, folyamatosan érkeznek a bunyók, a lövöldözések és a vérengzések.
Nem is lett volna itt alapvetően semmi baj, ha az alkotók egy kicsit visszafogták volna magukat, bár az kétségtelen, hogy A gyilkos járat alaphelyzete, őrült sodrása és még őrültebb akciói emlékezetessé teszik a látottakat, s Pitték lelkesedése is átsüt a vászonról, így végső soron érdemes jegyet váltani a filmre és vele együtt erre a vonatra. Attól a fránya érzéstől azonban, hogy ebből azért többet ki lehetett volna hozni, nehezen tudunk majd megszabadulni.
