KULT
A Rovatból

Brad Pitt 60 éves lett – így jutott el a sztriptíztáncosnők fuvarozásától a csúcsig, majd küzdött meg démonaival

Többek között Quentin Tarantino is azt mondta róla, hogy Brad Pitt a tökéletes, klasszikus értelemben vett filmsztár, akiből nem sok marad mostanra. Kétségtelen, hogy Brad végigment a sztárság minden fokán, fel a csúcsra és le a mélybe egyaránt.

Link másolása

A december 18-án 60. életévét betöltött William Bradley Pitt egy oklahomai kisvárosban, Shawnee-ban született 1963-ban. Édesapja, William Alvin Pitt teherszállítással foglalkozott, míg édesanyja, Jane tanárnő volt. Brad Missouriban nőtt fel, amelyet Mark Twain és Jesse James földjeként ír le, a rengeteg domb és még több tó vidékeként. Emellett elmondása szerint gyerekkorának minden szabadidejét „fantasztikus barlangokban” töltötte. Az újságírók épp ezért Huckleberry Finnhez hasonlították. Brad az iskolában sokat sportolt: teniszezett, golfozott, úszott, és minden vasárnap templomba járt. Az érettségi után pedig beiratkozott a Missouri Egyetem újságíró szakára, ugyanis újságíró vagy publicista akart lenni, emellett reklámszakmát is tanult. Már csupán két vizsgát kellett volna teljesítenie a diploma megszerzéséig, amikor úgy döntött, otthagyja a karát, majd bepattant egy Datsun 200SX-be, amit az apjától kapott, és nyugatra hajtott: egyenesen Kaliforniába, Los Angelesbe, Hollywoodba.

Az első napok Hollywoodban

Brad akkor szeretett bele a filmekbe, amikor gyerekkorában megnézte a The War of the Gargantuas című 1960-as japán szörnyfilmet. Ezután rengeteg időt töltött a mozikban, egyszer egymás után öt A majmok bolygója-filmet ült végig. Hollywoodban azonban nem volt könnyű dolga.

A feltűnő megjelenésének köszönhetően kisebb szerepeket kapott tévéműsorokban, amikor pedig épp nem dolgozott, egy büfét reklámozott azzal, hogy csirkejelmezbe öltözött, illetve sztriptíztáncosnőket szállított partik után limuzinnal.

Ebben az időszakban (1987 körül járunk) olyan filmekben és sorozatokban statisztált, mint a Jó pasi, a Kevin Costner-féle Nincs kiút, a Porsche-tolvajok vagy a Fagypont alatt. Majd négy epizód erejéig feltűnt a Dallasban Randyként és a 21 Jump Street egyik részében Peterként. Az első jelentős játékfilmes főszerepét A hold fia (1988) című jugoszláv filmben játszotta, amelyben egy fiatal amerikaiként tűnt fel, aki nem bírta a napfényt, és az ultraibolya sugárzás hatására sebek és hegek keletkeztek rajta. Jugoszlávián kívül azonban ez a film kevés figyelmet kapott.

Ekkor jött Thelma és Louise

A hold fia után sem jött a várva várt siker, ennek beindulására még három évet kellett várnia. A Ridley Scott által rendezett Thelma és Louise (1991) volt az a film, ami tényleges változást hozott a karrierjében.

George Clooney-t, aki akkoriban szintén ismeretlen volt, ötször is meghallgatták a Geena Davis karakterét elcsábító, majd őt meglopó fiatal gazember, J.D. szerepére, de Ridley Scott végül Pittet választotta.

Ezt a filmet követően vált szinte azonnal szexszimbólummá, főként, miután Robert Redford is lecsapott rá: a Folyó szeli ketté (1992) című filmjében való szereplése után már színészként is elismerték. Pitt bevallotta, hogy az 1990-es évek végén elég sok kannabiszt fogyasztott, hogy megbirkózzon a növekvő hírnevével.

Ettől kezdve ugyanis a lesifotósok is vadásztak rá, ami eleinte megrémítette, és bujkált előlük. A kilencvenes évek nagyjából róla szólt, az évtized egyik legnagyobb sztárja lett olyan filmjeivel, mint az Interjú a vámpírral (1994), a Szenvedélyek viharában (1994), a Hetedik (1995), a 12 majom (1995), Az ördög maga (1997), a Hét év Tibetben (1997), a Ha eljön Joe Black (1998) vagy a Harcosok klubja (1999). Az új évezred elejére pedig már az egyik vezető hollywoodi sztár volt. „Már csak úgy lehet népszerűbb, ha meghal" – jegyezte meg akkoriban egy újságíró. Kétszer is elnyerte a Legszexibb élő férfi címet a People magazintól, erre Brad a kiadványt a "világegyetem leghülyébb magazinjának" nyilvánította. Soha többé nem ismerték el a világ legszexibbjeként.

Brad és a viharos szerelmek

Brad Pitt barátnői többnyire színésznők voltak. Kezdetben ott volt Robin Givens (Bumeráng) és Jill Schoelen (A mostohaapa), akiknek a neve nem hagyott maradandó nyomot a filmtörténetben. Aztán jött Juliette Lewis, akivel együtt játszott a Too Young to Die? (1990) című tévéfilmben és a Kalifornia: A halál nem utazik egyedülben (1993). Majd a Hetedik után Gwyneth Paltrow következett, akivel szenvedélyes románcot kezdett, például abban is megállapodtak, hogy két hétnél tovább soha nem lesznek külön. Brad egy eljegyzési gyűrűt is ajándékozott neki, amely egy hatalmas és három kisebb gyémántot tartalmazott.

„Az ő angyalának, élete szerelmének” nevezte Gwyneth-et, amikor 1996-ban megnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Golden Globe-ot a 12 majomért. Gwyneth pedig egy csomó szerepet visszautasított, hogy több időt tölthessen a vőlegényével.

Végül minden összeomlott. Sok évvel később Paltrow azt állította, hogy 22 évesen egyszerűen túl fiatal volt a szerelmükhöz: „Akkor még gyerek voltam, ő pedig túl jó volt hozzám!”

1997-ben szakítottak, a következő évben pedig Pitt megismerkedett Jennifer Anistonnal, a Jóbarátok című szitkom sztárjával. 2000-ben házasodtak össze egy grandiózus esküvői ceremónia keretében, Malibuban. Ők voltak Hollywood egyik legnagyobb sztárpárja, Brad még a Jóbarátokban is elvállalt egy vendégszerepet. Aniston azt nyilatkozta, mindenki folyton azt kérdezi tőle, hogy boldogok-e együtt. „Két éve vagyunk házasok, hollywoodi években ez egy örökkévalóság!” – nyilatkozta akkor viccelődve. Ezt végül megduplázták, a házasságuk négy évig tartott, mivel Brad 2004-ben a Mr. és Mrs. Smith forgatásán ismerkedett meg Angelina Jolie-val. Az év végére pedig világossá vált, hogy Brad és Aniston már nincsenek együtt, a színész és Jolie viszont kijelentették, hogy nem történt házasságtörés, mivel a viszonyuk csak azután kezdődött, hogy Brad és Jennifer teljesen véget vetettek a kapcsolatuknak. Sokak szerint a szakításuk egyik fő oka Aniston vonakodása volt attól, hogy anya legyen.

Végül azonban kialakult a Brangelina-jelenség. A média talán Elizabeth Taylor és Richard Burton óta nem foglalkozott ilyen mélyrehatóan egy hollywoodi kapcsolattal. Jolie és Pitt közel egy évtizeden át boldogok voltak együtt. Három vér szerinti és három örökbefogadott gyermekük lett, és különféle humanitárius vállalkozásokban voltak érdekeltek.

2016-ban azonban a színésznő beadta a válópert, ami sokként érte a világot, hiszen addig úgy tűnt, minden rendben van köztük. A sztori egy kicsit később látott napvilágot: 2016 szeptemberében az FBI és a Los Angeles-i Gyermek- és Családvédelmi Szolgálat vizsgálatot folytatott Pitt ellen gyermekbántalmazás miatt egy repülőn történt incidenst követően. Pittet egy névtelen személy azzal vádolta, hogy verbálisan és fizikailag is bántalmazta az egyik gyermekét. A színészt végül felmentették a vádak alól, ám a repülős incidens végett vetett a házasságuknak. Ezután indult a sok éves harc a gyermekeik felügyeleti jogáért: Jolie-nak 2021 májusáig teljes felügyeleti joga volt, ám akkor Pitt megkapta a közös felügyeletet, több mint négy és fél évvel az eljárás kezdete után.

Összeszedte magát

Szerencsére az incidensben senki sem sérült meg komolyan, Brad pedig utána megpróbált megváltozni. Például abbahagyta az ivást, még az Anonim Alkoholisták találkozóira is eljárt, és egy bűnbánó interjút is adott, amelyben katasztrofális alkoholfüggőségéről beszélt. Azt állította, hogy egy oroszt is képes volt az asztal alá inni vodkával. De elmondta, hogy nem kíván többé így élni, mivel eljutott egy pontra, ahonnan nem kíván tovább menni. Az alkoholt így áfonyalével és szikvízzel helyettesítette.

Pitt 2022-ben azt is megosztotta a nyilvánossággal: éveken át küzdött azzal, hogy felismerje az emberek arcát a prozopagnózia, más néven arcvakság miatt. Állítása szerint az emberek arcának felismerésére való képtelensége egy időben annyira elfajult, hogy gyakran ki sem akart mozdulni otthonról. Hivatalosan egyébként nem diagnosztizálták nála a prozopagnóziát.

Mostanában az újságcikkekben főként kedves emberként ábrázolják Bradet. Az kétségtelen, hogy sosem esett ki szakmailag az A-ligából, és bár voltak kevésbé sikeres vagy jó filmjei, mindvégig a legnagyobb sztárok között maradt, egy Brad Pitt-film ma is eseménynek számít. Z világháború, 12 év rabszolgaság, A jogász, Harag, A nagy dobás, Szövetségesek, Volt egyszer egy… Hollywood, Ad Astra – Út a csillagokba, Az elveszett város, A gyilkos járat, Babylon, csupán az elmúlt 10 év címei, köztük ráadásul élete első Oscar-díjával, amit a Volt egyszer egy… Hollywood legjobb mellékszereplőjeként vehetett a kezébe.

Ráadásul a jövőben is több, jónak tűnő szerepe van, köztük a hamarosan megjelenő Wolves című pszichológiai thrillerrel, amelyben George Clooney oldalán fog szerepelni, és egy még nem véglegesített, versenyautósokról szóló drámával, amelyben Javier Bardem lesz a partnere. Ez utóbbiért Pitt 30 millió dollárt kap… S úgy tűnik, a magánélete is rendben van, ugyanis boldogok jelenlegi barátnőjével, a nála 29 évvel fiatalabb ékszertervezővel, Ines de Ramonnal. Mostanában pedig kerámiákat és szobrokat is készít, 2022-2023-ban kilenc szobrát állították ki a tamperei Sara Hildén Művészeti Múzeumban. Vissza a helyes útra!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: