SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Borzasztó nehéz volt” – WhisperTon elmondta, miért vonult vissza másfél hónapra

Az influenszer Thaiföldön és Balin próbált kikapcsolódni, de a teljes elszakadás nem volt egyszerű számára. Most újra beleveti magát a pörgésbe, és izgalmas projektekre készül.
F. O. - szmo.hu
2025. március 19.



WhisperTon másfél hónap után visszatért a közösségi médiába. A népszerű tiktokker hirtelen eltűnése sok követőjét meglepte, hiszen nem jelentette be előre, hogy hosszabb szünetet tart. Most elárulta, mi állt a döntése mögött.

A Dancing with the Stars győztese elmondta, hogy tudatosan vonult vissza egy időre, és szerette volna elkerülni, hogy nagy visszhangja legyen a távollétének. „Igazság szerint szabadságra mentem, aminek nyilván a social detox volt a lényege: szerettem volna egy kicsit átgondolni az évemet, hogy mit, mikor, milyen ütemben szeretnék, illetve szükségem volt egy kis kikapcsolódásra a tavalyi őrület után” – mesélte.

Az influenszer hat hétig volt Thaiföldön és Balin, ahol feltöltődött, és új inspirációkat gyűjtött. Bár sokat segített neki a környezetváltozás, nem volt könnyű teljesen elszakadnia a tartalomgyártástól.

„Borzasztó nehéz volt, mert több mint 6 év napi szintű content gyártás után automatikusan volt bennem olyan érzés, hogy mennyi mindenből lehetne jó videókat gyártani. Ugyanakkor, ha kint is tartalmat gyártottam volna, akkor az nem lett volna pihenés” – árulta el.

A szünet végül meghozta a kívánt hatást, és

WhisperTon készen áll arra, hogy folytassa a munkát.

Nemcsak a közösségi oldalaira tér vissza, hanem több nagyobb projektet is tervez. A Dancing with the Stars után Tóth Katicával országos turnéra indult, majd egy saját körutat is szervezett, amely májusban folytatódik, és 14 állomáson zajlik másfél hónapon keresztül. „Ez egy óriási táncos megmozdulás lesz, amit már nagyon várok, illetve áprilisban lesz egy nagyon izgalmas, számomra új dolog is, amibe belekezdek majd” – mondta.

A TikTok-oldala is hamarosan újraéled, hiszen az utazás alatt is sok tartalmat készített, amelyeket a következő hetekben megoszt a rajongóival.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
18 éves lett Várkonyi Andrea lánya – Fotón megmutatta lányát és a családi köszöntést is
Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea lánya, Nóra a felnőtt korba lépett. Természetesen nem maradt el a családi ünneplés sem, volt torta és ölelés is.
F. O. - szmo.hu
2025. április 21.



„Nem tudom mikor történt, hogy eltelt 18 év!

Felnőtt lettél! Boldog vagyok, hogy 18 éve az anyukád vagyok!! Maradj mindig ilyen, nagyon szeretünk!

Boldog szülinapot itt is kislányom!!” – írta Facebook-posztjában Várkonyi Andrea, akinek Bochkor Gábortól született gyermeke, Nóra élete egyik jeles dátumához érkezett.

A bejegyzésben található fotók egyikén az látszik, hogy Várkonyi Andrea, majd férje, Mészáros Lőrinc is felköszöntötte a születésnapos lányt, és át is ölelte őt a családi ünnepségen. Egy képen pedig az ünnepi torta is látható.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Magyar Péter régi álma teljesült: palóc viseletben locsolkodott Hollókőn – videóval
A TISZA Párt a húsvét hétfői napját sem töltötte tétlenül: Hollókőn idézte fel a régi népszokásokat. Nem is akárhogyan és nem is akármiben.


„Egy régi álmom teljesült ma: palóc viseletben egy igazán autentikus locsolással kezdtünk korán reggel a festői Hollókőn” – írta Magyar Péter a Facebookon. A TISZA Párt elnöke egy locsolóverssel is készült:

„Palócföldön szép virágszál,

El ne hervadj locsollak már!

Tiszta vízzel megöntözlek,

Virágozzál sokat, kérlek!”

A vers után után pedig az előzetes engedély birtokában, vödörrel locsolt le öt nőt, köztük a barátnőjét is.

Magyar Péter locsolkodását itt lehet megtekinteni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Drasztikus váltás: villanyszerelőnek áll Cseh László
Minden idők egyik legjobb magyar úszója úgy fogalmazott: most nyugdíjasként éli mindennapjait. Hamarosan azonban kipróbálja magát új szakmájában.


Cseh László négy éve, a 2021-es tokiói olimpián köszönt el az aktív sporttól. Azóta – saját szavai szerint – nyugdíjasként éli mindennapjait, mivel nincs olyan munkahelye, ahova bejárna.

A hatszoros olimpiai érmes úszó a 24.hu Penge podcastjában beszélt arról, hogy milyen hatással volt rá Michael Phelps, a 23-szoros olimpiai bajnok amerikai legenda. Elmondta, hogy Phelps volt az igazi példaképe, és minden edzésen az lebegett a szeme előtt, hogy le akarja győzni. Azt is hozzátette, elképzelhetőnek tartja, hogy ha egyszer sikerült volna legyőznie Phelpst és olimpiai bajnok lett volna, hamarabb befejezi az úszást, mert nem volt felhőtlen a kapcsolata korábbi edzőjével.

Cseh most új irányba fordítaná az életét.

„Villanyszerelő lettem. Van képzésem, elvégeztem, papírom van róla, hogy vezetékekhez nyúlhatok. Meglátjuk, ez hogy fog működni”

– mondta a műsorban. Azt is elárulta, hogy sógorával közösen új vállalkozásba kezdene.

Pályafutása során összesen 38 aranyérmet és 74 érmet szerzett a világversenyeken. Az olimpiai szerepléseken négy ezüstöt és két bronzot nyert. Nagy medencében kétszeres világbajnok és 14-szeres Európa-bajnok lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Aurelio elsírta magát a Nagy Duett adásában – egy börtönt idéző díszletben kellett fellépnie
Nótár Mary oldalán rappelte el T. Danny slágerét a ValóVilág egykori győztese. A közönség tombolva ünnepelt, a zsűritagok pedig állva tapsolták meg a szívszorító előadást.


A Nagy Duett húsvétvasárnapi adásában Aurelio és Nótár Mary közös produkciója kapta a legnagyobb figyelmet. A páros T. Danny Az életem című dalát adta elő, a stúdió pedig egy valódi börtön hangulatát idézte – írta meg a Blikk.

Aurelio a dal előtt elmondta, hogy nem szégyelli a múltját, és szeretné, ha története másoknak is tanulság lenne. Tavaly februárban, két nehéz év után szabadult a börtönből.

A produkció után a közönség hatalmas tapssal jutalmazta őket, Kasza Tibi és Horváth Tomi pedig állva tapsoltak.

A ValóVilág egykori győztese annyira meghatódott, hogy már a zsűri értékelése előtt sírni kezdett, majd az elhangzott szavak után még jobban zokogott.

Szabó Zsófi így fogalmazott: „Régóta ismerünk téged, Aurelio, és kevés ennyire szerethető alak van a médiában, aki ilyen hülyeségeket követ el, mint te, és bárcsak minden bűnöző annyira lenne bűnöző, mint te.... Csináltál hülyeségeket, a kisfilmedben azt mondtad, hogy megtanultad a leckét, meg is van neked adva erre a lehetőség: a csodálatos kislányod, életed, barátaid.... ez egy nagyon szép produkció volt”.

Kasza Tibi a maga stílusában reagált:

„Lebilincselő produkció volt. Csak azt akartam mondani, hogy rabul ejtett. Fantasztikus volt, megható volt”.

A zsűri végül 40 ponttal jutalmazta az előadást.

Videón Aurelioék produkciója

Link másolása
KÖVESS MINKET: