SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Boros Lajos újra rádiózik – saját műsort is kap



Később a műtétről és a hosszú ideig tartó lábadozásról Boros Lajos azt mondta:

megviselte a betegsége és a több hetes kóma, pszichológus segített neki feldolgozni a történteket.

A Blikknek most elárulta, hogy 5 éve még hezitált, hogy elfogadja-e a Rádió Bézs ajánlatát, mert Vogával mindenféle más terveik voltak.

"Fodor János, a Bézs főszerkesztője nemrégiben újra előállt a közös munka ötletével: öt próbaadást vállaltam, a harmadik után egymás tenyerébe csaptunk, hogy a hét első napjának reggelén enyém egy óra a hallgatókkal".

Azt is mondta, vissza kell zökkennie a régi kerékvágásba. "Mindig visszaalszom kicsit, hétfőn nyolckor például Vali, a feleségem szólt: Fiacskám, nem kellene a stúdióba indulni?! Elszoktam az ilyen kötelmektől, így aztán vágtázok, nehogy késsek. Újra előjöttek a régi jó érzések, amikor évtizedekig ezt tettem mindennap."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nem hiszem el, hogy hazaküldtök!” – Az éles hangú Princess Szabina kikelt magából, miután távoznia kellett A Nagy Ő-ből
Stohl András kíméletlenül őszinte volt, amikor elmondta, ő nem az a herceg, akit Dancsi Szabina keres magának. A TikTokon is ismert nő szerint a színész ezt még nagyon meg fogja bánni, de akkor már késő lesz.


„Nem hiszem el, hogy hazaküldtök!” – hisztizett Princess Szabina, miután Stohl András a kedd esti adásban közölte vele, hogy számára véget ért A Nagy Ő. A TikTokról ismert, magát hercegnőnek tartó nő már az első perctől kezdve megosztó jelenségnek számított a villában: magas hangja és viselkedése kiverte a biztosítékot a többi párjelöltnél, egyikük odáig ment, hogy megjegyezte, nem tudja, melyik pszichiátriáról szalajtották Szabinát. A színész-műsorvezetőt is sokkolta az influenszer megérkezése.

Stohl az ismerkedős este végén úgy döntött, hogy a már korábban elküldött 21 éves lány mellett még további párjelölttől elbúcsúzik, mert velük nem találta meg a közös hangot. Az 51 éves Mónika volt az egyik távozó, aki meglepődött és csalódottan vette tudomásul a döntést. Szabinát pedig annyira érzékenyen érintette, hogy nem is akarta elfogadni.

„Nem azért kell hazamenned, mert veled van a baj, hanem azért, mert én nem vagyok herceg. Én egy 58 éves színész-műsorvezető vagyok, akinek van 5 gyereke”

– tisztázta Stohl, akit Szabina az érkezésekor rögtön „Buci hercegnek” nevezett, és egy koronát is vitt neki ajándékba.

A 35 éves influenszer összetört a döntés hallatán, és nem rejtette véka alá a véleményét.

„Egy igazi herceg nem tenné ezt meg velem. Nem tudom, hogy valaha meg tudok-e neki bocsátani”

– fogalmazott. A bent maradt hölgyeknek is odaszúrt: „Nézzen már körbe, hogy kiket hagyott benn helyettem. Öregasszonyokat, szerintem nem is értik meg őt, nem is a szívét akarják.

Rosszul döntött és ezt még meg fogja bánni, de már késő lesz, nem fog tudni engem visszaszerezni”.

Stohl András a keddi adásban máris kiválasztott három olyan hölgyet, akiket egy közös randevúra vitt. A lovaglás utáni vacsora azonban nem mindenki számára végződött jól: két nőt is felállított az asztaltól, hogy Kiara Lorddal kettesben maradhasson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Megvan a nyertes” – Sebestyén Balázs már tudja, ki rabolja el Stohl András szívét A Nagy Ő-ben
A rádiós műsorvezető szerint a színész ízlését ismerve borítékolható a győztes. Műsorvezető-társa, Ráskó Eszter viszont teljesen más hölgyet gondol befutónak.


Alig két napja indult el A Nagy Ő új évada Stohl Andrással, a vita máris fellángolt a lehetséges győztesről. Sebestyén Balázs a Balázsék című reggeli rádióműsorban már ki is hirdette a végső befutót, de műsorvezető-társa egyáltalán nem ért vele egyet.

Sebestyén Balázs bevallotta, hogy a párkereső reality elkötelezett rajongója, és minden este a képernyő előtt ül majd.

„Elindult, amihez le kell ülni, nézni, közben írogatni egymásnak (…) Jeges borzongással ülök a tévé előtt, és minden lány mondatára kíváncsi vagyok, imádom”

– idézte a rádióst az nlc.hu.

Szerinte a győztes személye nem is kérdés, miután felfedezte, hogy a felnőttfilmes Kiara Lord is a versenyzők között van.

„Az a baj, hogy így megvan a nyertes. Ismerem Buci ízlését – Buci szereti az extrém dolgokat”

– tette hozzá, egyértelműen Kiara múltjára utalva.

Műsorvezető-társa, Ráskó Eszter viszont más véleményen van. Szerinte Stohlhoz a korban jobban illő Melinda lehet a befutó, és meg is indokolta, miért vonzó egy nő számára a közel hatvanéves, ötgyermekes színész.

„Nőként én azt látom ebből a férfiból, hogy sokat dolgozik, jól bírja, és 60 éves korában még mindig rá figyel mindenki. (…) Fontos neki a kapcsolata a gyerekeivel. (…) Ezenkívül nem rottyant le 60 évesen”

– sorolta Ráskó.

Kiara Lord egyébként a Farm VIP-ben szerepelt először a tévében, most pedig azért döntött az újabb szereplés mellett, mert úgy érezte, ez a műfaj sokkal közelebb áll hozzá. Magabiztosan vágott neki a műsornak, saját bevallása szerint a férfiak az ő farzsebében vannak, Stohl András pedig régóta szerepelt a bakancslistáján. A főszereplő tavaly nyáron vált el, a TV2 programigazgatója szerint pedig a műsorban a valódi önmagát mutatja meg.

A Nagy Ő hetedik évada január 26-án, hétfőn indult, és a korábbiaktól eltérően főműsoridőben, hétköznap esténként 20:00-tól látható a TV2-n. A Lékai-Kiss Ramóna által vezetett show-ban már csak 16 hölgy versenyez Stohl András kegyeiért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Tegnap is beszéltünk, a legjobb barátom volt” – Bodrogi Gyula szívszorítóan beszélt Voith Ágiról
A Nemzet Színésze naponta beszélt a most elhunyt színésznővel, akivel soha nem váltak el hivatalosan, szoros kapcsolatban maradtak. Bodrogi Gyula elárulta, a legutóbbi karácsonyt is együtt töltötték.


„Tegnap is beszéltünk, a legjobb barátom volt” – mondta megtörten Bodrogi Gyula, miután szerdán kiderült, hogy elhunyt Voith Ági. A Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, érdemes és kiváló művész március 17-én lett volna 82 éves.

Egykori férje, Bodrogi Gyula most a könnyeivel küszködve fogadja a részvétnyilvánításokat.

„Ülök a telefon mellett, és fogadom azoknak a hívásait, akik szerették”

– mondta a Blikknek.

Bár több mint negyven éve külön éltek, papíron sosem váltak el, közös fiuk, Ádám és az unokák pedig örökre összekötötték őket. Kapcsolatuk rendkívül szoros maradt:

a legutóbbi karácsonyt is együtt töltötték, és Bodrogi elmondása szerint naponta beszéltek.

Amikor a Blikk arról érdeklődött, mi történt pontosan a színésznővel, a Nemzet Színésze szűkszavúan csak annyit mondott: „Meghalt, sajnos ez történt.”

Voith Ági decemberben kórházba került, akkor elmondása szerint egy „fránya tüdőgyulladás” döntötte le a lábáról. A Blikknek akkor azt mondta, az ijedelem ellenére jól van, és nagy erőkkel készül a családi karácsonyra. Hamarosan haza is engedték, az ünnepeket már otthon tölthette, és az év elejére fellépéseket tervezett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Babát vár Sodró Eliza – évek óta küzdöttek a közös gyerekért Rusznák Andrással
A színésznő egy hosszú, személyes bejegyzésben mesélte el, milyen nehéz időszak után jelentheti be most ezt az örömhírt. Színházi szerepeit a következő hónapokban mások veszik át.


„Innen szép szülni!” – ezzel a mondattal jelentette be Sodró Eliza, hogy első gyermekét várja. A színésznő egy személyes Facebook-bejegyzésben őszintén írt a babáig vezető útjukról párjával, Rusznák Andrással, amely tele volt nehézségekkel és reménnyel.

A művésznő elmesélte, hogy egy négyéves, lelkileg megterhelő időszak van mögöttük, amelynek végén krónikus méhgyulladást diagnosztizáltak nála. A célzott kezelés után szinte azonnal megfogant a baba.

A Radnóti Színház, ahol Sodró Eliza és Rusznák András is játszik, örömmel osztotta meg a gólyahírt a Facebookon.

„Ez a boldog várakozás különleges időszak Eliza, a színház és közönsége számára. Támogatással és szeretettel vesszük őt körül, és hálásak vagyunk azért az elkötelezettségért és művészi jelenlétért, amelyet ebben az időszakban is megoszt velünk.

A következő hónapokban Eliza szakmai feladatait a színház a vele egyeztetett módon alakítja, így szerepeit mások veszik át”

– írták.

A színészpár a Loupe Színházi Társulás tagjai is, ahol ráadásul egy olyan darabot játszanak, amely a babavesztés feldolgozásáról szól. A Loupe csapata is örömmel fogadta a hírt.

„Lizi, Andris, … békés, egymásra figyelős, szívmelengető pillanatokkal teli időszakot kívánunk Nektek! Eliza február végéig játszik velünk, utána két kolléganője, akiket Elizával együtt választottunk ki, veszi át a szerepeit”

– írták Facebook-oldalukon.

Sodró Eliza 2016 óta a Radnóti Színház meghatározó művésze, tavaly a közönség szavazatai alapján neki ítélték a Kaszás Attila-díjat. Párjával, Rusznák Andrással több darabban is együtt szerepelnek, köztük a Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című kétszereplős előadásban. A színészeket a nagysikerű A mi kis falunk című tévésorozatból is sokan ismerhetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk