312 óra közérdekű munkát szabott ki a Berettyóújfalusi Járásbíróság arra a férfira, aki bombariadóval zavart meg egy eljegyzési ünnepséget a Hajdú-Bihar megyei Pocsajon tavaly október 16-án. A vádlott beismerte, hogy bosszúból tett bejelentést a rendőrségi segélyhívón, amiért őt nem hívták meg a rendezvényre – írja a Debreceni Törvényszék.
A Berettyóújfalui Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött az ügyében. A végzés jogerős.
A bíróság szerint a vádlott és egy ismerőse este hat körül értek Pocsajra a munkából, majd iszogatni kezdtek. Már hazafelé tartottak, amikor a település rendezvényházához értek, ahol zeneszóra lettek figyelmesek. A vádlott és az ismerőse szerettek volna bemenni az épületbe, azonban az ott tartózkodó, eljegyzésen résztvevők ezt nem engedték meg, és szóváltás alakult ki közöttük.
Ezen feldühödött az ittas vádlott, majd odament a rendezvényház közelében lévő nyilvános telefonfülkéhez, és felhívta a rendőség segélyhívó központját azzal, hogy „Pocsajban az IKSZT Teleházban bombát rejtettem el. Viszhall, mindenki meghal.”.
A helyszínre érkező rendőrök az eljegyzési ünnepséget félbeszakították, az ott tartózkodó 23 vendégnek el kellett hagyni az épületet amíg azt a rendőrség átvizsgálta.
A bombakutatás és a rendőri intézkedések során megállapították, hogy a bejelentés valótlan, ezután rövid időn belül azonosították és elfogták a vádlottat, akinek a tette alkalmas volt a köznyugalom megzavarására.
312 óra közérdekű munkát szabott ki a Berettyóújfalusi Járásbíróság arra a férfira, aki bombariadóval zavart meg egy eljegyzési ünnepséget a Hajdú-Bihar megyei Pocsajon tavaly október 16-án. A vádlott beismerte, hogy bosszúból tett bejelentést a rendőrségi segélyhívón, amiért őt nem hívták meg a rendezvényre – írja a Debreceni Törvényszék.
A Berettyóújfalui Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött az ügyében. A végzés jogerős.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Charlie Kirk-merénylet: az FBI megtalálta a gyilkos fegyvert, egyetemista korú elkövetőt keresnek
A hatóságok egy erdős területen megtalálták a vadászpuskát, a gyanúsított mozgását nyomon követték a lépcsőházakon át a tetőig, majd a tetőről a lövés helyszínéig. Jó minőségű videófelvételük van róla, de egyelőre nem azonosították.
Az FBI amerikai idő szerint csütörtök reggel sajtótájékoztatót tartott Charlie Kirk meggyilkolása után. A 31 éves, ismert konzervatív politikai aktivistát szerdán, a Utah Valley Egyetemen tartott előadása közben lőtte le valaki.
A CNN tudósítása szerint a nyomozók megtalálták a gyilkos fegyvert: egy nagy teljesítményű vadászpuskát, amelyre egy erdős területen bukkantak. Behatárolták, hol hagyta el a támadó a rendezvény helyszínét, és az épületen belüli mozgását is feltérképezték. Cipő- és tenyérlenyomatot is találtak, eddig 130 bejelentés érkezett, írja a Telex.
A hatóságok közölték, hogy
a gyanúsított helyi idő szerint 11:52-kor érkezett a campus közelébe. Nyomon követték a mozgását a lépcsőházakon át a tetőig, majd a tetőről a lövés helyszínéig.
Szerintük a lövés feltehetően egy épület tetejéről érkezett, nagyjából 180 méterre a színpadtól. A nyomozók ezért a tetőkről és az épületekből származó felvételeket, valamint a térfigyelőkamerák anyagait gyűjtik be és elemzik. Egy résztvevő felvétele közvetlenül a lövés után egy alakot mutat, aki lehajolva fut a Losee Center tetején. Ez az épület közvetlenül szemben áll azzal a hellyel, ahol Kirk ült, amikor megölték.
Az elkövetőről annyit mondtak, hogy
egyetemista korú fiatal, akit hajtóvadászattal keresnek. Jó minőségű videófelvételük van róla, de egyelőre nem azonosították.
Az FBI amerikai idő szerint csütörtök reggel sajtótájékoztatót tartott Charlie Kirk meggyilkolása után. A 31 éves, ismert konzervatív politikai aktivistát szerdán, a Utah Valley Egyetemen tartott előadása közben lőtte le valaki.
A CNN tudósítása szerint a nyomozók megtalálták a gyilkos fegyvert: egy nagy teljesítményű vadászpuskát, amelyre egy erdős területen bukkantak. Behatárolták, hol hagyta el a támadó a rendezvény helyszínét, és az épületen belüli mozgását is feltérképezték. Cipő- és tenyérlenyomatot is találtak, eddig 130 bejelentés érkezett, írja a Telex.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bicskával vágta el az infúziós csövet apja ágya mellett a 13 éves fiú
Kiderült, hogy a fiú korábban az apja ágya melletti gépet is megpróbálta kikapcsolni a gyulai kórházban. A sarkadi fiút életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.
A 13 éves fiú azt mondta, csak segíteni akart magatehetetlen apján. Nem tudta feldolgozni, hogy a mindig erős férfi hirtelen ágyhoz kötött és kiszolgáltatott lett. Az eset a gyulai kórházban történt, az intenzív osztály ápolói azonnal közbeléptek. Kiderült, hogy a fiú korábban az apja ágya melletti gépet is megpróbálta kikapcsolni. A sarkadi fiút életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.
A 13 éves fiú azt mondta, csak segíteni akart magatehetetlen apján. Nem tudta feldolgozni, hogy a mindig erős férfi hirtelen ágyhoz kötött és kiszolgáltatott lett. Az eset a gyulai kórházban történt, az intenzív osztály ápolói azonnal közbeléptek. Kiderült, hogy a fiú korábban az apja ágya melletti gépet is megpróbálta kikapcsolni. A sarkadi fiút életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két holttestet találtak egy szegedi lakásban szerdán a rendőrök – írta a Délmagyar.hu. A lap szerint egy férfi és az élettársa volt az áldozat.
A férfi munkahelyén feltűnt, hogy nem jelent meg dolgozni, ezért kollégái keresni kezdték.
Végül a rendőrök derítették ki, mi történt.
A portál olvasója szerint a rendőrség a helyszínen egész napos szemlét folytatott. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte a lappal, hogy az ügyet az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint vizsgálják.
A hatóság szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja. Ez azt jelenti, hogy baleset vagy öngyilkosság történt.
Rejtélyes eltűnés a Pilisben: nem értik, honnan és hogyan küldte az utolsó üzenetet Niki, mielőtt nyoma veszett
A nő utoljára vasárnap jelentkezett, a készüléke hétfőn már nem volt elérhető. A hatóságok vizsgálják, milyen eszközről mehetett az utolsó üzenet, és részletesen ellenőrzik, kikkel beszélt és kikkel találkozott az eltűnést megelőző napokban.
Vasárnap óta nem találják Kaszás Nikolettet. Hétfőn még be volt kapcsolva a telefonja, azóta azonban már nincs jele. A rendőrség a szolgáltatói adatok alapján próbálja meghatározni, hol működhetett utoljára a készülék, erről egyelőre nincs hivatalos tájékoztatás, írja a Blikk.
Először a BRFK VIII. kerületi kapitánysága rendelt el körözést, csütörtök déltől a Monori Rendőrkapitányság vette át az ügyet. Négy napig Budapesten keresték, mert a fiatal nő a Józsefvárosban, a Baross utca környékén lakott. Vasárnap este nem érkezett meg sem a párjához, sem a szülei monori otthonába, és nem tudni, hol töltötte az éjszakát. Hétfőn reggel nem ment be dolgozni, a kollégák keresték, a család jelentette az eltűnését.
„Egyszerűen érthetetlen, hová tűnhetett” – mondta a testvére, Kaszás Andrea, aki szerint a hiány borzasztóan megterhelő az egész családnak. Egy barátnője, Anna úgy fogalmazott: Nikolett gyakorlott túrázó, kizárt, hogy baleset érte.
„Az eltűnés legnagyobb rejtélye az utolsó üzenet”
– mondta Horváth Zsolt nyugalmazott nyomozó. Szerinte nem biztos, hogy azt mobilról küldték, „az sem zárható ki, más küldte a lány nevében”. Hozzátette: a rendőrség ilyenkor minden lehetséges körülményt ellenőriz, a kapcsolatoktól és utazási tervektől kezdve az egészségi és lelki tényezőkig.
A hatóság elrendelte a körözést, és tételesen visszanézi Nikolett legutóbbi napjait: hol járt, kivel beszélt, kivel találkozott. Az ügy a budapesti rendőröktől a pest vármegyeiekhez került.
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat (HUNGO) vezetője, Balázs László azt mondta: az esti és késő esti órákban Nikolett a közösségi profilján beszélt a párjával, és azt is kiemelte, hogy „a kirándulás jól sikerült”. Emiatt a túraútvonal célzott átvizsgálása sokáig nem tűnt indokoltnak. Információik szerint a kommunikáció vélhetően nem a mobilkészülékről ment, hanem más eszközről. A szervezet kapcsolatban áll a rendőrséggel, és ha kell, azonnal megkezdi a keresést ott, ahol ezt a hatóság jelöli.
Csütörtök délben a rendőrség kérésére a HUNGO önkéntesei mégis átnézték a Spartacus-tanösvény egy veszélyes, meredek szakaszát. A kiemelt pontokat gyalog és drónnal is átfésülték, de lapzártánkig nem hozott eredményt a keresés.
A Blikk időközben megtudta, hogy már nem Budapesten keresik a nőt, a körözést a monori rendőrök viszik tovább.