„Szégyen, gyalázat a produkció” - Bíró Ica is kiakadt Ajsa Luna Himnusz-éneklésén
Ajsa Luna sajátos feldolgozásban adta elő a Himnuszt augusztus 20-án, közvetlenül az ünnepi tűzijáték előtt. A 24 éves karibi–magyar énekesnő keresztbe tett lábbal, cigarettával a kezében ült a színpad szélén, és saját dala alapjára énekelte el a nemzeti imánkat. A produkció nagy visszhangot váltott ki, a hazai sztárvilágból többen is megszólaltak.
Az ünnepség műsorában eredetileg a Margaret Island és ByeAlex is szerepelt volna, ám a szervezők végül levették őket a programról. Helyettük lépett színpadra Ajsa, aki azt mondta, az volt a célja, hogy a maga módján köszöntse Magyarországot, „ahogyan ez a saját performanszán belül autentikus”.
Az előadás azonban sokaknak nem tetszett. Osváth Zsolt úgy fogalmazott, nincs rá mentség, és bocsánatkérést vár. Pataky Attila egy kemény hasonlattal élt, Tóth Gabi pedig értetlenül állt a produkció előtt. Most Bíró Ica is elmondta véleményét.
– fogalmazott Ica, aki szerint „szörnyű” volt hallgatni az előadást.
„Aki ennyire hamisan nyomja a Himnuszt, az nem énekes” – tette hozzá, majd elárulta, korábban nem ismerte Ajsa munkásságát, és ezek után nem is kíváncsi rá.
„Nem törhetek pálcát senki felett, és nem is szoktam, de úgy érzem, bűnösök közt cinkos, aki néma” – mondta a Ripostnak.