SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Betámadták a kommentelők Kulcsár Edináékat, akik azt mondták, azért mentek a Nyerő Párosba, hogy megmentsék a házasságukat



Kulcsár Edina a kedd esti adás után szerdán egy posztban írt arról, ami a műsorból kiderült:

"Az emberek többsége meg sem próbál mások mosolya mögé nézni, pedig attól, hogy valaki mosolyog, cipelhet nehéz terheket. A tegnap esti adás után, biztos, hogy sokan tudjátok, mennyire nehéz időszakban vagyunk. A szeretet és a tisztelet a másik felé még mindig nagyon erősen dolgozik bennünk, viszont a sok másikban okozott sérelemek is itt vannak, amitől valahogy mégis megváltozott az egész kapcsolatunk varázsa. Ezek az érzelmek azok, amik elég szeszélyesen dolgoznak bennünk, és hol éppen jobbá, hol pedig éppen nehezebbé teszik a mindennapjainkat. Egy biztos! A végsőkig harcolunk egymásért!"

- hangsúlyozta, hozzátéve, hogy azért költöztek be a Nyerő Páros villájába, hogy jól érezzék magukat és visszataláljanak egymáshoz, és már a második nap végére azt érezte, hogy "talán sikerült rálépni arra az ösvényre, ami kivezet a sűrű erdőből".

A kommentekben sokan támogatják és biztatják a modellt, de akadnak bőven olyanok is, akik csalódtak benne és férjében a műsorban elhangzottak miatt. Íme néhány komment:

"Régóta követlek téged, főként a gyerekek miatt, de nehéz elhinni, hogy egy műsor miatt kiteregetitek a magánéletetek. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de ezen pénzt keresni nekem már túl sok. Akkor is visszatalálnátok egymáshoz, ha nem tudna róla egy ország-világ."

"Igaza van a Gusztinak. Abban méred, hogy már nem tudtad siívecskézni Csuti képeit? Úristen… Egyszerű nagyon. Ne a külvilágnak éljetek. Ennyi. Nem kell harácsolni a pénzt. Valamit valamiért… Sajnálom, hogy meglátjuk az igazi képet rólatok."

"Szerintem nem a külvilágnak kéne a magánéletét élni. Meg kéne húzni a vonalat, és nem egy stábnak, meg kitudja hány embernek megnyílni, mindent kiadni, hanem egymással megbeszélni, ha kell terápiára járni. Én ha ismert ember lennék, nem adnék ki infót magamról, csak nagyon keveset, mint pl. Balázs. Ne azért szeressenek aki vagyok, azért szeressen a párom, a hozzátartozóim. Kövessenek azért, amit teszek, amiben tehetséges vagyok. A magánéletemhez senkinek semmi köze."

"Nem vagytok hitelesek innentől kezdve. Vagy amit eddig mutattatok, vagy amit most, ebben a műsorban, forgatókönyv szerinti szerepben az igaz?! Csalódás!"

"Tisztelet??? Az hol tisztelet, hogy egy ország-világ előtt felrúgja előtted a puffot ?? Az hol tisztelet, ha te elesel nem nem megy oda felsegíteni?"

"Sikerült rendesen lejáratnod a férjed (hiába szeretnéd, ő sose lesz papucs) és magad is. Túl játszod magad sajnos."

"Nárcisztikus emberrel együtt élni nagyon nem egyszerű feladat, viszont a képmutatás tetőfoka amit ti csináltok. Kíváncsi vagyok, mikor váltok el és utólag derül ki, milyen rossz is a ti házasságotok. Kamerák előtt nem tudta indulatait kezelni, mi lehet a zárt ajtók mögött!? Én csak sajnálni tudlak Edina, de ébredj fel Csipkerózsika álmodból, az élet nem a facebook posztolásból és megjátszott mosolyból áll."

Csuti is közzétett egy bejegyzést a közösségi oldalain, amelyben ezt írja:

"Elkezdődött a műsor... Tegnap azért kiderült egy s más, pl. hogy kik azok, akik a szemedbe mást mondanak, ha pedig együtt vagytok mást mutatnak, mint amikor a kamerába kell. Valamint arról is színt vallottunk őszintén, hogy eltávolodtunk egymástól. Erről többször beszéltünk már itt is nektek, kérdezz-felelek témák alkalmával is gyakran jelen volt ez a téma, valamint más csatornákon is kommunikáltunk róla! Többek között ezért is vállaltuk ezt a játékot. Dolgozunk, harcolunk a szerelmünkért, mert közös célok vezérelnek minket a közös életünkben!"

És ahogy Edinát, úgy őt sem kímélték a kommentelők:

"Az adásból az jött így le hogy te egy türelmetlen ideges ember vagy! Nem lehet veled egyszerű az élet!"

"Tiszteletet sem ártana. Mert ha a párod elesik, aki a feleséged, csak odamész megnézni, nem? Ja, nem. Rugdosod a puffot mások előtt…olyan gáz. Teljesen más jött le Instán, mint amilyenek vagytok 2 adás után."

"Úristen!!! Itt már nem lehet tudni, melyik az igazi kép rólatok, amit az Instán mutattok, vagy ami a tegnapi műsorból lejött."

"Egy kapcsolatért nem egy jövedelmet adó műsorban kell tenni. De persze most is a pénz a mérvadó, nem a kiegyensúlyozott, boldog család."

"Az a baj, hogy a külvilág a fontos nektek. Nem a lájkok fontosak, hanem az emberi érzés. Beszélgessetek többet egymással. Nem értem az Edinát, miért arra a legbüszkébb, hogy híressé tett téged. Legyen a gyerekeitekre,, miért a világnak akar élni, miért nem csak a kis családjának. Ha mindent posztolni kell, nem igazán lesz boldog."

"Elgondolkodtató, hogy a Laliék huszon x évesen észre vették, hogy hozzáértő segítség nélkül nem tudják megmenteni a kapcsolatukat. Ti pedig kettő gyermekkel a hátatok mögött, egy valóságshow-tól várjátok a megoldást, és úgy tesztek mintha az elmúlt évek alatt nem lett volna időtök kikapcsolódni együtt, holott nem egy -két poszt volt arról, hogy éppen randizni vagytok a gyerekek nélkül."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.


Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.

A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:

Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.

A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.

Mutatjuk a 12 hölgyet!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Súlyos baleset a színházban: vegyszer marta szét Peller Károly arcát
A színész a Shrek című musical előadása közben sérült meg, mert a maszkját egy maró vegyszerrel tisztították. A fájdalom ellenére végigjátszotta az előadást.


Sebhelyes arccal beszélt legújabb színpadi sérüléséről Peller Károly a Duna TV Ridikül című műsorában. A színész elmondta, hogy a Shrek című musical egyik előadása közben egy vegyszerrel tisztított maszk marta szét az arcát, a fájdalom ellenére azonban végigjátszotta az előadást.

„Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, és egy kicsit szétmarta az arcomat” – mesélte.

A csúnya égési sérülést a Shrek című darab előadása közben szerezte, amelyben a színész Shrek egyik alakítója – írta a Story.hu. Bár a látvány komoly sérülésre utalt, Peller Károly igyekezett a történtek jelentőségét kisebbíteni. A műsorvezető kérdésére elárulta, hogy érezte a fájdalmat, de nem szólt, így a vegyszerben ázó maszkot nem vették le róla.

A színész a közösségi oldalán igyekezett megnyugtatni a rajongóit, jelezve, hogy a tévéműsor felvétele már két hónappal az eset után készült, és azóta rendbe jött. A sérülés miatt nem kellett lemondania az előadásait. „Furán nézek ki? De miért? Két hónapja történt, akkor volt a felvétel! Már teljesen jól vagyok!” – írta posztjában.

A beszélgetés során Peller Károly a Szépség és a Szörnyetegben játszott Szörnyeteg szerepét is felidézte.

„Az egy olyan nagyívű szerep, és egy olyan lelki átváltozáson kell átmenni benne a külső átváltozáson kívül, amit most egyébként sikerült produkálnom...” – mutatott az arcán lévő sebhelyre.

VIDEÓ: A színész mesélt a sérülésről

Peller Károlynak nem ez volt az első színpadi sérülése. Januárban egy operettgálán súlyos balesetet szenvedett, amikor egy rosszul sikerült mozdulat után elszakadt a bicepsze. Elkerülhetetlenné vált a műtét, amely miatt hosszabb időre korlátozták a színpadi munkában. „Átfúrták a csontot, szétvágták a kezemet, úgyhogy most fájdalomcsillapítókon élek” – nyilatkozta akkor. A mostani, maszk okozta arcsérülés azonban nem kényszerítette pihenőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.


Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.

A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.

Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.

Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.

Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.

A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.

„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”

Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.

Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.

Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka elárulta, hogyan bánnak a nőkkel a filmiparban
A színésznő szerint a szakmai bizonytalanság és a folyamatos versenyhelyzet a hallgatás legfőbb oka. Úgy véli, sokan inkább lenyelnek sérelmeket, mert tudják, hogy rengetegen várnak ugyanarra a szerepre.


„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka színésznő több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött beszélt a magyar filmiparban tapasztalható hatalmi viszonyokról és a nők helyzetéről az első alkalommal Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválon. A rangos eseményen meghívott vendégként vett részt egy, a női alkotók helyzetéről szóló beszélgetésen.

A színésznő szerint bár érzékelhető a pozitív változás, annak üteme lassú, és felzaklató, hogy évtizedek után is alapvető igazságokért kell küzdeni.

„Ami igazán felzaklató az az, hogy még mindig beszélni kell például arról, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetés járjon egy férfinek és egy nőnek, vagy hogy miért nem természetes, hogy ugyanannyi női rendező, operatőr vagy döntéshozó legyen a szakmában, mint férfi”

– mondta a Blikknek.

Gryllus Dorka szerint a szakmában továbbra is erősen jelen van a kiszolgáltatottság. „A filmipar is egy hatalmi rendszer, ahol sokszor jelen vannak a függőségi viszonyok és a kiszolgáltatottság különböző formái” - vélte.

A beszélgetésen az is szóba került, miért maradnak sokszor kimondatlanul a sérelmek. A színésznő szerint ennek egyik legfontosabb oka a szakmai bizonytalanság és a kiélezett versenyhelyzet, ami óvatosságra inti az embert.

„Volt egy mondat, amit egyszer kaptam útravalóként: mindig gondolj arra, hogy hányan állnak mögötted, akik készen állnak arra, hogy átvegyék a helyedet. És amikor ezt tudod, akkor sokszor átgondolod, hogy beleállsz-e egy konfliktusba, vagy inkább lenyelsz bizonyos dolgokat.”

Az elmúlt években a MeToo-mozgalom új lendületet adott ezeknek a párbeszédeknek. A színésznő úgy látja, a változás már elindult, és egyre többen mernek beszélni a problémákról. „Szerintem a nők lassan elkezdik kinyitni a szájukat bizonyos kérdésekben. Egyre több történet kerül felszínre, egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk.”

Fontosnak tartja az erősödő női szolidaritást és a fiatalabb generáció tudatosságát, akik szerinte jobban tudják, mikor kell kiállni magukért.

Gryllus Dorka beszélt arról is, hogy a színészet mellett egyre nagyobb szerepet kap az életében a rendezés, ami új alkotói perspektívát nyitott számára. Folytatja a munkát a Loupe Színházi Társulással, és férjével, Simon Kornéllal is új, saját projektet terveznek.

„Sok ötletem is van, így annak is örülök, ha mások gondolnak rám, de annak is, ha a saját elképzeléseimet tudom megvalósítani” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk