„Be kellett perelnem a halmozottan sérült gyermekemet” – dr. Piczkó Katalin megrendítő posztban ír arról, mit kell tennie, hogy a gondnoksága alá helyezzék 18 éves fiát

„Bepereltem a gyermekemet. A 18 éves halmozottan sérült gyermekemet, aki nem hall, nem tud beszélni, járni, nem önellátó. Etetjük, pelenkázzuk, és ún. „egyszemélyes gyermek”, azaz nem integrálható közösségbe, egy személy teljes felügyeletét igényli egész nap” – kezdte elgondolkodtató bejegyzését dr. Piczkó Katalin pszichiáter, a Szeretetkert alapítója a Facebookon.

A Szeretetkert alapítója részletesen meg is indokolta, mi vezetett idáig, és kijelentette: nem ment el a józan esze, de a magyar jogrend működése miatt nem maradt más választása.

Többször, rákérdezem, mert azt hittem rosszul hallok, vagy velem történt valami és egy alternatív valóságba kerültem, ahol megelevenedik és kibontakozik egy abszurd, groteszk, kafkai világ.

Hátha ez csak egy rossz álom és megkönnyebbülten ébredek majd fel. Csipkedem magam, de hiába! Ébren vagyok. IGEN! Bírósági per vár ránk. A gyermekemre és rám” – fogalmazott a pszichiáter, aki ráadásul hiába kérte, hogy az eljárást a gyermek állapota miatt az otthonukban folytassák le.

„A szeméből áradó fény miatt, a teljesség bölcsességével rendelkezőnek érzem, mindenféle szakérzői vélemények szerint, kis ufóként ezen a világon,

Némi közelharcot vívtunk a postai dolgozókkal, hogy mégis megkaphassuk, hogy legalább megtudjuk, hogy december 3-án mégis személyesen kell megjelennie a bíróságon” – folytatta a történetet Katalin, aki úgy gondolja, hogy ha mégis eljutnának a bíróág folyosójáig, emlékezetes napot teremtenének az ott várakozóknak.

„Az én kis Bazsám, aki 18 éves kora ellenére még egyáltalán nem kezdett el serdülni, a markáns férfias vonások leghalványabb jelét sem rejti sehol, ugyanakkor harsány kis hangocskákkal jelzi, hogy örül, ha gurul alatta valami, míg ellenkező esetben éles méltatlankodó kiáltásokkal fejezi ki bosszúságát. Ha pedig nem történik változás a guruló járgány horizontális állapotában, egyre hangosabban méltatlankodik. Nem mértem még le sosem, de azért jó néhány decibellel tudja az én kis fiam a környezetének tudtára adni, ha nem igazán ínye szerint történnek a dolgok” – jellemezte a helyzetet Piczkó Katalin, majd így folytatta:

Haza, vagy mindegy hova, de el innen, mert "utálom, ha áll alattam a járgány, és nem otthon vagyok, hát nem értitek?" Hangerőben viszonylag hamar eljut odáig, hogy ebben semmiféle kompromisszumot nem ismer. Ilyenkor én is csak azt várom, amit valószínűleg egy kisegér az egérfogóban megélhet, hogy szabaduljunk már ki ebből a szörnyű helyzetből.”

„Hátha eljut valahova, hátha meghallja valaki, hogy ez mennyire abszurd, és fájdalmas procedúra, újabb nyűg és teher azoknak, akik így is kétrét görnyedve cipekednek a hétköznapokban, néha pusztán a létezésért. Nem szeretném részletesen ecsetelni, hogy egy édesanya, egy család milyen lelki folyamaton, belső utazáson megy keresztül, ha egy gyermek kacifántosnak születik, azaz másképpen működik. A bánatkő, amit onnantól cipelünk, és annak átalakítása az életünk, hétköznapjaink természetes részévé válik. Gyakran a krízis is, mert bármikor történhet valami, jöhet egy roham, jelezve, hogy mennyire törékeny a földi lét. Ez a húsba maróan fájdalmas üzenet az Univerzumtól belénk költözik, minden pillanatban a jelenben van” – írta az édesanya.

Hosszú és rögös az út a NEM-től az IGEN- ig. Az elengedésig, az elfogadásig. Elég magasra szükséges emelkednünk ahhoz, hogy ezt magunkban bejárjuk. Talán kimondhatom azt is, ha már valódi, kézzelfogható segítséget, támogatást sem anyagi, erkölcsi, jogszabályi értelemben nem kapunk.

Tudom, „ez a hivatalos rend…", de, kedves emberek, törvény és jogszabály alkotók lehetne ezen, valamilyen módon mégis változtatni, könnyíteni?

– tette fel a kérdést dr. Piczkó Katalin a poszt végén.

A felnőtt emberek többsége maga dönt az életével kapcsolatos ügyekben, mert jog szerint cselekvőképes. Akik fogyatékosság vagy mentális probléma miatt nem képesek önállóan dönteni, azoktól a bíróság elveheti ezeket a jogokat, és az érintett személyt gondnokság alá helyezik.

A gondnoka lesz a törvényes képviselője, ő jár el azokban az ügycsoportokban, amelyekben a bíróság korlátozza az érintettet.

A gyámság azokat kiskorúakat érinti, akiknek nincs állandó szülői felügyelete, a gondnokság pedig azokat a nagykorúakat, akik szellemi állapotuk miatt vagyoni és személyi ügyekben nem képesek önállóan eljárni.

A gondnokság alá helyezésről nem a gyámhatóság, hanem a bíróság dönt. Ők vizsgálják meg, hogy valóban indokolt-e a gondnokság alá helyezés és milyen ügyekben van rá szükség.

A poszthoz számos hozzászólás érkezett. Egy bíró részletesen kifejtette álláspontját a kialakult helyzetről.

Ennek része az is, hogy a bírónak személyesen kell meggyőződnie az érintett állapotáról. Ami ez esetben feleslegesnek vagy értelmetlennek tűnhet, más esetben megmenthet valakit a kizsákmányolástól. Ami a hozzátartozóknak nyilvánvaló, az a bíróságnak csak akkor lesz az, ha meggyőződhet a tényekről” - fogalmazott a bíró, aki szerint nem feltétlenül kell a hozzátartozónak perelni.

„Be kell menni a gyámhivatalba, és kérni őket, hogy ők indítsák meg az eljárást, és mindjárt nincs olyan probléma, hogy a gondozó hozzátartozó ellenérdekű fél, és pl. nem veheti át az alperes levelét” - tette hozzá.