Bajszos Julia Roberts, idétlen George Clooney és félénk Tom Cruise - Ilyenek voltak a sztárok az első interjúikban
VIDEÓ: A sztárok első nyilatkozatai
prcikk:
Sokan azt mondják, hogy felmelegítve csak a káposzta jó, Istenes Bence és Csobot Adél kapcsolata azonban rácáfol erre a mondásra.
A már befutott műsorvezető és az énekesi karrierről álmodozó lány a 2012-es X-Faktor forgatása közben szeretett egymásba.
Több mint egy évig tartó kapcsolatuknak a sok munka és a folytonos rohanás nem tett jót. Feszültséget szült az is, hogy Bencét a munkája miatt gyakran vették körül csinos nők, ami miatt Adél féltékenykedett, különösen, amikor a műsorvezető Palvin Barbarával posztolt közös képet.
A műsorvezető a kimerültségét is okolta a közös programok hiányáért.
A külön töltött idő azonban nem tartott sokáig, néhány hónap múlva már újra egy párt alkottak.
„Ő volt az első komoly kapcsolatom, ami szerintem meghatározó minden lány életében. Felnéztem rá, és persze számomra ízig-vérig ő az igazi férfi. Azért is hálás vagyok neki, hogy mindig őszintén megmondta a véleményét, és igyekezett észrevétlenül terelgetni is. Rengeteg mindenre megtanított, így azt hiszem, nem túlzás azt állítanom, hogy mellette nőttem fel. Ha ma tükörbe nézek, az egykori cserfes, csetlő-botló kislány helyett egy igazi nőt látok. Királylány lettem Bence mellett. És ő volt az, aki végigkísért ezen a nagy átalakuláson” – mesélte az énekesnő.
Éjfél volt egy idegen városban, sehol egy recepciós, Rubint Rella pedig egy hátborzongató üzenetet kapott a telefonjára: a taxisofőr, aki a szállására vitte, be akart csekkolni hozzá a hotelszobába.
A fitneszedző élete egyik legnagyobb kalandjának indult, de a gondok már az érkezéskor elkezdődtek.
Késő este, holtfáradtan ért a szállására, ahol sem a főbejáratot, sem a recepciót nem találta. Miután a személyzetet telefonon sem érte el, nagy nehezen végül bejutott, ahol újabb meglepetés várta: az előrefizetés ellenére közölték vele, hogy tartozása van.
A váratlan fordulat akkor következett, amikor a taxisofőr – akinek korábban jóhiszeműen megadta a telefonszámát – furcsa üzenetet küldött, miszerint szeretne becsekkolni Rellához a hotelbe.
Rella korábbi útjain nem tapasztalt hasonlót.
„Kambodzsában is megadtam a WhatsAppomat a tuktukosnak, amiből nem volt semmi probléma, itt is így tettem. Úgy voltam vele, hogy "mi baj lehet?"” – magyarázta később a történteket. Az üzenettől annyira megijedt, hogy azonnal letiltotta a sofőrt, és magára zárta a hotelszoba ajtaját.
„Lehet, hogy én aggódtam túl, de amikor ott voltam éjfélkor egyedül, egy idegen helyen, nagyon sok minden megfordult a fejemben. Elkezdtem parázni, hogy nincs nálam az útlevelem, a taxisofőr tudja, melyik hotelben vagyok, tudja a WhatsAppomat, és ír, hogy szeretne becsekkolni a hotelembe. De lehet, hogy csak azt akarta kérdezni, hogy nekem sikerült-e becsekkolnom, mert nem beszélt jól angolul. Elképzelhető, hogy a Google máshogy értelmezte és fordította le, amit megadott neki. Mindenesetre nem volt jó érzés, ráadásul itt mindenhol ki van írva, hogy ingyen osztogatják a füvet, a hotel körül is van 3–4 kannabiszshop, mindenhol fűszag van, kicsit megijedtem, hogy milyen helyre érkeztem” – fejtette ki Rubint Rella.
A dekriminalizációs időszak után sok üzlet megmaradt a turisták által látogatott központokban, ami magyarázza a növény és a kapcsolódó boltok erős jelenlétét.
Az ehhez hasonló, bizonytalanságot keltő helyzetekben a helyi hatóságok a hivatalos Turista Rendőrség (Tourist Police) 1155-ös, angol nyelven is elérhető segélyvonalát ajánlják.
Rubint Rella története rávilágít, hogy egy rosszkor érkező, félreérthető üzenet és néhány szerencsétlen körülmény együttese is elég ahhoz, hogy egy egyedül utazó nő biztonságérzete meginogjon.
Az eset arra is emlékeztet, hogy a felkészültség és a helyi segélyvonalak ismerete kulcsfontosságú lehet a hasonló félreértések elkerülésében vagy gyors megoldásában.
Kanye West nem léphet be az Egyesült Királyságba, a fellépését pedig a teljes fesztivállal együtt törölték.
A döntés nyomán a júliusra tervezett háromnapos londoni Wireless fesztivált teljes egészében lemondták.
A rapper évek óta botrányos kijelentéseivel borzolja a kedélyeket. 2022-ben antiszemita megnyilvánulásai miatt bontott vele szerződést az Adidas és az ügynöksége is.
A rapper fellépésének híre a legmagasabb politikai körökben is kiverte a biztosítékot.
Keir Starmer brit miniszterelnök a helyzetet kommentálva úgy fogalmazott, „mélyen aggasztó, hogy Kanye Westet a korábbi antiszemita megjegyzései és a nácizmus dicsőítése ellenére” hívták meg fellépni. Wes Streeting egészségügyi miniszter szerint Westnek „semmiképp” nem kellett volna fellépnie, a szervezők érvelését pedig „abszurdnak” nevezte.
A fesztivált szervező Festival Republic ügyvezetője, Melvin Benn még hétfőn azzal védekezett, hogy nem adnak platformot a rappernek a véleménynyilvánításra, kizárólag a dalai előadására szerződtek vele. Hozzátette, a zenész „azért jött volna, hogy fellépjen”.
Maga a rapper kedden egy békülékeny hangvételű üzenetben reagált, amelyben párbeszédet ajánlott.
A fesztivál törlése után a szervezők megkezdik a mintegy 150 ezer eladott jegy árának visszatérítését.
A brit belügyminisztérium döntése egyértelmű jelzés arra, hogy a jövőben is élhetnek a „közérdekre” való hivatkozással, ha egy előadó beutazását kockázatosnak ítélik.
Először mutatta meg a vőlegényét Király Linda, akinek életében új fejezet kezdődött: szerelme, Roli a Duna-parton kérte meg a kezét, pontosan egy évvel az első randevújuk után.
A történetük három évvel ezelőtt indult, amikor Roli az Instagramon keresztül próbálta felvenni a kapcsolatot az énekesnővel. Linda szerint a férfi stílusa már akkor is kitűnt a tömegből.
„Annyit tudtam, hogy a SMiTHMUSiX egy nagyon sikeres produceri csapat, amit Roli és a barátja, Norbi együtt csinálnak, és hogy Roli ingatlanberuházásokkal is foglalkozik. Szóval a munkásságával kapcsolatban képben voltam. Néha rám írt az Instagramon angolul, én meg mindig nevettem, mert annyira más volt a stílusa, mint másoknak. (…) Egy-két szóban mindig válaszoltam, de igazából ennyi történt három évig.”
„Hosszú kabátban, széles mosollyal lépett be a kávézóba, és azonnal tudtam: itt baj lesz... Egyből úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást, szóval jól mentek a dolgok, mire egyszer csak megszólalt: »Akkor mikor és hogy szeretnél együtt dolgozni?« Na, mondom, nem voltam teljesen egyértelmű. Kirendeltem gyorsan az összes létező sütit, hogy kóstoljuk meg mindegyiket együtt. Leloptam a csokibevonatot a sütijéről, nevettünk, és itt már mertem remélni, nem kérdés számára: ez nem egy munkamegbeszélés” – a részletekről a pár a Best magazinnak beszélt először.
A kapcsolatuk gyorsan elmélyült, Roli pedig egy évvel később, a megismerkedésük évfordulóján döntött a nagy lépésről. A hagyományokat tisztelve először Linda családjától kért engedélyt.
„Az első évfordulónkon, március 14-én terveztem feltenni a nagy kérdést, de előtte mindenkitől engedélyt kértem. Elmentem a szüleihez, majd elmondtam nekik, hogy nem tudok a lányuk nélkül élni, és mindent megteszek, hogy boldog legyen. Nagyon örültek, de Tamás – igazi féltő apukaként – azért hozzátette: »Egyet tudj, ő a lányom, és a két szemem mindig rajtatok lesz«. Majd elmentem Viktorhoz, és Bent is felhívtam.”
A családalapítás sincs még napirenden. Linda azonban bizakodóan tekint a jövőbe. „A családalapítással sem kapkodunk, de jó érzéssel tölt el, amikor látom Rolit apukaként a két csodálatos gyermekével” – jelentette ki az énekesnő.
Az énekesnő testvére, Király Viktor is örömmel fogadta a hírt, és elmondta, nővére boldogsága őt is inspirálja.