ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Az X-Faktor kiesett versenyzője állítja: becsapták és direkt nevetségessé tették

Hosszú Facebook-bejegyzésben tálalt ki.


Becsapva, megalázva érzi magát az X-Faktorból kiesett Nagy Szimonetta, akit a zsűri négy nemmel szavazott ki a múlt héten. Szimonetta most egy hosszú Facebook-bejegyzésben tálalt ki:

azzal vádolja az X-Faktor készítőit, hogy megvezették őt, ráadásul műsoruk előre megrendezett, még a zsűri reakciója is.

A posztból kiderül, hogy Szimonettának mindene a zene, de eddig - képzetlensége miatt - nem mert jelentkezni tehetségkutató műsorokba. "Idén Februárban azonban kaptam egy levelet, amire figyelmes lettem. Az X-Faktor egyik szerkesztője keresett meg, elmondása szerint hallott egy hanganyagot, ami tetszett neki, és szerette volna, ha elmennék egy castingra" - írta a lány.

Szimonetta úgy döntött, megpróbálja a dolgot, hiszen azzal még nem veszíthet semmit. Mint írta, a műsor előtt két előválogatáson is eredményesen szerepelt. Itt "szerkesztők, hangmérnökök, énektanárok előtt" énekelt, és elmondása szerint csupa pozitív visszajelzést kapott,

a főszerkesztő még azt is megjegyezte, hogy meglepődne, ha Szimonetta nem jutna tovább.

Egy hónappal később telefonon hívták, és közölték vele, hogy a lakásában szeretnének forgatni. A stáb a forgatáson a kezébe nyomott egy levelet, amelyben ez állt:

"
Gratulálunk, továbbjutottál a mentorok elé, és 20 perced van elkészülni, mert a stáb már bent vár.

Szimonetta örömében elbőgte magát, majd gyorsan elkészült. A stáb lekísérte a villamoshoz, majd közölték vele, hogy természetesen nem aznap van a meghallgatás.

Egy újabb hónap elteltével felhívták, hogy elmondják, mikor lesz a meghallgatás, és melyik számmal kell készülnie. "A szerkesztők és a mentorok egyöntetűen a Turn my Swag on című dalt választották, szerintük ez állt nekem a legjobban az előválogatókon. Én örültem neki, mert ez egy csajos, vagány dal, amiben igazán otthon érzem magam" - írta Szimonetta.

A forgatás napján Szimonettát egymás után érték a kellemetlen meglepetések: "Ahogy beléptem a székházba, kézen fogtak és elvittek egy terembe forgatni. Ott az volt a feladatom, hogy vonuljak, mint egy díva, táncoljak, ringassam a csípőm és kicsit rázzam a fenekem."

"
Szörnyen kellemetlenül éreztem magam, eközben azt gondoltam, én énekversenyre jöttem, és nem divatbemutatóra.

"A következő jelenet az volt, hogy sétálgatnom kellett az aulában, miközben eljátszom, hogy izgulok, és tátognom kellett, mintha gyakorolnék (lassan kezdtem úgy érezni, már színésznőként is megállnám a helyem). Ezután következett egy újabb interjú, ami nálam nagyon kiverte a biztosítékot.

"
Ugyanis ebben a pár mondatban azt kellett elmondanom, amit az egyik szerkesztő szó szerint diktált.

Manipulált. Én gyanakodva ugyan, de engedelmeskedtem. Olyanokat mondattak velem, mint például: 'Nekem olyan hangom van, mint Christina Aguleirának, szeretem a csillogást, a rivaldafényt.' Egy mondatot annyira nehezemre esett kimondani, hogy ötször kezdtem újra: 'Az én hangom nem csupán egy hang, van benne fűszer'. Gondoltam, mennyire nagyképűnek fog majd titulálni a tv-néző, pedig nekem aztán van önkritikám, és pontosan tudom, hogy bőven van még hova fejlődnöm."

"
Ennek ellenére én naivan szót fogadtam, mert szerettem volna megfelelni."

A felvételek után Szimonettát elmondása szerint leültették várakozni három másik lány társaságában. Őt hívták be utoljára, az előtte sorra kerülő lányok pedig mindannyian 4 nemet kaptak a zsűritől.

Ezek után jött az előadás, amit ti is visszanézhettek:

Azt Szimonetta is belátta, hogy a produkció nem sikerült valami fényesre, de szerinte ennek elsősorban a hangosítás az oka, ugyanis annyira hangos volt a zene, hogy saját magát sem hallotta. "Mint amikor max hangerőn hallgatod a zenét a fülessel, és énekelni próbálsz. Kiabáltam, nem énekeltem" - írta.

A mentorok valóban nem reagáltak túl szépen. Puskás Peti például azt mondta, ha a csaja így ordibálna vele otthon, már rég nem élnének együtt, majd meg is mutatta, hogyan nézne ez ki egy ilyen jelenet a valóságban. "Azt mondtad, amikor énekelsz, akkor vagy teljes, én meg teljesen romon voltam, miközben hallgattalak" - fűzte hozzá ByeAlex. Gáspár Laci csak annyit mondott: "Csinos vagy."

"

Amikor négy nem után kisétáltam a színfalak mögé, megláttam a testvéremet, aki értetlenül állt a történtek előtt. Nem akart hinni se a szemének, se a fülének. Ő hitt bennem a legjobban. Amikor még ezek után is készíteni akartak velem egy interjút, én tiltakoztam, és kiabálni kezdtem. Bennem ekkor tudatosult, hogy 3 hónapon keresztül szórakoztak velem. Csak azt ismételgettem: 'Ez egy előre megírt, megrendezett műsor, a mentorok is csak bábuk akik a szerkesztők irányítása alatt állnak, gerinctelen média!'

- írta Szimonetta a Facebook-bejegyzésben.

Időközben a műsor kreatív producere, Schiwert-Ta­kács László is reagált Szimonetta beszámolójára.

"Mindenkit a produkciója minősít, és véleményt csak a mentorok mondanak. Szimonetta és a többi – sikeres – versenyző pontosan ugyanolyan hangtechnikával áll a színpadra. Ezt egyébként Radics Gigi hangjához állítottuk be, neki tökéletesen megfelelt. Minden jelentkező tudhatja: ha színpadra áll, azt is vállalja, hogy véleményt mondanak róla. Egyébként úgy vélem, hogyha Szimonetta továbbjut, sem a kisfilmmel, sem a hangosítással nem lett volna utólag gondja. Még soha senki nem csinált fesztivált, aki továbbjutott. A kudarcból tanulni kell, és nem másokat hibáztatni" - idézi a Bors.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Vencel trükkje: így lehet egész napra feltankolni a SZIN fesztiválon
Nézd meg a cikkben található TikTok videónkat, hogy mi volt Vencel megoldása a túlélésre – és igen, a Lidl-ing külön jól jött hozzá. Ha még nem vagy feketeöves fesztiválozó, érdemes megismerned Vencel trükkjeit.


Egy fesztivál reggelén a legnagyobb kihívás sokszor nem a kedvenc koncertre való bejutás, hanem az, hogy újra lendületbe kerülj. A SZIN-en a koránkelők és a későnfekvők is ugyanazzal a problémával szembesülnek:

Korgó gyomor, fáradt test és az a bizonyos „Na jó, ma hogyan fogom végigcsinálni?” - érzés.

Vencel is pontosan így indult neki a napnak, amikor történt valami – de ezt videón is megörökítette, hogy akár Ti is lemásolhassátok az ő fesztiválmentő megoldását.

NÉZD MEG A VIDEÓT ITT!

@szeretlekmagyarorszag.hu #lidlmagyarorszag #szinfesztival #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Reggeli rántottával a startvonalon

A TikTok-videóban rögtön látszik, hogy Vencel nem a színpad felé vette az irányt, hanem a Lidlnél kötött ki. És milyen jól tette!

Nem valami gyors, összecsapott harapnivalót kapott, hanem egy meleg, frissen készült rántottát, amihez a tojást a Lidl FesztMarketjében vásárolta. Ráadásul úgy készítették el neki, ahogy ő szerette volna: sok sajttal, lágyan.

Ez egy fesztiválon olyan, mintha prémium szolgáltatást kapnál. A reggeli után Vencel szemmel láthatóan visszanyerte az energiáját, és a videóban is megjegyzi, hogy így már könnyebb nekiindulni egy teljes napnak. És tényleg: aki próbált már fesztiválon reggelizni, tudja, mekkora különbség, ha nem egy horrorárú szendvics vagy egy előző napról maradt félcsomag keksz az egyetlen opció.

Bevásárlás egész napra – horrorárak nélkül

A Lidl FesztMarket nem csak a reggeli miatt volt nyerő. Vencel gyorsan feltankolt pékáruból, gyümölcsből és üdítőből, így a nap további részére is bebiztosította magát. Az árakban nem volt semmi „fesztivál-felár”, minden ugyanannyiba került, mint egy bármilyen másik Lidl üzletben. A polcokon ráadásul nem csak a klasszikus „chips és kóla” kombó található: friss zöldségek, nemzetközi készételek és még vegán opciók is várják a vásárlókat.

Szett, kupon, bónusz – így lesz a fesztivál outfited is nyerő

A fesztiválon nemcsak az számít, hogy mit eszel, hanem az is, hogyan nézel ki közben. Vencel már rutinos fesztiválozó, a Campuson már megtanulta, hogy megéri Lidl-ingben érkezni, mert így nemcsak extrává teszi a szettjét, hanem egy exkluzív Lidl Plus kupont is bezsebelhet. A kuponnal pedig Vencel desszertet is be tudott szerezni – és ki mondana nemet egy fagyira, amikor 30 fok van a Tisza-parton?

Aki pedig nem készül Lidl-ruhadarabbal, az sem marad hoppon: a helyszíni Gift Store-ban válogathat a menő merch cuccok közül. Sőt, ha valaki 2.500 Ft felett vásárol a FesztMarketben, ajándékba is választhat egy új darabot. A fotótükröknél pedig egy pillanat alatt le is lehet csekkolni, mennyire áll jól az új outfit.

Amíg a telefonod tölt, töltődj te is!

Délután, amikor már kezd erősen tűzni a nap, ki ne vágyna egy kis hűsölésre, megpihenésre a fesztiválos forgatagban?

Érdemes megkeresni a Lidl chillzónát és ott belehuppanni az egyik babzsákfotelbe – csak aztán nehogy az legyen a gondod, hogy nem is akarsz onnan felállni.

Amíg Te lazulsz, a telefonod töltődhet: itt ugyanis ingyenesen használható töltőpontokat is találsz. De ha mégis inkább aktív maradnál, akkor bepillanthatsz abba, hogy milyen lehet a Lidlnél dolgozni, akár még a cég HR-eseivel is beszélgethetsz erről. A hangulat itt teljesen olyan, mintha a fesztiválon belül lenne egy külön kis közösségi tér, ahol egyszerre lehet pihenni, játszani és persze új emberekkel találkozni.

És mi van akkor, ha valaki túl sokat vásárolt, és maradt a szatyor alján egy-két zsemle vagy gyümölcs? Jó hír, hogy a Lidl a SZIN-en is figyel a fenntarthatóságra: a megmaradt élelmiszereket nem dobják ki, hanem karitatív partnereknek ajánlják fel.

Vencel fesztiválozása végül úgy alakult, hogy nemcsak, hogy túlélte a nehezen induló napot, de a komfortra és a pénztárcabarát megoldásokra is rátalált a Lidlnél.

A cikk a Lidl támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET: