KULT
A Rovatból

Az új Indiana Jonesnak egy múzeumban a helye – Visszarepít minket az időben

Vajon Harrison Ford végleg szögre akasztja a kalapját? Indy utolsó kalandja látványos, érzelmes és akkorát szippant a múltból, hogy az orrán spriccel ki a nosztalgia. Régi varázs régi legendáktól Az Indiana Jones és a sors tárcsája.


A filmtörténet egyik legkultikusabb, legismertebb, legkedveltebb és legkalaposabb hőse kétségtelenül Indiana Jones, az ostoros régészprofesszor, aki immár 42 éves pályafutása alatt előkerítette a szövetség (frigy)ládáját, a Sankara köveket és a Szent Grált, sőt, földönkívüli lényekkel és Hitlerrel is találkozott. Túlélt köpőcsöves bennszülötteket, egy gigantikus guruló kőgolyót, kilenc beléfúródott golyót, mérges áspisokat, egy leszakadt függőhidat, egy cirkuszi vonatot, a bűnbánó ember pengéit, szakadékokat, repülőgépcsatákat, a habókos faterját, csalfa barátokat és szeretőket, mérgezést, óriás gyilkos hangyákat, nem mellesleg pedig egy atomrobbanást is. Na meg a nácikat, akik még a II. világháború lezárása után 24 évvel is képesek megkeseríteni az életét…

Steven Spielberg 1981-ben indult Indiana Jones-franchise-a ugrik be elsőként a legtöbbeknek, ha a kalandfilm műfaja kerül szóba, de meg is dolgozott azért a helyért, amit betölt a filmtörténetben. Az eddigi négy rész (Az elveszett frigyláda fosztogatói – 1981, A végzet temploma – 1984, Az utolsó kereszteslovag – 1989, A kristálykoponya királysága – 2008) majdnem kétmilliárd dollárt hozott világszerte a mozikból, illetve összesen 13 Oscar-jelölést kapott és 7 Oscar-díjat (az első részt a legjobb film kategóriájában is nominálták).

Azt pedig, hogy a legutóbbi, 2008-as negyedik rész után (amelyben Harrison Ford már 65 évesen játszotta el az életveszélyes kalandokat előszeretettel kifogó akcióhőst) 15 évvel kapunk még egy ötödik epizódot is, amiben Ford még 79 esztendősen is fejébe csapja a kalapot (2021 júniusa és 2022 februárja között forgott a film), arra Az utolsó kereszteslovag idején legvadabb álmaiban sem gondolt volna a franchise rajongótábora.

Pedig Spielberg, George Lucas és a Paramount már 1979-ben megegyeztek arról, hogy összesen öt Indiana Jones-filmet készítenek majd.

Vélhetően nem gondolták akkor, hogy az ötödik film csak 2023-ban kerül majd a mozikba, de mindegy is, az a lényeg, hogy itt van, elkészült az Indiana Jones és a sors tárcsája, egy utolsó (most már tényleg) kaland Harrison Ford Indyjének. Spielberg azonban visszalépett ezúttal a rendezéstől, pedig egészen 2020-ig úgy volt, hogy nem adja ki a kezéből a gyeplőt. Végül azonban úgy érezte, ő mindent megtett már azért, hogy ifj. Henry Jones professzort halhatatlanná tegye, így a lezárást lehetőségét másnak adta, ő pedig megmaradt producernek. Harrison Ford ajánlotta be direktornak az eléggé változatos filmográfiával rendelkező James Mangoldot (Cop Land, Észvesztő, Kate és Leopold, Azonosság, A nyughatatlan, Börtönvonat Yumába, Kéjjel-nappal, Farkas, Logan – Farkas, Az aszfalt királyai), akivel együtt dolgozott a 2020-as A vadon hívó szaván (Mangold volt az egyik producere).

Az új kalandkarmester pedig természetesen van annyira profi, hogy azt adja a rajongóknak, ami Indiana Jonest Indiana Jonesszá tette: egy klasszikus értelemben vett, abszolút Spielberg-ízű kalandot. Ráadásul mindjárt két Indyt is kapunk most a pénzünkért.

1944-ben játszódik ugyanis a hosszú, bevezető akciószekvencia, amelyben a fiatalra CGI-ozott Jones professzor (talán technikailag az eddigi legjobb, de még mindig nem tökéletes) próbál visszaszerezni a náciktól értékes történelmi tárgyi leleteket, többek közt a Jézus vérét fakasztó lándzsát. Majd belebotlik Arkhimédész híres tárcsája, az Antiküthéra egyik felébe, amiről úgy tartják, meg tudja határozni, hol vannak hasadások az időben… (A valóságban az antiküthérai szerkezet egy antik számológép, ami naprendszerbeli objektumok pozíciójának megállapítására, holdfogyatkozások kijelzésére alkalmas, tetszőleges dátum beállításával.)

25 évvel később, 1969-ben az idős Indy újfent magányosan tengődik egy New York-i lakásban, a felesége, Marion elhagyta, és ásítozó diákokat tanít az egyetemen. Majd hirtelen felbukkan az életében a keresztlánya, Helena Shaw (Phoebe Waller-Bridge), akit gyerekkora óta nem látott, és aki szintén a tárcsát szeretné felkutatni. Ám nem ő az egyetlen, hiszen 1944 után visszatér a náci fizikus, Dr. Voller (Mads Mikkelsen) is, akitől annak idején Indy sikeresen ellopta az ereklyét. Megindul hát a hajsza a tárcsa mindkét darabja után, amelyek összeillesztése természetesen Voller ördögi tervének elengedhetetlen része.

Ami rögvest szembeötlő A sors tárcsája kapcsán, hogy az alkotók A kristálykoponya királysága kritikái után próbálták kerülni az idétlen humort és a zavarbejtő vagy egyszerűen ciki mozzanatokat (pl. atombomba-robbanás túlélése hűtőben, prérikutyák asszisztálása, liánokon lengés majmokkal stb.). Mangold érezhetően az eredeti franchise hangulatát próbálta visszaidézni, e célból pedig nem félt keményen szűrőzni a jeleneteket, és rengeteg üldözést kapunk. Sőt, talán már túl sokat is: üldözés New Yorkban az utcán, a metróban, üldözés Tangerben, üldözés Szicíliában, üldözés a tengeren, üldözés a barlangban, mindenhol üldözés. Már félő is volt, hogy ezúttal nem jut nekünk például egy jó kis „leletfelfedezős” szcéna, pedig az hogyan hiányozhatna egy Indy-filmből, de szerencsére végül nem kellett csalódnunk.

A forgatókönyv mindenesetre eléggé ráment arra, hogy kiszolgálja a széria rajongóit. Sok-sok utalás a korábbi filmekre, régi szereplők is felbukkannak újra, és persze a már említett atmoszféra is ezt erősíti.

Végtére is nosztalgiából jelesre vizsgázott a film, hiszen sikerült visszahoznia azt a varázst, amiért anno megszerettük kalapos profunkat.

Abban azonban próbáltak eltérni a forgatókönyvírók (négyen is voltak, Mangold mellett David Koepp, Jez Butterworth és John-Henry Butterworth), hogy bár eddig főként vallási kegytárgyakért folyt a küzdelem (na meg egy alien buksijáért), ezúttal nem a Bibliából szereztek megszerzendő ereklyét, hanem a tudomány területéről. Az ókoriak közül pedig Arkhimédésznél nem volt menőbb. Azért ne legyenek illúzióink, a természetfeletti, ahogy eddig minden epizódban, most is felüti a fejét.

Az Antiküthéra megszerzéséért folytatott harc azonban nem mindig kiegyensúlyozott. Kétségtelen, hogy az akciók (mármint az üldözések) változatosak és látványosak, igazán meglepővel és meghökkentővel nem szolgálnak.

A legfőbb karakterdinamikát Indy és kétes erkölcsű keresztlánya, Helena kapcsolatának kellene szolgáltatnia, és bár valóban új tematika, hogy (már csak Ford korából adódóan is) ezúttal nincs szerelmi szál, inkább egy amolyan apa-lánya vonaltól remélték az alkotók, hogy megteremtik vele a kellő nézői azonosulást, mivel azonban Indy és Helena nem igazán tartották a kapcsolatot eddig, inkább csak munkatársaknak tűnnek, ráadásul a lány eléggé kiismerhetetlen, így nem is kerül túl közel a közönség szívéhez. Sebaj, akad itt gyerekkarakter is Ethann Isidore-tól (Teddy azért messze van A végzet temploma Picurjától), vén tengeri medve Antonio Banderastól (ezt a kis szerepet nagyjából bárki eljátszhatta volna), veszélyes gorilla Boyd Holbrooktól (hozza a Logan-formáját), vagy a náci Le Chiffre Mads Mikkelsentől (ő az most, ami a kilencvenes években Gary Oldman volt: minden filmek főgonosza), de kétségtelen: nem a karakterek miatt lesz emlékezetes A sors tárcsája.

Inkább a búcsú az, ami belengi a történetet, és rátelepedik a nézőkre. Hogy most látjuk utoljára Fordot ebben a szerkóban a nagyvásznon. Emiatt pedig hajlamosan vagyunk elnézni a film hibáit, és átadni magunkat a jól eső Indy-mágiának. Érdemes is, mert búcsúként tényleg szép lett. Integessünk együtt ennek a legendának!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Justin Timberlake 45 lett, de most inkább annak örül, hogy ezt az elmúlt két évet valahogy túlélte
A turné lement, a bíróság is megvolt, a pletykák is pörögnek: Timberlake születésnapjára minden összejött.


Ma tölti be 45. életévét Justin Timberlake, de az ünneplés helyett a popzene egyik legnagyobb sztárja inkább annak örülhet, hogy megúszta az elmúlt egy-két év eseményeit: egy titkolt, súlyos betegséggel tolt végig egy világkörüli turnét, miközben a törvénnyel is meggyűlt a baja. A házasságáról szóló pletykákról nem is beszélve.

A bíróság előtt végül felelősséget vállalt tettéért, és egy erős üzenettel zárta le azt az ügyet.

„Még ha csak egy italt ittál is, ne ülj a volán mögé. Annyi más lehetőség van” – mondta a bíróságon, miután elismerte bűnösségét. A rajongókat leginkább a tavaly júliusi bejelentése kavarta fel, amikor egy Instagram-posztban vallott arról, hogy Lyme-kórral diagnosztizálták, ami a két éven át tartó Forget Tomorrow World Tour alatt végig megnehezítette az életét.

A betegség tünetei, köztük a komoly idegi fájdalom, a kimerültség és az általános rosszullét, komolyan rányomták a bélyegét a teljesítményére is, amiért akkoriban kapott is kritikákat. „Ha átélted ezt a betegséget vagy ismersz valakit, aki igen, [akkor] tudod: mentálisan és fizikailag is könyörtelenül megterhelő tud lenni” – írta bejegyzésében. A nehézségek ellenére a turnét végigcsinálta.

„Úgy döntöttem, [hogy] a fellépések öröme sokkal többet ér, mint a testem pillanatnyi stressze. Örülök, hogy folytattam”

– tette hozzá. A turné végül több mint száz fellépéssel, 1,25 millió eladott jeggyel és nagyjából 67,7 milliárd forintnak megfelelő bevétellel zárult.

Egy jogi ügy is beárnyékolta a tavalyi évét. 2024 júniusában a New York-i Hamptonsban állították meg a rendőrök ittas vezetés gyanújával. A szeptemberi bírósági tárgyaláson végül egy enyhébb vádpontban, a csökkent képességű vezetésben vallotta magát bűnösnek.

A vádalku részeként körülbelül 250 ezer forintnak megfelelő bírságot és illetéket kellett fizetnie, emellett 90 napra bevonták a jogosítványát

New York államban, és 25 óra közösségi munkára ítélték. Magyarországon ennél jóval szigorúbb büntetéseket rónak ki ennél lényegesen enyhébb ittas vezetésű ügyekre is.

Zenei fronton az új album, az Everything I Thought It Was a Billboard 200-as listáján a negyedik helyen nyitott. A visszatérést egy különös popkulturális esemény is kísérte: amikor megjelent a Selfish című dala, Britney Spears rajongói egy akció keretében elkezdték vásárolni és streamelni Spears 2011-es, azonos című dalát, ami ennek hatására az iTunes-lista élére ugrott. A zenei visszatérés egyik csúcspontja volt, amikor 2024 márciusában Los Angelesben újra együtt állt színpadra a legendás fiúcsapat, az ’NSYNC.

A közös fellépésen előadták a Paradise című új dalt, de felcsendültek a régi klasszikusok is, mint a Bye Bye Bye.

A nehéz időszakban felesége, Jessica Biel végig mellette állt. Egy januári díjátadón a vörös szőnyegen áradozott férjéről. „Én vagyok az első számú rajongója… Egyszerűen nincs még egy olyan ember, mint ő, aki úgy tud fellépni és énekelni, ahogy ő. Nem érdekel, ha őrültnek néznek – két és fél órán keresztül végigtáncolom a koncertjét… Imádom őt.” Szép ez a nyilatkozat, de nem szabad elfelejtenünk, hogy immár 13 év házassággal a hátuk mögött az év végén nagyon felerősödtek a különköltözésről szóló pletykák, mondván: Jessica komoly terveket valósít meg a karrierjében, és nehezen viseli, hogy Justin csak a régi sikereken kesereg, a múltban ragadt.

A színpadi sikerek mellett Timberlake üzletemberként is aktív. 2022-ben egy nagyjából 33 milliárd forintnak megfelelő összegért eladta dalszerzői katalógusát egy befektetési alapnak. Emellett társtulajdonosa a Nashville-ben működő Twelve Thirty Club nevű, több szintes étteremnek és zenei klubnak, amelynek terjeszkedését is tervezik: Austinban egy közel 10 milliárd forintos beruházással nyitnak új egységet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: