KULT
A Rovatból

Az ország legjobb sajtófotóit láthatjátok a Magyar Nemzeti Múzeumban

A tavalyi év díjnyertes képeiből nyílt meg a 40. Magyar Sajtófotó Kiállítás, amely május 29-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum belső udvarában.


Közel 250 fotográfus mintegy 6000 pályaművéből választott legjobb alkotásokkal nyílt meg a 40. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum belső udvarában. Az eseményen átadták a pályázat győzteseinek járó MÚOSZ Nagydíjat és az André Kertész-nagydíjat, a tizennégy kategória első három helyezettjének járó elismerést és a különdíjakat is – valamennyit Tettamanti Béla által tervezett oklevél kísérte. A kiállítás május 29-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A kiállítás május 29-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum belső udvarában.

A MÚOSZ Nagydíját a legkiemelkedőbb teljesítményért Móricz-Sabján Simon Második élet című képriportjával, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott André Kertész-nagydíjat a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért Bődey János Anya éljen, ezt az egy ajándékot kérték karácsonyra című munkájával érdemelte ki.

Második élet

A 30 éves Mészáros Richárdot 2021 márciusában budapesti otthonából mentő vitte az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi betegellátó osztályára, ahonnan szinte azonnal a COVID intenzívre került. Ricsi 59 napig volt itt, szinte végig lélegeztetőgépre kötve, majd összesen 113 nap után a kórház hőseként távozott, miután az életben maradása az egész intézmény közös ügye is lett. Ricsi egészséges volt, a koronavírus mégis szinte minden szervét megtámadta, a veséje többször leállt, 14 egység vért kapott.

Mint a többi altatott betegnél, Ricsinél is már néhány nap alatt megindult az izomszövet leépülése, így a gyógytornászok mindennapi munkája is kiemelt fontosságú volt.

Összesen 14 egység vért cseréltek a közel két hónapos altatás alatt, amely rendkívül soknak számít.

Magyarországon több mint 40 ezren haltak meg 2021 végéig a járvány következtében, a lakosság számához viszonyított halálozási arány így az egyik legmagasabb a világon.

Ricsi közel 50 napos lélegeztetőgépes kezelés után élte túl a koronavírus fertőzést, a 30 éves beteg felépülése lassú volt.

Az 54 napos, lassú felépülés alatt volt a legnagyobb szükség a türelemre.

A szülők gondoskodása és a rendszeres látogatások nagyon fontosak voltak Ricsi számára.

A márciusi fertőződés után május elején érte ismét közvetlen napfény Ricsit.

Ricsi korábban fegyveres biztonsági őrként dolgozott a rendőrségen. Hetente háromszor edzett, így abszolút jó kondícióban volt, amikor elkapta a vírusfertőzést.

Végül júliusban, négy hónap után engedték haza a kórházból, miután legyőzte a koronavírust.

A 31. születésnapi buli barátokkal, november 28-án. Ricsi nagyon szerencsés, hogy felépült, és remélhetőleg nemsokára teljes életet élhet.

A 40. Magyar Sajtófotó Pályázatra 245 fotográfus 2305 pályaművet töltött fel. Az egyedi és a sorozat kategóriákba benevezett képek száma összesen 5810 darab volt.

A 40. Magyar Sajtófotó Pályázatra 245 fotográfus 2305 pályaművet töltött fel, a zsűrinek több mint 5800 képet kellett elbírálnia - mondta a megnyitón Virágos Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese.

Anya éljen, ezt az egy ajándékot kérték karácsonyra

Arról, hogy Magyarországon pontosan hány várandós nő kap oxigént, hányan vannak lélegeztetőgépen, vagy hány császármetszést végeztek, hogy mentsék a magzat és a koronavírusos anya életét, semmilyen hivatalos közlés nincs. És arról sem tudni semmit, eddig hány kismama halt meg. Biszak Gábor harmincegy hetes terhes felesége, Erika az egyik áldozat, harmadik gyereküket az orvosok császármetszéssel mentették meg tavaly tavasszal. Nimród, Johanna és Boróka most már anya nélkül nőnek fel, és a nagyobbak a maguk módján próbálják meg feldolgozni a történteket.

Petz Erika harmincegy hetes terhes volt, amikor súlyos tünetekkel a mentők kórházba vitték. Két nappal később annyit írt Gábornak: „császár”. Ez volt az utolsó üzenete.

Nimród tudja, hogy anyja koronavírusban halt meg, kérdezgeti is, mi az, ami megöl egy egészséges anyát. Sokszor nézeget fényképeket, sír, „de beszélni nem szeret róla, mert tudja, hogy ez érzelmileg megterhelő. És engem is véd” – mondta Gábor.

A 2021-es volt a család első karácsonya Erika nélkül. „Nimród és Johanna is azt mondta, nekik csak az kell, hogy anya éljen, ezt az egy ajándékot kérik. Mondtam, hogy legyen egy másik tervük is, mert ez nem fog sikerülni”.

Johannának előtörő emlékei vannak, és szerinte arról is álmodik, hogy meghalt az anyja, de nem tudják, ez tényleg így van-e. „A pszichológus szerint iskolás korára nagyon sokat elfelejt majd, és csak emlékfoszlányai lesznek. Ez nagyon fájdalmas.”

Az Erika halála utáni pár hétben még táblázatban vezették, hogy melyik hétvégén melyik barát vagy rokon viszi el a gyerekeket, augusztusra ez lassan lecsökkent, és nagyrészt maradtak a fizetett alkalmazottak, a bébiszitter és a takarító.

Volt olyan az óvodában, hogy Johanna elmondta, az anyukája meghalt. Egy kisfiú arra kérte, magyarázza el, ez mit jelent, mert nem érti. Ő pedig elmondta, hogy volt a temetés, már nem dobog a szíve, az égben van fent, onnan látja őt”.

Megvoltak az „első nélküle” ünnepek is. Az első anyák napja – ezt az óvodában Johanna és Nimród csoportjában sem tartották meg, a két gyerek miatt. Johanna közben négyéves lett, Nimród hat. A maguk módján már felfogták, hogy az anyjuk meghalt.

Gábor eltett pár közös képet, és új ágyat is vett a hálószobába. „Depressziós lettem, amikor befeküdtem ugyanabba az ágyba, ahol előtte együtt voltunk. Azt gondoltam, ezen változtatni kell.”

Gábor anyja, hetvenévesen, a család egyik legfontosabb motorja lett. Bejárónő, pótanya és nagymama egyben, aki éjszakánként háromszor-négyszer kelt, hogy megetesse az újszülöttet, vigasztalja a nagyobb testvéreket.

Nimródnak már iskolát is kell választani, de „ha Erika csinálná, már rég meglenne, hova járjon”. Gábor szerint az is nehéz, „hogy egyedül maradt szülőként legyen erőm és egyáltalán lehetőségem egy kicsit magammal is foglalkozni”.

A pályázattal párhuzamosan a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya meghirdetett egy tervezői díjat és egy könyvpályázatot is. A legjobb képhasználatért járó Molnár István-díjat egy megjelent vagy tervezési fázisban lévő, fotósorozatot bemutató layoutnak ítélik oda; a díj nyertese Heltai Ákos tipográfus lett.

A Gera Mihály-díj az elmúlt 5 év legszebb olyan fotóalbumát jutalmazza, amelynek képanyagát magyar, határon túli magyar, vagy Magyarországon élő külföldi szerző fényképezte; nyertese a FORTEPAN MASTERS – Kollektív fotográfia a 20. századból című kötet. Ötletgazdája és művészeti vezetője Barakonyi Szabolcs, a könyvterv kreatív koncepciója Salát Zalán Péter munkája, felelős kiadó Simó György, szerkesztő Szilágyi Róza Tekla.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott André Kertész-nagydíjat a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért Bődey János Anya éljen, ezt az egy ajándékot kérték karácsonyra című munkájával érdemelte ki.

A MÚOSZ Nagydíját a legkiemelkedőbb teljesítményért Móricz-Sabján Simon Második élet című képriportjával kapta.

A kiállítás megnyitásával egyidőben jelenik meg Az év fotói album, amely harminc éve kisérője a Magyar Sajtófotó Pályázatnak és Kiállításnak. A kötetben valamennyi díjnyertes fotó megtalálható, ezeken kívül a szerkesztő, Bánkuti András válogatást közöl a tavalyi esztendő eseményeit leginkább jellemző, pályázatra beküldött fotókból. Az év fotói album a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Capa Központban és az év során még néhány könyvesboltban is megvásárolható.

A zsűri tagjai voltak: Szlukovényi Tamás (elnök), a Toronto/London székhelyű Archive of Modern Conflict kurátora, a Reuters volt globális fotó főszerkesztője; Joao Silva, portugál születésű, a Dél-afrikai Köztársaságban élő, háborús fotóriporter, a New York Times munkatársa; Donald Weber fotóriporter, a Hágai Királyi Művészeti Akadémia Photography és Society mesterprogramjának vezetője és a Leideni Egyetem PhD kandidátusa; Révész Tamás fotográfus, a World Press Photo pályázat többszörös zsűritagja, aki harminc éve a magyarországi Word Press Photo kiállítás szervezője; Lois Lammerhuber fotográfus és könyvkiadó, a Festival La Gacilly – Baden Photo alapító igazgatója, akinek váratlan megbetegedése után, a zsűritagok egyetértésével, Szlukovényi Tamás elnök Szigeti Tamást kérte fel a helyettesítésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET: