A Rovatból

Tömeghalál önként, parancsra – a Népek Templomának szörnyű végítélete

1978 novemberében jeges iszonyatként száguldott végig a hír a világon: egy baljós szekta több mint 900 tagja követett el egyszerre öngyilkosságot Guyanában.


A Népek Temploma nevű gyülekezet tagjai méreggel végeztek magukkal, köztük nők és legalább 300 gyerek. Vajon mennyire volt ez részükről önkéntes halál, és mennyiben voltak egy fanatikus „vallási vezető” hatalmi tébolyának és manipulációjának áldozatai?

Az 1931-es születésű Jim Jones, akit fiatalon a polgárjogi harc és a társadalmi egyenlőség kérdései foglalkoztattak, éppen az utóbbi hirdetésével alapította meg saját „egyházát”. Előtte azonban még, egy független keresztény egyház felszentelt lelkészeként, mint misszionárius tevékenykedett Brazilában és Guayanában, árvaházakban dolgozott.

Jones később jelentős befolyásra tett szert San Franciscóban, abban a városban, amely az 1960-as évek közepétől az új spirituális élményeket keresők fővárosa lett az Egyesült Államokban.

Ez lett a központja az LSD-kísérleteknek, nem utolsó sorban a beat-költőknek (Allen Ginsberg, Gregory Corso) és az olyan rock-együtteseknek köszönhetően, mint a Grateful Dead, amely körül valóságos kommuna épült ki a rajongókból (Deadheads), miként a Krishna-tudatúak is e városban leltek először igazi otthonra az Egyesült Államokban.

Jones is ide hozta át szűkebb pátriájából a Népek Temploma nevű közösséget, amely kezdetben elsősorban humanitárius tevékenységével vált ismertté. Számos szegénysorsú, idős, segélyeken élő embert, afro-amerikait tudott megnyerni utópisztikus világképével, de akadtak köztük olyan jómódú, művelt emberek is, aki hittek egy ideális társadalomban, az emberi testvériségben.

Az "egyház", amiről még a sajtó is áradozott, pedig a vezetője már ekkor őrült volt

A Népek Temploma az 1970-es évek első felében élte virágkorát. Az „egyház”, amely szaporodó hívei és támogatói révén egyre nagyobb vagyonra tett szert, szociális éttermeket nyitott, drogosoknak, fiatalkorú bűnözőknek indított reintegrációs programokat. A sajtó áradozott róluk, Jones pedig egyre befolyásosabb barátokra tett szert. Közéjük tartozott Kalifornia kormányzója, a későbbi elnök Ronald Reagan is.

Jellemző, hogy amikor a hívek adománygyűjtő útra indultak Los Angelesbe és más nagyobb városokba, egy-egy alkalommal akár 30 ezer dollár is összejött.

A gyorsan jött népszerűségtől azonban Jonesnak nemcsak, hogy fejébe szállt a dicsőség, hanem eluralkodott rajta beteges hatalmi mániája is. Egy idő után már azt képzelte, hogy ő Jézus Krisztus és Buddha reinkarnációja, csodás gyógyításokat tulajdonított magának, amelyekről rendre kiderült, hogy közönséges csalások voltak.

Drogok, nemi erőszak, agymosás, fizikai bántalmazás – mindenre fény derült

Jellemző volt őrületére, hogy megkövetelte híveitől, hogy akár egy egész éjszakán át imádkozzanak érte, és jaj volt annak, aki elaludt. A kritikák azonban leperegtek róla, egészen addig, amíg meg nem jelent róla a New West című magazinban egy cikk, amelyben a szektából kilépettek egyebek között nemi erőszakkal, a hívek agymosásával és fizikai bántalmazásával, valamint nem utolsósorban erős drogfogyasztással vádolták őt.

Kiderült az is, hogy az egyház tagjai kezdetben saját fizetésük 25%-át voltak kötelesek átadni neki, később azonban Jones már elvárta, hogy az utolsó fillérük is az „Atyáé” legyen. Előfordult, hogy egy-egy szektatag „váratlanul” meghalt, de egyik ilyen ügyben sem folytattak alapos nyomozást.

Még ez sem lett volna elég, csakhogy az amerikai adóhatóság is rászállt, már pedig tudjuk, hogy e hivatal már nála nagyobb halat is horogra ejtett – gondoljunk csak a chicagói gengszterkirályra, Al Caponéra.

Embertelen körülmények és gyilkosság Guyanában

Jones ekkor döntött úgy, hogy mintegy ezer követőjével Guyanába teszi át a Népek Temploma székhelyét, itt hozta létre Jonestownt 1977 nyarán. Nem hirtelen elhatározás volt ez, mert a szektavezér már négy évvel korábban kinézte jövendő „városának” helyszínét, és a területet meg is vásárolta a guayanai kormánytól, amely – hivatalosan, vagy hallgatólagosan, ez máig rejtély – „autonómiát” adott neki.

Jones-nak a külvilágtól való elszigetelődés csak arra kellett, hogy még inkább terrorizálja „tanítványait.” Hatalmi tébolyában már odáig ment, hogy megtiltotta a családoknak, hogy maguk neveljék gyermekeiket.

A Népek Templomáról ekkor már terjedni kezdtek azok a hírek, hogy tagjait embertelen körülmények között dolgoztatják és kizsákmányolják. Ennek tisztázására utazott Guyanába 1978 novemberében Leo Ryan amerikai demokrata párti kongresszusi képviselő, a sajtó képviselőivel együtt. A tényfeltárási kísérlet az életébe került.

Leo Ryan, miután értesült a lelkész viselt dolgairól, november 15-én érkezett meg Jonestown-ba az NBC tv-csatorna újságíróinak kíséretében. Találkozott Jim Jones-szal és feleségével, de olyanokkal is, akik már a szökést fontolgatták.

Az első kedvező benyomásuk után rádöbbent arra, hogy micsoda elnyomás uralkodik a kommunában és hogyan bánnak azokkal, akik el akarnak onnan menekülni.

Három nappal később egy szektatag késsel támadt rá. Stábja az azonnali távozás mellett döntött. A repülőtéren azonban állig felfegyverzett fanatikusok rohanták meg őket, megölték a képviselőt, három újságírót és egy velük tartó szektatagot.

Az egész közösségnek meg kell halnia

A leleplezéstől való félelem csak tovább fokozta Jones amúgy is elhatalmasodó paranoiáját: néhány órával Ryan megölése után úgy döntött, hogy az egész közösségnek meg kell halnia: a többség önszántából vette be a halálos mérget és adták be gyermekeiknek is, másokat kényszerítettek, néhányukat pedig egyszerűen lelőtték.

Jones a kollektív öngyilkosság részleteit már korábban aprólékosan kidolgozott. Annyira, hogy előzőleg már tartott „főpróbákat”: mérgezettnek mondott italt kellett híveinek magukhoz venniük, hogy „bizonyítsák hitüket.”

Éppen ezért sokan először azt hitték, hogy ezúttal is csak ilyen próbatételről van szó. Jones előbb beszédet intézett követőihez, amelyben azt állította, hogy a Népek Temploma a nemzetközi titkosszolgálatok összeesküvésének áldozata, hogy hamarosan ejtőernyősök ütnek rajta a közösségen, megölik a gyerekeket, mindenkit megkínoznak, és arra kényszerítik őket, hogy megtérjenek a fasizmus eszméjének.

Először gyermekeket itatott meg személyesen a mérgezett itallal, hogy könnyebben rávegye a szülőket az öngyilkosságra. Végül a szektának mindössze 87 tagja tudott elrejtőzni vagy elmenekülni a kollektív halál elől.

Egész családok vették be együtt a mérget, majd lefeküdtek a földre, egymást átölelve, egyesek összekötözve várták végórájukat.

A 914 szektatag holttestét néhány nappal később a helyszínre érkező guayanai katonák és amerikai rendőrök találták meg. Köztük volt Jim Jones is, aki golyóval a fejében feküdt íróasztala mellett. A halottak közelében még ott hevertek a méregpoharak…

A vérfürdőt 40 év után is úgy emlegetik az Egyesült Államokban, mint a legnagyobb számú veszteséget az amerikai civil lakosság körében 9/11 előtt.

Mi történt a túlélőkkel?

A jonestown-i tömegtragédia után néhány héttel a Népek Temploma ellen csődeljárást indítottak, a szekta pénztárosa 1979 márciusában öngyilkos lett. Ugyanakkor az „egyháznak” számos országban maradtak milliós bankszámlái.

A guyanai túlélők, köztük Jones három fogadott fia, akik a kollektív öngyilkosság idején éppen a Népek Temploma kosárlabda-válogatottjának tagjaiként a fővárosban, Georgetown-ban játszottak a guyanai nemzeti csapat ellen, lassan visszaköltöztek az Egyesült Államokba. Az események után 14 hónappal, 1980 februárjában meggyilkolták azt a házaspárt, akik többedmagukkal a New West-nek leleplezték a Népek Templomát. Az öt gyermekes pár egy fillér nélkül hagyta ott Jones-ékat, és bár a nevüket a riportban megváltoztatták, a gyilkosok mégis rájuk találtak. A tetteseket azóta sem találták meg.

A Népek Templomának szörnyű vége után világszerte gyanakvással figyelték a magukat „független egyházként” hirdető közösségeket és a különböző, zavaros ideológiájú szektákat.

A fekete krónikákba azonban csak 17 évvel később került be egy újabb vallási köntösbe burkolt csoport: a japán Aum Sinrikjo világvége-váró szekta, amely 1995. március 20-án ideggázzal hajtott végre több tucat halálos áldozatot követelő terrortámadást a tokiói metróban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Nem a kinézete volt a titka: Casanova egyetlen trükkje mindent vitt a nőknél
A velencei kalandor sikere a tudatosan felépített imázsán és a briliáns történetmesélésen alapult, nem pusztán a vonzerején. Élete utolsó éveit a csehországi Dux kastélyában töltötte könyvtárosként.


Kalandor, könyvtáros, megszállott szerelmes és hidegfejű stratéga. Giacomo Casanova neve ma is a csábítás szinonimája, de a mítosz mögött egy 18. századi európai „hálózati ember” áll, aki élettörténetét mesteri módon írta meg, és ezzel önmagát is megalkotta.

A legenda helyett a saját szavaiból és a megbízható történeti forrásokból kirajzolódik a valódi Casanova portréja, a „titka”, halálának körülményei, magyarországi útja és megannyi meglepő érdekesség, amit ránk hagyott.

Giacomo Girolamo Casanova 1725-ben született Velencében, és élete során megannyi szerepben kipróbálta magát.

Volt papnövendék, katona, diplomata, szabadkőműves és író, mielőtt élete utolsó, lecsendesedett szakaszában a csehországi Dux kastélyában gróf Waldstein könyvtárosaként talált menedéket.

Itt, 1798-ban bekövetkezett haláláig, papírra vetette monumentális, francia nyelven írt önéletrajzát, az Életem történeté-t, amely posztumusz kiadását követően világhírűvé tette.

Tudatosan építette imázsát, az európai udvarokban és szalonokban a maga által kreált „Seingalt lovagja” néven forgolódott, ezzel is erősítve a személyét övező misztikumot.

Ha megértjük, mit tartott fontosnak önmagáról, azt is látjuk, mi volt a csábítási stratégiájának lényege. Ez nem egyetlen trükk, hanem egy következetes habitus volt, amelynek alapja az intellektuális és testi vonzerő párosítása.

Számára a játékosság és a szellemi társalgás legalább annyira fontos volt, mint a fizikai szépség. A briliáns társalgás, a költői levelek és a szüntelen történetmesélés volt a leghatékonyabb eszköze.

„Az ész nélküli szépség a szerelemnek nem kínál egyebet, mint a puszta testi bájak élvezetét” – írta a Memoárokban. Ugyanakkor kíméletlen őszinteséggel ismerte fel a szabadság és a kötődés közti feszültséget is.

"A nőket még őrületig is szerettem, de a szabadságot mindig jobban.”

A kalandos életút 1798. június 4-én ért véget a csehországi Duxban. Korabeli feljegyzések és modern orvostörténeti összefoglalók szerint halálát egy makacs, krónikus húgyúti, illetve hólyageredetű megbetegedés okozta.

A helyi emlékezet szerint a duchcovi kastélyban ma is őrzik azt a karosszéket, amelyben a nagy kalandor kilehelte lelkét.

Mielőtt azonban élete lezárult volna, bejárta Európát, és útja a történeti Magyarország területére is elvezette.

Életútja tele volt szenzációs részletekkel. Ezek közül is kiemelkedik 1756-os szökése a velencei Dózse-palota hírhedt ólomkamráiból, a Piombiból, amelyet később külön könyvben is megírt.

Európai karrierje során lottórendszert szervezett Párizsban, szabadkőműves páholyok tagja lett, és a kontinens legbefolyásosabb szalonjaiban fordult meg, ahol olyan személyiségekkel találkozott, mint Voltaire, II. Frigyes porosz király vagy Nagy Katalin orosz cárnő.

Írói teljesítménye sem merült ki a Memoárokban: lefordította Homérosz Iliászát modern toszkán nyelvre, és több politikai pamfletet, valamint regényt is írt.

Hagyatékának legértékesebb darabja, az Életem történeté-nek eredeti, mintegy 3700 oldalas kézirata kalandos úton maradt fenn. Végül 2010 februárjában a Francia Nemzeti Könyvtár vásárolta 7 millió euróért.

Végül mi maradt Casanovából? Hőssé nem a hódítások listája, hanem az ezekről szóló, eleven és briliáns nyelven megírt elbeszélés tette. Legnagyobb alkotása maga a Casanova-mítosz volt, amelyet saját kezűleg teremtett meg.

Via Britannica


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
„Mindenkit megölünk!” – 27 éve történt a Columbine középiskolai mészárlás, az Egyesült Államok történelmének egyik legvéresebb iskolai ámokfutása
A hatóságok két és fél évtizeddel később emberölésnek minősítették Anne Marie Hochhalter halálát, aki 26 évvel élte túl a columbine-i lövöldözést. Az elkövetők a támadás során a könyvtárban azt kiabálták: „Minden sportoló álljon fel!”


1999. április 20-án a Columbine Gimnázium neve örökre egyet jelentett a modern kori iskolai erőszakkal – két és fél évtizeddel később pedig egy újabb áldozat halálával hivatalosan is átíródott a mérleg.

Aznap hunyt el Anne Marie Hochhalter, aki a 27 évvel ezelőtti lövöldözésben súlyosan megsebesült és deréktól lefelé lebénult. A halottkém a halál okát emberölésnek minősítette, mivel a támadáskor szerzett sérülései közvetlenül hozzájárultak a halálához. Ezzel a columbine-i áldozatok hivatalos száma 14-re emelkedett – írta az Associated Press.

A két elkövető, a 18 éves Eric Harris és a 17 éves Dylan Klebold eredetileg nem lövöldözést, hanem egy nagyszabású robbantást tervezett. Két, egyenként közel tíz kilós, PB-gázpalackból készült bombát helyeztek el az iskola menzáján, amelyeket helyi idő szerint 11:17-re időzítettek, amikor a legtöbb diák, nagyjából 500 fő tartózkodott ott.

A tervük az volt, hogy a robbanások után a menekülőket a parkolóból lövik le. A menzában elhelyezett bombák azonban a hibás vezetékezés miatt nem robbantak fel.

Miután a tervük kudarcot vallott, a két diák fegyverrel indult az iskola nyugati bejárata felé. Az első lövések 11:19-kor dördültek el, azonnal megölve egy diáklányt, Rachel Scottot. A helyszínen tartózkodó rendőr, Neil Gardner helyettes 11:22 körül kapott riasztást, és szinte azonnal tűzharcba keveredett az egyik támadóval.

Eközben a bent rekedt tanár, Dave Sanders diákok százait terelte biztonságba, amíg őt is halálos lövés nem érte.

A támadók 11:29-kor hatoltak be az iskola könyvtárába, ahol a legtöbb áldozatukkal végeztek. Szemtanúk szerint az egyik elkövető azt kiabálta:

„Minden sportoló álljon fel! Mindegyikőteket meg fogjuk ölni.”

A mészárlás a könyvtárban alig több mint hét percig tartott, ezalatt tíz diákot öltek meg. Az elkövetők 12:08-kor a könyvtárban öngyilkosságot követtek el.

A speciális egységek 12:06-kor hatoltak be az épületbe, kevesebb mint egy órával az első lövések után, a korabeli protokolloknak megfelelően azonban nem nyomultak be azonnal mélyebbre. A rendőrök nem voltak felkészülve egy ilyen szintű fegyveres támadásra.

A késlekedés miatt a súlyosan megsebesült Dave Sanders tanár délután három óra körül elvérzett, mielőtt a segítség elérhetett volna hozzá. Az eset alapjaiban változtatta meg az amerikai rendőrségi taktikát; ennek nyomán vezették be az azonnali behatolást előíró protokollt aktív lövöldöző esetén.

A tragédia után egy hónappal Bill Clinton akkori elnök és a first lady, Hillary Clinton a közösséghez szólt. „Amerika szívét átütötte” – mondta a first lady. Az elnök pedig a fegyvertartási és fegyvervásárlási rendszer hézagos szabályozására hívta fel a figyelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is” – így indult a legendás Gyermekvasút
A korabeli Néplap cikke a pártot és a vezetőt éltette az 1950-es átadáson. 2015-ben a vonal bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is.


Amikor 78 éve, 1948. április 11-én a Széchenyi-hegy oldalában megfeszített munkával nekiláttak az Úttörővasút építésének, kevesen sejthették, hogy egyszer Guinness-rekorderré, nemzedékek közös élményévé, s a budai hegyek ikonikus attrakciójává válik.

Ma ugyanazon a pályán, immár Gyermekvasútként, gyerekek irányítják a forgalmat – felelősen, profin, mégis játékos örömmel.

A mai évfordulón ünnepeljük a kisvasutat, amelynek története maga a magyar huszadik század kicsiben, a Rákosi-korszak propagandájától a ma is virágzó közösségépítésig.

Az építkezés 1948. április 11-i megkezdését követően rekordsebességgel haladt a munka: az első, nagyjából három kilométeres szakaszt Széchenyi-hegy és az akkori Előre (ma Virágvölgy) állomás között már július 31-én átadták.

A korabeli sajtó szerint az első szerelvény „pontosan fél tíz órakor indult el”.

A következő év júniusában a vonal elérte Szépjuhásznét (akkor Ságváriliget), majd 1950. augusztus 20-án megindult a forgalom a teljes, Hűvösvölgyig tartó pályán. Bár egy várostörténeti forrás szerint április 11-én a nyomvonalat jelölték ki és a munka másnap indult, a hivatalos narratíva ezt a napot tekinti a kezdőpontnak.

A dátumok mögött azonban egyedülálló működési modell áll, amely a vasút igazi szívét jelenti.

A forgalmi és kereskedelmi feladatokat 10 és 14 év közötti gyermekvasutasok látják el, természetesen felnőtt állomásfőnökök és vasúti szakemberek felügyelete mellett.

A fiatalok komoly tanfolyamon vesznek részt, ahol elsajátítják a szolgálati napló vezetését, a jelzési és biztosítóberendezések kezelését, a váltóállítás szabályait és az utastájékoztatás fortélyait.

Ez a rendszer ma is él és virágzik, tavaly júniusban például 155 újonc tett fogadalmat Hűvösvölgyben.

2015-ben a budapesti Gyermekvasút hivatalosan is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.

A hitelesített hossz 11,7018 kilométer. A 760 milliméteres nyomtávú pálya a budai hegyekben kanyarog, 235 méteres szintkülönbséget küzd le, miközben a legnagyobb emelkedője eléri a 3,4 százalékot.

A vonal népszerűsége a hatvanas években érte el a csúcsát, 1961-ben például 800 ezer utast szállított. Ma a teljes menetidő a két végállomás között körülbelül 40-50 perc.

A vonalról csodálatos panorámák nyílnak a környező hegyekre, és számos turistaút csatlakozik az állomásokhoz.

A Gyermekvasút azonban több mint közlekedési eszköz; egyben korszakok lenyomata is. Az ötvenes években a szocialista nevelés és propaganda fontos eszköze volt.

Egy korabeli tudósítás érzékletesen tükrözi a korszak szellemét: „a Pártnak. Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is!” - írta a Néplap a teljes vonal átadásakor.

Mára ez a narratíva teljesen átalakult. A vasút a közösségépítés, a felelősségvállalás és a pályaválasztás támogatásának színterévé vált, ahol a gyerekek játékosan tanulhatnak bele egy komoly szakmába.

Története tele van apró, érdekes részletekkel is. Kevesen tudják, hogy 1956 és 1973 között a hűvösvölgyi végállomáson mozgólépcső működött, amelyet vasár- és ünnepnapokon, a metró előtti időkben valóságos látványosságként üzemeltettek.

A járműpark is legendás: a „Kis Piri” néven ismert gőzmozdony ma is feltűnik a nosztalgiajáratokon, az egyik jellegzetes Mk45-ös dízelmozdonyt pedig „Bendegúz”-nak keresztelték.

A Gyermekvasút egyszerre időutazás és jövőiskola; a budai hegyek sínpárján 78 éve fut a történelem – ma is, a gyerekek biztos kezű irányításával.

Via MÁV-csoport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
A Titanic egyetlen magyar áldozata nem is arra a hajóra váltott jegyet: sztrájk pecsételte meg a sorsát
Weisz Lipót és felesége eredetileg az RMS Lusitania első osztályán utazott volna Kanadába, ám a Titanic másodosztályára irányították át őket.


Egy bányászsztrájk miatt fordult tragédiába a Titanic egyetlen magyar utasának élete.

Eredetileg nem is a végzetes útra tartó óceánjáróra, hanem a Lusitaniára váltott jegyet.

Weisz Lipót, a tehetséges szobrász és felesége, a belga Mathilde Françoise Pëde Kanadában szeretett volna új életet kezdeni.

Szénhiány miatt végül a Titanic másodosztályán találták magukat.

Weisz Lipót magyar származását neve is sejteti, és bár a sírfelirata Pestet jelöli meg születési helyeként, a kutatások szerint Veszprémben látta meg a napvilágot.

 

A fiatalember 19 évesen Angliába emigrált, ahol a bromsgrove-i Iparművészeti Egyesületnél tanult. Itt ismerkedett meg a varrónőként és énekesnőként dolgozó Mathilde-dal, akit feleségül is vett – írta a Promotions.hu.

A tehetséges fafaragó 1911-ben már áthajózott az Atlanti-óceánon, és Montrealban kapott megbízást a helyi Szépművészeti Múzeumtól.

Később Edward Wren bízta meg azzal, hogy a Dominion Express Building homlokzatára kifaragja a korabeli Kanada kilenc tartományát jelképező kőpajzsokat.

Mivel úgy látta, Quebecben meg tud élni a művészetéből, visszautazott Angliába a feleségéért, hogy együtt kezdjék meg közös életüket a tengerentúlon.

Ám a sors közbeszólt.

A Lusitania első osztályára vettek jegyet, de a brit bányászok sztrájkja miatt a Lusitania nem tudott elindulni. Ezért a Weisz házaspárt átirányították a Southamptonból induló Titanicra, a másodosztályra.

A történet szerint Weisz Lipót felszállás előtt a kabátja bélésébe varrta a család teljes vagyonát: mintegy 15 ezer dollár értékű, 21 kilogramm súlyú aranyat.

1912. április 14-én éjjel, egy kései séta után a házaspár épp visszatért a kabinjába, amikor a hajó jéghegynek ütközött. Mathilde a 10-es számú mentőcsónakban kapott helyet, így megmenekült, ám férje a hajóval együtt a fagyos óceánba merült.

Az özvegy április 18-án, a Carpathia fedélzetén érkezett meg New Yorkba, ahol az a veszély fenyegette, hogy nincstelen bevándorlóként visszaküldik Angliába.

A holttestek után kutató Mackay-Bennett hajó azonban megtalálta a 293-as számmal jelölt, mentőmellényes testet, amit a felsőjébe hímzett „W.L.” monogram alapján azonosítottak Weisz Lipótként.

Előkerült az öltönybe rejtett arany is, amit visszaszolgáltattak az özvegyének. Mathilde végül Kanadában maradt, és később újra férjhez ment.

Weisz Lipótot a montréali Baron de Hirsch temetőben helyezték végső nyugalomra.

Sírja sokáig jelöletlen volt, a fejfát csak a katasztrófa századik évfordulóján, 2012 körül állították fel. A sírkövön ez a felirat olvasható: „Leopold Weisz, született 1880 körül Magyarországon, Pesten. 1912. április 15-én halt meg a Titanic katasztrófájában. Nemrég házasodott, és kezdett új életet Montréalban. Tehetséges és ígéretes szobrász, a bromsgrove-i ipartestület tagja, munkáira Montréalban és külföldön egyaránt csodálattal tekintenek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk