Már csak egyetlen részlet nem tiszta Jákli Mónika balesetében a szlovák polgárőrségnek, 1-2 nap türelmet kértek
A Szlovákiai Országos Polgárőrség elnöke, Kristián Szedlák a szervezet Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést Jakli Mónika halálos balesetével kapcsolatban. Ebben köszönetet mondott a lakosságnak a sok információért, ami szerintük jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az események láncolata nagyrészt összeálljon. Szedlák hangsúlyozta, hogy nem magánakcióról van szó, az ügyben a család felkérésére nyújtanak segítséget, és velük folyamatosan egyeztetnek.
A bejegyzés szerint
A polgárőrség elnöke azt állítja, az események időrendje gyakorlatilag összeállt, és egyetlen hiányzó mozaikdarab szükséges a teljes képhez, ezért 1-2 nap türelmet kért. A közvéleményben megjelent találgatásokkal kapcsolatban jelezte, hogy nem feltételezésekre, hanem konkrét adatokra és bizonyítható információkra támaszkodnak.
A posztban ugyanakkor kritika is megfogalmazódott:
Szedlák szerint a céljuk nem a vádaskodás, hanem az igazság feltárása, mivel a család válaszokat érdemel. Azt ígérte, amint minden adat megerősítést nyer, hivatalos közleményben tájékoztatják a nyilvánosságot.
A 31 éves influenszer, Jákli Mónika 2026. január 21-én hajnalban szenvedett halálos közúti balesetet a szlovákiai I/63-as úton, Nagymegyer és Alistál között. A rendőrségi közlések szerint egy Mercedes személyautó egy kanyarban letért az útról, fának csapódott, majd kigyulladt. A nőt kritikus állapotban szállították kórházba, ahol később életét vesztette.
Bilincsben vitték el Budapesten az RTL ismert színészét, Noé Viktort egy szlovákiai gyerektartási ügyre hivatkozva – miközben állítása szerint magyar jogerős döntés mondja ki: a vitatott követelés nem létezik. Huszonnyolc óra fogva tartás után engedték ki, de jelenleg nyomkövetővel a lábán csak a főváros határain belül mozoghat. Mindeközben tizenkét éves lánya, Zoé, aki az eset óta alig alszik, egy csapásra felügyelet nélkül maradt volna.
A színészt egy budapesti okmányirodából állították elő, majd a Rómer Flóris utcán keresztül a Gyorskocsi utcai rendőrségi fogdába szállították.
– mesélte a történtekről a Blikknek a Keresztanyu és a Sztárbox sztárja.
Az intézkedés alapja egy korábbi, Szlovákiában indított büntetőeljárás volt, amely miatt európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. Ez egy olyan, EU-tagállamok között működő gyorsított átadási eljárás, amelynek végrehajtása a magyar hatóságok számára kötelező. Szlovákiában a gyerektartás tartós elmulasztása büntetőjogi kategóriának számít. „Egy európai elfogatóparancs alapján vittek el, miközben minden papírom megvolt arról, hogy az ügy, amire hivatkoznak, már rég nem létezik” – jelentette ki Noé Viktor. Hozzátette: „Pár havi gyerektartás elmaradásáról beszélnek, de a lányom, Zoé már csaknem egy éve velem él, és kizárólagos felügyeleti jogom van.”
A helyzet ugyanis tavaly gyökeresen megváltozott. Zoé tavaly márciusban az édesanyjától az apjához költözött, majd a magyar bíróság októberben jogerősen Noé Viktornak ítélte a gyermek kizárólagos felügyeleti jogát. A határozat azt is kimondta, hogy a feleknek sem visszamenőleg, sem a jövőre nézve nincs egymással szemben gyerektartási követelésük. „Ez egy jogerős irat” – hangsúlyozta a színész.
Állítása szerint a szlovák hatóságokhoz mégsem jutott el időben a magyar döntés. Bár a határozatot elküldte a szlovák bíróságnak és az eljáró rendőrnek is, az elfogatóparancs érvényben maradt. A jogvita következményei most a színész mindennapjait is átszövik.
„Szeretném leszögezni, hogy Magyarországon nincs ellenem semmilyen büntetőeljárás” – mondta. A kiadatásához nem járult hozzá, így a hatóságok leveleznek egymással, ő pedig enyhébb kényszerintézkedés alá került.
Az ügynek nemcsak jogi, hanem súlyos érzelmi következményei is vannak. A fogdában töltött éjszaka során egy cellatársával is konfliktusba keveredett. „Nem akarok erről bővebben beszélni, maradjunk annyiban, hogy a kabát az enyém maradt” – fogalmazott sejtelmesen. A történtek leginkább tizenkét éves lányát viselték meg. „Zoé nagyon rosszul viseli ezt az egészet. Miután 28 óra elteltével hazamehettem, sokáig ölelgetett és sírt, azóta viszont nem tud aludni.” A kislány az apja letartóztatása alatt egy cetlire akarta felírni neki, hogy „Apa, szeretlek”, de erre a szabályok nem adtak lehetőséget.
A kérdés most az, mi jöhet ezután jogilag. Mivel Noé Viktor nem járult hozzá a kiadatásához, az eljárás a két ország hatóságai közötti kommunikációval folytatódik. A színész abban bízik, szlovákiai ügyvédje segítségével úgy zárul le az ügy, hogy nem kell újabb tárgyalásra utaznia. A helyzet abszurditását mutatja, hogy elmondása szerint még az őt előállító rendőr is érezte a helyzet visszásságát. „Az engem megbilincselő rendőr folyton elnézést kért és közölte: sajnálja de ez a protokoll, és nem szegheti meg a szabályt.”
WC-kefével a kezében üzent Lázár Jánosnak Lakatos László humorista, miután az építési és közlekedési miniszter csütörtökön egy balatonalmádi lakossági fórumon arról beszélt, hogy a magyarországi cigányság jelenti a „belső tartalékot”, amire akkor van szükség, ha „valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót”.
A miniszter a fórumon a cigányok integrációjáról a következőket mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a valóság.”
A kijelentés nagy felháborodást váltott ki, a reakciókról lapunk is beszámolt. „Elég volt! Lázár János takarodjon a közéletből!” – posztolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. Molnár Áron színész, politikai aktivista videóüzenetében a romáknak azt üzente: „Konkrétan úgy beszél rólatok, mintha rabszolgák lennétek”. A sort a maga módján Lakatos László humorista folytatta, aki egy WC-kefével pózoló fotó mellé írta az Instagramon:
(via 24.hu)
A Fidesz vezetésével is jó kapcsolatot ápoló Kis Grófo felháborodott Lázár János cigánysággal kapcsolatos kijelentései miatt, és nagyjából azzal egy időben bírálta a minisztert, amikor ő Kaposváron bocsánatot kért a szavaiért, írta meg a 444. Lázár János egy balatonalmádi fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek migránsok, akkor ott vannak a cigányok, „hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák”.
A zenész a Facebook-oldalán reagált:
– szögezte le. Hozzátette, hogy szerinte „semmilyen politikai, ideológiai véleményformálónak nincsen joga ahhoz, hogy hátrányosan – a magyarsággal szemben – megkülönböztessen bennünket”. Ezt különösen elfogadhatatlannak tartja akkor, amikor a cigányság ügyét a miniszterelnökségi államtitkárság irányítja. Grófo arra kért mindenkit, aki elkötelezett a cigányság ügyének felemelése mellett, hogy határolódjon el az ilyen véleményektől, és tegyék egyértelművé, hogy a romák a magyar társadalom értékes és szerves részét képezik.
Kis Grófo jó kapcsolatokat ápol a Fidesz vezetésével. Szűk három évvel ezelőtt, 2023 májusában maga Orbán Viktor köszöntötte fel a születésnapján, a buliján pedig olyan politikusok vettek részt, mint Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke és titkára, Kindlovits Máté.