KULT
A Rovatból

"Az anyának van egyfajta lelki szabadossága, Rosie-nak lelki nyomora van" – generációs dráma a színpadon

Október 5-én mutatják be a Belvárosi Színházban az Orlai Produkciós Iroda legújabb darabját, a Love Love Love-ot. A darab kapcsán Gubik Petrával, az egyik szereplővel készítettünk interjút.


A darab szereplőinek, a 60-as években felnőtt flower generáció tagjainak kell rájönni arra, hogy nem mindenképpen olyan világot hagytak maguk után, amiről feltétlen álmodtak. Kevin és Sandra a világ első élő tévéközvetítését nézve szeretnek egymásba, boldog fiatalokként, bohémságukat pedig felnőttként sem adják fel. Ám mindennek ára van, ezzel pedig lányuk, a Gubik Petra által játszott Rose szembesíti őket, kegyetlen őszinteséggel.

Hibáztathatjuk szüleinket a saját kudarcaink miatt? Miért nehezebb a mai generációnak az élet? És miért nehezebb máig a nőknek? Gubik Petrával szerepéről beszélgettünk.

6M6C1183

Messze nem tipikus anya-lánya kapcsolatot láthatunk a színpadon.

Az anyám, akit Péter Kata alakít a darabban, tulajdonképpen egy alkoholproblémákkal küzdő személy, aki csak felszínesen figyel oda a gyerekeire, lefoglalják a saját szükségletei. A szülők próbálnak megfelelni a kor és a társadalmi elvárásoknak, igyekeznek minél tökéletesebben helyt állni szülői szerepben. Feladatuk, hogy felneveljék a következő generációt. Roskadoznak a szülőkként rájuk nehezedő súly alatt. Nagyon ügyetlenek, próbálkoznak, de nem igazán találják meg a közös hangot a gyerekekkel.

Én Rose-t játszom (felváltva Szabó Irénnel), aki tiniként nem kap elég figyelmet, szeretethiányos, zárkózott. Látszólag törődnek vele a szülei, hegedűre járatják, elit iskolában tanul, de valójában a lelkével nem foglalkoznak. Az igazi problémákat besöprik a szőnyeg alá és nem vesznek róluk tudomást.

Rose még inkább kudarcot vall. Ám miközben az utóbbi generációk egy archetípusa akar lenni, ő maga emeli, hogy a kortársai közül ő járt így egyedül. Archetípus ezek után Rose?

Amikor először olvastam a darabot, az utolsó felvonásban lévő monológommal nem egészen értettem egyet, ezt jeleztem is a rendezőnek, Réthy Attilának. Helyenként túl erősnek és bírálónak tartottam. Persze a próbafolyamat alatt azonosultam a szerepemmel és azzal, amit Rose gondol, ami az ő fejében zajlik. Nagyon komoly kritikát vág a szülei fejéhez. De nemcsak őket bírálja, hanem egy egész korszakot, egy egész generációt. Erős társadalomkritikát villant.

Rose talán ott hibázott, hogy túlságosan is engedelmes volt. Mindenben hitt a szüleinek. Vannak lázadó emberek, akik ellenállnak szüleik akaratának, Rose viszont fiatalon maximálisan behódolt. Beíratták hétévesen hegedűre, rátették egy ösvényre és ő ezt az utat járta. Azt mondták neki, hogy folytassa, és minden rendben lesz, ő pedig hitt ebben. Csak évekkel később döbben rá, nem biztos, hogy jó döntést hozott.

Érdekes páros. Itt egy szülőpár, akik nem jók, de próbálnak jót tenni, sikertelenül. És itt egy eminens tanuló, akinek mégsem jön össze, holott mindig azt hisszük, hogy az osztályból az eminensnek fog összejönni az élet...

Én is a jó tanulók közé tartoztam. Mehettem volna bárhova máshova a színi pályán kívül, de úgy döntöttem, hogy engem ez tesz boldoggá. Rosie nem biztos a döntésében, ő inkább sodródik. Végül 37 évesen döbben rá, hogy azt csinálja, amire 17 évesen vágyott, de az nem összeegyeztethető azzal, amire most, majdnem negyven évesen. Nem tud olyan életszínvonalon létezni, amelyben boldog lehetne. A vele egykorú barátai és ismerősei, már családdal és vagyonnal rendelkeznek, ami neki viszont nem adatott meg. Mindezért a szüleit hibáztatja, őket okolja kisiklott életéért.

Nehéz elmondani igazából, hogy ki itt a főszereplő, de az viszont biztos, hogy a legfontosabb mondatok mindig Sandra és Rose szájából hangzanak el.

Igen, mert ők a két nagy ellenfél. Az anya és a lánya. A két női erő összecsapása. Tulajdonképpen van köztük egyfajta vetélkedés, folyamatos feszültség. Rosie mélyen elítéli az anyja életstílusát, de valahol mélyen irigyli is talán. Az anyának van egyfajta lelki szabadossága, Rosie-nak lelki nyomora van.

6M6C1156

Iszonyat nagy lelkesedéssel beszélsz erről a karakterről, pedig közben azt érzi az ember, hogy ebben a családban… senki sem szerethető. Meg lehet őket mégis szeretni?

De közben mindent felold a szeretet. Amiről szól is a darab, ami a címben is benne van: Love love love. Igen, vannak veszekedések, nézeteltérések, az egyik családtag bele is bolondul ebbe a családi helyzetbe… De mégis van valami, egy láthatatlan kötelék, amit csak az ért meg, aki ismeri a család fogalmát.

Ha van anyád, apád vagy testvéred a világban, az a kötelék mindig életben van, történjék bármi. Legyetek akármilyen messze egymástól a világban akár fizikálisan akár gondolati síkon, az a kötelék mégis összefűz.

Mindenki a maga hátizsákjával létezik és próbál boldogulni, de az apám mindig az apám (akit a darabban Schruff Milán játszik), az anyám mindig az anyám, az öcsém pedig mindig az öcsém (a színpadon Dékány Barnabás) marad.

Tényleg nem tudnám megmondani, ki az igazi főszereplő a darabban, mert mindenkinek megvan a maga mélysége, a maga története, a drámaisága. Mindenkit meg lehet érteni, felfogni a miértjeit, azonosulni lehet vele… ezáltal pedig meg lehet talán szeretni is, minden csak nézőpont kérdése.

Mennyire tudnak ezzel a történettel a magyar nézők egyesülni?

Tudnak. Ha valaki a művészetre adja a fejét, legyen ez akár színház vagy képzőművészet, valamilyen szinten szolgál. Úgy gondolom, ezt a szolgálatot elsősorban nem az anyagi javak miatt választja az ember. Tisztában van vele, vannak időszakok, amikor jól megy a szekér, de vállalja annak a kockázatát is, hogy bizony adódhatnak olyan pillanatok, amikor össze kell húzni a nadrágszíjat. De akkor is ezt fogom csinálni, mert ettől tudok igazán önmagam lenni, ebben tudok igazán kiteljesedni.

Rose rávilágít arra, hogy amit tizenhét évesen gondolt és várt az élettől, nem egyezik azzal, amire 37 évesen szüksége van. Ilyenkor már inkább a racionalitás lép érvénybe, mint az emóciók. Jönnek a társadalmi elvárások, ketyeg a biológiai óra; legyen családom, házam, kocsim, tudjak elmenni nyaralni, de legyen még a számlámon takarék és tudjak tervezni a jövőre. Véleményem szerint ez egy örök érvényű történet, a valóság, amiben mi is élünk.

Sandra és Rose is ugyanúgy panaszkodnak az életükre, holott két kettő külön generációról beszélünk. Ráadásul sokszor ugyanarról panaszkodnak. A nőknek mindig nehezebb volt, nehezebb lesz? Nem tudunk ezen túllépni?

Van a darabban egy elég erős feminista fennhang is. Anyukáinknak, akik most ötvenesek, anno 25-26 évesen már két gyerekük volt. A mi korunk féregnyúlványa, rákfenéje, hogy igencsak kitolódott a szülési korhatár. A nők jóval később szülnek, mint az előző generációk képviselői. Sok minden befolyásolja ezt a döntést. Később kezdenek családalapításba, lehet, hogy azért, mert akkora építenek karriert, akkor rendeződik a pénzügyi helyzetük, aztán majd jöhet a gyerek.

Nyilván nem véletlenül feszegetem ezt a korlátot a darabban, mint női társaim képviselője. Az anyámnak feszülök és őt okolom azért, amiért arról biztosított, hogy egy nő életébe is beférhet minden: lehet férj, gyerek, karrier, pénz és boldogság is egyben. Ez azonban az én esetemben nem sikerül. Előfordul az életben, hogy valami összejön, és valami nem. A két különböző generáció női képviselőiként, arról is vitatkozunk, mikor volt nehezebb nőnek lenni, nőként megállni a helyünket ebben a világban. Akkor vagy most? A nők helyzete mindig örök érvényű, központi kérdés lesz. Mi vagyunk azok, akik képesek életet adni és világra hozni egy újabb nemzedéket, ez pedig nem kis feladat.

Orlai Produkciós Iroda: Love Love Love

2017. október 5-től a Belvárosi Színház műsorán

Szereplők: Schruff Milán, Nagy Dániel Viktor, Péter Kata, Gubik Petra, Szabó Irén, Dékány Barnabás

Rendező: Réthly Attila

További részleteket a darab hivatalos oldalán és a Facebook oldalán találsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Justin Timberlake 45 lett, de most inkább annak örül, hogy ezt az elmúlt két évet valahogy túlélte
A turné lement, a bíróság is megvolt, a pletykák is pörögnek: Timberlake születésnapjára minden összejött.


Ma tölti be 45. életévét Justin Timberlake, de az ünneplés helyett a popzene egyik legnagyobb sztárja inkább annak örülhet, hogy megúszta az elmúlt egy-két év eseményeit: egy titkolt, súlyos betegséggel tolt végig egy világkörüli turnét, miközben a törvénnyel is meggyűlt a baja. A házasságáról szóló pletykákról nem is beszélve.

A bíróság előtt végül felelősséget vállalt tettéért, és egy erős üzenettel zárta le azt az ügyet.

„Még ha csak egy italt ittál is, ne ülj a volán mögé. Annyi más lehetőség van” – mondta a bíróságon, miután elismerte bűnösségét. A rajongókat leginkább a tavaly júliusi bejelentése kavarta fel, amikor egy Instagram-posztban vallott arról, hogy Lyme-kórral diagnosztizálták, ami a két éven át tartó Forget Tomorrow World Tour alatt végig megnehezítette az életét.

A betegség tünetei, köztük a komoly idegi fájdalom, a kimerültség és az általános rosszullét, komolyan rányomták a bélyegét a teljesítményére is, amiért akkoriban kapott is kritikákat. „Ha átélted ezt a betegséget vagy ismersz valakit, aki igen, [akkor] tudod: mentálisan és fizikailag is könyörtelenül megterhelő tud lenni” – írta bejegyzésében. A nehézségek ellenére a turnét végigcsinálta.

„Úgy döntöttem, [hogy] a fellépések öröme sokkal többet ér, mint a testem pillanatnyi stressze. Örülök, hogy folytattam”

– tette hozzá. A turné végül több mint száz fellépéssel, 1,25 millió eladott jeggyel és nagyjából 67,7 milliárd forintnak megfelelő bevétellel zárult.

Egy jogi ügy is beárnyékolta a tavalyi évét. 2024 júniusában a New York-i Hamptonsban állították meg a rendőrök ittas vezetés gyanújával. A szeptemberi bírósági tárgyaláson végül egy enyhébb vádpontban, a csökkent képességű vezetésben vallotta magát bűnösnek.

A vádalku részeként körülbelül 250 ezer forintnak megfelelő bírságot és illetéket kellett fizetnie, emellett 90 napra bevonták a jogosítványát

New York államban, és 25 óra közösségi munkára ítélték. Magyarországon ennél jóval szigorúbb büntetéseket rónak ki ennél lényegesen enyhébb ittas vezetésű ügyekre is.

Zenei fronton az új album, az Everything I Thought It Was a Billboard 200-as listáján a negyedik helyen nyitott. A visszatérést egy különös popkulturális esemény is kísérte: amikor megjelent a Selfish című dala, Britney Spears rajongói egy akció keretében elkezdték vásárolni és streamelni Spears 2011-es, azonos című dalát, ami ennek hatására az iTunes-lista élére ugrott. A zenei visszatérés egyik csúcspontja volt, amikor 2024 márciusában Los Angelesben újra együtt állt színpadra a legendás fiúcsapat, az ’NSYNC.

A közös fellépésen előadták a Paradise című új dalt, de felcsendültek a régi klasszikusok is, mint a Bye Bye Bye.

A nehéz időszakban felesége, Jessica Biel végig mellette állt. Egy januári díjátadón a vörös szőnyegen áradozott férjéről. „Én vagyok az első számú rajongója… Egyszerűen nincs még egy olyan ember, mint ő, aki úgy tud fellépni és énekelni, ahogy ő. Nem érdekel, ha őrültnek néznek – két és fél órán keresztül végigtáncolom a koncertjét… Imádom őt.” Szép ez a nyilatkozat, de nem szabad elfelejtenünk, hogy immár 13 év házassággal a hátuk mögött az év végén nagyon felerősödtek a különköltözésről szóló pletykák, mondván: Jessica komoly terveket valósít meg a karrierjében, és nehezen viseli, hogy Justin csak a régi sikereken kesereg, a múltban ragadt.

A színpadi sikerek mellett Timberlake üzletemberként is aktív. 2022-ben egy nagyjából 33 milliárd forintnak megfelelő összegért eladta dalszerzői katalógusát egy befektetési alapnak. Emellett társtulajdonosa a Nashville-ben működő Twelve Thirty Club nevű, több szintes étteremnek és zenei klubnak, amelynek terjeszkedését is tervezik: Austinban egy közel 10 milliárd forintos beruházással nyitnak új egységet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: