SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Átverések, drámai fordulatok és Fekete Pákó: így láttuk a Tehetség első látásra nyitó adását

Az RTL Klub új vetélkedője szórakoztató, de néha szívesen látnék másokat is Gáspár Lacin és Dallos-Puskás Petin kívül. Vélemény.


A zenei tehetségkutatók és celeb showk után azt reméltem, üdítően fog hatni egy vetélkedő. Lelkesedésem némileg csökkent, amikor Gáspár Laci és Dallos-Puskás Peti vigyorgott rám a képernyőről.

Ne értsétek félre, alapjában véve nincs velük bajom, de szívesen látnék néha másokat is.

Gondolom, az már senkit sem lep meg, hogy a formátum amerikai. (Ha valaki tudja, miért van az, hogy a kereskedelmi csatornáink meg sem próbálkoznak saját műsorokat fejleszteni, árulja el. Ennyire nem bíznak a magyar kreativitásban, vagy ennyivel olcsóbb átvenni a kész recepteket?)

Egy-egy adásban két csapat küzd meg egymással. A csapatok az Activityhez hasonlóan két főből állnak: egy amatőrből (ő lényegében a versenyző), és egy híres segítőből. Az első adásban Gáspár Laci Szofit, Dallos-Puskás Peti pedig Petrát erősítette.

A műsor voltaképp egy fordított Ki mit tud. Egymás után 10 olyan civil érkezik, akik valamiben nagyon jók. A csapatok feladata kitalálni apró nyomok alapján, kinek miben rejlik a tehetsége.

Persze nem kell teljesen hasból tippelniük. Kapnak egy listát, amin fel van sorolva, hogy mi a 10 tehetség, amiből választhatnak.

Most ez volt a kínálat:

Tenyérmuzsikus

Erős fogsorú

Kangootréner

Flair bartender

Légtorász

Pizzazsonglőr

Vaskarikaművész

Freestyle focista

A menet a következő: a műsor elején sorsolással eldöntik, melyik csapaté a kezdés joga. Ezúttal Petrának kedvezett a szerencse.

A celeb segítők ezután húznak egy zsetont, amelyen 25000 és 600000 forint közti összeg szerepelhet, de hogy pontosan mennyi, az csak később derül ki. Ha a soron lévő versenyző kitalálja, miben tehetséges az előtte álló delikvens, megnyeri a pénzt, de ha téved, az ellenfele gazdagszik.

Persze a tippeléshez kapnak segítséget is a szereplők bemutatkozásából és kisfilmjéből. A segítség többnyire ordítóan könnyű. Például a freesytle focistánál szótagkorongokbat mutattak, amiből olyan szavakat lehetett összerakni, mint labda, dekázás, stb… (Laciéknak mondjuk nem sikerült eltalálni, mert eszükbe sem jutott a betűkre figyelni.)

Emlékezetes volt az is, amikor Fekete Pákó elmutogatta a megfejtést. Valószínűleg megmondták neki, mit mutogasson, mert szokatlanul határozottnak és összeszedettnek tűnt.

Persze az is sokat segített, hogy nem szólalt meg.

A műsor eleji kötelező bazsalygásban a műsorvezető, Istenes Bence persze megkérdezte a két hírességet, hogy miként fogják segíteni protezsáltjukat. Peti a következőt bírta mondani:

Peti: Én az X-Faktorban akkor is felismerem a tehetséget, ha nincs. Ebből a szempontból Petrának nagy előnye van velem szemben.

Petra mosolya nem volt őszinte, de később szerencsére jelentősen javult a hangulata.

Az első tehetség bemutatkozása így hangzott:

"Krisztina vagyok, és volt szerencsém New York-i közönség előtt bemutatni a tehetségemet."

A segítő kisvideó olyan volt, mint egy Teleshop-reklám, amiben hemzsegtek a magasságra, levegőre utaló kifejezések. Nem kellett agysebésznek lenni, hogy kitaláljuk, Krisztina légtornász.

A tippelés után következett a műsor talán legdebilebb része. Úgy tűnik, vetélkedő műsor nem lehet meg infantilis kántálás nélkül (lásd Álarcos énekes). Itt azt üvölti mindenki, hogy „Mutasd, mit tudsz!”

Ezután szétnyílt a fal, és a delikvens bemutatót tartott a tehetségéből.

Ezen a ponton néha kicsit becsapták a versenyzőket és a nézőket.

Az első játékos például egy nagy stóc pizzásdobozt egyensúlyozva jött elő a fal mögül – mintha ő lenne a pizzazsonglőr –, de gyorsan eldobta őket, és kiderült, hogy ő valójában a tenyérmuzsikus, és eltenyerelte a Birodalmi indulót a Csillagok háborújából.

De volt más átverés is, például ez:

Peti szerencsés kézzel húzott zsetont, mert a kis kerek kütyün a 400000-es szám kezdett villogni. (Bevallom, én ezen a ponton kicsit szkeptikussá váltam, mert a mai világban, ami elektromos és kijelzős, az simán lehet távirányítós is. De tudom, az ártatlanság vélelme még a kereskedelmi tévéknek is jár.)

A negyedik kör után Laci és Szofi stabilan vezettek. Laci meg is jegyezte, hogy „Akkor nektek annyi”, mert

az elérhető összegek tükrében valóban úgy tűnt, hogy Petráéknak már lehetetlen több pénzt gyűjteniük, mint riválisaiknak.

Ekkor természetesen jött egy csavar. Bence közölte, hogy egészen a 7. körig bármi megtörténhet, és új zsetonok érkeztek a már kihúzottak helyére. Volt duplázó, felező, illetve 1 millió forintos nyeremény is.

Az utolsó kör előtt pedig bejött még egy zseton: az ötmilliós. Laciék addig ügyeskedtek, míg a segítségükkel Petra nyereménye 8,2 millió forintig hízott, így ő jutott be a fináléba.

Az utolsó tippelésnél értelemszerűen nem a tehetséget kellett kitalálni, hiszen abból már csak egy maradt (az erős fogsorú) hanem a személyt. Bejött négy „imposztor”, mindenki mondott egy mondatot, majd második segítségként beleharapott egy almába.

Itt Petra kaphatott volna még egy segítséget: Bence két imposztort hazaküld. De ez a nyeremény felébe került volna. Petra azonban résen volt:

miután Bence mindent megtett, hogy felhívja a figyelmét a 11 éves Dottira, nem volt kétséges, kire kell fogadni.

Egyébként Dotti teljesítménye valóban elképesztő, érdemes megtekinteni:

A műsor nem ígér sokat, de azt betartja. Könnyed vasárnap esti lötyögés nem túl bonyolult feladványokkal, fakultatív röhögéssel. Jövő hétvégén újabb két versenyző és újabb két celeb várja a nézőket. Az állandó pont Istenes Bence, aki hozza a tőle megszokott színvonalat. Hogy ennek örülni kell vagy sem, azt ki-ki döntse el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.

A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.

A zenekar tagjai közül elsőként Szikora Róbert jelezte, hogy nem megy el. Közösségi oldalán azt írta,

egyrészt a médiából értesült a gyertyagyújtásról, másrészt a zenekar tagjai senkitől nem kaptak meghívást.

Később Novai Gábor is tudatta, hogy Dollyval egyetértésben ő is távol marad – írta a Blikk.

Novai Gábor a következőket írta: „A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson egyetértésben Dollyval és Robival nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta.” Hozzátette, hogy ők másképp gyászolnak:

„A mi gyertyáink már szombat óta égnek a szívünkben, azt hirdetve, hogy ‘sosem felejtünk el, mindig velünk maradsz’.”

Szikora Róbert korábban ehhez hasonlóan fogalmazott: „A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve, sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalmáért!”

A zenészek felvetésére a szervezők úgy reagáltak, hogy egy spontán szerveződésről van szó, nem pedig hivatalos rendezvényről.

„Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – hangsúlyozták.

Fenyő Miklós január 31-én, szombat hajnalban hunyt el 78 éves korában.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 06.



Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.

A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.

A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.

„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.

Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.

„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”

- mondta az egykori felnőttfilmes a Blikknek.

A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Megdöbbentő hírek láttak napvilágot Jákli Mónika anyagi helyzetéről a napokban. A felvidéki fitneszmodell jelentős tartozásokat halmozhatott fel. Szlovák lapinformációk szerint a hatóságok nyilvántartása alapján közel 16 ezer eurós adótartozása, csaknem 1400 eurónyi egészségbiztosítási hátraléka, valamint több mint 21 ezer eurós társadalombiztosítási elmaradása volt a szlovák állam felé - írta a Blikk.

Mónika élete egyik utolsó interjújában, a Ki vagy te valójában? című podcastműsorban őszintén beszélt karrierje kezdetéről.

"Vágytam arra, hogy ismert legyek, hogy én is elkészítsem az Instagram-oldalamat"

– emlékezett vissza, hozzátéve, hogy egy 100 ezer követős lány inspirálta. "Bele is vágtam, felraktam, mit főzök, mikor és mit edzek, és 20 ezer követőm volt, amikor az első cég megkeresett."

A modell hangsúlyozta, hogy a pénzügyeit komolyan vette.

"Kis túlzással a könyvelőmnél lakom, minden hivatalosan megy, számlákkal alátámasztva. Mindig fontos volt a bevétel, mert nem közös kasszán voltunk Boráros Gáborral, és arra is gondolnom kellett, hogy el kell tartanom Zorát." A pénzhez való viszonyáról így merengett:

"Anyagilag voltam nagyon lent és nagyon fent, de ha az embernek van pénze, az sokat hozzátesz a boldogsághoz."

A bevételek mellett jelentős kiadásai is lehettek, az interjúban elismerte, hogy a szépészeti beavatkozások sokba kerültek, más költséges kiadásokról azonban nem áll rendelkezésre információ. A lap úgy tudja, az elhunyt modell vőlegénye, Dobosi Roderik vállalkozásainak nincsenek köztartozásai.

A pénzügyekről szóló hírek a modell január 21-i, tragikus halála után láttak napvilágot. Mónika hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet a 63-as úton Nagymegyer és Alistál között, amikor járműve lesodródott az útról és kigyulladt. A rendőrségi vizsgálat azóta is tart. A modellt január 29-én helyezték végső nyugalomra.

A felmerült tartozások sorsa a szlovák jog szerint egyértelmű: az adósságok nem szűnnek meg, hanem a hagyaték részévé válnak. Ez azt jelenti, hogy az örökösök csak a hagyaték erejéig felelnek a hátralékokért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett tehetség a világ legrangosabb kifutóin dolgozott.


Gyászol a divatvilág: mindössze 21 éves korában elhunyt Cristina Pérez Galcenco spanyol topmodell. A fiatal lányt február 3-án találták holtan Málaga tartománybeli otthonában. A helyi hatóságok szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a helyszínen nem találtak erőszakra utaló nyomokat – írta a Blikk.

Cristina az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez és Tatiana Galcenco lánya volt. Pályája üstökösként ívelt fel, miután 14 évesen bemutatkozott az oviedói Campoamor Fashion Show-n. Hamar felfigyeltek a tehetségére, és hamarosan a világ legrangosabb kifutóin dolgozott Madridtól Sanghajig, szerepelt többek között a párizsi és a milánói divatheteken is.

Halálhíre megrázta a szakmát. A Campoamor Fashion Show szervezői, akik elindították a karrierjét, az Instagramon egy fotóval és videóval emlékeztek meg róla, bejegyzésüket egy fehér galamb emojival kísérték. Manuel Mon neves spanyol fodrász is megható szavakkal búcsúzott:

„A kamera és a kifutó előtti tehetsége mellett emlékezni fogunk a kedvességére, a professzionalizmusára és arra a hitelességre, amivel minden ruhadarabot életre keltett. A jelenléte nemcsak szépséget hozott a munkába, hanem emberséget, tiszteletet és egy különleges energiát, ami örökre velünk marad.”

Cristina Pérez Galcencót február 7-én helyezik végső nyugalomra az asztúriai Lugones városában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk