SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Árpa Attila: Vannak tőlem sokkal ártalmasabb emberek

Egy igaz történeten alapuló új könyvből jött rá a színész-rendező, hogy nárcisztikus énje nem is a legrosszabb fajta.


Tavaly októberben őszintén vallott gyógyíthatatlan betegségéről Árpa Attila. Az Argo-filmek rendezője súlyos személyiségzavarral küzd, és ezt nyilvánosan be is vallotta. A színész-rendező most egy olyan témájú regényt ajánl, ami nagyon is érinti őt, és Dr. Szántó Szilvia A nárcisztikussal egy ágyon című műve újabb felismeréseket hozott a számára.

Miért vállaltad, hogy dr. Szántó Szilvia könyve mellé állsz?

Amikor előálltam azzal a vallomással, hogy nárcisztikus szociopata vagyok, precedenst teremtettem. Ezzel az őszinteséggel elindítottam egy egészen érdekes hullámot. Voltak olyanok, akik ezt értékelték, mert egyébként ezzel kiállni nem olyan divatos. Nem olyan, mint bevallani például a melegséget. Volt, aki azt mondta, hogy ez a bátor lépés talán más nárcisztikus szociopatákat is arra buzdít, hogy ha nem is „coming outolnak”, de legalább magukba néznek. Ugyanis önmagában az a felismerés, beismerés, hogy az ember ezzel küzd, már az egy nagyon fontos lépés. Azért álltam Szilvia mellé, mert szókimondóan, tabumentesen tálal egy nehéz és fontos témát, az a küldetése, hogy őszintén beszéljen arról, amiről hallgatni szokás, és ez közel áll hozzám is. Továbbá egy valós történetet mond el.

Te magad hogyan jöttél rá erre, hogy ilyen problémáid vannak?

Egy forgatókönyv kapcsán más nárcisztikus szociopatákkal foglalkoztam. A hitelesség kedvéért tudnom kellett, hogyan viselkednek, mitől toxikus az ő viselkedésük, az egész létük. Hogy mi a belső működésük ezeknek az embereknek?

Minél többet foglalkoztam velük, annál inkább jöttem rá arra, hogy ezek a személyiségjegyek - vagy nevezzük tüneteknek - rám nézve is érvényesek.

Aztán egy terapeutával erről többször is beszélgettünk. Nem nevezném terápiának, de jártam egy pszichológushoz ezzel kapcsolatban, és ő is megállapította, hogy igen, ennek van valóságalapja.

Az, hogy én ezzel elkezdtem foglalkozni, majd beismerni, egy óriási lépés volt a gyógyulás irányába. Bár kigyógyulni nem lehet belőle, csak kezelni és elviselni.

Milyen utóhatások értek a közvéleménytől, számítottál rá?

Amikor megvolt az ominózus nyilatkozatom, utána többen jelentkeztek, elsősorban nők, akik azt mondták, hogy igen, nekik is volt dolguk ilyen nárcisztikus szociopatával. Volt szeretőjük, párjuk, aki szintén ilyen. Aztán amikor elolvastam Szilvia könyvét, kiderült számomra, hogy

vannak sokkal, de sokkal ártalmasabb emberek, mint amilyen én vagyok.

Az a fajta birtoklási vágy, manipulatív viselkedés sok emberben benne van, bennem is nyilván, de nem olyan szinten és nem olyan ártalmasan, mint ennek a könyvnek a férfi főszereplőjében.

Miért tartod fontosnak, hogy többet tudjanak erről a jelenségről emberek, és őszinték legyenek akár önmagukhoz, akár másokhoz?

Azért fontos, mert ezek az emberek borzalmas lelki, érzelmi károkat tudnak okozni. Minél hamarabb felismeri valaki, hogy egy ilyen „defektes” emberrel van dolga, annál hamarabb tudja a döntést meghozni, hogy kiszáll-e az egészből. Biztos vagyok benne, hogy így is lesznek bőven olyan emberek, akik azt mondják, hogy oké értem, felfogtam, ő ilyen. Csakhogy van egy kis bökkenő, ezek az emberek, nemcsak ártalmasak és manipulatívak, de közben van bennük valami veszettül vonzó is. És ezt a vonzalmat rendszerint tudják is használni.

Mi az, amiben te eltérsz A nárcisztikussal egy ágyon című könyv férfi főszereplőjétől?

Bár minden rossz tulajdonsága megvan bennem ebből a betegségből, de azt gondolom, hogy mély károkat talán nem okoztam az embereknek.

Mondjuk biztos vannak olyan ex-barátnőim, akik ezt cáfolnák... Ami viszont teljesen más bennem és a könyvben, az a szexuális viselkedés. Az, hogy én szexrabszolgaként tartsak valakit, teljesen távol áll tőlem. Nem volt szükségem ilyenre, és nem is vágyom rá. Ennyire én nem vagyok szélsőséges példa, mint a könyv férfi szereplője.

Dr. Szántó Szilvia: A nárcisztikussal egy ágyon című könyve a hamis remények keltette illúzióról szól, egy lelkileg és testileg megterhelő kapcsolatról, ahonnan nehézkes és lassú a kiszakadás. Vannak kapcsolatok, amelyekkel önmagunkat bántalmazzuk? Igen, erről szól a regény, amely Jázmin életén mutatja meg egy bántalmazó kapcsolat működését, és a családi gyökereket is, ahol gyakran jelen vannak a bántalmazás csírái.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schóbert Lara először posztolt közös képeket milliomos párjával
Immár a közösségi médiában is hivatalossá tette Schobert Lara, hogy egy párt alkot Csereklei Dáviddal. A friss fotók a Balatonnál készültek.
F. O. - szmo.hu
2025. július 06.



A milliomosként számon tartott férfi egy telefontokokkal és fóliákkal foglalkozó cég tulajdonosa. Csereklei korábban feltűnt a Cápák között-ben, egy ideig pedig Szalai Laurával, a 2021-es Nagy Ő győztese volt a kedvese.

Lara és Dávid között tizenkét év a korkülönbség. A pár már a Sztárbox idei sajtóeseményén is együtt jelent meg, most viszont a közösségi médiában is megerősítették kapcsolatukat.

A fitneszező influenszer, Schóbert Lara és az új párja Balatonakarattyán töltötte a szabadidejét, itt készültek az első nyilvánosan megosztott közös fotók, amiket itt lehet megnézni:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Schóbert Lara (@laraschobertt) által megosztott bejegyzés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik saját műsorában árulta el: A helyzet az, hogy prosztatarákom van
Kuncze Gáborral készült beszélgetésben a volt politikus kérdezett rá az újságíróra, hogy milyen seb van a fején. Ekkor derült ki, hogy mi történt Havassal.


A Heti Havas vendége Kuncze Gábor volt. A volt politikus rákérdezett a műsorvezetőre, hogy mi történt vele, miért van egy nagy seb a fején.

Havas elmondta, hogy mivel nem szokott hazudni, ezért elmondja az igazat:

A helyzet az, hogy prosztatarákom van. Múlt pénteken fejeződött be a sugárterápia. 28 alkalommal voltam kezelésen.

Majd arról is beszélt, hogy bár sokan kételkedtek benne, de ő tudta, hogy végig fogja scinálni a kemoterápiát. A betegségéről nagyon kevesen tudtak, még a családjában is.

"Tudtam, hogy végigcsinálom, mert ha én valamit elhatározok, akkor én azt megcsinálom. Végigcsináltam fegyelmezetten" - magyarázta.

A sebnek pedig az volt a története, hogy a kezelések miatt legyengült. Az orvosok ezt előre elmondták neki, ahogy azt is, hogy több mellékhatása is lesz. Ilyen a gyakori vizelési inger is. Pár napja egy reggel megivott egy-két korty pálinkát éhgyomorra, a születésnapja után. Majd rátört a vizelési inger a kertben.

"Fejjel beleestem egy bokorba. Nagy szerencsém volt, hogy nem a szememet szúrtam ki, hanem itt hasadt föl" - mesélte.

VIDEÓ: Kuncze Gábor azt mondja, hogy okkal tart a jövő fejleményeitől - Heti Havas

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Már 3 millióan látták, ahogy ByeAlex barátnője elsírja magát egy bontott csirkén
A csomagoláson szereplő vágási dátum annyira megérintette, hogy könnyekben tört ki. ByeAlex humorral próbálta oldani a helyzetet, a videót már több millióan látták.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 05.



ByeAlex ismét megosztott egy pillanatot a hétköznapjaiból, amely ezúttal különösen meghatóra sikerült. A csütörtök délutáni Facebook-posztjában egy videót tett közzé, amelyen párja, Rákóczi Benjamina látható könnyes szemekkel, kezében egy védőgázas csomagolású csirkehússal, vette észre az Index.

A felvétel tanúsága szerint Benjamina éppen pakolt a hűtőnél, amikor egyszer csak elsírta magát. ByeAlex meg is kérdezte tőle, miért tört ki sírásban. Kiderült: a csomagoláson szereplő dátum, vagyis az a nap, amikor levágták a csirkét, annyira megérintette, hogy elérzékenyült.

A videóban ez a párbeszéd hangzik el:

– Szörnyű, tényleg szörnyű.

– Akkor nem eszed meg?

– Dehogyis! Nem tudom, mit csinálok vele... Kidobni nem fogom, mert az tiszteletlenség rá nézve... Visszarakom a mélyhűtőbe.

– Vegyünk neki ruhákat! – mondta viccesen az énekes, amire Benjamina már mosolyogva reagált.

„pakol a hűtőnél, mondja, süt valamit... erre elkezd sírni... mondom: miért sírsz? jó lelkű kis ember ez!” – írta a 2025-ös Csillag születik zsűritagja a videó mellé.

ByeAlex péntek délután arról is beszámolt, hogy a megható videót már több mint 3 millióan megnézték a közösségi oldalon.

„mondjuk ebből én vagyok 54 legalább!” – tette hozzá.

A csirkés videó megtekintésszámát itt lehet tovább gyarapítani:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Kegyetlen volt” – Földes Eszter elárulta, mikor tudta meg, hogy Földes Tamás nem a vérszerinti apja
A színésznő egy podcastbeszélgetésben nyíltan beszélt az anyaság kihívásairól, és arról is, hogy miért nem tartja a kapcsolatot az édesanyjával.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. július 07.



Földes Eszter a Popfilter podcast adásában beszélt gyerekkoráról, családi viszonyairól és arról, hogyan változtatta meg az életét a fia, Álmos születése. A színésznő azt mondta, az anyaság sok mindent felszínre hozott benne, amit korábban nem értett.

„Nem értettem azokat az indulatokat, amelyek bennem voltak az anyaság kezdeti szakaszában. Úgy éreztem, mintha nem lennék önmagam, és rájöttem, valójában ez az édesanyám. És az addigi, hipnotizált állapotban történő állításaim azzal kapcsolatban, milyen fantasztikus gyerekkorom volt, egy csapásra darabjaira hullottak, akár egy gyöngysor”

– fogalmazott.

Úgy érzi, ezek az élmények egy kényszeredett felnövési folyamatot indítottak el benne. „Hirtelen elindult egy kényszeredett felnövéstörténet, rettenetesen sok dolog szakadt fel bennem. És közben sokszor nagyon egyedül maradtam ezekkel a felismerésekkel” – tette hozzá.

A színésznő azt is elárulta, hogy már több mint egy éve nem beszél az édesanyjával. Elmondása szerint azt érezte, hogy az édesanyja sosem tudta őt igazán szeretni.

Földes Eszter gyerekként sokáig azt hitte, hogy Földes Tamás az édesapja. Mint mesélte, kilencéves koráig nem tudta, hogy papíron Landkammer Eszter a neve, és hogy a vér szerinti apja nem jelent meg a bíróságon, ezért nem tudták hivatalosan is átíratni a nevét. Az iskolában viszont az édesanyja kérésére Földesnek hívták.

„Soha nem találtam a helyem a családomban, mindig idegennek éreztem magam. Ráadásul kívülről is jöttek ilyen megjegyzések. Édesanyámnak és a vér szerinti apámnak is sötét haja van. Én meg szőke és kék szemű vagyok. Egyszer levittem a tesómékat a játszótérre, mert én voltam a bébiszitter, bár csak kilencéves voltam. Néztem őket, ahogy játszanak, amikor odajött hozzám valaki, és megkérdezte tőlem, engem a postás hozott-e a családba, mert egyáltalán nem hasonlítok a többiekre. Kegyetlen volt”

– idézte fel.

Földes Eszter a beszélgetésben arról is beszélt, hogy már gyerekként is koravén volt, és ez a párkapcsolataira is hatással volt. „A párjaim általában jóval idősebbek voltak nálam, nem véletlenül. Az első szerelmemmel például 16 év volt a korkülönbség, és 14 éves voltam, amikor összejöttünk. A mai napig vonzó egy férfiban, ha erősebb, okosabb, és egy picit mindent jobban tud nálam. Ez pedig óhatatlanul benne tart egy olyan pozícióban, ahol ’kicsi’ tudok maradni” – mondta.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: