„Anyukám csak fotón látta a fiamat” – Ivancsics Ilona fájdalmas vallomása
A Szomszédok egykori sztárja ma már csendesebb életet él Szentendrén. Őszintén mesélt elvesztett édesanyjáról, fiáról és arról is, ki segít neki a kertben.
Ivancsics Ilona, a Szomszédok egykori szereplője ma már nyugodtabb életet él Szentendrén, ahol különösen nagy figyelmet fordít a kertjére. A hot! magazinnak adott interjúban arról is beszélt, hogy nincs egyedül a kerti munkák során. „Maradjunk annyiban, hogy van társaságom és segítségem a kertben. A lényeg, hogy jól érzem magam” – fogalmazott.
A színésznő őszintén mesélt édesanyja elvesztéséről, amely máig mély nyomot hagyott benne. „Sajnos, anyukám nem ismerhette a fiamat, csak fotón látta. Ez egy nagy fájdalmam, mert nagyon várta a születését” – mondta.
Mint elmondta, akkoriban Budapestre költöztette édesanyját, miután szülei elváltak.
„Éppen hoztam volna magunkhoz, de a kocsiban rosszul lett, mentőt kellett hívni. Még egy hónapig élt”
– emlékezett vissza a történtekre.
„Nagyon nehéz, fájdalmas időszak volt, de azzal nyugodtam bele, hogy átadta a helyét a fiamnak az életben” – tette hozzá. A művésznő az interjúban azt is elmondta, hogy időnként saját magában és a fiában is felismeri édesanyja vonásait. „Sok a feldolgozatlan téma, mert korán ment el, huszonkilenc éves voltam. Még megérhette a Szomszédok sikerét, és szerette, hogy színész vagyok” – mondta.
Ivancsics Ilona fia kilenc éven át élt Angliában és Spanyolországban, de egy éve újra Magyarországon lakik.
Ivancsics Ilona, a Szomszédok egykori szereplője ma már nyugodtabb életet él Szentendrén, ahol különösen nagy figyelmet fordít a kertjére. A hot! magazinnak adott interjúban arról is beszélt, hogy nincs egyedül a kerti munkák során. „Maradjunk annyiban, hogy van társaságom és segítségem a kertben. A lényeg, hogy jól érzem magam” – fogalmazott.
A színésznő őszintén mesélt édesanyja elvesztéséről, amely máig mély nyomot hagyott benne. „Sajnos, anyukám nem ismerhette a fiamat, csak fotón látta. Ez egy nagy fájdalmam, mert nagyon várta a születését” – mondta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Három hónappal ezelőtt született meg Herceg Dávid és felesége, Bianka második gyermeke, Sarah. A kislány érkezése után először úgy tűnt, minden rendben van, az orvosok is egészségesnek nyilvánították a babát, minden vizsgálaton átestek korábban.
A szülésnél azonban feltűnt, hogy az egyik szeme be van dagadva. Kezdetben csak ödémára gyanakodtak, de a duzzanat a második napra sem múlt el, ezért további vizsgálatokra került sor. Végül kinyitották a szemét, és akkor derült ki, hogy az egyik szeme nem fejlődött ki.
Az orvosok szerint a bal szeme rendesen kifejlődött, de az sem biztos, hogy teljesen jól lát vele.
„Egy világ dőlt össze bennünk” – mondta Herceg Dávid.
Az elmúlt három hónapban nem jelentkeztek a közösségi oldalakon. Elmondásuk szerint nem bujkáltak, egyszerűen csak nehezen tudták feldolgozni a történteket.
„Az egész klinika meg volt döbbenve, nagyon sajnáltak minket. Legrosszabb rémálmunkban volt az, hogy vak gyermekünk születik. Idő kell ehhez, hogy feldolgozza az ember, hogyan változik meg az életünk” – tette hozzá az énekes.
A család most abban bízik, hogy három műtéttel talán javíthatnak Sarah látásán. Egy-egy beavatkozás körülbelül 5–6 millió forintba kerül, míg az Egyesült Államokban akár 20 millió forint is lehet.
Három hónappal ezelőtt született meg Herceg Dávid és felesége, Bianka második gyermeke, Sarah. A kislány érkezése után először úgy tűnt, minden rendben van, az orvosok is egészségesnek nyilvánították a babát, minden vizsgálaton átestek korábban.
A szülésnél azonban feltűnt, hogy az egyik szeme be van dagadva. Kezdetben csak ödémára gyanakodtak, de a duzzanat a második napra sem múlt el, ezért további vizsgálatokra került sor. Végül kinyitották a szemét, és akkor derült ki, hogy az egyik szeme nem fejlődött ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rácz Jenő teljesen kiakadt azon, mennyit kért egy állásra jelentkező szakácsjelölt
A Michelin-csillagos séf munkatársakat keres az éttermébe a nyári szezonra. Egy jelentkező azonban olyan fizetési igényt küldött, amitől Rácz szinte szóhoz sem jutott.
Rácz Jenő a közösségi oldalán osztotta meg, hogy ismét munkatársakat keres az éttermébe. A nyári csúcsszezon közeledtével szakácsokra és felszolgálókra van szükségük. Azt írta, stabil és igényes munkahelyet kínálnak, korrekt fizetésért cserébe.
A toborzás azonban váratlan fordulatot vett. A sztárséf az Instagram-sztorijában mutatta meg, hogy az egyik jelentkező mennyire meglepő fizetési igényt küldött neki.
„Üdvözletem. Szeretnék jelentkezni a szakácsállásra! Persze, ha kell Önnek szakács. Havi 1 000 000 Ft, plusz lakhatás, ha hétvégére jönne a családom”
– állt az üzenetben, amit Rácz megosztott a követőivel.
„Azt hittem, nem jól látom a nullákat. Aztán kiderült, hogy tényleg nem…” – írta a sztorijában a Michelin-csillagos séf. Rácz szerint a jelentkező kérése túlmutat a realitáson. Azt viszont elárulta, hogy a lakhatási lehetőség valóban szerepelt az álláshirdetésben.
Bár az nem derült ki, mi lett a jelentkezés vége, a séf elmondása alapján most először döbbent meg igazán a jelöltek igényein.
Rácz Jenő a közösségi oldalán osztotta meg, hogy ismét munkatársakat keres az éttermébe. A nyári csúcsszezon közeledtével szakácsokra és felszolgálókra van szükségük. Azt írta, stabil és igényes munkahelyet kínálnak, korrekt fizetésért cserébe.
A toborzás azonban váratlan fordulatot vett. A sztárséf az Instagram-sztorijában mutatta meg, hogy az egyik jelentkező mennyire meglepő fizetési igényt küldött neki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szakított Muri Enikő és Tóth Szabi, már külön is költöztek
A Sugarloaf egykori álompárja éveken át kitartott egymás mellett, még a Nyerő Párosban is remekeltek. A kapcsolatuk azonban csendben véget ért, a zenében továbbra is együtt dolgoznak.
Közel hat év után véget ért Muri Enikő és Tóth Szabi kapcsolata. A Sugarloaf tagjai már külön is költöztek, de a zenekarban továbbra is együtt dolgoznak, közösen lépnek fel a koncerteken.
A pár először 2016-ban találkozott, de akkor még csak munkakapcsolat volt köztük. 2019-ben vállalták fel nyilvánosan a szerelmüket, amikor Szabi már elvált. Kapcsolatuk során az RTL Nyerő Páros című műsorban is szerepeltek, a hatodik évadban a harmadik helyen végeztek.
Enikő korábban így beszélt a kapcsolatukról: „Nyíregyházi lány vagyok, és mindig azt láttam, hogy szerelem van, esküvő van, gyerek van, boldogság van. El sem tudom képzelni az életemet úgy, hogy legalább egyszer ne mennék férjhez. Általában én hozom fel, ő egy kicsit vonakodósabb.”
„Mondjuk ki minden szépítés nélkül: ezen már túl van, ahogy túl van a gyermekáldáson is. Neki ez újdonságot nem okoz, ellenben nagyon sokszor elmondja, hogy »azt szeretném, hogy boldog legyél mellettem, és ha erre vágysz, igyekszem ezt neked megadni«, de ő egy ilyen férfi, akinek a házasság nem annyira fontos. Nem annyira romantikus, nem annyira bújós, nem annyira becézgetős, máshogy fejezi ki a szeretetét, nem azzal, hogy megkéri a kezem. Ezt elfogadtam, nincs ezzel a világon semmi bajom… Na jó, néha van, de le tudom nyelni.”
A story.hu információi szerint a szakításuk váratlanul történt, és csendben intézték el. Már külön élnek.
Szabi korábban hangsúlyozta, hogy nem Enikő miatt hagyta ott a családját. Az énekesnő párja fiával is sok időt töltött, fontos volt számára a jó kapcsolat. Enikő úgy érezte, hogy pár éves szerelmük már egy nyolc-kilenc évesnek felel meg.
Közel hat év után véget ért Muri Enikő és Tóth Szabi kapcsolata. A Sugarloaf tagjai már külön is költöztek, de a zenekarban továbbra is együtt dolgoznak, közösen lépnek fel a koncerteken.
A pár először 2016-ban találkozott, de akkor még csak munkakapcsolat volt köztük. 2019-ben vállalták fel nyilvánosan a szerelmüket, amikor Szabi már elvált. Kapcsolatuk során az RTL Nyerő Páros című műsorban is szerepeltek, a hatodik évadban a harmadik helyen végeztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Muri Enikő a Patrióta műsorának vendége volt, ahol arról beszélt, hogyan élte meg a Fidesz Harcosok Klubja eseményén való fellépését, és milyen reakciókat kapott azóta – írta meg a Telex. Az énekes úgy fogalmazott: „Nem félek semmitől, nem bánok semmit, mindent ugyanúgy csinálnék, ahogy eddig csináltam, és nem fogok lehajtott fővel az utcán járni csak azért, mert valakinek az sem tetszik, hogy én a világon vagyok.”
Azt mondta, idővel megtanulta, hogy vannak helyzetek, amikor érdemesebb csendben maradni, mert „úgyis te fogod húzni a rövidebbet.” Különösen igaznak érzi ezt akkor, ha valaki a Fidesz iránt szimpatizál.
Szerinte ha valaki nyíltan felvállalja ezt az álláspontot, „akkor már rögtön érezheti a kést a hátában.”
Muri Enikő szerint egyre inkább jellemző, hogy aki más véleményt képvisel, annak kemény visszajelzésekkel kell szembenéznie. Úgy fogalmazott:
„Nekünk rohadtul elegünk van már abból, hogy csak az létezik, amit a másik oldal mond.”
Hozzátette, nem zavarja, ha valaki másként gondolkodik, mert mindenki arról ír, amiről szeretne.
Az énekes arról is beszélt, hogy nem tartja igaznak azt az állítást, miszerint ma Magyarországon ne lehetne szabadon véleményt nyilvánítani. Példaként említette:
„Amikor valaki azt mondja, hogy itt senki nem beszélhet semmiről, mert jön a fekete autó, és elviszi. Ez egy hülyeség. Tehát azt gondolom, ha már ezt kimondhattad, és nem jött érted semmilyen színű autó, akkor én elgondolkoznék azon, hogy tök jó, hogy egy olyan országban élünk, ahol lehet szabadon szinte bármit mondani.”
Megemlítette azt is, hogy olyan fideszes vezetésű településeken is fellépnek ellenzéki zenekarok, ahol a helyi vezetés kormánypárti. Szerinte: „Akkor kérdezem én, hogyha ez a mi részünkről működhet, akkor milyen jogon mondják azt, hogy majd ha mi leszünk hatalmon, akkor mentek a süllyesztőbe?”
Az interjú során szóba került Magyar Péter is, akiről az énekesn azt mondta:
„Komolyan mondom, én néha örülök, hogy hogy viselkedik, jó azt látni, hogy az alulnál is van még lejjebb. Amikor azt gondolnád, hogy ez már a mélypont, akkor még le tud menni pár szinttel lejjebb.”
Februárban az énekes közösségi oldalán osztotta meg, hogy megalázó és trágár üzeneteket kapott, miután megjelent egy közös szelfije Orbán Viktorral. Politikai szimpátiája azonban korábban sem volt titok: két éve a Tranzit fesztiválon fotózkodott Szijjártó Péterrel, és részt vett a Békemeneten is.