SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Amber Heard megszólalt az elvesztett per után: „Senki nem mondhatja azt, hogy ez fair volt”

A színésznő arról beszélt egy tévéinterjúban, hogy nem kapott megfelelő bánásmódot a közösségi médiában, de utalt arra is, hogy Johnny Depp jogi csapata lefizette az ellene valló tanúkat.


Először nyilatkozott Amber Heard azóta, hogy elveszítette a Johnny Depp által indított becsületsértési pert. Mint megírtuk, az esküdtszék megállapította, hogy Heard rágalmai volt férjével szemben nem voltak megalapozottak, és Deppnek adott igazat. A színésznek 10 millió dollár (8 millió font) kártérítést és 5 millió dollár büntető kártérítést ítélt meg. Heard viszontperelte Deppet, ebben az ügyben három állításból egyben adtak igazat Heardnek, egy rágalmazási ügyben. A színésznőnek 2 millió dollár kártérítést ítéltek meg, büntető kártérítést viszont nem.

Heard most az NBC News Today című műsorában nyilatkozott. A teljes interjú később fog megjelenni, egy-két részletet azonban már megmutattak belőle. Az előzetesből kiderült, hogy a színésznő úgy véli, Depp jogi csapata lefizette a tanúkat, akik ellene vallottak a bíróságon, és nem is meglepő, hogy ilyen ítélet született. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem hibáztatja az esküdtszéket, amiért ellene ítéltek.

"Igazából megértem. Ő [Johnny Depp] egy kedvelt személyiség, az emberek pedig úgy érzik, hogy ismerik őt. Ő egy fantasztikus színész"

- mondta, ezzel talán azt sugallva, hogy az esküdtszéket a színész népszerűsége is befolyásolhatta a döntésben.

Miután a műsorvezető emlékeztette, hogy az esküdtszéket nem lehet ily módon elkápráztatni, nekik a tényeket és a bizonyítékokat kell figyelembe venniük, a színésznő így reagált:

"Hogy tudtak volna elhinni bármit is, ami kijött a számon, ha három és fél hétig hallgatták a tanúvallomásokat arról, hogy mennyire nem vagyok hiteles ember?!"

Az interjú egy másik pontján arról is beszélt, hogy szerinte nem kapott megfelelő bánásmódot a közösségi médiában. Mint mondta, nem érdekli és így nem is veszi fel, hogy ki mit gondol róla, vagy arról, hogy mi történt az otthonában, a házasságában, zárt ajtók mögött, hiszen egy átlagos ember ezt úgysem tudhatja. De azt is hozzátette:

"Még az is, aki biztos benne, hogy megérdemeltem ezt a sok gyűlöletet és kegyetlen kritikaáradatot, még akkor is, ha azt gondolja, hogy hazudok, nem tudna belenézni a szemembe és azt mondani, hogy igazságos bánásmódot kaptam a közösségi médiában. Nem mondhatja azt nekem, hogy ez fair volt."

Heard szóvivője a sajtómegkeresésekre válaszolva elárulta, a színésznő azért vállalta az interjút, mert Johnny Depp jogi csapata az ítélethirdetés után napokig közleményekkel és tévés interjúkkal haknizta tele a médiát, és a színész is ugyanezt tette a közösségi médiában. Elmondása szerint Heard egyszerűen csak reagálni akart erre oly módon, hogy kifejezhesse a gondolatait és érzéseit, amit nagyrészt nem tehetett meg a bíróságon.

Amber Heard interjújának előzetese:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.


Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.

A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:

Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.

A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.

Mutatjuk a 12 hölgyet!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Súlyos baleset a színházban: vegyszer marta szét Peller Károly arcát
A színész a Shrek című musical előadása közben sérült meg, mert a maszkját egy maró vegyszerrel tisztították. A fájdalom ellenére végigjátszotta az előadást.


Sebhelyes arccal beszélt legújabb színpadi sérüléséről Peller Károly a Duna TV Ridikül című műsorában. A színész elmondta, hogy a Shrek című musical egyik előadása közben egy vegyszerrel tisztított maszk marta szét az arcát, a fájdalom ellenére azonban végigjátszotta az előadást.

„Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, és egy kicsit szétmarta az arcomat” – mesélte.

A csúnya égési sérülést a Shrek című darab előadása közben szerezte, amelyben a színész Shrek egyik alakítója – írta a Story.hu. Bár a látvány komoly sérülésre utalt, Peller Károly igyekezett a történtek jelentőségét kisebbíteni. A műsorvezető kérdésére elárulta, hogy érezte a fájdalmat, de nem szólt, így a vegyszerben ázó maszkot nem vették le róla.

A színész a közösségi oldalán igyekezett megnyugtatni a rajongóit, jelezve, hogy a tévéműsor felvétele már két hónappal az eset után készült, és azóta rendbe jött. A sérülés miatt nem kellett lemondania az előadásait. „Furán nézek ki? De miért? Két hónapja történt, akkor volt a felvétel! Már teljesen jól vagyok!” – írta posztjában.

A beszélgetés során Peller Károly a Szépség és a Szörnyetegben játszott Szörnyeteg szerepét is felidézte.

„Az egy olyan nagyívű szerep, és egy olyan lelki átváltozáson kell átmenni benne a külső átváltozáson kívül, amit most egyébként sikerült produkálnom...” – mutatott az arcán lévő sebhelyre.

VIDEÓ: A színész mesélt a sérülésről

Peller Károlynak nem ez volt az első színpadi sérülése. Januárban egy operettgálán súlyos balesetet szenvedett, amikor egy rosszul sikerült mozdulat után elszakadt a bicepsze. Elkerülhetetlenné vált a műtét, amely miatt hosszabb időre korlátozták a színpadi munkában. „Átfúrták a csontot, szétvágták a kezemet, úgyhogy most fájdalomcsillapítókon élek” – nyilatkozta akkor. A mostani, maszk okozta arcsérülés azonban nem kényszerítette pihenőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka elárulta, hogyan bánnak a nőkkel a filmiparban
A színésznő szerint a szakmai bizonytalanság és a folyamatos versenyhelyzet a hallgatás legfőbb oka. Úgy véli, sokan inkább lenyelnek sérelmeket, mert tudják, hogy rengetegen várnak ugyanarra a szerepre.


„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka színésznő több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött beszélt a magyar filmiparban tapasztalható hatalmi viszonyokról és a nők helyzetéről az első alkalommal Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválon. A rangos eseményen meghívott vendégként vett részt egy, a női alkotók helyzetéről szóló beszélgetésen.

A színésznő szerint bár érzékelhető a pozitív változás, annak üteme lassú, és felzaklató, hogy évtizedek után is alapvető igazságokért kell küzdeni.

„Ami igazán felzaklató az az, hogy még mindig beszélni kell például arról, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetés járjon egy férfinek és egy nőnek, vagy hogy miért nem természetes, hogy ugyanannyi női rendező, operatőr vagy döntéshozó legyen a szakmában, mint férfi”

– mondta a Blikknek.

Gryllus Dorka szerint a szakmában továbbra is erősen jelen van a kiszolgáltatottság. „A filmipar is egy hatalmi rendszer, ahol sokszor jelen vannak a függőségi viszonyok és a kiszolgáltatottság különböző formái” - vélte.

A beszélgetésen az is szóba került, miért maradnak sokszor kimondatlanul a sérelmek. A színésznő szerint ennek egyik legfontosabb oka a szakmai bizonytalanság és a kiélezett versenyhelyzet, ami óvatosságra inti az embert.

„Volt egy mondat, amit egyszer kaptam útravalóként: mindig gondolj arra, hogy hányan állnak mögötted, akik készen állnak arra, hogy átvegyék a helyedet. És amikor ezt tudod, akkor sokszor átgondolod, hogy beleállsz-e egy konfliktusba, vagy inkább lenyelsz bizonyos dolgokat.”

Az elmúlt években a MeToo-mozgalom új lendületet adott ezeknek a párbeszédeknek. A színésznő úgy látja, a változás már elindult, és egyre többen mernek beszélni a problémákról. „Szerintem a nők lassan elkezdik kinyitni a szájukat bizonyos kérdésekben. Egyre több történet kerül felszínre, egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk.”

Fontosnak tartja az erősödő női szolidaritást és a fiatalabb generáció tudatosságát, akik szerinte jobban tudják, mikor kell kiállni magukért.

Gryllus Dorka beszélt arról is, hogy a színészet mellett egyre nagyobb szerepet kap az életében a rendezés, ami új alkotói perspektívát nyitott számára. Folytatja a munkát a Loupe Színházi Társulással, és férjével, Simon Kornéllal is új, saját projektet terveznek.

„Sok ötletem is van, így annak is örülök, ha mások gondolnak rám, de annak is, ha a saját elképzeléseimet tudom megvalósítani” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pindroch Csaba: Történt velem egy kis baleset, oda nyúltam, ahová nem kellett volna
A színész elárulta, hogy nem a seb összevarrása volt a legrosszabb, hanem az, amikor a jegygyűrűt le kellett húzni a bedagadt ujjáról.


Pindroch Csaba a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egy kisebb baleset érte.

Mint írja:

"Történt velem egy kis baleset, mondjuk úgy, hogy oda nyúltam, ahová nem kellett volna(két veszekedő kutyus közé…)"

A színész sebeit összevarrták, de elárulta, hogy a "legfájdalmasabb az volt, hogy valahogy le kellett húzni a bedagadt ujjamról a jegygyűrűmet… vagy tíz percig tartott... hiába 20 év … és remélem még 2x ugyanennyi!"

Végül megosztott egy tanulságot is: "Ne nyúlka-piszka, mert megszúr a bicska!"

Annyit még hozzátett: "Mostantól eltartott kisujjal iszom a kávét, mint az “Urak”!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk