Állás nélkül maradt Megyeri Csilla
Állás nélkül maradt Megyeri Csilla - írja a Blikk. Felmondott korábbi munkahelyén, Debrecenből Budapestre költözött, bízva abban, hogy megtörténik a nagy áttörés.
Úgy tűnik, ez egyelőre nem sikerült.
"Nagy kérdőjelek vannak most bennem azzal kapcsolatban, hogy hogyan tovább, hogy mi lesz" – vallotta be a Blikknek Csilla, aki partnerével, Gergely Róberttel vasárnap este a harmadik adásban kiesett a TV2 show-műsorában.
"Tudtam, hogy a döntőig nem jutunk el, de azért egy-két hetet még szívesen játszottam volna. Főleg úgy, hogy jelenleg nincs munkám. Igaz, vannak megkeresések, de ezek többnyire a celebkedésről szólnak, én pedig szeretnék végre műsorvezetőként dolgozni.
Voltam egy műsorvezető-castingon is, de egyelőre semmi konkrét dolog nincs kilátásban. Bízom benne, hogy idővel erre is lesz lehetőségem" – mondta a Blikknek Megyeri Csilla, akinek növekvő rajongótábora miatt ugyan akadnak reklámkampányai, de a megélhetéséhez sokkal többre lenne szüksége.