FELFEDEZŐ
A Rovatból

Félelmetes titkot árult el a fiatal lány, aki százmilliókért adta el a szüzességét

Aleexandra Kefren a mai napig nem heverte ki a történteket.


Óriási felzúdulást keltett 2016 novemberében a hír egy 18 éves lányról, aki azzal akart egy rakás pénzt keresni, hogy

az interneten árverezteti el a szüzességét, vagyis azzal fekszik le életében először, aki a legtöbb pénzt ígéri neki.

A tizennyolcat akkor éppen betöltő, romániai Aleexandra Kefren ártatlanságára Jan Zakobielski hírhedt eszkortközvetítő weboldalán, a Cinderella Escortson lehetett licitálni. A cég, amelyik rendszeresen ajánl fiatal, szűz nőket klienseinek, és amelyik azt állítja, hogy a hollywoodi sztárok között is vannak ügyfelei, egymillió dolláros (250 millió forintos) kikiáltási árat szabott meg.

A fiatal lány akkor, a brit ITV This Morning című műsorában azt mondta

szüksége van a pénzre, hogy megakadályozza a szülei kilakoltatását, illetve azért, hogy egy rangos egyetemen tanulhasson.

A szüzességaukció ötletét pedig az egyik kedvenc filmje, az 1993-as Tisztességtelen ajánlat inspirálta.

Nem sokkal később a Cinderella Escorts bejelentette, hogy az aukció nyertese,

egy hongongi üzletember végül 2,8 millió dollárt (több mint 700 millió forintot) fizetett az első éjszakáért.

Közel másfél évvel a történtek után Aleexandra Kefren úgy döntött, újra a nyilvánosság elé áll, és elmondja az igazat ügyről.

A lány a Sugarcookie című pornómagazinnak elmondta,

a történetből egy szó sem volt igaz.

Az egész nem más, mint egy ügyes módszer, amivel Cinderella Escorts a médiát felhasználva vesz rá fiatal lányokat a prostitúcióra.

Az ügynökség kreál egy mesébe illő sztorit, mesébe illő összegekkel. Miután a történet bejárja a sajtót, nehéz helyzetben lévő lányok ezrei jelentkeznek a cégnél, azt remélve, hogy egy hasonló történet főszereplői lesznek. Meg is ígérik nekik, hogy ha milliókat nem is, de dollárezreket kereshetnek majd egyetlen éjszaka alatt eszkortként, aztán lépésenként

beszippantják őket a szexiparba, míg végül lepusztult bordélyokban kötnek ki.

A modellkedéssel kacérkodó Kefrennek rengeteg követője volt közösségi médiában, így találta meg őt a Cinderella Escorts. Egy ellenállhatatlan ajánlattal keresték meg: vegyen részt egy marketingkampányban, amivel nem csak pénzt kereshet, de hírnevet is szerezhet, ami megalapozza a jövőjét. Lassanként avatták be abba, hogy milyen szerepet szánnak neki, és biztosították róla, hogy a sztori soha sem kerül ki Nagy Britanniából.

A cég semmit sem bízott a véletlenre, előre megírták és betanították a szüzességét áruló lány szerepét Aleexandrának. Még egy a szüzességét bizonyító orvosi tesztet is csináltattak vele, hogy minden részlet stimmeljen, ha valaki véletlenül gyanút fogna.

A lány végül fizetést sem, csak egy soványka költségtérítést kapott a cégtől, meg egy világméretű botrányt a nyakába.

Miután Aleexandra szerepelt a reggeli műsorban, a személye köré épített történet órák alatt bejárta a világot, a lány élete pedig összeomlott. Miután a román médiumok is felkapták a sztorit, a régi barátai hátat fordítottak neki, gyalázkodó, és fenyegetőző üzenetek ezreit kapta, amiért a nagy nyilvánosság előtt hazudott.

Aleexandrát annyira megviselték a történtek, hogy ötször kísérelt meg öngyilkosságot.

A mélypontról a szüleinek és az azóta férjének sikerült kirángatniuk. Azt mondja, a történetével azért állt most elő, figyelmeztesse a hozzá hasonló, fiatal, naiv lányokat, nehogy beleessenek ugyanabba a csapdába.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.


Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.

A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.

Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.

A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.

Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.

A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.

Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.

Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.


Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.

A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.

VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel

Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk