HÍREK
A Rovatból

A tömeg be akart törni a városi közgyűlés épületébe Belgrádban, mert szerintük a választáson szavazatlopás és számos csalás történt

A legnagyobb csalás szerintük a belgrádi önkormányzati választáson történt. A kormánypárt tagadja, hogy bármilyen csalás történt volna.


Legkevesebb 35 tiltakozót előállított a rendőrség a vasárnapi belgrádi tüntetés után, amelyet a baloldali ellenzék szervezett, mert úgy véli, a december 17-i választáson szavazatlopás és számos csalás történt. A tömegoszlatás közben két rendőr megsérült.

A baloldali ellenzék a múlt hétfő óta szervez tiltakozó akciókat, több politikus éhségsztrájkot folytat, az országos választási bizottság épületénél tiltakozást, vasárnapra pedig tömegtüntetést szerveztek. A legnagyobb csalás szerintük a belgrádi önkormányzati választáson történt.

Az országos választási bizottság előzetes eredményei szerint az országos voksolást a kormányzó Szerb Haladó Párt Szerbia nem állhat meg nevű listája nyerte meg a voksok 46,7 százalékának a megszerzésével, míg a második helyen a baloldali ellenzéki összefogás Szerbia az erőszak ellen listája végzett a szavazatok 23,69 százalékával.

A hivatalos előzetes eredmények szerint Belgrádban az önkormányzati választáson a Szerbia nem állhat meg nevű lista a voksok 39,35 százalékát, míg a Szerbia az erőszak ellen lista a 34,26 százalékát kapta. A mérleg nyelve egy pártfüggetlen civilekből alakult csoport lehetne, ám a Mi - A nép egy hangja listavezetője közölte, nem kívánja egyik oldalt sem támogatni, és úgy vélte, az egész választási folyamatot meg kellene ismételni Belgrádban.

A Szerb Haladó Párt tagadja, hogy bármilyen választási csalás vagy szavazatlopás történt volna.

Vasárnap több ezren tiltakoztak Belgrád belvárosában a választások megismétlését követelve, a tömeg be akart törni a városi közgyűlés épületébe is, ezért a rendőrség könnygázt vetett be, míg a tüntetők járdakövekkel dobálták az épületet védő rendőröket és csendőröket. Aleksandar Sapic belgrádi polgármester szerint óriási károk keletkeztek a közgyűlés épületén.

A BBC azt írja, hogy ellenzéki aktivisták szerint a szerb rendőrség vasárnap túlzott erőszakot alkalmazott, a rendőrök gumibotokkal verték az embereket. A tüntetésen Sofija Mandic ügyvéd azt mondta, hogy Vucicnak „békésen kell átadnia a hatalmat”, amelyet szerinte jelenleg bitorol.

Az ellenzékben a tiltakozáshoz éhségsztrájkkal is csatlakoztak. Németország szerint a csalásról szóló vádak „elfogadhatatlanok” egy olyan ország esetében, amely az Európai Unióhoz készül csatlakozni.

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök éjszaka a televízióban kommentálta az eseményeket. Egyrészt megismételte korábbi kijelentését, miszerint semmiféle forradalom nem folyik Belgrád utcáin, másrészt pedig szégyenletesnek nevezte, hogy az ellenzék a nép akaratával szembe szállva, erőszakkal akar hatalomra kerülni.

Vasárnap késő este a nemzetbiztonsági tanács is összeült, hogy értékelje a helyzetet. Az ülést követően Ivica Dacic külügyminiszter, aki a testület titkára, közölte: el kell választani egymástól a politikai tiltakozásokat és az erőszakos tüntetéseket.

Vasárnap este pedig az állami intézmények elleni támadás és az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete történt - mondta. Hozzátette: a nemzetbiztonsági tanács ülésén elemezték annak lehetőségét is, hogy külföldi befolyás állhat a tiltakozás mögött, de erre vonatkozóan nem közölt részleteket.

Mind Aleksandar Vucic, mind Ivica Dacic igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy amennyiben bárki is erőszakkal akarja megdönteni a hatalmat, az állami szervek biztosítani fogják a békét.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szerint kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péterék menetén
A miniszterelnök által kiposztolt második képpel azonban van egy kis probléma. A két fotó ugyanis egészen más időben és helyen készült.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Orbán Viktor nem sokkal a beszéde után kiposztolt egy két képből álló montázst, amelyen az egyik kép a Békemenettel teli Margit hidat, a másik a Hősök terén gyülekező tiszásokat ábrázolta.

Orbán büszkén azt írta a képek mellé, hogy a Békemeneten kétszer annyian voltak.

A második képpel azonban van egy kis probléma. Az Orbán által közzétett fotó igencsak a rendezvény elején készült, amikor a százezres nagyságrendű tiszás tömeg épp csak elindulhatott a Deák térről, és vonult az Andrássy úton.

Másrészt kérdés, honnan készült a fotó, mert ugye a drónok számára épp Orbánék rendeltek el a Tisza rendezvényének idejére repülési tilalmat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten
A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Ugyan légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ám ez nem érintette a menetrendszerinti járatokat. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke látványos fotót osztott meg arról, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.

A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.

„Azért a víz az úr” - írta a politikus a felvétel mellé egy magyar zászló kíséretében, majd egy kommentben Orbán Viktornak is üzent.

„Egy honfitársunk lőtte a Ryanair Frankfurtról Budapestre tartó járatán. Látja ezt, miniszterelnök úr? Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!”

A repülőgép ablakából lőtt fotót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter beszéde alatt, fotót is mellékelt
Beindult a számháború: a politikai elemző szerint 35 ezren voltak Magyar beszéde alatt a Hősök terén. Ezt rövid posztjában háromszor is leszögezte.


„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.

„Bárki könnyedén kiszámíthatja a mapchecking segítségével, hogy hányan voltak a rendezvényén. Mindössze 35 ezren. Ezért is nevetséges, amikor Magyar Péter a számokról beszél. Ez csupán 35 ezer ember. A Békemeneten ennél sokkal többen voltak! A Békemenet résztvevőinek száma sokszorosa volt a háborús menetének. Így a 35 ezres létszám egyértelműen kudarcnak számít”

- szögezte le a kormánypárti influenszer.

Deák Dániel drónfotóját itt lehet megnézni:

Fekete-Győr András a tiszás vonulás után egy repülőgép ablakából készült fotót osztott meg. Ezen az látszik, hogy a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért a tömeg.

Nem sokkal korábban Orbán Viktor arról posztolt, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyarék rendezvényén:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A Tisza-kormány az első napon adócsökkentést indít, és nyugdíjat emel, leállítja a propagandát, és lezár egy 20 éves rendszert
Konkrét ígéreteket tett Magyar Péter a Hősök terén, hogy milyen intézkedései lennének a Tisza-kormánynak egy választási győzelem után. Magyarország EU- és NATO-tagságának megerősítése és az ügynökakták megnyitása is elhangzott.


„Április 12-én hivatalosan is lezárunk egy 20 éves rendszert, a Gyurcsány–Orbán korszakot, és másnap egy új napra ébredünk” – mondta Magyar. Hangsúlyozta, hogy az új kormány visszaállítja a nyomozó hatóságok tekintélyét, megnyitja az ügynökaktákat, benyújtja a nemzeti megbékélési törvényt, és létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési hivatalt.

A tervei között szerepel

Magyarország EU- és NATO-tagságának megerősítése, egy adócsökkentési program elindítása, a nyugdíjak emelése, a milliárdosok vagyonadójának bevezetése, a közmédia függetlenségének visszaállítása, valamint az állami propaganda támogatásának leállítása.

Úgy fogalmazott, konkrét vállalásokról beszél, a cél pedig egy működő, emberségesebb ország, ahol a gyengéket felemelik, az igazság erősebb a félelemnél, és a különbözőség nem ok a gyűlöletre, hanem híd egymás felé. Szerinte a változás már elindult, a történelem időről időre elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor lépni kell. „Ez a pillanat most van.” Egy ország szerinte akkor születik újjá, amikor az emberek ismét hisznek egymásban.


Link másolása
KÖVESS MINKET: