HÍREK
A Rovatból

„Nem vagy alkalmas a miniszterelnöki pozícióra” - keményen egymásnak feszült Dobrev Klára és Márki-Zay Péter a tévés vitájukon

A két ellenzéki miniszterelnök-jelölt már a műsor elején be-beszólogatott egymásnak, később azonban kiderült, hogy több dologban is egyetértenek, vagy hasonlóan gondolkodnak.


Már csak két miniszterelnök-jelölt versenyzik egymással az ellenzéki előválasztáson: a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltje, Dobrev Klára és a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) jelöltje, Márki-Zay Péter. A két politikus az elmúlt napokban folyamatosan üzengetett egymásnak, szerdán este viszont személyesen csaphattak össze az RTL Klubon.

RÁbai Balázs moderátor először arról kérdezte Márki-Zay Pétert, hogy kikről tud még, akiket szerinte a DK megzsarolt. Ő erre azt válaszolta:

"Popovics Judit jelöltünk felhatalmazott, hogy elmondjam, neki először egy államtitkári pozíciót ígértek, majd megfenyegették, végül ellehetetlenítették, hogy képviselőjelöltként elinduljon a tatabányai körzetben."

Dobrev Klára erre csak annyit reagált: "Péter, nem mondasz igazat". Ezután pedig kijelentette, hogy ő nem tartja alkalmasnak riválisát a miniszterelnöki pozícióra.

"Szinte minden napra jutott valamilyen valótlanság, vádaskodás, amit nem tudtál bizonyítani. Ez az egész nekem morálisan elfogadhatatlan, és szakmailag sem tartalak alkalmasnak. Egyik héten ezt, másikon azt mondod. Úgy látom, hogy nem bírod ezt a politikai nyomást"

- jelentette ki a DK jelöltje, majd azt is mondta, hogy muszáj visszautasítani ezt a sok vádaskodást.

Márki-Zay a moderátor kérdésére azt mondta, ő alkalmasnak tarja a miniszterelnöki pozícióra Dobrevet, de szerinte neki kevesebb esélye van Orbán Viktort legyőzni. Ezért úgy gondolja, hogy ha ellenfele lesz a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, akkor nem lesz kormányváltás.

Arra a kérdésre, hogy miért hiúsult meg a tervezett közös nyilatkozatuk, Dobrev azt mondta, ő szerette volna, ha belefoglalják azt, hogy ugyanannyi esélyük van legyőzni Orbánt, Márki-Zay azonban ezt nem akarta, mert a vallása tiltja a hazugságot, és ahogy már korábban többször hangoztatta, szerinte neki több esélye van legyőzni Orbánt. Dobrev azt is mondta, hogy ő békét akar, ez pedig felhatalmazás lett volna a sárdobálásra. Márki-Zay úgy reagált, továbbra is bízik abban, hogy ez a közös béke megteremthető. Amikor a moderátor később ismét rákérdezett, lesz-e közös nyilatkozat, a DK jelöltje azt mondta, csak akkor megy bele, ha ellenfele hajlandó belevenni azt is, hogy "nem mocskolódunk, nem dobálunk sarat", akkor azonnal lesz. Márki-Zay a szavát adta arra, hogy ez így lesz.

Ezután a két jelölt igencsak egymásnak feszült, amikor a másik kampánymódszerei kerültek szóba. Dobrev Donald Trumphoz hasonlította Márki-Zayt, és úgy véli, hogy ezzel a mentalitással szét fogja verni az ellenzéki összefogást.

Márpedig szerinte az fogja legyőzni Orbánt, aki tisztában van azzal, hogy ezt egyedül nem fogja tudni megcsinálni. Márki-Zay erre azt mondta, ő civilként, egy ellenzéki összefogás élén lett városvezető, majd arról beszélt, hogy meg kell nézni, hogy kit hány szervezet támogat. Ekkor felsorolta az őt támogató pártokat és az ellenzéki politikusokat is, például Karácsony Gergelyt, Botka Lászlót és Szél Bernadettet. Dobrev erre azt mondta, hogy mögötte viszont nemcsak a legerősebb ellenzéki párt áll, hanem az a tudás is, amire szintén szükség van a kormányváltáshoz. Márki-Zay úgy válaszolt, hogy nagyon reméli, ha Dobrev nyer, akkor az ő segítségével le fogja győzni Orbánt, de erre lényegesen kevesebb esély van, mintha ő lenne a közös jelölt.

A DK jelöltje szerint azonban úgy nem nyerhet Márki-Zay, hogy a kampánya csak abból áll, hogy "Stop Dobrev!", és mindenféle hazugsággal megvádolja őket. Arra kérte ellenfelét, hogy ha még egyszer azt mondja, zsarolás történt, akkor holnap reggel tegyen feljelentést a rendőrségen, mert bűncselekménnyel vádolja őket. Márki-Zay azt felelte, hogy nagy örömmel fogja nyilvánosságra hozni a zsarolásra utaló SMS-eket, ahogy Popovics Judit is ezt fogja tenni. (Frissítés: Popovics Judit a vita után részletesen beszélt arról, hogyan zsarolta meg őt állítása szerint a DK.)

A jelöltek később egyetértettek abban, hogy mindketten tudják, csak közös összefogással sikerülhet a valódi céljuk, Orbán leváltása. Dobrev azt mondta Márki-Zaynak, hogy Orbán és a Fidesz nem tőle, hanem az ellenzéki összefogástól tart. Ezt később, az alaptörvény témájánál is megerősítette.

Szerinte a kormánypárt minden megtesz azért, hogy megpróbálják tönkretenni az ellenzéki összefogást, de úgy véli, ha kitartanak áprilisig, akkor már semmi nem állíthatja meg őket.

Márki-Zay egyetértett abban, hogy a közös cél Orbán leváltása, csak azt kérte Dobrevtől, vezényelje vissza a DK trollhadseregét az internetes oldalairól, és ne mocskolják őt a DK-s rendezvényeken. Végül mindketten szavukat adták arra, hogy el fogják ismerni a másik győzelmét és együtt fognak kampányolni a választásig.

Amikor a közös koalíciós kormányzás került szóba, a moderátor azon kérdésére, hogy Gyurcsány Ferencnek lesz-e szerepe a kormányban, Dobrev azt válaszolta, a férje korábban is mondta, hogy semmilyen közéleti szerepet nem fog vállalni. Arra a kérdésre, hogy ő lesz-e majd a DK elnöke, azt felelte: "Nem látok a jövőbe".

A közös kormányzás kapcsán Márki-Zay azt mondta, Komáromi Zoltánt, Jávor Benedeket, Szél Bernadettet, Bod Péter Ákost és Róna Pétert is el tudná képzelni a koalíciós kormányban. Dobrev szerint viszont még nagyon idő előtti pozíciókat osztogatni, ő azt tartja fontosnak, hogy határozott politikusok és szakértelem legyen a kormányban. Év végéig létehozna egy színvonalas névsort és egy árnyékkormányt, áprilisban pedig már egy vaskos törvényjavaslatot nyújtana be.

Az alaptörvény módosításával kapcsolatban Dobrev azt mondta, a jelenlegi sarkalatos törvények a Fidesz kizárólagos hatalomgyakorlását szolgálják. Széleskörű támogatásra számít abban, hogy ezen változtatni kell, és szerinte egyértelmű felhatalmazást kell kérni az állampolgároktól arra, hogy módosítsák az alkotmányt. Márki-Zay úgy véli elfogadhatatlan, hogy Magyarországnak egypárti alkotmánya van, és még idén el kell kezdeni egy új alkotmány létrehozását, amelyet reményei szerint népszavazás fog szentesíteni. Ugyanakkor hozzátette, ahogy a többi pártét, úgy a Fidesz kívánságait is bele kell építeni az alkotmányba, csak így garantálható, hogy nem akarja majd mindenki ciklusonként átírni. Dobrev is egyetértett ezzel, de elmondta, hogy a hatpárti alkotmány is elfogadhatatlan, a cél az, hogy ne lehessen össze-vissza rángatni az alkotmányt.

Abban mindketten egyetértettek, hogy a Fidesz által kinevezett állami vezetőket le kell váltani. Dobrev egy olyan jogrendet szeretne, ami a mindenkori kormányt korlátozza, a civil kontroll kiépítése pedig az egyik legfontosabb feladatuk lesz. Azt is kiemelte, vissza kell állítani a fékek és ellensúlyok rendszerét, hogy élhető és demokratikus országunk legyen - ezzel Márki-Zay is egyetértett. A DK jelöltje azzal folytatta, hogy minden egyes bűncselekményt el kell számolni, mert nem maradhat következmények nélkül az ország kirablása. "Aki lopott, annak börtönbe kell kerülnie, a lopott vagyont pedig el kell kobozni" - mondta. Példaként említette Tiborcz Istvánt, és kijelentette, hogy kérjék számon rajta, ha nem állítják bíróság elé Orbán vejét. Márki-Zay egyetértett Dobrevvel, szerinte az a keménység kell majd a kormányváltás után, amilyet most ellenfele tanúsít. Ugyanakkor jelezte, hogy a Gyurcsány-kormány nem számoltatta el a Fideszt, éppen ezért olyan emberek kellenek az új kormányba, akikről elhiszik a választópolgárok, hogy véghez is viszik az elszámoltatást. Szerinte Hadházy Ákosnak kell ezt a feladatot megkapnia, az ő személye garancia arra, hogy valóban lesz elszámoltatás.

A reklámszünet után a gazdaságpolitika került először terítékre. Dobrev azt mondta, kétkulcsos SZJA-t kell bevezetni, a második kulcs pedig egymilliós jövedelem felett lenne. Márki-Zay erre úgy reagált, hogy semmi baja a kétkulcsos SZJA-val, neki csak az a kérése, hogy ne emeljenek adót, mert a Fidesz csak arról fog beszélni a kampány során, hogy az ellenzék adót akar emelni. A minimálbérről szólva Dobrev azt mondta, európai minimálbért kell bevezetni, és személyes sikernek érzi, hogy már Orbán is elkezdett beszélni a minimálbér-emelésről. Mint mondta, olyan minimálbér kell, hogy érdemes legyen a magyaroknak hazajönni külföldről. A 27 százalékos áfa csökkentésével kapcsolatban pedig azt mondta, hogy fokozatosan kellene csökkenteni, amivel Márki-Zay is egyetértett, ahogy azzal is, hogy be kell vezetni az eurót, ennek feltételeinek a következő ciklus végéig meg kell felelnie az országnak.

Az üzemanyagárak kapcsán Dobrev azt mondta, lehetetlen az, hogy a kormány irtózatos pénzeket keressen a jövedéki adóval, miközben az emberek nem tudják fizetni a mindennapi terheket. Szerinte a kormány feladata az, hogy az áremelkedés megálljon. Ő a világpiaci ár emelkedésekor automatikusan csökkentené az üzemanyagárakba beépített adótartalmakat. Márki-Zay erre azt mondta, hogy "ami itt elhangzik, az nem teljesíthető".

Figyelmeztetett, hogy óvatosan kell bánni a költségvetési ígéretekkel, éppen ezért ő nem ígér olyanokat, amiket nem tud teljesíteni. Szerinte ha valaki az ígéreteket nézi, az szavazzon a Kétfarkú Kutyapártra. Dobrev erre úgy reagált, hogy pénzügyi jogászként nem hangzik el olyan ígéret a szájából, ami ne lenne megvalósítható. Szerinte baloldali politikára van szükség, különben tönkre fog menni az ország.

A következő téma az egészségügy volt. Márki-Zay arról beszélt, hogy nagyon gyorsan kell emelni a szakdolgozók bérét, mert súlyos ellátási zavart idéz elő a szakemberhiány. Szerinte a magánszolgáltatók bevonása is szükséges a hosszú várólisták miatt, ennek költségét pedig szerinte az államnak kell magára vállalnia.

Dobrev azt ígérte, hogy tíz év alatt 9 ezer új szakdolgozót, 3 ezer orvost és 500 háziorvost állítanak vissza az állami egészségügybe. Szerinte a béremelésen kívül a megbecsülés és a munkakörülmények javítása is fontos.

Márki-Zay elképzeléséhez hasonlóan ő is úgy véli, hogy ha az állam nem tudja garantálni, hogy egy beteg időben eljusson egy vizsgálatra, akkor lehetővé kell tenni számára a magánellátást.

A pedagógusok helyzetével kapcsolatban Dobrev azt mondta, hogy azonnali béremelésre van szükség, ő rögtön 30 százalékkal emelné meg a fizetésüket, azoknak pedig kétszeres-háromszorost bért adna, akik hátrányos helyzetű diákokat tanítanak. Márki-Zay is egyetértett abban, hogy nagyon fontos lenne hamar megemelni a pedagógusok bérét, a 30 százalékot is reálisnak tartja, az elmaradottabb térségekben pedig szerinte nagyobb emelésre van szükség ösztönzésként.

De mint mondta, nem tudni, mire mennyi pénz áll majd rendelkezésre, mert az egészségügyi dolgozók és a rendvédelmi dolgozókét bérét is azonnal meg kellene emelni, hiszen félő, hogy az elvándorlás miatt működésképtelen lesz a rendvédelem, az egészségügy és az oktatás is.

Abban mindkét jelölt egyetértett, hogy az iskolák fenntartását vissza kellene adni az önkormányzatoknak. Dobrev az egyetemeket is visszavenné az alapítványoktól, és azt ígérte, hogy ingyenessé teszi az első diplomát.

Amikor a moderátor a nők helyzetéről kérdezte a jelölteket, felidézte, hogy Márki-Zay a napokban azt mondta, Dobrev Klára "nő létére kiváló eredményt ért el az első fordulóban".

"Mi nők ezt a kijelentést nagyon sokszor halljuk. Érzem, hogy nem rosszindulattal mondta, hanem beidegződéssel, ami jellemző ma Magyarországon. Feladatomnak érzem, hogy megmutassam a magyar lányoknak, tessék bejönni a közéletbe, és ezek a kissé lekezelő mondatok ne jöhessen ki a férfiak száján"

- reagált a DK jelöltje.

Márki-Zay szerint azonban egyáltalán nem hátrány ma Magyarországon nőnek lenni, és büszke arra, hogy fokozatosan számoljuk fel a társadalomban a sztereotípiákat. A kijelentésével kapcsolatban azt mondta, ő csak hangot adott az örömének, amikor megdicsérte Dobrevet.

A DK jelöltje arról is beszélt, hogy jogszabállyal és munkaügyi ellenőrzéssel lépne fel annak érdekében, hogy ne lehessen fizetéskülönbség férfi és nő között ugyanabban a pozícióban. Azt is mondta, hogy a DK-ban a jelöltjeik harminc százaléka nő, de szeretné ha ötven százalék lenne.

A családtámogatásokról szólva Márki-Zay azt mondta, hogy nemcsak megtartaná ezeket, hanem ki is terjesztené, mert szerinte az államnak továbbra is ösztönöznie kell a gyerekvállalást. Dobrev szerint viszont a Fidesz családtámogatási rendszere teljes kudarc, mert nem született több gyerek. A CSOK-ot kiterjesztené, hogy még többen igénybe vehessék.

Az utolsó téma a zöld politika volt. Dobrev azt ígérte, hogy zöld kormány lesz jövőre, és konkrét intézkedéseket is említett, például panelrekonstrukciós, társasház-felújítási program indítását uniós forrásokból, a tömegközlekedés fejlesztését és népszerűsítését és az erőművek korszerűsítését. Márki-Zay pedig azt mondta, hogy Szél Bernadett és Jávor Benedek is komplett zöld programon dolgozik, és felsorolt jó néhány környezetvédelmi intézkedést, amit Hódmezővásárhelyen már bevezetett polgármesterként. A jelöltek bővebben csütörtökön este, a Greanpeace által szervezett beszélgetésen fejtik ki, hogy mit tennének a klíma- és ökológiai válság megfékezéséért, Magyarország lakosságának és természeti értékeinek védelméért.

Dobrev Klára és Márki-Zay Péter a vita végén ismét kapott másfél percet arra, hogy maga mellett kampányoljon. A DK jelöltje azt hangsúlyozta, hogy nagyon fontos az összefogás, de a kormányzáshoz kormányzóképesség is kell, a közös jelöltnek pedig egyben kell tartani a sokszínű koalíciót. Arra kérte a nézőket, hogy arra szavazzanak kettejük közül, akiben látják a tiszteletet és az alázatot a koalíciós kormányzás iránt.

Míg Dobrev azt ígérte, hogy baloldali politikával helyrehozza az elmúlt 11 évet, Márki-Zay szerint nem jobboldali vagy baloldali megoldásokra van szükség, hanem békére és összefogásra. Éppen ezért bárki is lesz a közös ellenzéki jelölt, a közös programban baloldali, liberális, zöld és jobbközép elemek is helyet fognak kapni. A két jelölt végül a vita lezárásaként kezet fogott egymással.

VIDEÓ: Dobrev Klára és Márki-Zay Péter vitájának legfeszültebb pillanatai:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nem mondhat beszédet Menczer Tamás Pilisborosjenőn, miután a polgármester visszavonta a meghívását a tiltakozások miatt
Tömöri Balázs előbb meghívta, majd lemondta Menczer szereplését, mert többen tiltakoztak miatta. A politikus hajnalban kapott üzenetben értesült a döntésről, és ki is borult.


Pilisborosjenő polgármestere, Tömöri Balázs a közösségi oldalán jelentette be kedden, hogy az október 22-én, 17 órakor kezdődő nemzeti ünnepi rendezvényen Menczer Tamás országgyűlési képviselő is részt vesz. A bejegyzés azonban vegyes fogadtatásban részesült, többen is jelezték, hogy nem örülnek a politikus érkezésének.

A polgármester szerdán újabb posztban tudatta a nyilvánossággal, hogy „megosztottság-növelő hatása miatt néhány perce lemondtam Menczer Tamás országgyűlési képviselő október 22-ei nemzeti ünnepen elmondani tervezett pilisborosjenői beszédét”.

Tömöri bejegyzésében azt is megosztotta: „Nem jól ítéltem meg a napi darálóban a helyzetet és sok más szempont is felmerült és elgondolkodtatott azon felül, hogy figyelembe kell vennem azt is, hogy a falubeli szavazók (is) pártpolitikai alapon megosztottak”. Hozzátette, hogy fontosnak tartja, hogy a település nemzeti ünnepei a jövőben is „aktuális pártpolitikától és megosztottságtól-mentes, mindenki számára nyitott és méltóságteljes események” maradjanak.

A polgármester megjegyezte azt is, hogy azok számára, akik másképp szeretnének emlékezni, többféle országos rendezvény is elérhető.

Menczer Tamás végül Zsámbékon mond majd ünnepi beszédet.

A történtekre reagálva a képviselő közösségi oldalán azt írta: „Pilisborosjenő liberális polgármestere nem engedi, hogy részt vegyek a nemzeti ünnepi rendezvényen. Előbb meghívott, és most hajlani 3-kor tájékoztatott, hogy nem engedi, hogy részt vegyek. Írta ezt nekem hajnali 3-kor. Van, aki olyankor bátor. Polgármester úr attól tart, hogy én mit fogok mondani az ünnepi beszédemben. De engem nem hívott fel, nem kérdezett meg, nem egyeztetett velem, csak közölte, hogy nem engedi, hogy részt vegyek a rendezvényen. Rendben.”

A bejegyzés végén még hozzátette:

„milyen érdekes, hogy a társaságom nem volt terhes polgármester úrnak akkor, amikor egy milliárdos szennyvízberuházásért könyörgött, amikor egy milliárdos szennyvízberuházást kért tőlem, akkor nem volt terhes a társaságom”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Havonta találkozhatott Semjén Zsolttal Hilarion metropolita, akit szexuális zaklatással vádoltak – állítja az egykori ministránsfiú
Volt asszisztense, George Szuzuki azt állítja, Semjén és Hilarion Alfejev olyan közeli kapcsolatban voltak, hogy rendszeresen meghívták egymást otthonaikba.


Havonta egyszer Semjén Zsolttal találkozhatott „nem hivatalos keretek között” Hilarion Alfejev metropolita, akit tavaly szexuális zaklatás vádja miatt az Orosz Ortodox Egyház vezetése eltávolított a budapesti és magyarországi egyházmegye éléről – állítja az egykori ministránsfiú, aki megvádolta Hilariont. Erről Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró számolt be a The Insider Russia orosz lap cikke alapján.

Az oknyomozó újság George Szuzuki „vallomását” hozta le, aki elmesélte, mi mindent tapasztalt Hilarion mellett Magyarországon 2022-től kezdődően. Elmondta például, hogy korábban azt hitte, a metropolita egy mélyen hívő ember, de „mindez csak illúzió volt”, mert mint arra rájött, „a hitet pénzkereseti eszközként használja”, „számára az egyház nem több, mint üzlet”. Azt is elárulta, hogy Hilarion alig érintkezett a híveivel, mivel percekkel a szertartások kezdete előtt érkezett és a prédikáció után rögtön távozott is. Ezzel szemben az orosz nagykövettel például havonta személyesen találkozott, a nagykövetség munkatársaival pedig heti rendszerességgel egyeztetett a segédje. Szuzuki szerint ezek a kapcsolatok mind informálisak voltak, és vagy a nagykövetségen, vagy éttermekben zajlottak, de néha a metropolita a lakásán fogadta őket.

Hilarion volt munkatársa arról is beszámolt, hogy többször is tanúja volt az egyházvezető és Orbán Viktor találkozóinak.

Semjén Zsolttal viszont gyakrabban, „nagyjából havonta egyszer” találkozott „szintén nem hivatalos keretek között” – mondta. Állítása szerint olyan közeli kapcsolatban voltak, hogy rendszeresen meghívták egymást otthonaikba. Egyszer Szuzuki szolgálta fel a teát akkor, amikor a miniszterelnök-helyettes nejével együtt Hilarionnál vendégeskedett, Semjén feleségének pedig állítólag annyira ízlettek a japán fiú által készített édességek, hogy még a receptet is elkérte tőle.

A volt asszisztens azt mondta, minden ilyen találkozó négyszemközt zajlott, de a metropolita időnként neki és más asszisztenseknek is mesélt ezekről. „Például arról folytak tárgyalások, hogyan segíthetne Magyarország az orosz üzletembereknek és oligarcháknak – például befektetésekért cserébe letelepedési engedélyek kiadásával, vagy a szankciók feloldásáért lobbizva. Több millió eurós ügyletekről volt szó” – állítja Szuzuki.

Elmondása szerint Hilarion „aktívan közreműködött abban is, hogy Kirill pátriárka ne kerüljön fel a szankciós listára”. Úgy fogalmazott, a metropolita „gyakorlatilag hidat képezett az orosz és a magyar hatóságok között”, ami „mindkét félnek, és persze magának Hilarionnak is hasznot hozott”.

Például diplomáciai rendszámú kocsival járt, külföldi útjain a kormányzati terminált használta, 2022 őszén pedig alig néhány hónap alatt megkapta a magyar állampolgárságot a cikk szerint. Szuzuki azt is mondta, hogy míg a híveinek arról beszélt, hogy kolostorban lakik, valójában egy Budapest közelében lévő birtokot vett meg magának, ahol luxuskörülmények között élt. Erről korábban a Novaja Gazeta orosz lap is beszámolt: egy 820 millió forintos, a 2360 négyzetméteres házról lehet szó, amely 14 szobával, medencével, edzőteremmel, borospincével és nagy parkolóval rendelkezik. Miután eltávolították a budapesti és magyarországi egyházmegye éléről, a csehországi Karlovy Varyba helyezték át, de Szuzuki úgy tudja, csak vasárnaponként, és nem is minden héten jelenik meg Hilarion a Szent Péter és Pál templomban, továbbra is budapesti birtokán él.

A volt asszisztens tavaly nyáron vádolta meg szexuális zaklatással a metropolitát, akitől 2024 januárjában szökött meg. Elmondása szerint ekkor orvosi vizsgálatra hivatkozva távozott Budapestről. Titokban összepakolt, hajnalban taxival kiment a repülőtérre, majd isztambuli átszállással Japánba repült, ahol feljelentést tett Hilarion ellen.

A The Insider Russia cikkében azt állította, hogy az egyházvezető élethosszig tartó anyagi támogatást ajánlott neki a hallgatásáért, de ő visszautasította. Most már arra kéri, hogy vonja vissza a zaklatási vádakat és szüntesse meg a YouTube-csatornáját.

Szuzuki ellen büntetőeljárás indult Magyarországon, mert 30 ezer euró értékben lopott értéktárgyakat a metropolita házából, mielőtt Japánba menekült volna. A férfi viszont azt mondja, az órát, amely miatt Hilarion feljelentette őt, még a metropolita adta neki letétbe, ő pedig már visszajuttatta ügyvédjén keresztül.

Azt is állítja, hogy Hilarion ügyében egy éve nem történik előrelépés, mert „nem tudják kézbesíteni az idézést”, és a metropolita pedig nem megy be a bíróságra.

Kérdéseinkkel megkerestük a Miniszterelnökséget. Ha válaszolnak azokra, cikkünket frissítjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A rettegő hatalom már ma több ezer gyereket és külhoni honfitársunkat szállított a fővárosba, elkerülendő a holnapi lebőgést
A TISZA elnöke szerint már most„több tucat külföldi rendszámú busz parkol Budapesten a Műegyetem rakparton és a Bem téren.” Úgy véli, „Orbánék mindent bevetnek: fenyegetést, zsarolást, állami pénzen buszoztatást, elszállásolást, élelmiszerutalványt, tiltást.”


Úgy tűnik, mind a két oldal hatalmas jelentőséget tulajdonít annak, hogy minél többen legyenek a holnapi két megmozduláson. A délelőtti fideszes Békemenet az Orbán-beszéddel ér véget, a délutáni Nemzeti Menet a TISZA Párt rendezvényével, és többek közt egy Magyar Péter-beszéddel tölti ki a napot.

Magyar már kedden jelezte előre, hogy a Nemzeti Menet idejére teljes légtérzárat rendelnek el Budapest belvárosa fölé. Elmondása szerint korábban engedélyt kértek és kaptak a drónozásra, de kedden a Honvédelmi Minisztérium indoklás nélkül közölte velük, hogy a rendezvény alatt légtérzár lesz.

Most ezt írta a Facebook-oldalán:

„Már most több tucat külföldi rendszámú busz parkol Budapesten a Műegyetem rakparton és a Bem téren, amelyekkel a rettegő hatalom több ezer gyereket és külhoni honfitársunkat szállította a fővárosba, elkerülendő a holnapi lebőgést. Sokan közülük azt sem tudják, milyen rendezvényre hozták őket és hogy ki fizeti az utaztatásukat és a szállásukat. Orbánék mindent bevetnek: fenyegetést, zsarolást, állami pénzen buszoztatást, elszállásolást, élelmiszerutalványt, tiltást.

A TISZA nem fenyeget, nem zsarol, nem fizet buszokat, nem ajánl élelmiszercsomagot.

A mi erőnket a hazaszeretet, az őszinteség és az önkénteseink adják. A TISZA üzenete világos: működő és emberséges ország és egy valóban független és szabad haza” - írta a TISZA elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Telex: vizsgálat indult egy rendőr ellen, mert a hátsó kijáraton engedte ki Ruszin-Szendi Romuluszt a kihallgatása után
A lap forrása szerint azért nem a főbejáraton engedte ki az ezredes a volt vezérkari főnököt, mert ott rögtön a propagandasajtóval találta volna szembe magát.


Függelemsértés miatt vizsgálat indult egy rendőr ezredes ellen, amiért nem a főbejáraton, hanem egy hátsó kijáraton engedte ki Ruszin-Szendi Romuluszt a rendőrség épületéből a gyanúsítotti kihallgatása után – írja a Telex rendőrségi forrásra hivatkozva.

Mi is megírtuk, hogy múlt héten Kaposváron hallgatták ki gyanúsítottként a volt vezérkari főnököt, mert a gyanú szerint Kötcsén meglökte a Mandiner egyik munkatársát, és garázdaság vétsége miatt eljárás indult ellene. Ruszin-Szendi Romolusz a Facebookon akkor azt írta, egy vidéki rendőrkapitányságon kellett megjelennie, ahol a Hír TV stábja már várta.

A Telex szerint

a gyanúsítotti kihallgatás után egy rendőr ezredes a felettese utasítása ellenére a hátsó, úgynevezett gazdasági bejáraton engedte ki a volt vezérkari főnököt, mert a főbejáratnál, az épületen kívül a propagandasajtó várakozott. Az ezredes ellen függelemsértés miatt indult vizsgálat,

ami azt jelenti, hogy egy rendőr nem tartja be az alá-fölérendeltségi viszonyokat, például nem a felette utasításai szerint cselekszik, ezzel megsértve a belső hierarchiát és a szolgálati szabályokat.

A rendőrség egyelőre nem adott tájékoztatást az ügyben, és Ruszin-Szendi Romuluszt sem szeretett volna nyilatkozni a lapnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: