KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Igen, képes volt erre, és igenis, jól tudja csinálni. A munkát nem pótolja semmi” – 60 éves az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ!

Bár hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk, fogyatékkal és pszichiátriai betegségekkel élő emberek léteznek. Kis segítséggel és odafigyeléssel pedig a társadalom teljes jogú tagjaként élhetnék mindennapjaikat.
Gubán Mária - szmo.hu
2020. december 07.


Link másolása

A munka körüli ideológiákat nem egy politikai eszmerendszer próbálta már kisajátítani magának. Nem tudunk élni sem vele, sem pedig nélküle – és bármennyire fájdalmas is, életünk és gondolataink nagyrészét teszi ki.

Magyarország Alaptörvényének 12. cikke szerint „Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához.”

Joggal felhörrenhetünk, miért nem mondta ezt senki a hr-esnek az előző állásinterjúnkon, de gondoljunk bele, mi lenne, ha személyes kompetenciánkon és karizmánkon kívül más akadálya is lenne annak, hogy napi nyolc órában húzzuk az igát.

A III. kerületi Szociális foglalkoztató 60 éve nyílt a Galagonya utcában, hogy „csökkent munkaképességű emberek életét a számukra biztosított munka által szebbé, jobbá tudják tenni”. 2005 óta, az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonával egyesülve már fogyatékossággal élők számára is munkalehetőséget biztosít. Ma pedig Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ néven megannyi szolgáltatással segíti a hátrányból induló személyek életét.

Janurikné Csonka Erikával, az intézmény vezetőjével nem volt egyszerű feladat az interjúegyeztetés, hiszen rengeteget dolgozik, és az időpont pont a Szociális munka napjára esett volna (november 12., csütörtök). Az „ünnep” létezéséről valószínűleg kevesen tudnak, ami szépen szimbolizálja a munkát végzők társadalmi láthatatlanságát. Pedig ők a gát a „normális” és a deviánsnak bélyegzett társadalmi réteg között - arról vitatkozni lehetne, hogy kit védenek meg kitől -, és bár munkájukat nem becsüljük meg túlságosan, azért nem is cserélnénk velük.

De, akikről igazán keveset hallunk nem ők, hanem azok, akiken nap mint nap segítenek. Nekünk, egészséges embereknek az az érzésünk támadhat, a fogyatékosok létezése pusztán városi legenda, pszichiátriai zavarokkal küzdők pedig csak a zárt osztályon és az aluljáróban léteznek.

Pedig a testi fogyatékkal élők csak nem tudnak kerekesszékkel lépcsőzni, vagy járdapadkákon átugratni – Budapesten ugyanis sok más lehetőségük nincs -, a szellemi fogyatékos embert pedig talán családtagjai nem szívesen engedik egy olyan világba, ahol a „normális” emberek még egymással sem tudnak normálisan viselkedni. A mentális zavarait meg mindenki addig titkolja, ameddig csak tudja, nehogy őrültnek nézzék. fotó: Lenner Kristóf

Ők azok, akik a Foglalkoztatási Központban egy olyan biztonságos közegre lelnek, ami megfelelő táptalajt biztosít mentális és társadalmi fejlődésüknek is. Teszi ezt az egyik legkézenfekvőbb módon – munkát biztosít. Fő profilja papíripari tevékenységek, például naptárak összeállítása – lapok méretre vágása és összespirálozása, de az aranykorban varrodájuk ügyfeléül tudhatták a Malévet, és foglalkoztak a Gazdálkodj okosan! népszerű társasjáték összeállításával is.

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. Törvény szerint megváltozott munkaképességűnek számít az a személy, aki testi vagy szellemi fogyatékos, vagy - akinek az orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és munkahely-megtartási esélyei testi vagy szellemi károsodása miatt csökkennek.

Rövid kutatómunkával az ember könnyen rájöhet, hogy Magyarországon igen nehéz pontos és hiteles statisztikákat találni a fogyatékos emberek munkavállalásával kapcsolatban, de az eredmény így is lelombozó.

A Központi Statisztikai Hivatal Mikrocenzus 2016 kiadványa szerint 2011-ről 2016-ra, 5 éve alatt 3%-kal nőtt a fogyatékos lakosság foglalkoztatottságának aránya, így járunk most 16%-nál. A brit National Health Service adatai szerint Nagy Britanniában a felnőtt korú fogyatékos emberek majdnem fele alkalmazott.

Magyarországon az utóbbi időben főleg kávézók és éttermek körül csaptak nagy hírverést fogyatékos emberek alkalmazása miatt – Budapesten a Premier Kultcafé és a Nem adom fel kávézó, vidéken a szekszárdi Ízlelő is foglalkoztat megváltozott munkaképességű embereket.

De miért olyan fontos, hogy dolgozzanak egyáltalán? „A munka segít. Megtartja és fejleszti a képességeket, rendszert ad a mindennapoknak, és van egy jutalmazó értéke. Nemcsak a fizetés miatt, hanem azért is, mert értéket teremt. A személy látja, hogy a cikkeket, amiket előállít, a megrendelő kifizeti - ez növeli az önértékelését. Igen, képes volt erre, és igenis jól tudja csinálni” – válaszol Janurikné Csonka Erika.fotó: Lenner Kristóf

Munkavédelmi szempontból a magyar szabályozás nem tesz különbséget aközött, hogy a munkavállaló megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékossággal élő. Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központban viszont először is alaposan felmérik, kinek milyen és mennyi munka való.

„Ez függ az egyéni képességektől, a koncentrációkészségtől, a kézügyességtől. A segítőkoordinátornak fel kell mérnie, kiknek a segítségére számíthat az adott termékek elkészítése során, hány embert tud bevonni az ellátotti körből, és mikor kell a közalkalmazottnak vagy szakmunkásnak besegítenie” - meséli az intézményvezető.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"

Link másolása
KÖVESS MINKET: