FELFEDEZŐ
A Rovatból

A koronavírus miatt hiúsult meg egy pár kilencedik lombikja, akik már 10 éve szeretnének második gyereket

A 44 éves anyának van már egy kislánya, azóta hat vetélésen és nyolc mesterséges megtermékenyítésen van túl. A nő aggódik, hogy a járvány miatt nagyon elhúzódhat az utolsó beültetés, pedig már nagyon vágyik még egy gyerekre.

Link másolása

Adrianna Keizer-D’Anna 12 éve él házasságban férjével, Nicholas-szal, akivel van egy közös lányuk is. Boldogságuk mégsem teljes, hiszen már 10 éve szeretnének egy kistestvért is, de sajnos nem akar nekik összejönni. Az utóbbi éveik tele voltak kudarcokkal, most pedig a koronavírus miatt egy ideig esélyük sincs arra, hogy újra, már utoljára megpróbálkozzanak a mesterséges megtermékenyítéssel. A 44 éves nő a People-nek mesélte el a történetét.

A New York állambeli Mount Vernonban élő tanárnő 2008-ban házasodott össze a férjével, és hamar neki is álltak a babaprojektnek. Alig 4 hónap alatt teherbe esett, igaz, ez veszélyeztetett terhességnek számított. Adrianna rosszul viselte ezt az állapotot: folyamatosan hányt és 9 kilót fogyott. A magzat lassan nőtt a pocakjában, az anya a preeclampsia tüneteit mutatta. Ez az a kóros állapot, ami általában a terhesség 20. hetétől mutatkozik egyes várandós nőknél, és magas vérnyomással, ödémával és fehérjevizeléssel jár.

Adrianna a 9 hónap során ki-be járkált a kórházba, végül a 37. hétben császármetszéssel megszületett a kislánya, Sophia Cecilia, aki a problémás terhesség ellenére egészséges volt.

A most 10 éves lánynak szerettek volna egy kistestvért is a szülei, ezért 2010-ben már elkezdtek újra próbálkozni. Az anyának sikerült is újra teherbe esni, de a 6. héten elvetélt. A következő évben ismét babát hordott a szíve alatt, de a 8. héten őt is elvesztette. A két trauma után a házaspár egy ideig szüneteltette a dolgot, főleg mivel abban az évben Adrianna édesapja is meghalt.

2012-ben aztán ismét megfogant egy magzat, aki sajnos a 7. héten elhunyt. Adrianna azonban nem akarta feladni, tovább próbálkoztak férjével. 2014 februárjában ismét terhes lett, és bár akkor már hallották a baba szívhangját is, sajnos a 8. héten elvetélt. Ekkor kiderült, hogy a nő mindkét lábában vérrögök keletkeztek egy véralvadási rendellenesség miatt, ami közrejátszhatott a vetélésekben. Az orvosok azt javasolták neki, hogy csak akkor próbálkozzon újra, ha vérhígítót szed.

A nőnek ezután már nem sikerült természetes módon teherbe esnie, mivel a kora miatt másodlagos meddőség alakult ki nála. Először az intrauterin inszeminációt próbálták ki, amely során a spermát egy cső segítségével a méh üregébe juttatják. Ennek azonban nem volt sikere, ezért áttértek a mesterséges megtermékenyítésre.

Négy klinika, 9 lefagyasztott petesejt, 12 megtermékenyítés és hat műtét után 2017 októberében Adrianna végre terhes lett. Öröme azonban nem tartott sokáig, mert a 6. héten elvetélt. Ugyanez megtörtént a következő év júliusában, de akkor már az 5. héten elveszítette a babát.

Akkor egy teszt kimutatta, hogy a nő szervezetében magas az NK (természetes ölő) sejtek száma, amelyek az ismétlődő vetéléseket okozhatták. Ezek ugyanis idegen dologként tekintenek a beültetett embriókra, ezért megölik őket. Emiatt is kezelésre kellett járnia, aminek olyan kellemetlen mellékhatásai voltak, mint homályos látás, pánikrohamok, éjszakai izzadás, álmatlanság vagy hajhullás.

"Három hónap pokol volt ez az időszak. Kétszer csináltam végig, nagyon sokat fizettünk érte, és mégis újra elvetéltem. Pedig tényleg mindenféle kezelést végigcsináltam"

- írja az anya.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tömegnyomor: kétmilliót szórt szét a Deák téren egy telefontokos cég, egymást taposták a gyerekek a pénzért
A Mobilfox reklámarca hirdette meg a pénzszórást, miután kirúgták a cégből. Azonban lehet, hogy az egész csak egy műbalhé volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Tömeghisztériába és káoszba fulladt egy telefontokokat gyártó magyar cég szokatlan reklámfogása, írja a 444. A Mobilfox Dalszínház utcai székházának tetejéről szórt le kétmillió forintot Szépréthy Roland, akit a cég állítólag kirúgott, pedig szerinte nagyrészt neki köszönhetik közösségi médiás sikereiket.

Szépréthy ezután ellopta a Mobilfox TikTok-csatornáját, majd 25 százalékos részesedést vagy 100 millió forintot kért a cégtől. A követőknek pedig azt ígérte, ha megkapja, akkor pénzt fog szórni a székház tetejéről. A pénzosztást végül szombat délutánra hirdette meg.

Az épület előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, a zömmel tizenévesek egymást taposták az égből hulló ezresekért. Majd kilépett a kapun Mobilfox Roli és Diller Kevin cégtulajdonos biztonsági emberek gyűrűjében, akiknek a vezetésével a Deák térre vonult a tömeg, miközben a mobilfoxosok tovább osztogatták a pénzt. A lap szeritn ebből arra lehet következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei voltunk.

A Deákon végül a tömegnyomor addig folytatódott, amíg egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette. A mobilfoxosok a tömeg és további pénzszórás kíséretében visszatértek a cég székházához.

A 444 úgy tudja, hogy a veszélyes médiahekkben végül senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

A telefontokos cég pénzosztásáról készült beszámolót itt lehet megnézni:

Nem ez volt az egyetlen túl jól sikerült reklámfogás szombaton Budapesten. Ennél valamivel kevesebben, de így is rengetegen voltak a Balázs Kicksnél:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: A „Magyar saga” most már durvább rejtély, mint a Da Vinci-kód
A youtuber, humorista nehezen talál választ két jelenségre is, amely az utóbbi napokban történt. Ezekben Gulyás Gergely, Magyar Péter és Gáspár Győző is szerepel.

Link másolása

Pottyondy Edina közösségi oldalán két fontos kérdést tett fel követőinek, amelyekre választ is vár tőlük.

Mint írja:

"Eljött a pillanat, hogy kénytelen vagyok a kollektív bölcsességhez, a kommentfolyamhoz fordulni. A “Magyar saga” most már durvább rejtély, mint a Da Vinci-kód, és nem merek annyi tudatmódosítót bevenni, amivel közel juthatnék az igazsághoz" - kezdi a posztját. Majd felteszi a két kérdést:

1. Amikor Gulyás Gergely egy ellenzéki újságírónak válaszolva, kétszer(!), szó szerint(!) elmondja, hogy "...de én úgy gondolom, hogy ami most történik, ahhoz nekem nincs közöm. Ha mégis, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem. Jól jegyezze meg mindenki".

Kinek üzen Gulyás kancelláriaminiszter?

Magyar Pétert fenyegeti azzal, hogy készül valami ellene? Vagy Orbánt fenyegeti azzal, hogy ha kirúgja, akkor ő is borít? És kik lesznek hálásak? A jobboldali szavazók, mert Magyar az atombomba, ami az ellenzéket robbantja szét? Vagy a baloldaliak, mert Gulyás az atombomba, aki szintén ki fogja mondani, hogy ez egy maffiaállam?

2. És ezzel egy időben a nemzethy-keresztény politizálás legfényesebb reménysége, Győzike posztol egy csomó képet Brüsszelből, az Európai Parlamentből narancssárga nyakkendőben. Letiltja a hozzászólásokat, és zenének azt az Edda számot rakja be, amit Magyar Péter is használt a Facebookon: "Álmodtam egy világot magunknak, itt állunk a kapuja előtt".

Győzike lesz a csodafegyver Magyar Péterrel szemben? Nem elég Deutsch Tamás, másodiknak ott lesz ő is? Vagy csak annyi az üzenet, hogy Magyar Péter egy Győzike?

És olyan álmai vannak, mint Győzikének? Komolyan Mónika show kampányt csinálnak az EP választásból?

Én tényleg nem értem. Egyetlen nap két ilyen rejtély... Megyek Agatha Christie-t olvasni, azzal kikapcsolódom, és izgatottan várom a tippeket"

- írja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meghatározott sorrendben áll le a halál előtt az emberi test működése egy szakértő szerint
Először az éhség és a szomjúság múlik el, ezt követi a beszéd akadozása. A hirtelen állapotjavulás is a közelgő halál jele lehet.

Link másolása

Meghatározott sorrendben állnak le a halál előtt az emberek érzékszervei, írja a LADbible James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakemberének könyve alapján.

A könyvből kiderül, hogy hacsak nem egy olyan váratlan halálról van szó, mint amit például egy baleset okoz, akkor az emberi test „aktív haldoklása” minden esetben ugyanúgy történik.

A szakember szerint elsőként az éhségérzet és a szomjúság múlik el, mivel a haldokló szervezet érzékeli, hogy már kevesebb tápanyagra van szüksége. Ezzel egybevág egy hospice nővér nemrég megjelent videós beszámolója is:

James Hallenbeck szerint másodikként a társalgás kezd akadozni. A haldokló beszéde a szervezet lassulása miatt egyre nehézkesebbé válik.

Rögtön ezután gyorsan romlásnak indul a vizuális érzékelés is. A halál előtt állók egy idő után már alig látják, hogy pontosan mi zajlik körülöttük. Julie McFadden hospice nővér szerint ugyanakkor legalább ennyire aggasztó, ha egy haldokló hirtelene erőre kap, látványos javuláson megy keresztül, ami szintén a közelgő halál jele lehet.

Dr. Hallenbeck szerint végül a haldokló előbb a tapintást, majd a hallását veszíti el. Ezért hiába tűnik úgy, hogy valaki már semmire sem reagál, valójában ezen a két módon még az utolsó pillanatokban is érzékeli az illető a külvilágot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Párkapcsolatban él a sziámi ikerpár egyik tagja, míg a másik aszexuális
A szimpátia mindhármuk között megvan, de a férfi mégis csak egyikükkel él nemi életet. Az ikrek őszintén beszéltek életükről.

Link másolása

Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy a világ egyik leghíresebb sziámi ikerpárjának egyik tagja férjhez ment, még az esküvői táncukról és hitvesi csókjukról is megosztottak felvételt. (Igaz, nem sokkal később a férj apasági botrányáról is cikkeztünk.)

Abby és Brittany Hensel bár sokat szerepel a médiában, intim titkaikról nem szoktak beszélni. Nem úgy Carmen és Lupita Andrade, akik szintén egy testbe születtek: ők a derekuknál fogva nőttek össze, felsőtestük azonban teljesen külön van. És bizony itt is beütött a szerelem, bár esetükben egyelőre házasságról nem beszélhetünk.

Szívesen beszélnek azonban az életükről, és ők egészen intim titkaikat is megosztják a nagyközönséggel. „Ha egyikünk fáradt, nem kell mindkettőnknek annak lennie, mert két külön agyunk van. Igen, egyikünk lehet ébren, másikunk pedig aludhat, mert két külön ember vagyunk” – mesélte Carmen.

Mindketten saját végtagjaikat irányítják, egymásét nem is tudják. Azonban gyerekkorukban időbe telt, míg mozdulataikat összehangolták. Mára azonban autót is vezetnek.

Az ikreknek a nemi szerve is közös, azonban a nemi vágyuk nem: míg Lupita aszexuális, addig Carmen párkapcsolatban él. Daniellel egy társkeresőn ismerkedett meg, és egy percig sem tagadta le ikertestvérét – persze azért az nehéz is lett volna.

A közös hangot mindannyian megtalálták egymással, sőt egy vicces történetet is megosztottak:

„Vicces, mert én későbbig maradok fent, mint Lupita, de amikor Daniel nálam alszik, én gyorsan elalszom – ő pedig fennmarad és beszélget vele”

– mesélte el Carmen.

via 24.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: