A kis Charlotte hercegnő egyre jobban hasonlít II. Erzsébetre – íme a legfrissebb fotói
A Kensington Royal Instagramon most három fotót is posztoltak Charlotte hercegnőről.
Szerinted is egyre jobban hasonlít II. Erzsébetre?
A Kensington Royal Instagramon most három fotót is posztoltak Charlotte hercegnőről.
Szerinted is egyre jobban hasonlít II. Erzsébetre?
Megszületett a jogerős ítélet Schobert Norbert ügyében: a bíróság kimondta, hogy bűnös szerzői jogok és szerzői jogokhoz kapcsolódó szomszédos jogok megsértésében – írta meg a Blikk. A Pesti Központi Kerületi Bíróság döntését a Fővárosi Törvényszék is helybenhagyta. Az üzletembert 750 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték.
A fitneszguru a döntést tudomásul vette, de nem ért vele egyet. Elmondása szerint: „750 ezer forintra büntettek, én ezt fel is adtam. Nem értek egyet, de tudomásul veszem” – mondta Schobert.
A szerzők, Papp Róbert és Hamvai PG szerint a pénzbüntetés csak egy része az ügynek. Papp Róbert így nyilatkozott: „Akkor úgy gondolták az eljáró hatóságok, hogy a mi esetünkben nem követett el jogsértést, ezért indítottuk el a pótmagánvádas ügyet, amelyet most megnyertünk.” Azt is hozzátette:
Papp szerint most jön a következő lépés: a kártérítési eljárás. Elmondása alapján ez a bírósági határozat után már elindítható. A szerzők 30–35 millió forint kártérítést szeretnének érvényesíteni a büntetőügyben szereplő három dal után. Emellett külön pert indítanak a másik hét dal miatt, amelyeket szerintük szintén engedély nélkül használt fel Schobert. Ebben az ügyben 70–80 milliós követeléssel számolnak. „A büntetőítélet, a korábbi ügyészségi megrovás és az összes többi bizonyíték alapján ez nem lehet kérdés” – mondta Papp.
Schobert Norbert a kártérítési igényekre is reagált: „Amennyi szerzői jogi értéket ő be tud bizonyítani, azt kifizetem, de az érdekelne, hogy mennyi volt a legnagyobb szerzői jogi összeg, amelyet ő valaha kapott egy zenemű kiadványért.”
A történet még 2013-ban kezdődött, amikor Hamvai PG, Papp Róbert és több magyar hanglemezkiadó büntetőeljárást indított Schobert Norbert ellen. Azzal vádolták, hogy nem fizetett jogdíjakat a Rubint Réka DVD-in hallható zenék után. Schobert tagadta a vádakat, azt állította, hogy fizetett, sőt Réka saját zenéket íratott a kiadványokhoz.
2015-ben Schobert 33 millió forintot fizetett ki az Artisjusnak. 2020 őszén a Dabasi Járási Ügyészség kimondta, hogy az üzletember bűncselekményt követett el. Megrovásban részesítették, és 15 millió forint kártérítést kellett fizetnie a kiadóknak, kamatokkal együtt.
Szolnoki Szabolcs, a Házasság első látásra korábbi szereplője a Tények Pluszban mesélt új párjáról. A 20 éves Karolinával három hónapja alkotnak egy párt. A lány most fejezi be a középiskolát, jelenleg a szóbeli érettségire készül, és az a terve, hogy kriminálpszichológiát tanul majd az egyetemen.
A lány rajongója volt a házasodós műsornak, és ő kereste meg Szolnokit az egyik közösségi oldalon. Karolina érdeklődött, hogyan élte meg a műsort, méghozzá mélyebben, mivel a jövőbeni tanulmányai is pszichológiai irányúak. Az üzletember elárulta, hogy Karolina üzenete volt az egyetlen rajongói megkeresés, amire válaszolt.
– mondta a lányról Szolnoki, majd azt is hozzátette:
Karolina azt mondta, nem volt betervezve semmi, csak így alakult. Sodródtak az árral, és aztán lett, ami lett. A lány szerint a köztük lévő 32 év korkülönbség nem akadály. Úgy érzi, a korához képest érettebb lelkületű, és emiatt fogta meg az idősebb férfi.
– mondta Szolnoki.
Karolina elmondta, a környezete eleinte szkeptikusan állt a kapcsolatukhoz, de ez megváltozott, miután megismerték a férfit. A pár lelki társaknak tartja egymást, közösen tervezik a jövőt is. Szolnoki azt mondta, ha Karolina külföldön tanulna tovább, elkísérné.
A férfi beszélt arról is, hogy korábban sokszor kihasználták a partnerei, vagy csak a pénze miatt voltak vele. Karolinával viszont ennek ellenére vannak együtt.
Amikor arról kérdezték őket, kialakult-e már a szerelem, a lány azt mondta, „alakul a dolog”, mire Szolnoki így reagált: „Nem! Szerelem! Mi az, hogy alakul? Megtörténik, és kész!”
Tomán Szabina a Palikék Világa Ilyen az élet című műsor vendégeként mesélt őszintén az anyaságról, a leválás nehézségeiről és a múltjáról Árpa Attilával. A beszélgetés során szóba került, hogy lánya, Amira a közelmúltban nagykorú lett, és ez új helyzetet hozott a családi dinamikába, írja a Blikk.
„Az elmúlt időszak már a leválásról szólt, de azért a 18., és amikor azt mondja, na, akkor holnaputántól én döntök, az kemény...” – fogalmazott Szabina, aki szerint fontos, hogy egy édesanya határokat is szabjon. Elmondása szerint nem tartja magát a legszigorúbb szülőnek, de a kereteket szükségesnek érzi. Iskolaválasztás, hajfestés, piercing vagy tetoválás – ezekben mindig közös döntésre törekedtek.
Bár Amira már felnőtt, ezek a határok egyelőre nem változtak. „Szerencsére még mindig semmi, mert sajnálatos módon ugyanolyan vagyok, mint az édesanyám. És azt mondtam, hogy amíg nálam laksz, kicsikém, addig nem csinálhatsz a testeddel olyat, ami visszafordíthatatlan. No tetkó, no piercing, illetve fültágítás.” Hozzátette: lánya most is lila hajat visel és több fülbevalója is van, de úgy érzi, minimális korlátokra szükség van.
A műsorban Szabina volt férjével, Árpa Attilával való kapcsolatáról is szó esett. Felidézte, hogy egy interjúban elhangzott mondatok „megrepesztették” az általa gondosan felépített belső burkot.
Ugyanakkor hálával beszélt a közös évekről és az együtt megélt emlékekről. „De azt gondolom, mi csodás éveket töltöttünk együtt, az én oldalamról. Nagyon sok jó emlékem van, és van egy csodálatos kislányunk, akiben ő is ugyanannyi, mint amennyi én.” Hangsúlyozta, hogy bár voltak nehézségek, számára fontosabbak maradtak a jó pillanatok. „Azért nem egy-két évet töltöttünk együtt, hiszen 2001-től 2013 ősz végéig együtt lüktettünk.”
„Úgyhogy nekem vannak kapaszkodóim ma is, amik akkor is voltak, amikor abban a házasságban voltam... És most is van kapaszkodóm, hogy miért csodás, hogy van a közös múltunk, és miért csodás, hogy van egy közös gyerekünk” – zárta gondolatait Tomán Szabina.
Elképesztően bizarr posztot tett közzé az amúgy sem a politikában megszokott stílusáról ismert Donald Trump saját közösségi oldalán. A Telex által kiszúrt bejegyzésben az USA elnöke szó szerint azt írta:
Nehéz ehhez bármint hozzátenni. A kontextushoz talán annyit, hogy Taylor Swfit egyike volt azon hírességeknek, akik a tavalyi elnökválasztás kampányában nyíltan vállalták, hogy a demokrata Kamala Harrist fogják támogatni. Az akkor ex- és leendő elnöknek számító Trump rögtön fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ő bizony utálja az énekesnőt.
Nem sokkal a Swift dögösségét elemző poszt után Trump egyébként Bruce Springsteenbe is beleszállt. Közölte, hogy szerinte a zenész messze túlértékelt, ő maga sosem szerette a zenéjét, és mindenekelőtt nem is annyira tehetséges, mint amennyire annak tartják. Ennek előzménye – természetesen – szintén az, hogy a Springsteen korábban kritizálta őt.