HÍREK
A Rovatból

A keresztényeket kínozzák legjobban az észak-koreai vallási táborokban

Volt olyan, akit addig tartottak egy hullámos vasdarabhoz kötve, amíg teljesen eldeformálódott a gerince.


Éheztetik, megverik, megkínozzák, sőt abortuszra is kényszerítik a foglyokat egyes észak-koreai munkatáborokban, pusztán azért, mert keresztények, írja a Daily Mail. A Korea Future Initiative jelentése 1990 és 2019 között, összesen 117, vallási okok miatt üldözött ember megkérdezése alapján készült.

Túlélők mesélték el, hogyan bánnak a vallásuk miatt bebörtönzött rabokkal abban az országban, ahol törvény tiltja, hogy a diktátoron kívül mást imádjanak az emberek. Kim Dzsongun birodalmában az átnevelő táborokban válogatott módszerekkel terrorizálják a rabokat, de a legdurvább kínázásokat a keresztényeknek tartogatják.

Az egyik sokkoló történetből kiderül, hogy a szökött rab szemtanúja volt, amikor egy hároméves gyereket tartóztattak le, majd testüreg-motozást hajtottak végre rajta a katonák. Az abortuszra kényszerítés teljesen hétköznapi ezeken a helyeken, de volt arra is példa, hogy

egy anyát az újszülött gyerekének megölésére utasítottak.

Nem járt jobban az a 33 éves férfi sem, akit egy hullámvasból készült székhez kötöztek a háromnapos kihallgatás során, amikor egy percet aludhatott. Ezek után börtönbe szállították, ahol további három hónapig tartották hasonló körülmények között, amíg végül teljesen el nem deformálódott a gerince.

A férfit végül politikai fogolytáborba küldték, ami tulajdonképpen a tényleges életfogytiglani büntetéssel ér fel. Ezekből a táborokból csak kevesen kerülnek ki élve, a rabok többsége nem éli túl a megpróbáltatásokat.

Az egyik rab emlékei szerint a férfiakat ezeken a helyeken úgy verik, mint a kutyákat. Még a cellákban sem kímélik őket. Az elviselhetetlen fájdalomtól pedig rettentő hangon sikoltoznak.

Rendszeresek a kivégzések a Biblia birtoklása miatt, de már azért is halálbüntetés jár, ha a szent könyv egy-egy oldalát csempészi valaki az országba Kínából.

Észak-Koreában a vallási elnyomás a szovjet fennhatóság alá kerülés idején kezdődött. 1945 után üldözni kezdték a keresztényeket, ahogy a buddhistákat és a sámánizmust követőket is. Az országban ma már minden vallás szigorúan tilos, ahogy a vallásokhoz kapcsolódó tárgyak birtoklása is.

Ennek ellenére a mai napig léteznek titkos keresztény csoportosulások Észak-Koreában. A társaságok tagjai a saját és családjuk életének kockáztatása árán is rendszeresen összegyűlnek közös imákra, miközben az állam mindenkit arra ösztönöz, hogy jelentsen ezekről az összejövetelekről a hatóságoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter Sulyokról: Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere abban bízik, hogy a köztársasági elnök legkésőbb a választások után önként távozik a posztjáról.


„Ha volt is valaki, aki eddig azt gondolta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökként valódi támasza lehet a magyar demokráciának, annak az augusztus 20-i beszéde után végképp ki kell ábrándulnia” – kezdte Facebook-bejegyzését Márki-Zay Péter.

Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere arról írt, hogy az államfő szerint Magyarország „keresztény értékekkel felvértezett szuverén, európai jogállam”, a „nagylelkű, szabad emberek otthona”.

„Szép szavak, csak épp fájdalmasan távol állnak a valóságtól.

Ahol a hatalom szűk kör kezében összpontosul, ahol a gazdaságot a dinasztia és a NER bitorolja, ahol a bíróságokat, médiát, intézményeket folyamatosan ellehetetlenítik, ott nem beszélhetünk jogállamiságról.

Nem is értem, hogy jogászként, volt alkotmánybíróként Sulyok hogy mer ilyen nyilvánvaló hazugságokat hangoztatni” – fogalmazott Márki-Zay, majd hozzátette: Sulyok beszéde példája volt a tökéletesre formálódott szervilizmusnak.

„Igaz,

nem is azért tette oda Orbán, a gazdája, hogy a nép köztársasági elnöke legyen, hanem azért, hogy a sajátja. Magyarországnak nem szép szavakra van szüksége, hanem valódi szabadságra, fékekre és ellensúlyokra, a jogállam biztosítékaira,

amelyek közül nyilvánvalóan egyiket sem várhatjuk el Sulyok Tamástól… Remélem, hogy legkésőbb a választások után önként távozik” – zárult a bejegyzés.

Márki-Zay egy másik csütörtöki posztjában reagált Sulyok Tamás megváltoztatott Facebook-bejegyzésére is. Mint arról már beszámoltunk, a köztársasági elnök törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából. Az ellenzéki politikus csak ennyit írt: Sulyok Tamás:o̵r̵o̵s̵z̵ rakétatámadás. Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter úgy írt a munkácsi orosz rakétatámadásról, hogy kihagyta a posztból a „Munkács”, az „orosz” és a „rakétatámadás” szavakat
A külügyminiszer bejegyzésében a magyarok lakta terület bombázásából „Ukrajnából érkezett hírek” lett. Sulyok Tamással ellentétben az áldozatoknak sem üzent.


Csütörtök délelőtt Szijjártó Péter is írt arról a támadásról, amelynek következtében az oroszok rakétája Munkács területén csapódott be. 12 embert megsérült a bombázásban.

A külügyminiszter épp csak a legfontosabb részleteket hagyta ki a posztjából. A bejegyzésben a legfontosabbnak azt tartotta kiemelni, hogy a támadás igazolja a kormány békenarratíváját:

„A délelőtt folyamán Ukrajnából érkezett hírek újra azt bizonyítják, hogy minél előbb békére van szükség! Mindenkinek, minden erejével azon kell dolgoznia, hogy minél előbb létrejöjjön a háborút lezáró békemegállapodás! Csak így lehet elejét venni a további vérontásnak és pusztításnak.”

A posztban azonban nincs megemlítve Kárpátalja vagy Munkács, nincs szó rakétatámadásról, arról pedig pláne nem, hogy orosz rakéták csapódtak volna be. Szijjártó Péter Sulyok Tamás köztársasági elnökkel ellentétben nem írt együttérzésről sem, és nem üzent a sérült áldozatoknak sem.

Mint arról korábban írtunk, a köztársasági elnök a Facebookon előbb azt írta: „Mély együttérzésemet fejezem ki a Munkácsot ért rakétatámadás sérültjeinek”, majd nem sokkal később posztjából eltűnt az „orosz” szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Reagált a kormány a tűzijáték-ügyre: Akinek nem inge, ne vegye magára
Az augusztus 20-i tűzijáték egyik része Orseolo Péterről szólt, akit árulónak neveztek. A kormány szerint történelmi bemutatóról volt szó, nem politikai üzenetről.


Ahogy már írtunk róla, az idei augusztus 20-i tűzijáték középpontjában az Árpád-kor eseményei álltak. Tavaly a honfoglalás jelent meg a műsorban, idén pedig többek között Orseolo Péter alakját is bemutatták. A közvetítésben úgy jellemezték: dölyfös, felfuvalkodott, áruló. A királyról azt is elhangzott, hogy tanácsait idegenek súgták, és átadta a királyságot a német-római császárnak.

Az ábrázolás sokaknak feltűnt, mert többen politikai áthallást véltek benne felfedezni. A Telex megkereste a szervezőket és a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztályát is, hogy kiderüljön, szándékos volt-e a párhuzam. A választ végül a Kormányzati Tájékoztatási Központ adta meg.

„Az augusztus 20-i tűzijáték minden évben történelmi tematikájú. Míg 2024-ben a honfoglalás, addig az idei évben az Árpád-kor eseményeit mutatta be az ünnepi műsor. Orseolo Péter az árpád-kori történelem része” – írták, és hozzátették:

„Orseolo Péter és a jelenlegi magyar ellenzéki vezető között összefüggést egyedül a baloldali sajtó feltételez. Mindenki ismeri a mondást: akinek nem inge, ne vegye magára!”

A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség egyelőre nem reagált a lap megkeresésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lakner Zoltán: A nemzetbiztonsági kockázat a várbeli spájzban van – megszólalt az elemző a munkácsi rakétatámadás kormányzati kommunikációjáról
Rakéta csapódott egy munkácsi gyárba, tizenkét sérült kórházban van. Sulyok Tamás először orosz támadásról írt, majd gyorsan módosította bejegyzését.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Csütörtök hajnalban rakétatalálat érte a magyar határtól mintegy harminc kilométerre fekvő Munkács egyik elektronikai gyárát. A telephelyen tűz keletkezett, amely még reggel is lángolt. A támadásban közel húsz ember megsérült, közülük tizenkettőt kórházban ápolnak, és van köztük súlyos sérült is. Halálos áldozatról nem érkezett hír.

Az esetre elsőként Sulyok Tamás köztársasági elnök reagált. Együttérzését fejezte ki, majd rövid időn belül módosította posztját: törölte belőle az „orosz” szót, így az esemény már csak „rakétatámadásként” szerepelt a bejegyzésben.

A változtatásról Török Gábor politikai elemző is véleményt mondott. Úgy fogalmazott: „Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet. Amit kiveszel a szövegből, nyilván az lesz a legérdekesebb és a legárulkodóbb.”

Lakner Zoltán politikai elemző szintén értékelte a kormányzati kommunikációt. Azt írta: „Egy biztos,

a magyar kormányzat ma minden eddiginél látványosabban, széltében-hosszában bebizonyítja, meddig tart a szuverenitása Putyinnal szemben: semeddig.”

Lakner szerint a kabinet nem találja a megfelelő szavakat a kárpátaljai orosz rakétatámadás megnevezésére, ezért olyan kifejezéseket használ, mint a „Munkácsot ért rakétatámadás”, az „éjszakai események” vagy az „Ukrajnából érkező hírek”.

A szakértő a közösségi médiában megjelent magyarázatokról is írt. Felidézte, hogy terjedtek olyan bejegyzések, amelyek ukrán önmegtámadásról vagy hadiüzemet érő katonai csapásról szóltak, miközben valójában egy amerikai tulajdonú kávéfőzőgyárat ért találat Munkács mellett.

Lakner hozzátette: „A nemzetbiztonsági kockázat a várbeli spájzban van.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: