A katolikus templomok nyitva lesznek, nyilvános miséket is tarthatnak
Az Egyházi Törvénykönyv értelmében:
A húsvéti szertartásokról később döntenek.
Az Egyházi Törvénykönyv értelmében:
A húsvéti szertartásokról később döntenek.
Még több mint 400 millió forint hiányzik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kasszájából, hogy rendezni tudják 686 milliós tartozásukat az állam felé, miután nem érték el az egy százalékot a parlamenti választáson.
A párt jelenleg nagyjából 240 millió forinttal számol, a hiányzó összeg így körülbelül 446 millió – írta a Népszava. Nagy Dávid volt listavezető a lapnak elmondta, a meglévő pénz több tételből áll össze. Nagy Dávid szerint a lemondott kampánymegrendelésekből visszaszerzett 40 millióval és az egyéb vagyontárgyakkal együtt a pártnak legfeljebb valamivel több mint 100 millió forintja lehet, ehhez jön még a 135 millió forintnyi adomány, valamint a választás óta a webshopból befolyt 5 milliós profit.
A visszafizetésre a Magyar Államkincstár eljárása után 15 napos határidő nyílhat, de a pártot egyelőre még nem szólították fel.
A pénzügyi gondokat a működési nehézségek is tetézik. Az MKKP-nak május közepén el kell hagynia a zuglói bázisát, mert a terület tulajdonosa, a BVSC indoklás nélkül felmondta a bérleti szerződésüket. A párt új telephelyet keres, elsősorban a webshopos termékek gyártása miatt, és anyagi helyzetükre való tekintettel leginkább egy természetes személy által felajánlott ingatlanban reménykednek.
A hiányzó összeg előteremtésére a párt és szimpatizánsai több akciót is indítottak. Létrejött a Kutyamentő Akciócsoport, amelyben szervezők, zenészek és klubok fognak össze, hogy segélykoncerteket tartsanak a pártnak, ahová adományért lehet bejutni. Emellett a párt megmentése érdekében már jógaórát is lehet vásárolni.
A történet pénteken kapott új politikai színezetet, amikor Magyar Péter bejelentette, a Tisza Párt visszautalja Wáberer György nagyvállalkozó 100 millió forintos támogatását. A Tisza Párt elnöke azzal indokolta a lépést, hogy „még a látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy bármelyik oldalon álló vállalkozót/oligarchát kössenek hozzánk”. Erre reagálva jelentkezett be Nagy Dávid egy Facebook-posztban a visszautalásra ítélt összegre.
Ha a párt nem tud fizetni, a NAV lefoglalhatja a vagyontárgyait. Amennyiben ebből sem jön össze a teljes összeg, a tartozás a tisztségviselőkre, valamint az egyéni és listás jelöltekre szállhat. Nagy Dávid szerint a legfőbb céljuk elkerülni, hogy jelöltjeikre anyagi teher háruljon.
A jelöltek aggodalmát Dankó Dávid, a párt volt képviselőjelöltje is megerősítette. A párt jövője már a választás utáni napokban bizonytalanná vált. Kovács Gergely társelnök már akkor jelezte, hogy a párt vagyona nem fedezi a tartozást, így a felszámolás és a követelés mintegy 90 jelöltre való áthárítása is reális lehetőség.
A kampány során a párt a pénzt többek között közösségi célokra fordította, például 1,2 millió forintból támogattak egy ajkai kocsmafelújítást.
Az MKKP most a Magyar Államkincstár eljárására vár, ami elindíthatja a 15 napos visszaszámlálást. Addig a párt az adománygyűjtésre, a közösségi eseményekre és egy új telephely felkutatására koncentrál, miközben abban bíznak, hogy a hatóságokkal tárgyalva megóvhatják jelöltjeiket a személyes felelősségre vonástól.
Miközben kedden azt közölték, hogy Orbán Viktor felajánlotta a pártelnöki lemondását, amit a választmány nem fogadott el, a Népszava belső forrásokra hivatkozva azt írta, a pártelnök távozásáról valójában semmilyen formában nem szavaztak. Az értesülés szerint a „lemondás elutasítása” alatt leginkább azt kell érteni, hogy
A bizonytalanság közepette a párton belülről is érkeznek kritikus hangok. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, akinek neve fideszes körökben a párt lehetséges megújítójaként forgott, a lapnak megerősítette, hogy nem pályázik a pártelnöki székre. A városvezető szerint a választási kudarc okai mélyebben keresendők, mint azt egy rossz kampány indokolná. „Szerintem nem csupán a stílusában és tartalmi értelemben is rossz kampány eredményezte a választási kudarcot, meggyőződésem, hogy ennek mélyebb okai vannak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a meglátásait személyesen is elmondta Orbán Viktornak egy négyszemközti beszélgetésen.
Nem Cser-Palkovics az egyetlen, aki szerint érdemi változásokra van szükség. Ferencz Orsolya, a Fidesz választmányának tagja és űrkutatásért felelős miniszteri biztos is elégedetlenségének adott hangot. „Egyelőre egyáltalán nem tartom ezt érdeminek és teljesnek. A jelenleginél sokkal őszintébb szembenézésre, és változtatásokra lesz szükség. További lépéseket várnék, remélem ezek minél hamarabb meg fognak születni” – közölte.
A most vitatott keddi választmányi ülést követően a Fidesz hivatalosan azt kommunikálta, hogy Orbán Viktor felajánlotta lemondását, de a testület ezt elutasította. Akkor több fideszes politikus, köztük Deutsch Tamás és Fónagy János is arról beszélt, hogy a pártelnök maradására van szükség.
A megújulás módjáról azonban eltérő vélemények látszanak körvonalazódni. Cser-Palkovics András szerint a pártot alulról kell megújítani. „Ha ehhez hozzá tudok tenni a városvezetői, önkormányzati látásmódommal, akkor ahhoz hozzá is fogok tenni. De ahogy elnök úr mondta: a jövő a megújuláson, és kevésbé a megújításon múlik. Remélem, lesz kellő bátorság és bölcsesség ehhez a munkához” – írta. Ferencz Orsolya az új parlamenti frakció tagjairól is kritikusan nyilatkozott. „Nem irigylem őket. Vannak köztük kitűnő emberek, de olyanok is, akiknek volt részük a választási kudarcban. Bízom benne, hogy ennek a felismerése bennük meg fog még érni és a polgári-konzervatív oldal érdekeit helyezik majd előtérbe.” Hangsúlyozta, a megújulás nemcsak személyi, hanem stratégiai kérdés is, amelynek célja, hogy a Fidesz azokat is meg tudja szólítani, akik a Tisza Párthoz pártoltak át.
Miközben a választás utáni hatalomátmenet heteiben egyre több pletyka kering a NER-hez köthető vagyonok külföldre mozgatásáról, most először érkezett konkrét, több forrás által megerősített állítás a folyamatról. A VSquare oknyomozó portál szerint egy külföldi tulajdonú magyar bank mintegy 11 milliárd forintot (30 millió eurót) fagyasztott be egy olyan ismert magyar cég számláin, amely az Orbán-rendszer médiaműveleteinek finanszírozásában vesz részt.
Panyi Szabolcs értesülése szerint más pénzintézetek is sorra állítják le a nagy összegű, jellemzően a Közel-Keletre és más offshore-gyanús pénzügyi központokba irányuló utalásokat. A kép azonban nem teljesen pozitív: a blokkolt összegek csak töredékei lehetnek a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
A mostani banki lépések előzménye, hogy Magyar Péter az elmúlt hetekben folyamatosan nyomást gyakorolt a hatóságokra. A Tisza Párt vezetője nyilvánosan felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy tegyen rendőrségi feljelentést Rogán Antal köre ellen pénzmosás gyanújával, mert szerinte csak így lehet elég hosszú időre zárolni az érintett milliárdokat. A NAV erre szűkszavúan reagált, a szigorú titokvédelmi szabályokra hivatkozva nem kommentált konkrét ügyeket, de ismertette a pénzmosásgyanús tranzakciók felfüggesztésének általános rendjét.
A VSquare szerint a külföldi tulajdonú bankok mostani lépései ebbe a folyamatba illeszkednek. A 11 milliárd forintos befagyasztás mellett egy másik, szintén külföldi tulajdonban lévő magyar bank minden, bizonyos értékhatár fölötti utalást leállított, melyek Szingapúrba, az Egyesült Arab Emírségekbe, Ománba, Bahreinbe, Szaúd-Arábiába, Uruguayba, Nicaraguába, Svájcba, illetve egy bécsi privátbankhoz mentek volna.
Egyes utalássorozatok 10–20 millió dollár közötti összegűek voltak. A portál forrásai szerint a pénzt mozgatni próbálók között volt az Orbán-rendszer egyik legismertebb strómanja és egy jelentős ingatlanérdekeltségekkel rendelkező oligarchakör is. Ugyanakkor a lap szerint a „nagy pénz” nem feltétlenül ezeken a csatornákon áramlik.
Az ügyben a hatóságok és a pénzintézetek jellemzően szűkszavúan nyilatkoznak. A bankok általában a compliance-folyamataikra és a banktitokra hivatkoznak, míg a rendőrség megerősítette, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást.
Rétvári Bence, leköszönő belügyminisztériumi államtitkár egy posztban bírálta a TISZA Párt belügyminiszter-jelöltjét. Arra a kérdésre, hogy „Milyen belügyi tapasztalata van a Tiszás belügyminiszter-jelöltnek”, a politikus rövid választ adott: „Semmilyen.”
A politikus szerint Magyar Péter „egy sportszer multitól hozza az új belügyminisztert”. Pósfai Gábor, a Decathlon korábbi vezetője, aki 2025 februárjában vette át a TISZA Párt operatív működésének vezetését, Rétvári szerint bár „elismerésre méltó pályát futott be multi közegben”, de a rendvédelem terén nincs több ismerete, mint az egykori MSZP-s Lamperth Mónikának vagy az SZDSZ-es Kuncze Gábornak. Azt állítja, egyikük sem a szakmai alkalmassága, hanem a párthűsége miatt került a pozícióba.
Ezzel szemben a leköszönő államtitkár ideális vezetőként írta le Pintér Sándort, akinek lehetséges visszavonulása már korábban is téma volt a sajtóban. Azt állítja, Pintér „ízig-vérig rendőr és született parancsnok - ez a sikere titka”. Ennek tulajdonítja, hogy Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa lett. A poszt szerint a távozó miniszter „a rendőrök nyelvén beszél, ismeri a rendőrség és a katasztrófavédelem minden képességét, a rendőrök észjárását, a testület belső írott és íratlan szabályait”, és vészhelyzetben pontosan tudja, hogyan kell megszervezni az operatív irányítást.
A poszt egyik központi gondolata, hogy a rendvédelmi testület egy nehezen hozzáférhető közeg.
Rétvári Bence szerint aki más kultúrából érkezik, azt a testület tagjai figyelmen kívül hagyják. Ezt azzal a példával támasztja alá, hogy állítása szerint „sok-sok év elteltével még Kuncze Gábor is elmondta egy interjúban, hogyan volt előkelő idegen a saját minisztériumában”. A korábbi SZDSZ-es politikus, aki nemrég egy interjúban a jelenlegi politikai helyzetet is értékelte, Rétvári szerint arra is utalt, hogy valójában Pintér Sándor irányított kívülről, „rendőri észjárással”. A leköszönő államtitkár szerint a Belügyminisztériumban „éles helyzetek vannak, itt nem működik a multis szöveg”.
A jelölésre a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet is reagált, amely üdvözölte, de feltételekhez kötötte a civil belügyminiszter-jelölt támogatását.
Rétvári Bence a posztját azzal a gondolattal zárja, hogy a rendőrök és a katasztrófavédők tiszteletet érdemelnek, és egy kívülről hozott vezető nem ideális választás.