„A kapcsolatfüggő olyan, mint egy kismajom: még fogja az ágat, de másik kezével már nyúl az új ágért”
„Rájöttem, hogy a testvérem a párkapcsolataiban olyan, mint egy kismajom: az egyik kezével fogja a faágat, de a másik kezével már nyúl is a másik faág felé. Vagy akár gyümölccsel is szemléltethetném: még meg sem ette az almát, de már fogja a következőt.
Egyik kapcsolatból lép a másikba, nála nincsen olyan, hogy szakít valakivel, rendezi az életét, a gondolatait, majd megismerkedik valakivel, és összejön vele.
Nála a szakítás az, amikor a párja mellett kezd új kapcsolatba, és a régiből lép át az újba” - meséli egy harmincas férfi. „Rájöttem, hogy a testvérem kapcsolatfüggő. Képtelen akár egy napra is egyedül lenni. Szerintem ez valahol tragikus, hogy valaki ennyire ne legyen képes az önállóságra és ennyire hiányozzon belőle a függetlenség iránti vágy.”
Kemény szavak ezek. Az, aki nem társfüggő személyiség, nehezen vagy sehogy sem érti meg, milyen okok húzódnak meg emögött, azt azonban érzékelik, hogy a párkapcsolatokban súlyos problémákhoz és zavarokhoz vezethet, ha az egyik fél kapcsolatfüggő.
De mit is nevezünk társfüggőségnek?
Az a viselkedésforma, ami túlmutat azon, hogy egy ember a lehető legtöbbet megteszi a kapcsolatáért vagy a házasságáért. A kapcsolatfüggők egyrészt sokkal többet elnéznek (eltűrnek) a párjuknak, csak hogy ne maradjanak egyedül, másrészt foggal-körömmel ragaszkodnak a párjukhoz, harmadrészt a kapcsolatban nem érzékelik, ha a másiknak egy kis térre, levegőre, szabadságra volna szüksége, például csak arra, hogy egyedül menjen sétálni, egyedül találkozhasson a barátaival.
A kapcsolatfüggésnek így két alaptípusa létezik: az egyik száll virágról virágra, a másik pedig bármit elnéz, csak ne legyen vége a kapcsolatnak, mert azt (szélsőséges esetben) tragédiaként élné meg.
A kapcsolatfüggők között férfiak és nők is vannak. Nagy általánosságban, sarkítva az jellemző rájuk, hogy akkor érzik teljesnek az életüket, ha van mellettük valaki.
A társfüggőség egyfajta személyiségzavar, ami szorongással jár.
A párkapcsolathoz ragaszkodó társfüggő szeret és akar is gondoskodni a párjáról, de nem feltétlenül úgy, ahogyan a párja szeretné. Olyan férfi vagy nő, akire a környezete gyakran azt mondja, hogy szinte rátapad a társára. Nőknél jellemző, hogy egyfajta tyúkanyóként őrzik a férjüket/párjukat. Fél a szakítástól, nem meri megtenni, akkor sem, ha már érzi, hogy valami nagyon nincsen rendben a párkapcsolattal. És attól is retteg, hogy a párja szakít vele.
A másik a típus attól retteg, hogy a kapcsolata beáll, és beleragad a megszokásba, ezért hajszolja folyton az újat. Ezért lép egyik kapcsolatból a másikba, és ezért nem képes sem rövidebb, sem hosszabb időt egyedül lenni.
Mindkét típusra jellemző, hogy még az átmeneti egyedüllétet sem tudják elviselni, számukra ez maga a kudarc. Nem tudnak úgy tekinteni a két kapcsolat közti időszakra, mint egyfajta érzelmi, mentális és fizikai feltöltődésre, hanem keresik az alkalmat, hogy ismerkedjenek, összejöjjenek valakivel - akár azon az áron is, hogy erőltetik a dolgot.
Következő cikkünkben, a folytatásban azt vesszük végig, hogy milyen jelei vannak a társfüggőségnek.
