A "jó szándék vezérelte" a 14 éveseket molesztáló tanárt
Évekig zaklatta hetedikes-nyolcadikos tanítványait egy tanár, tárta fel tegnap a Hír TV Riasztás című műsora. Egy szülő elmondása alapján "Misi bácsi" az olyan kislányokat hálózta be, akik egy kicsit bizonytalanabbak, bátortalanabbak voltak, akiknek hiányzott a szeretet, esetleg meghaltak a szülei.
A férfi korábbi munkahelyéről, egy általános iskolából már eljött, saját médiaiskolát nyitott, de már itt sem tanít.
A Hír TV műsorában egy korábbi áldozata, B. Anita elmondta, a férfi három nappal azután vette el a szüzességét, hogy betöltötte a 14. életévét. "Addig minden egyéb dolgot, ami éppen azzal nem jár együtt, megcsinált" - mesélte.
A fiatal nő története itt azonban nem ért véget.
Volt, hogy az órák közötti szünetben feküdtek le egymással. A férfi úgy behálózta őt, hogy később hozzáment feleségül és tíz évig együtt is élt vele.
Fokozatosan rájött, mi is történt vele gyermekkorában, ráébredt a traumára. Ekkor adta be a válókeresetet.
Anita elmesélte, hogy a tanár fokozatosan cserkészte be áldozatait. Előbb csak beszélgetett velük, majd tapizni, csiklandozni kezdte őket, végül pedig meg is csókolta a diáklányokat.
"Nem tűnt idegennek a test közelsége. Gyere, hadd fogjam meg a cicidet – vagy nem is kérdezte, csak megfogta" - idézi a Blikk Anita szavait.
Anita arról is beszélt, hogy férje táborokat szervezett, ahol a szülők által emlegetett szexuális tartalmú fotók is készültek. Elmesélte, igyekezett minél több ilyen táborba elmenni, hiszen ha ő ott volt a férfinek, legalább nem másokat bántott.

A férfi belebukott zaklatási dolgaiba, az ügye már a bíróságon van. Májusban első fokon három év börtönbüntetésre ítélték, a másodfokú tárgyalására novemberben kerül sor.
A Hír TV munkatársai megkeresték a férfit is, aki azt mondta, nem ő vezeti az iskolát és már nem is tanít, így nyilatkozni sem akar. Végül aztán közleményt adott ki, melyben azt írta,
„egész életemben a jó szándék vezérelt, senkit nem akartam bántani, de elnézést kérek mindenkitől, köztük volt feleségemtől is, akik másképp értelmezték és értékelték a cselekedeteimet”.