A Föld kipusztult, az androidok meg gyereket nevelnek - Ridley Scott visszatért
Ridley Scott átnyargalt a sorozatiparba, és milyen jól tette! Szőrszálhasogatás címszó alatt meg lehet kérdőjelezni ezt a kijelentést, ugyanis az elmúlt években Scott egy rakás sorozatnál vállalt produceri feladatokat: ilyen volt többek közt a Tabu, a Terror, a Diane védelmében vagy a Pompei. Most azonban ő maga is a rendezői székbe ült, és A farkas gyermekeivel egy tagadhatatlanul Ridley Scottos sorozatot készített az HBO-nak.
További szőrszálhasogatás címszó alatt ebbe is bele lehetne kötni, ugyanis a sorozat kreátora az az Aaron Guzikowski, aki eddig a Fogságban című filmmel gurított nagyot. Scott „csupán” az első két epizódot rendezte, és vezető producerként jegyzi a sorozatot, ám nem csak a reklámfogás miatt promózzák vele: szinte az összes képkockából üvölt a scottizmus. A téma is összecseng azzal, ami évtizedek óta foglalkoztatja a rendezőt, na meg persze itt is fehér trutyi ömlik az androidokból. Ráadásul majdhogynem családi projekt számára A farkas gyermekei: a harmadik részt fia, Luke Scott rendezte.
Az ősz egyik legjobban várt sorozataként belengetett alkotás szeptember 4-én jelent meg az HBO-n, nagyon okosan egyből három résszel, ennyi ugyanis kell ahhoz, hogy az ember elkapja a sorozat fonalát, a hangulat meg az embert.
Valamikor a jövőben járunk, ami nem kecsegtet túl jóval: az embernek végül csak sikerült tönkretennie a Földet. Két android érkezik a kihaltnak tűnő Kepler-22b bolygóra, azzal a küldetéssel, hogy embergyermekeket neveljenek, és benépesítsék a bolygót. Már-már eszünkbe is juthatna Ádám és Éva, csakhogy ezek a gyerekek kis tartályokban fogannak, anyjuk pedig rosszabb pillanataiban embereket cseppfolyósít pillanatok alatt. Ezzel párhuzamosan a Földről menekülő emberek is az új édent keresik, amikor belebotlanak a bolygóba és a kis családba, a találkozás pedig nem sikerült túlságosan kedélyesre: kiderül ugyanis, hogy az Anyába nem csupán gyereknevelő programot telepítettek, hanem tömeggyilkolást is. A hab a tortán pedig az, hogy súlyos vallási ellentét osztja meg a maroknyi embert és androidot: az istenhívő mithraisták és az ateisták feszülnek egymásnak.
A történet megismerésére tényleg időt kell szánni, a második részre kezd el nagyjából derengeni, hogy most akkor épp ki kivel van, és miért is mesélnek favicceket egy sivár bolygón az androidok menekült gyerekeknek, ám cselekmény misztikussága a sorozat előnyére válik.
Ezért is hagy bizonytalan homályban a sorozat, ki a jó és ki a rossz: jóformán az egyik főszereplőről sem lehet elmondani, hogy ő lenne a kimondott protagonista, mindez a bizonytalanság pedig a nézőt a kiválasztott kisfiú helyzetébe nyomja. A néző is úgy kapkodja a fejét, mint a kis Campeon: fogalma sincs, hogy az egyik pillanatban gondoskodó, a másikban mészárlást rendező anyjának higgyen, vagy a hirtelen betoppanó katonáknak, akik közül szintén nem mindenki az, akinek mondja magát.
Ehhez kell az átlagon felüli színészi alakítás is, főleg az Anyát alakító Amanda Collin remekel: egyes jeleneteitől megfagy az emberben a vér, máskor viszont tényleg csak egy odaadó anyát látunk, ezt a kettőt pedig bravúrosan váltogatja a színésznő, nem beszélve arról, hogy még az androidot is jól hozza. Hozzá asszisztál kissé visszafogottabb karakterként az Apát alakító Abubakar Salim, és egyelőre a gyerekszínészek is rendben vannak.
Azon pedig meglepően hamar felül lehet emelkedni, hogy mégis mi a fenéért röpköd Ragnar Lothbrok egy posztapokaliptikus világban, Travis Fimmel ugyanis végre méltó szerepet kapott arra, hogy ne csak a Vikingek miatt emlékezzen rá mindenki.
