HÍREK
A Rovatból

A bangladesi sziámi ikrek Magyarországon: dokumentumfilm a szétválasztó műtétsorozat hazai szakaszáról

Az orvoscsapat hivatalos filmjében bemutatják ennek a szakmai kihívásnak és humanitárius összefogásnak a legmélyebb részleteit. Megszólalnak a szülők, az orvosok és a csapat segítői is.


A fejüknél összenőve született „sziámi” ikerpárt, a bangladesi Rabeyát és Rukayát a Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsapata választotta szét. A gyermekek „Operation Freedom” névre keresztelt műtétsorozatának magyarországi szakaszáról készült, csaknem másfél órás dokumentumfilm bemutatja ennek a szakmai kihívásnak és humanitárius összefogásnak a legmélyebb részleteit. A szülők és az orvosok – többek között a műtéti szakaszért és a teljes műtétsorozat koordinációjáért felelős Pataki Gergely plasztikai sebész és végső szétválasztás idegsebészeti csapatát vezető Csókay András –, illetve a csapat segítőinek megszólalásával.

Fuchs Richárd, a film készítője a Cselekvés Alapítvány bangladesi misszióinak 2010-es kezdete óta kíséri és dokumentálja a magyar orvosok munkáját. A hazai közhasznú szervezet az eddigi hét – több mint 500 páciens műtéti ellátását jelentő –, Pataki Gergely által vezetett plasztikai-helyreállító és égési sebészeti misszió nyomán kapott közvetlen felkérést a fejüknél összenőtt ikrek szétválasztására 2017-ben. (Az előzményekről külön dokumentumfilm készült Fuchs Richárd jóvoltából, amit 2020. augusztus 7-én mutattak be.)

A Cselekvés Alapítvány csapata által szervezett és megvalósított Operation Freedom műtétsorozat 2018-ban kezdődött el Dakkában.

Ekkor Hudák István idegsebész két operációval, február 28-án és augusztus 19-én endovaszkuláris, azaz érfalon belüli katéteres módszerrel megoldotta a gyermekek agyi fő szállítóér-szakaszának elzárását. Ezzel jelentősen csökkentette a majdani agy- és koponya szétválasztás vérzéses szövődményeinek kockázatát. A módszert korábban is eredményesen alkalmazták agyi érrendellenességek kezelésére, ám ez volt az első alkalom, hogy fejüknél összenőtt sziámi ikrek szétválasztásának előkészítéséhez került rá sor.

Fuchs Richárd mostani, 2022. február 10-én bemutatott dokumentumfilmje

az Operation Freedom második, plasztikai sebészeti szakaszának részleteit tárja a közönség elé, ami Magyarországon zajlott 2019. január 5-étől július 21-ig.

Ennek keretein belül az ikrek január 25-én hatórás műtéten estek át, hogy speciális magyar tervezésű szövettágító implantátum-rendszer kerüljön a hajas fejbőr és a lágyrészek alá. A beültetett implantátumokat aztán fél éven át fokozatosan, heti egy-két kisebb plasztikai beavatkozással, állandó szakorvosi felügyelet mellett sikerült több mint 3000 köbcentiméteresre tágítani, ami lehetővé tette a következő műtéti szakasz, a végső szétválasztás során keletkező szövethiány pótlását. Korábban még nem volt példa ilyen mértékű szövettágításra ilyen kicsi gyermekeknél. Ebben az időszakban került sor a végső szétválasztást megelőző kulcsfontosságú vizsgálatokra is, javarészt a Semmelweis Egyetem segítségével.

A dokumentumfilmben a műtétsorozat fő koordinátora, Pataki Gergely és a végső szétválasztás idegsebészeti csapatát vezető Csókay András mellett Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora is nyilatkozik a felmerülő szakmai kihívásokról. Exkluzív felvételek láthatóak a műtőből és a bangladesi család itteni mindennapjairól. A Cselekvés Alapítvány önkéntes segítői a műtétsorozat hátterébe nyújtanak bepillantást, az ikrek szülei pedig őszintén beszélnek a folyamatról, amin keresztülmentek.

Mint ismert, az Operation Freedom harmadik szakaszára, Rabeya és Rukaya agyának és koponyájának végső szétválasztására 2019. augusztus 1-jén és 2-án került sor Dakkában. A 33 órás maratoni műtéthez elengedhetetlen volt az idegsebészeti, a plasztikai sebészeti és az aneszteziológiai és intenzív terápiás csapatok szoros együttműködése.

Rabeya a műtét utáni 5. napon magához tért, azóta minden tekintetben a korának megfelelő fejlettséget mutat, lassan iskoláskorba lép. Rukayánál a végső szétválasztás utáni 33. napon agyi bevérzés lépett fel. Ennek oka a korábban eredményesen kezelt fertőzéses szövődmények visszatérése miatti véralvadási zavar lehetett. Ő halmozottan sérültként él otthon, a szülei és testvérei körében.

Jelenleg az Operation Freedom negyedik szakasza zajlik, ami a koponyarekonstrukciós műtétek mellett magában foglalja az ikrek teljes körű rehabilitációját is,

mindezt ugyancsak a Cselekvés Alapítvány szervezésében.

Bővebb információk a cselekves.org oldalon olvashatók.

VIDEÓ: „Bangarians”: ez történt a sziámi ikrekkel Magyarországon! Az orvoscsapat hivatalos dokumentumfilmje


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Eddig is gyaníthattuk, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet” - mondta a TEGYESZ volt fővárosi vezetője
Molnár László szerint a szakmában sokan tudták, amiről most nyilvánosan is szó esik. Hozzátette: korábban még lehetett vitatkozni a döntéshozókkal, ma egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Molnár László a WMN-nek adott interjúban beszélt a gyerekvédelem helyzetéről. Huszonhárom éven át vezette a fővárosi TEGYESZ-t.

„Engem leginkább az érintett meg, hogy Kuslits Gábor – aki régi munkatársam – ilyen nyíltan, bátran vállalta azt a nagy nyilvánosság előtt, amit a szakmában dolgozók nagy része – és nemcsak ők – pontosan tudott eddig is” - mondta a lapnak.

A Szőlő utcai javítóintézet ügyében elmondta: az intézmény igazgatóját pár hónapja tartóztatták le. Számára új információ volt, hogy „állítólag két magas beosztású politikus is érintett”, erről korábban sem hírt, sem pletykát nem hallott.

„Eddig is gyaníthattuk persze, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet. Hiszen példátlan szégyen, hogy tíz évnyi nyomozás alatt – hacsak nem volt az egész kamu – nem derült fény a tettesekre, és hagyták őket tovább garázdálkodni”

- tette hozzá.

Felidézte, hogy TEGYESZ-vezetőként ő is tett feljelentést az igazgató ellen. Szerinte Kuslits feljelentése más volt, „azt nem egyedül tette, hanem gyermekvédelmi gyámokkal és gyermekjogi képviselővel közösen, mert egy konkrét ügyben mindannyian ugyanazt tapasztalták”. Hozzátette: az ő korábbi feljelentésének is hasonló lett a vége: megszüntették a nyomozást bűncselekmény hiányában.

Huszonhárom év vezetői időszakáról így beszélt: „régen még államtitkárral vagy a fenntartóval – akkor a fővárosi önkormányzattal – is lehetett emelt hangon vitatkozni. Nem gyűlöletből, hanem a meggyőzés szándékával. Senkiben nem merült fel, hogy »jaj, nem illik ezt mondani, mert kirúgnak«. Ez a szemlélet nagyon régóta eltűnt. Ma már egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.”

Elmondta azt is, hogy amikor Fülöp Attilát megkérdezte, miként lehetséges, hogy a törvényben előírtakkal szemben a 12 év alatti gyerekek többsége nem nevelőszülőknél, hanem gyerekotthonban van, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárának válasza ez volt:

„szeretjük az életszerű megoldásokat”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz: Hol és miért akarja bevetni a TEK-et külföldön a kormány? Megint Moszkvából jött a parancs?
Egy új kormányrendelet szerint a TEK már határon túl is mozoghat, és titkos infókat szerezhet a belügyminiszter engedélyével. A volt vezérkari főnök szerint ez kikerüli a NATO/EU rendszereit.


Ruszin-Szendi Romulusz a kormány pénteken életbe lépő rendeletére reagált, vette észre a 24.hu. Ez lehetővé teszi, hogy innentől kezdve a TEK külföldön is fellépjen, és Pintér Sándor engedélyével titkos információt gyűjtsön. Ruszin-Szendi a közösségi oldalán azt írta, a biztonsági szolgálatok munkáját minden országban egyértelmű jogi keretek szabályozzák.

„Mire készül már megint a kormány? Hol és miért akarja bevetni a TEK-et külföldön? Megint Moszkvából jött a parancs?”

- írja a poszt elején a Tisza Párt honvédelmi szakértője.

Felidézte, hogy belföldön a TEK felhatalmazása a terrorizmus elleni fellépésre, a kiemelt személyek védelmére és a válságkezelésre szólt. A hírszerzés a nemzetbiztonsági szolgálatok hatásköre, működésüket szigorú nemzetközi egyezmények, szövetségi koordinációs mechanizmusok (NATO, EU, Interpol) és kétoldalú megállapodások rendezik, hogy ne legyen „vadnyugat” a hírszerzésben.

Szerinte rendkívül kényes kérdés, hogy a belföldi bevetésekre létrehozott TEK hirtelen külföldi hírszerző mandátumot kapott. Úgy látja, ezzel a kormány megkerüli a szövetségi struktúrákat, ami bizalomvesztést okozhat.

Szerinte a boszniai eset már intő jel volt. Ha egyeztetés, szakmai kontroll és nemzetközi kooperáció nélkül folytatjuk ezt a különutat, a már így is töredezett szövetségi bizalom tovább reped.

Emlékeztetett, hogy a szövetségeseink (NATO, EU) azért vannak, hogy együtt kezeljük a kockázatokat. Ha „kiszállunk a közös játékból” és saját akciókba kezdünk, nem a közös hatékonyság nő, hanem a saját kockázataink.

„A biztonság nem improvizáció kérdése. Aki ma a szövetségi struktúrákat kikerülve enged önjáró akciókat, az nem erősíti, hanem gyengíti Magyarország nemzetközi súlyát és a magyar emberek biztonságát”

– hívja fel a figyelmet Ruszin-Szendi Romulusz.

Hozzátette, hogy számára egyre nyilvánvalóbb: az Orbán-kormány nem erőt mutat, hanem félelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péterék feljelentik Orbán Viktort a nemzeti konzultáció miatt: „Több tízmilliárd forintból folytatnak aljas, hazug, pártpolitikai propagandát és kampányt”
A Tisza elnöke szerint több tízmilliárd forintnyi közpénzből zajlik pártpolitikai propaganda, ezért a miniszterelnök és a felelősök ellen feljelentést tesznek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



A Tisza Párt feljelentést tesz Orbán Viktor ellen a nemzeti konzultáció miatt. Magyar Péter az ATV Híradónak azt mondta, a kormány közpénzből pártpolitikai kampányt folytat, és több tízmilliárd forintot égetnek el „aljas, hazug propagandára”.

A kormány szerdán döntött arról, hogy közteherviselés ügyében nemzeti konzultációt indít. A kérdőíveket október elején kezdik postázni, a kérdések tartalmát jövő héten hozzák nyilvánosságra – közölte Gulyás Gergely.

Magyar Péter szerint ez „bűncselekmény”, ezért a párt feljelentést tesz a miniszterelnök és a felelősök ellen:

„Mivel ez bűncselekmény, amit Orbán Viktorék csinálnak, hogy az adófizetők pénzét (…), több tízmilliárd forintból folytatnak aljas , hazug, pártpolitikai propagandát és kampányt, ezért a miniszterelnököt és akinek ehhez köze van, záros határidőn belül fel fogjuk jelenteni, és én nagyon remélem, hogy a nyomozóhatóságok és az igazságszolgáltatás ki fogja vizsgálni.”

Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy politikai értelemben hibázott, de a kijelentése tartalmát továbbra is vállalja. A Fidesz kampányában központi elem lett a tiszás politikus etyeki fórumon elhangzott mondata: „választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor egy fogott ember, úgy táncol, ahogy a Kreml és a saját oligarchái fütyülnek
A Tisza Párt vezetője áfacsökkentésről, a Szuverenitásvédelmi Hivatalról, a miniszterelnök reggeli rádióinterjújáról, valamint az évi 500 milliárd forint propagandára költött pénzről posztolt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Orbán Viktor egy fogott ember” - szögezi le Magyar Péter péntek reggeli posztja elején. A Tisza Párt vezetője ezután részletesen kifejti azt is, hogy miért gondolja így.

„Úgy táncol, ahogy a Kreml és a saját oligarchái fütyülnek. Ezért próbálja szisztematikisan szétverni a hazánk számára létfontosságú biztonsági és politikai szövetségeket és ezért ellenzi az ötmilliárd forint feletti vagyonok megadóztatását és 2.200.000 honfitársunk SZJA-csökkentését, valamint a TISZA radikális áfacsökkentését.”

Magyar ezután kitér a Szuverenitásvédelmi Hivatalra és annak vezetőjére is, akivel egy napja üzengetnek egymásnak:

„A TISZA-kormány az első napján megszünteti a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hiszen az soha nem tett semmit a magyar szabadság és függetlenség védelméért, csak Orbánék politikai furkósbotjaként bohóckodott. A költségvetésből Lánczi Tamáséknak odadobott 6,2 milliárd forint közpénzből a TISZA-kormány azonnal létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, ahova a török császár is gyalog jár majd.”

Végül szóba hozza a miniszterelnök ma reggeli rádióinterjúját is, ami Orbán külföldi útja miatt nem a Kossuth Rádió megszokott stúdiójában készült.

„Orbán Viktor már nem csak a maga luxizására szórja számolatlanul az adófizetői milliárdokat, de már a Kossuth rádió propagandistáit is kiutaztatja Abu-Dhabiba, hogy onnan olvashassa fel az előre megírt kérdésekre az előre megírt válaszokat.”

Magyar Péter a bejegyzés végén hozzáteszi, hogy pártja kormányra kerülés esetén az Orbánék által propagandára szórt évi 500 milliárd forintot az állami egészségügyre fordítja majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk